PRODUKCIÓ BUDAPEST


71 találat PRODUKCIÓ kulcsszóra BUDAPEST településen

  • EVENTGROUP KFT.
    1027 BUDAPEST, KACSA U. 22. 1/12

    Az Eventgroup- árbevételét tekintve- Magyarország egyik legnagyobb rendezvényszervező vállalata, 3 cég egyesülésével jött létre.


  • TEMPÓ PRODUKCIÓ KFT. - STÚDIÓ
    1117 BUDAPEST, XI.KER, KONDOROSI ÚT 2/A.

    A cég profilja már kezdetben is a hazai és a külföldi autósport események rögzítése, illetve televíziós feldolgozása volt, és ez a profil az évek elteltével sem sokat változott. A tevékenység legfőbb iránya ma is motorsport rendezvények, bajnoki futamok filmes feldolgozása, ám az eltelt időszakban reklám és referencia filmek készítésével is mind többet foglalkozik a szerkesztőség. A Magyar ATV-n négy éve látható a hetente jelentkező Tempó autósport magazin, emellett pedig beszállítói vagyunk a Magyar Televíziónak, a Sport1 televíziónak, és együttműködünk több más csatornán látható technikai magazin alkotó stábjával. 2002-ben kezdtük el a "Tempó Rallye" műsoros videokazetta gyártását. Ezek a filmek a magyar rali bajnokság versenyeit örökítik meg kilencven perc terjedelemben, riportokkal, élménybeszámolókkal, látványos felvételekkel, fedélzeti kamerás jelenetekkel.


  • MAGYAR CIRKUSZ ÉS VARIETÉ NONPROFIT KFT.
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 61.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szórakoztató műsorokat állít össze és mutat be a Fővárosi Nagycirkuszban, külföldi művészeket léptet fel Magyarországon. Biztosítja a magyar cirkusz és artistaművészet szervezett kereteit, segítségével művészi produkciók sora jön létre.


  • A SZÍNHÁZ
    1095 BUDAPEST, OLOF PALME SÉTÁNY 3

    aszinhaz, információk


  • A-Z PRODUKCIÓ
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 26

    szolgáltató, rendezvényszervezés, rendezvény, információszolgálat, információszolgáltatás, személyzeti, tanácsadás


  • ADVERTISZ REKLÁM
    1113 BUDAPEST, DARÓCI ÚT 1-3.

    Az Advertisz Reklám 1993 óta a magyar reklámpiac kiemelt reklámügynöksége. A kreatív tervezés, a produkciós szakértelem párosul a megbízhatósággal és ügyfélközpontúsággal. 1996-ban indítottuk el Grafikai Stúdiónk, majd 2007-ben Médiaügynökségi Divíziónk.


  • PODIUM PRODUKCIÓ
    1088 BUDAPEST, BRÓDY S. U. 36.

    A Podium feladatának tekinti az egyéni hangvételű, világszínvonalú zenei produkciók támogatását, és megismertetését a nagyközönséggel.


  • KADOSA PRODUKCIÓ KFT.
    1031 BUDAPEST, VIZIMOLNÁR U. 44.

    irodabútor, beépített bútor, konyhabútor


  • IDEA PRODUKCIÓ KFT.
    1142 BUDAPEST, KASSAI U.85.

    Cégünk reklámkapmányok lebonyolításával, produkciószervezéssel foglalkozik.


  • DIAMOND HOSTESS
    1021 BUDAPEST, RETEK U-21-27/B

    A Diamond Hostess főbb tevékenységei - Rendezvényszervezés - Marketingtevékenység - Modell, hostess, színész, statiszta közvetítés - Film és reklám gyártás



  • POINTER REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1025 BUDAPEST, SZERÉNA ÚT 5.

    Ars poetica A Pointer Reklámügynökség 1995-ben alapult, és azóta működik full service szolgáltatással. Ügynökségünk 15 éve tartó sikerének alapja az, hogy tudjuk, ügyfeleink büdzséjüket nem csak a legkreatívabban, hanem a leghatékonyabban akarják elkölteni. E tényt szem előtt tartva építettük fel csapatunkat, alakítottuk ki munkafolyamatunkat, alkottuk meg azt az arculatot, amely identitásunkat leginkább kifejezi. Sikert hosszú távon csak a részletek iránti megkülönböztetett figyelem hozhat. Professzionális reklámcégként munkánkat az ügyfél megismerésével, a piac és a versenytársak alapos feltérképezésével kezdjük, hogy a legmegfelelőbb megoldást nyújtsuk. Fontos számunkra a közvetlen, személyes kapcsolat, hogy a felmerült igényeket a lehető leggyorsabban, magas színvonalon teljesíthessük.


  • ACTUAL ART AGENCY
    1034 BUDAPEST, NAGYSZOMBAT U.3 FSZ.4

    Az Actual art Agency hazai produkciók kreatív elkészítésével, szervezésével foglalkozik széleskörű referenciával. Cégünk másik arcualata, külföldi, elsősorban Cruise hajókon kínál munkalahtőséget a művészet magasszíntű képviselői számára. Táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, artistáknak szervezünk válogatásokat és ajánlunk szerződéseket.


  • CLS PRODUKCIÓ KFT.
    1112 BUDAPEST, BUDAPEST EPER U. 48/A

    A CLS Produkció a CLS Records egyik legaktívabb üzletága, mely a fellépő közvetítésen keresztül a teljes rendezvények, koncertek lebonyolítását végzi, nagy szakmai tapasztalattal. A CLS Produkció jogelődje a CLS Booking már számos világsztárt elhozott Magyarországra, a legkommerszebb előadóktól a legpopulárisabb, legtrendibb előadókig.


  • POLGÁRI KÉZMŰVES SZÍNKÖR
    1051 BUDAPEST, V. ZRÍNYI U. 12.

    A Zeneszínház a budapesti Bazilika közvetlen közelében található, 60-fős, hangulatos, otthonos kis színház. Az emberi önállóság és méltóság megőrzése, az alapértékekhez való ragaszkodás, és kezdeményező készség jellemezte minden korban ezt a fontos társadalmi réteget. Természetes, hogy az iparosság a


  • kiadvány szerkesztés, lapkiadás, nyomda üzemeltetés


  • LAURUS PRODUKCIÓ RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KFT.
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 16.

    fénytechnika, hangtechnika, kivitelezés, rendezvények szervezése, rendezvényeszközök bérbeadása


  • CCG FOTÓSTÚDIÓ
    1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI. U 49

    Miért válasszon minket? Mert szeretjük a fotózást. Mert profi technikával rendelkezünk mindehhez. Mert Ön rugalmas, a kívánt igényeket maximálisan figyelembe vevő, ötleteikkel a végeredményt segítő fotós kollégákkal dolgozhat. Adjon egyidejű megbízást fotózási, grafikai, nyomdai feladatok elvégzésére, stúdiónk a komplett szolgáltatásokat igénylő megbízók részére jelentős kedvezményeket biztosít!


  • DISCOPARTY PRODUKCIÓ
    1032 BUDAPEST, ÁGOSTON U 18

    Professzionális DJ szolgáltatás elérhető áron! Esküvőre, céges rendezvényre, disco-ba, fesztiválra, falunapra, stb. Szücs Viktor | 06/70-314-7112| info@discoparty.hu | www.discoparty.hu


  • VISION LASER & SHOW
    1041 BUDAPEST, ROZSA U. 57.
    Képek (6)

    Haladva a korral, nyitottunk a LEDes reklámtermékek irányába: Forgó és futó fényújságok, világító rajztábla, ledes dekorációs világítás... --------- Művészet - Látvány - Reklám Zenére szerkesztett tematikus LÉZERMŰSOR, FÉNYEFFEKTEK, PERFORMANSZ, akár projektor és/vagy pirotechnikával (szükség esetén hang-, fény-, színpadtechnikával). Kiállítástól az ünnepségeken, cégrendezvényeken át az esküvőkig. Art - VISION - Advertising Thematic LASER SHOW composed for music, BEAMSHOW, PERFORMANCE with projector or/and pyrotechnics too (sound, light, scene, when required). Exhibitions/fairs, ceremoies, companyevents, weddings and many more.


  • SPORTVONAL PRODUKCIÓ
    1094 BUDAPEST, VIOLA UTCA 39 2 2

    Rendezvényszervezéssel, marketing-tanácsadással, médiavásárlással, reklámszervezéssel, hostess-szolgálattal, modellekkel, manökenekkel, és statisztákkal, illetve informatikai tevékenységekkel foglalkozik.


  • V.I.P. ART PRODUKCIÓ
    1135 BUDAPEST, JÁSZ UTCA 5.

    Cégünk a filmgyártás és a filmforgalmazás területén tevékenykedik.


  • VIOL'ART BT.
    1016 BUDAPEST, MÉSZÁROS U. 12.

    Cégünk rendezvényekhez közvetít kiemelkedő minőségű zenei produkciókat, valamint zenével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt.


  • kulturális szolgáltatás, rendezvényszervezés


  • LAJTER LIGHT KFT.
    1106 BUDAPEST, JÁSZBERÉNYI ÚT 82/C
    Képek (4)·Videók (2)

    A Lajter Light Kft. azzal a céllal alakult 1993-ban Budapesten, hogy magas szinten kiszolgálja a rendezvények technikai igényeit. Kérjen Tőlünk is árajánlatot! Tekintse meg weboldalunkat, ahol bővebb információt találhat: www.lajterlight.hu Kapcsolat: adam@lajterlight.hu +36 30 448-9486 www.lajterlight.hu http://www.facebook.com/LajterLight


  • Vallakozasunk egy televiziotarsasag.


  • SANE PRODUKCIÓ BT.
    1118 BUDAPEST, KELENHEGYI ÚT 50.

    A Sane Produkció Bt. 2001 januárjában alakult. A cég fiatal kora ellenére komoly és innovatív megoldások felkutatását és felmutatását tűzte ki feladatául.


  • IDEA CENTER KFT.
    1142 BUDAPEST, RÁNKI U. 12

    Cégünk zenei kiadványok menedzselésével, zenekiadás a média területén terékenykedik.


  • EZÜSTHAJÓ PRODUKCIÓ FILM KFT.
    1138 BUDAPEST, PÁRKÁNY U. 11.


  • Filharmónia Budapest Kht. Magyarország egyik legjelentősebb professzionális koncertirodája. Elődünknek, a Nemzeti Filharmóniának fél évszázados tapasztalatát és szakmai rangját hasznosítva magas művészi színvonalú, igényes és változatos koncertkínálat biztosítására törekszünk. Működési területünkön, Budapesten és Nyugat-Magyarországon évente több mint 400 hangversenyt rendezünk.


  • Z+Z PRODUKCIÓ NYOMDAIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 56.

    A cég nyomdai előkészítő szolgáltatással foglalkozik.


  • M.Z.T.SZ. ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGELIFASOR 38.

    cigányzenekar, együttes közvetítés, előadóművész közvetítés, hangfelvétel készítés, magyarnóta műsor, munkaközvetítés, műsorellátás, műsoriroda, művészet, művészközvetítés, produkció, rendezvény,


  • A.E.PRODUKCIÓ
    1072 BUDAPEST, KLAUZÁL TÉR 1.

    Rendezvénytechnika az Ön igénye szerint.


  • SAYEDA STUDIO HASTÁNCOKTATÁS ÉS FELLÉPÉS
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 41

    Hastáncoktatás több helyszínen kezdő szinttől, illetve hastáncműsor rendelése Budapesten és vidéken. Színvonalas, változatos egyiptomi technikák és koreográfiák.


  • ZENEEXPRESSZ
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 43

    A Fásy Mulató zenei show műsor ötlete a 2000-es év végén pattant ki a rendező, és egyben a névadó Fásy Ádám fejéből. Ebben az évben jelentkezett először a hegyeshalmi Paprika Csárdából egy szilveszteri műsorral.


  • BÁL-NA PRODUKCIÓ KFT.
    1123 BUDAPEST, PF. 701/225

    Nagyrendezvények teljes körű szervezése és lebonyolítása - Promóciós rendezvények, munkahelyi bálok, fogadások teljes körű szervezése, kivitelezése. A helyszín szervezésétől, a cafe ringen keresztül a hostessig


  • ADDENDA REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1064 BUDAPEST, PODMANICZKY U.57.

    Cégünk kreatív reklámügynökségként működik.


  • PROLÓG PRODUKCIÓ KFT.
    1111 BUDAPEST, KENDE U. 8-10.

    A Prológ Produkció Kft. zenei és színpadi rendezvények szervezésével foglalkozik.


  • DUNAMEDIA VIDEOKLIP PRODUKCIÓ
    1137 BUDAPEST, KATONA JÓZSEF UTCA 31.

    Videóstúdió, videoklip-készítés.


  • SHOWHIVATAL-TEA PRODUKCIÓ KFT.
    1117 BUDAPEST, Budafoki út 187-189. Aép.

    Produkciós iroda


  • OPERETTBOHÉMEK
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS U. 23.

    Öttagú, fiatal csapatunk népszerű operettszerzők, mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Kacsóh Pongrác, Johann Strauss, stb. műveiből énekelnek változatos előadásaikon. Repertoárunkban dalok és népszerű operaáriák is szerepelnek. Műsorunkat tánccal egészítjük ki.


  • MEGATOM PRODUKCIÓ
    1134 BUDAPEST, FISTYÚK U. 4-6

    Televíziós műsorkészítés, produkciós iroda


  • SÍN NONPROFIT KFT.
    1139 BUDAPEST, GYUTACS UTCA 16.

    A SÍN ingyenesen biztosít próbatermet kortárs tánc- és színházi társulatok részére, három próbatermében. Emellett színházi és tánc előadásokat mutatunk be, és helyszínt biztosítunk fesztiválok, workshopok, előadások és egyéb események számára.


  • KONCERTIRODA KFT.
    1074 BUDAPEST, ROTTENBILLER UTCA 6/A 3 26
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Tevékenység, szolgáltatás: Rendezvényszervezés Koncertirodát Taskó János alapította 1994-ben. Cégünk az elmúlt 14 évben számos nagysikerű rendezvényt bonyolított le közintézmények, önkormányzatok, rendezvényszervezők, szállodák, nagyvállalatok, megbízásából, a hazai szórakozóipar legjelesebb képviselőinek közreműködésével.


  • GERGELY MŰVÉSZETI KFT.
    1136 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ U. 25. I/1

    A Gergely Művészeti Kft. 1990-ben alapították. Profilja: Komolyzenei szólisták, kamaraegyüttesek, szimfonikus zenekarok külföldi menedzselése.


  • MILLENÁRIS PARK
    1024 BUDAPEST, KIS RÓKUS U. 16-20
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Intézményi szinten a Millenáris szolgáltató és befogadó kulturális központnak tekinthető. Elsődleges feladataként olyan oktatási tevékenységeknek és kulturális programoknak biztosít teret, melyek a közhasznú szerepvállalás tükrében megvalósíthatóak.


  • Egyszerű online banki- és mobiltechnológiás fizetési rendszer tartalomszolgáltatóknak, és interneten értékesítő oldalaknak. Kedvező költségek, biztonságos és egyszerű integráció.


  • TUFF PRODUKCIÓ KFT.
    1118 BUDAPEST, MÁNYOKI ÚT 14.

    nyomdaipar, nyomdaipari szolgáltatás


  • PERIFERIC RECORDS - STEREO KFT.
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 59

    gergely, stereo, cd, operett, zeneműbolt, cd lemez, komolyzenei cd, zenei élet, hanglemez, könyvesbolt, zenekar, produkciók, kft, periferic, lp, és, kiadó, zene, zenei cd, album, koncertszervezés,


  • FIGURÁK SZÍNJÁTSZÓ TÁRSULAT
    1063 BUDAPEST, SZINYEI MERSE U. 19. 1/13

    A Figurák 1998-ban alakult, tagjaink olyan lelkes fiatalok, akik érdeklődnek a színházművészet, a színészmesterség iránt. Társulatunk jelenleg 20 tagot számlál, rendezőnk sokéves színjátszói gyakorlattal rendelkezik. A társulatra jellemző, hogy önfejlesztő, ezért a Figurák közül gyakorlatilag mindenki bekapcsolódhat a tanításba, a csoport tagjai a színjátszáson kívül többek között írással, zenével, énekléssel, tánccal is foglalkoznak. A jelmezeket és a díszleteket -melyeket több darabban is felhasználunk- saját magunk tervezzük és készítjük.


  • WÉBER PRODUKCIÓ KFT
    1016 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 3. 4.EM.1.

    A Wéber Produkció Kft. Magyarországon egyedülálló színvonalú vacsoraest programot kelt életre, mely a nemzetünk három jellegzetes történelmi időszakát eleveníti fel.


12