PROTOKOLL BUDAPEST
156 találat PROTOKOLL kulcsszóra BUDAPEST településen
Cégünk, a Fürge-elektronika BT 2002 tavaszán alakult, fő profilunk forgalomtechnikai vezérlő berendezések, létesítmények fejlesztése, gyártása, karbantartása.
Cégünk jogelődje 1991 óta a hazai BTL piac meghatározó szereplője. A jelenlegi cégcsoporti struktúrát 2004. januárjában vettük fel. A Createam cégcsoport pénzügyileg stabil, jelentős saját tőkével, eszközparkkal és professzionális emberi erőforrás háttérrel rendelkezik. A cégek 2005-ös nettó éves árbevétele megközelítette az egymilliárd forintot, mely a 2006-os évben dinamikusan tovább növekszik. Megújítottuk, újra értelmeztük a klasszikus eladásösztönző aktivitást: jutalékos elven díjazott "Sales promótereink" kiváló eredményeket produkálnak eladáshelyi kampányainkban. Törekszünk a promóciós mechanizmusok és eszközrendszereik megújítására: cégünk elsőként szervezett internettel is kombinált MMS promóciót és az elsők között voltunk a PDA-alapú digitális promóciós adatfelvétel meghonosításában is. A regionális piaci folyamatokat híven tükrözve a klasszikus promóció mellett ma már tevékenységünk közel 40%-át adja az event marketing, amely éppen az alkalmazott technikai eszközök.
A főiskola 1997-ben nyitotta meg egy Andrássy úti épületben Budapesti Oktatási Központját, ahol eleinte csak levelező tagozatos hallgatók tanultak. A hallgatói létszám növekedésével egyre több épületben, több kerületben folyt oktatás, az épületek közötti nagy távolság azonban nehezítette a hallgatók mindennapjait. A probléma megoldására budapesti képzéseinket egy helyen, Angyalföldön, a Frangepán utcában koncentráltuk. A négyemeletes épület zárt parkolóval rendelkezik és tömegközlekedéssel remekül megközelíthető. Fogyatékossággal élő hallgatóink igényeit is figyelembe véve az épület akadálymentes, rászoruló hallgatóink saját elektronikus kártyát kapnak a lift kezeléséhez. Az épületben a földszinten került kialakításra az Ügyfélszolgálat, ahol az egyablakos ügyintézésnek köszönhetően hallgatóink egy helyen intézhetik tanulmányi és adminisztrációs ügyeiket.
Hivatali órák: H-CS: 08:30-12:30 és 13:00-16:30 (csak előre megbeszélt időpontban) P: 08:30-12:30.
Celunk hogy segitsunk uzleti celjai elereseben.
A mai Ecuador tengerparti területein az i.e. 10.000 és i.sz. 1500 között fejlett indián kultúrák virágoztak, pédául a Chorrera, a Jama Coaque, a Bahia, a Tolita, a Machalilla és a Valdivia kultúra. (Ez utóbbi Amerika legrégibb ismert kultúrája.) A hegyláncok közt már ősidők óta számos társadalmilag és gazdaságilag szervezett törzs élt, például a quituk, a cańarik, a puruhaek, a panzaleok és a palták.
Hivatali órák (konzuli ügyek): H: 14.00-15.00 SZ, P: 10.00-12.00 Hivatali órák (vízumügyek): K, CS: 10.00-13.00 Hivatali órák (telefonon): H: 10.00-12.00 K-P: 14.00-16.00
nagykövet, állampolgári jogvédelem, diplomata, állampolgári jog, diplomáciai protokoll, polgár, delegáció, külügyi szolgálati útlevél, állampolgárság, követség, úti okmány kiállítás, diplomata útlevél
Telefon: 1-212-3991,
2004. július 1-től az ELTEST KFT több neves gyártó mellett a LeCroy termékeinek is kizárólagos magyarországi forgalmazója lett.
A budapesti kanadai nagykövetség számos szolgáltatást nyújt kanadai és magyar állampolgárok részére. Ezenkívül a nagykövetség Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is ellátja Kanada képviseletét.
büntetőjogi képviselet, személyi okmány kiállítás, nemzetközi képviselet, nagykövet, diplomácia, bajba jutott állampolgárok védelme, tanácsadás, külügyi szolgálati útlevél, konzulátus, diplomáciai
A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés
konzulátus, állampolgárság, nemzeti képviselet, úti okmány kiállítás, hatóság előtti képviselet, útlevél átpecsételés, diplomáciai protokoll, tanácsadás, képviselet, polgárjog, bajba jutott
Hivatali órák: H-P: 9.30-13.30 . A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
Boldog Péter bűvész honlapja. Bűvészműsorok vállalati rendezvényekre, gálaestekre, tréningekre, gyerekműsorok - hogy rendezvénye olyan varázslatos legyen, amilyen szeretné...
A konzuli szolgálat feladata, hogy minden megengedett módon tájékozódjon a külföldi államokban az állampolgárok alapvető jogait és érdekeit közvetlenül érintő körülményekről, belső jogszabályokról és azok változásairól, valamint a jogalkalmazásról. A konzuli szolgálat nagyon fontos feladata, hogy a balesetet szenvedő, vagy bűncselekmény sértettjévé vált személy állapotáról tájékozódik, figyelemmel kíséri, hogy az érintett megfelelő egészségügyi ellátásban részesül-e, illetve gondoskodik a legközelebbi ismert hozzátartozók értesítéséről.
A konzulokat a külügyminiszter jogszabály alapján egyes közjegyzői tevékenységek ellátására hatalmazza fel. A konzulok egy része jogosult konzuli okiratok kiállítására, míg a további konzulok jogköre a tanúsítványkészítésre, okiratokról hiteles fordítások készítésére, illetve fordítás helyességének tanúsítására terjed ki. Az e feladatok ellátására felhatalmazott konzulok jegyzékét a külügyminiszter évente közzéteszi.
A zsidó nép szülőhelye Izrael földje. Itt játszódott le a nemzet történetének jelentős része, amelynek első ezer esztendejét a Biblia örökítette meg. Itt alakult ki a nép kulturális, vallási és nemzeti identitása - fizikai jelenléte évszázadokon át akkor is töretlen maradt, amikor a többség száműzetésbe kényszerült.
Telefon: 1-325-7742,
Útlevél és Vizumosztály: - Telefon: 1- 488-35-55. Kulturális Osztály: - Telefon: 1- 488-35-18. Katonai Attaséstáb: - Telefon: 1- 488-35-38.
A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
diplomata útlevél, delegáció, konzulátus, diplomata, diplomáciai felülhitelesítés, jog, úti okmány kiállítás, nemzetközi képviselet, tanúsítvány készítés, diplomáciai képviselet, külügyi szolgálati
Hivatali órák: 08.30 - 16.30 Konzuli hivatal: (szerda kivételével minden nap) 10.00 - 13.00 .
Telefon: 1- 315-2114;
Mobil: 06-30 331-1891. Ügyelet: 06-30 202-1760. A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
A Nagykövetségen jelenleg a svéd külügyminisztérium 4 kiküldött diplomatája teljesít szolgálatot. Munkájukat 9 helyi alkalmazott segíti. A Nagykövetségen kapott helyet a svéd véderő attasé hivatala is.
diplomata, úti okmány kiállítás, helyi képviselet, állatútlevélkiállítás, állampolgári jog, állampolgárok védelme, külügyi szolgálati útlevél, diplomácia, bajba jutott állampolgárok védelme,
A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték. Tel: 1-212-0106.
A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
Telefon: 1- 326-3054,
A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés
A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.
A Konzuli Osztály feladatkörébe tartozik a konzuli szolgáltatások nyújtása minden holland állampolgár számára, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodik Magyarországon.
Telefon: 1-336-1616,
polgár, külügyi szolgálati útlevél, állampolgári jog, diplomáciai képviselet, nagykövet, érdekképviselet, útlevél átpecsételés, állatútlevélkiállítás, büntetőjogi képviselet, bírósági képviselet,
Katar állama hisz abban, hogy a világ különböző népei között kapcsolatot kell teremteni, így honlapunkon keresztül igyekszünk az idelátogatókat megismertetni drága hazánk eredményeivel, történelmével, földrajzával és ellátni alapvető információkkal. Ezenfelül egyéb információk és adatok gazdag tárházaként állunk rendelkezésére azoknak, akik Katarba kívánnak látogatni. Bevezetőnkben nem tudjuk a honlap teljes tartalmát bemutatni, de reméljük, hogy a böngészők rátalálnak a keresett információra.
Hivatali órák: H-P: 9.00-16.30 Hivatali órák (Konzuli Osztály): H-P: 9.00-13.00.
Telefon: 1-325-7579
Telefon:1-326-0447, 1-326-0486, 1-326-0676.
Hivatali órák: H-P: 8.00-12.00 és 13.00-17.00 Hivaltali órák (Konzuli Részleg): H, SZ, P: 9.00-12.00.
Telefon: 1-326-1391, 1- 326-0492,
útlevél átpecsételés, jogász, úti okmány kiállítás, konzulátus, állampolgári jog, bírósági képviselet, állatútlevélkiállítás, nemzeti képviselet, személyi okmány kiállítás, szolgálati útlevél
Telefon: 1- 212-9400, 1-212-9404, Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 09:00 - 16:00 Ügyfélfogadás: Hétfőtől péntekig 09:00 - 12:00
A belga-magyar kapcsolatok országunk függetlensége előtti időszakra nyúlnak vissza. Tudniillik, már a középkorban (a 11-ik és 14-ik század között) számos vallon telepedett le a Magyar Királyság területén, a nagy városokban, illetve vidéken is, ahol hozzájárultak a szőlőtermelés fejlődéséhez (Eger és Tokaj).
Telefon: 1-326-1391, 1-326-0492,
A rendezvényszervezésben cégünket a fiatalos dinamizmus teszi kimagaslóvá. Céges rendezvények, protokoll rendezvények, konferenciák maximális kiszolgálása.
A konzuli szolgálat feladata, hogy minden megengedett módon tájékozódjon a külföldi államokban az állampolgárok alapvető jogait és érdekeit közvetlenül érintő körülményekről, belső jogszabályokról és azok változásairól, valamint a jogalkalmazásról.
Általánosan elmondható, hogy Szlovénia és Magyarország között valóban kiváló a viszony. A kultúra, oktatás, tudomány és gazdaság területén az együttműködés évről-évre javul. Szlovéniát jó szomszédnak tartják Magyarországon, ahogy Magyarországot is Szlovéniában. A két ország egyre jobban ismeri egymást, különösen az első közös kormányülés, az euró bevezetése, a schengeni csatlakozás és Szlovénia EU elnöksége után. Összekötnek minket a szlovéniai magyarok, és a Rábavidéken élő magyarországi szlovének is, akik fontos hidat képeznek a két ország között.

