REHABILITÁCIÓ BUDAPEST


84 találat REHABILITÁCIÓ kulcsszóra BUDAPEST településen

  • A független betegjogi képviselő, mediator országos lletékességgel a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ intézményi keretei között önálló szakmai alirodaként a panaszos betegek, jogsérelmet elszenvedettek és hozzátartozóik ügyeiben végez szakmai munkát. - sürgősségi ellátás területén jelentkező jogsérelmek (mentők) - általános alapellátásban létrejött jogsérelmek, panaszok (háziorvosok) - intézményesített szakellátás területének jogsérelmei (kórházak, intézetek stb.) A betegjogi képviselő az egészségügyi törvényben foglaltaknak megfelelően ellátja a betegek törvényben meghatározott jogainak védelmét, valamint segíti őket jogaik megismerésében és érvényesítésében. MEDIÁCIÓ - MEDIÁTORI ELJÁRÁSOK - BÍRÓSÁGI PEREK ELŐKÉSZÍTÉSE - ÜGYFÉLSZOLGÁLAT BETEGEK RÉSZÉRE Bejelentkezés, panaszos ügyfélszámon: 06-305-992-842 betegjog.ugyek@index.hu A települési helyi érdekektől függetlenül - jogászok - ügyvédek - betejogi képviselők!

    Beteg ellátással, kórházi szolgáltatással, orvosi és egyéb beavatkozások panaszos ügyével bejelentkezik előre 3 nappal 25% díjbonus részesítjük az első konzultáció költségéből! Hívja 06-305-992-842!

    25%

    Álláspontunk szerint nem fordulhat elő, hogy magyar állampolgár jogsérelme tisztázatlan maradhasson, ha egészségügyi ellátásról, vagy ezzel összefüggében károsodásról, halálesetről beszélünk.

    Vezető betegjogi képviselő - jogászok - szakértők - mediátorok - egészségügyi szakemberek  vesznek részt ügye valódi áttekintésében!

    Gondolja át és jelentkezzen be saját, vagy rokona ügyével 3 nappal előre!

    Ügyfélszolgálat: 06-305-992-842    e-mail:betegjog.ugyek@index.hu

    Irodánk budapesti félfogadása várja Önt ügyével!

    Független betegjogi és perhelyettesítő szakiroda FEBKI - a helyi érdekektől, helyi szakmai állapotoktól kiemelt szakértői és szakmai  függetlenséggel végzi munkáját bármelyik városban  Magyarországon!

     

     

     

    Ajánlat megtekintése

  • Idősgondozás | otthonápolás szolgálatunk, a kórházi elhelyezést vagy ellátást már nem igénylő betegek vagy idős emberek saját otthonában valósítja meg szeretteljes és magas szakmai színvonalú idősgondozás otthonápolás szolgálatát. Az otthonápolás keretében megvalósuló széleskörű szakápolói feladatok - (Pl. műtéti sebek ellátása, stoma-therápia, szondán történő táplálás, intravénás folyadékpótlás, decubitus-ok, fekélyek kezelése, állandó katéterrel rendelkező beteg ellátása) mellett igény esetén gyógytorna, logopédia, fizikoterápia, masszázs kezeléseket is biztosítunk a rászorulóknak.


  • SZÉKELY BUDO-SPORT KFT
    1077 BUDAPEST, WESSELÉNYI UTCA 47-49.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    A székely Budo-Sport 1985 óta foglalkozik harcművészeti felszerelések gyártásával és forgalmazásával, mely tevékenységet 1999. óta Kft. formában végzi. Budopest.hu a Székely-Budosport Kft hivatalos weboldala, webshop, Adidas, Saman, Székely és Go'n Get márkák hivatalos és kizárólagos forgalmazója, küzdősport, harcművészet, ajándék minden egy helyen, házhozszállítással. Ruházat, edzőfelszerelések, védőfelszerelések, gyakorló fegyverek, sport felszerelések, ajándéktárgyak és egyéb kiegészítők forgalmazása.


  • TARTÁSJAVÍTÓ SÚLYPONT ÍZÜLETSTATIKA KFT.
    1027 BUDAPEST, FRANKEL LEÓ UTCA 9. MFSZ. 28.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    foglalkozás egészségügyi vizsgálat, gyógytorna, alakformálás, klinika, egészséges, prevenciós program, rehabilitáció, gyógyászat, ízületi panasz kezelése, sportmasszázskezelés, karcsúsítás,


  • Egyesületünket (Fi.Sz.E.) 2003 júliusában hoztuk létre, azzal az elsődleges szándékkal, hogy összefogjuk a fizioterápiás tevékenységet folytatókat, elsősorban fizioterápiás asszisztenseket, majd a masszőröket és vízgyógyászati kezeléseket végzőket is. Természetesen szívesen várjuk azokat is társaságunkba, akik a természetes gyógymódok széles területén tevékenykedve, részt vesznek a gyógyításban, rehabilitációban, megelőzésben és a rekreációban. Másodsorban, érdekeinket összefogva, egységesítve, fejlesztve tevékenységünket, képzésünket, továbbképzéseinket részt vegyünk/vehessünk a szakmapolitika területén történő változásokban.


  • TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR, KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA
    1025 BUDAPEST, II.KER, NAGYBÁNYAI ÚT 92.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR az ország egyik legdinamikusabban fejlődő Pénztára; többéves működésük során taglétszámunk folyamatosan növekszik, jelenleg több mint 10 ezer tag és jogosultjaik veszik igénybe szolgáltatásaikat. Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig, 8.00-16.30-ig.Telefonos ügyfélszolgálat: hétfőtől-péntekig, 8.00-20.00-ig


  • Küldetésünk, az emberek életminőségének javítása, a klienseink felruházása olyan képességekkel, amelyekkel jobb minőségű életet élhetnek, és a problémáikat hatékonyabban oldhatják meg.


  • KŐBÁNYAI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
    1108 BUDAPEST, SIBRIK MIKLÓS ÚT 76-78.

    Intézményünk a 3-18 éves korú gyermekek rehabilitációs célú fejlesztőpedagógiai és pszichoterápiás ellátásával foglalkozik.


  • MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA
    1054 BUDAPEST, SZÉCHENYI RKP. 19.

    Az Egészségügyi bizottság tevékenysége, a bizottság keretei között folytatott szakmai munka a társadalom minden tagjának érdeklődésére számot tart; akár azért, mert egészségének megőrzéséhez keres muníciót, akár megromlott egészségi állapotának helyreállításában bízva keresi a kapcsolatot a szakbizottsággal, vagy idült betegségében az orvosi rehabilitáció lehetőségeiről kíván tájékozódni.


  • VÁTERV95 KFT.
    1012 BUDAPEST, BUDAPEST, LOGODI U. 50. I.EM.8.

    A VÁTERV95 Tervező, Szolgáltató Kft, a MEZEY Mérnök Iroda, a tervezés, kutatás, szaktanácsadás komplex művelése érdekében 2004-ben hozta létre a VÁTERV KONZORCIUMOT. A tulajdonosok a VÁTERV95 Tervező, Szolgáltató Kft.-t 1995-ben, a MEZEY Mérnök Irodát 1993-ban alapították. A VÁTERV KONZORCIUM-hoz széleskörű speciális szakmai tudást képviselő altervező cégek kapcsolódnak. A KONZORCIUM vezető munkatársai a szakma kiemelkedő szaktekintélyei. Nagy terület- és településtervezési, közgazdasági kutatási, elemzési, szaktanácsadási, műszaki gyakorlattal rendelkeznek, amelyet a több évtizedes szakmai múlttal rendelkező, de 2004.-ben profilváltást végrehajtott VÁTI Kht-nál (korábban: Rt-nél) szereztek meg. A VÁTERV95 Kft 2005.-től kezdődően tanúsítottan az MSz EN ISO 9001 sz. szabvány követelményei szerint dolgozik.



  • NOVA SPEEDFITNESS STUDIO
    1094 BUDAPEST, MÁRTON UTCA 35./B.
    Képek (4)

    A NOVA Speedfitness Studio segítségével tehet azért, hogy az egészséges életmód ne egy elérhetetlen cél legyen az életében. A személyi edzőnk segítségével individuális edzésprogramot találunk, amit egy táplálkozási tanácsadással kiegészítve máris elindulhat abba az irányba, hogy elmondhassa magáról : Én teszek az egészségemért. A speedfitness a XXI. század edzésmódszere, amit az élsportolók is előszeretettel alkalmaznak. A heti 2x20 perces edzésidőre minden ember naptárában van üres hely, legyen az sikeres üzletember, tanuló, kismama, vagy bárki más kortól függetlenül. Kedves vendégeink! Szeretettel várjuk a stúdiónkba, ahol egy privát környezetben használhatja edzésmódszerünket a speedfitnesst!


  • FÁJDALOM AMBULANCIA KFT.
    1113 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 22/A

    A Fájdalom ambulanciát 2003-ban alapították orvosok azzal a céllal, hogy a mozgásszervi fájdalomtól szenvedő betegek gyógyítása érdekében a hagyományos orvoslást ötvözzék a ma ismert legmodernebb módszerekkel.


  • A várostervezés folyamatok tervezése és menedzselése. A város változó rendszer, amely öntörvényűen alakul a környezetéből kapott impulzusok hatására. A fejlődésbe, alakulásba való beavatkozás előtt azt kell vizsgálnunk, hogy mely tényezők járultak hozzá egy-egy állapot létrejöttéhez.


  • REVITA REUMATOLÓGIAI RENDELŐ
    1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 50-52

    1991 januárban REVITA néven elkezdtünk egy vállalkozást, ami nemcsak nekünk volt megújuló élet, de az akkori hivatalok sem tudtak mit kezdeni velünk.


  • SÚLYPONT ÍZÜLETKLINIKA
    1027 BUDAPEST, FRANKEL LEÓ 9

    A 11 éve hatékonyan működő Súlypont Ízületklinikán, személyre szabott, speciális kezeléseinkkel, megszüntetjük fájdalmát javítjuk testtartását növeljük teljesítményét


  • SENSOLITE BLAHA LUJZA - BUDAPEST
    1074 BUDAPEST, DOHÁNY U. 68

    A fényterápiás kezelések előtt ingyenes belgyógyász szakorvosi ill. sebész szakorvosi konzultáció is igénybe vehető, bejelentkezés alapján. Gyógycentrumunkban üdülési csekket elfogadunk! TELEFON: 06/1 238-0226.


  • MAMMUT EGÉSZSÉGKÖZPONT - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6

    Mammut Egészségközpont ELHELYEZKEDÉS: Mammut II. 5. emelet További TELEFON: (1) 345-80-86; +36-70-77-66-199 Mottó: Mammut Egészségközpont-központban az egészség! A Mammut Egészségközpont esztétikus környezetben várja a gyógyulni-szépülni vágyókat. A magasan képzett orvoscsoport a legkorszerűbb vizsgálati és terápiás módszerek felhasználásával gyógyít, de mindezt másként, mint mások. A testi és mentális harmóniára törekedve a különböző szakterületek együttműködésére épít, amiben nagy hangsúlyt kap a betegség megelőzés is a szűréseken keresztül.


  • Droghasználók és családtagjainak kezelése, drogmegelőzés


  • A Kék Pont Ambulancia és Konzultációs Központ a szerhasználat megelőzését, a kábítószer-használat komplex kezelését és a droghasználattal összefüggő ártalmak csökkentését tűzte ki célul az egyének és családok és az egész társadalom vonatkozásában. A III. kerületi ambulancia feladata; elsősorban Békásmegyer, és vonzáskörzetében élő droghasználó kliensek megkeresése, kezelésbe vétele és komplex ambuláns ellátása életminőségük általános javulásának elősegítése érdekében. A hozzánk fordulóval együtt, élethelyzetét, lehetőségeit és elképzeléseit figyelembe véve próbáljuk meghatározni mindazt, ami a jelen pillanatban hatékony segítség lehet, és hosszú távú célként pedig fejleszteni mindazon képességeket és készségeket, ami a felépüléshez, egy élhetőbb életbe való visszailleszkedéshez szükséges.


  • BIBÓK TÁRSASHÁZÉPÍTŐ ÉS -KEZELŐ KFT.
    1112 BUDAPEST, TÖRÖKBÁLINTI ÚT 2

    Bibók Társasházépítő és -Kezelő Kft. Budapest IX. kerületében, a Középső-Ferencvárosi Rehabilitációs területen épült 24 és 32 lakásos társasházakban 63 és 80 négyzetméter közötti alapterületű - részben erkélyes - lakások, garázshelyek és üzlethelységek eladók.


  • MEDICREDIT RT.
    1022 BUDAPEST, BÉG U. 3-5.

    bőrgyógyászat és kozmetológia egynapos sebészet fogászat plasztikai sebészet szemészet egyéb egészségügyi szolgáltatások


  • LUX-TEX REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÓ KFT.
    1089 BUDAPEST, KORÁNYI S. U. 12. V. 27-29.

    A rehabilitáció területén működő cégünk legfontosabb célkitűzése 1990 óta változatlanul a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása.


  • KIRÁLY EGÉSZSÉG CENTRUM
    1077 BUDAPEST, KIRÁLY U. 89

    Fogyás, alakformálás, karcsúsítás, végleges szőrtelenítés, ráncfeltöltés, pigmentfolt, rosacea, psoriasis, akne, tűzfolt, oxigénterápia - Király Egészségcentrum.


  • MEOSZ HEINE-MEDIN SZEKCIÓ
    1032 BUDAPEST, SAN MARCO U. 76

    Mozgássérültek rehabilitációja


  • ÉFOÉSZ
    1051 BUDAPEST, OKTÓBER 6.

    rehabilitáció, rehabilitációs célú foglalkozás, gondozás, ápolás


  • Pontos cím: (Broadway Orvosi Centrum, Operettszínház melletti sarok) Tevékenység Pszichiátria, addiktológia, pszichiátriai rehabilitáció, pánik betegség, depresszió, időskori pszichiátriai kórképek, személyiség zavarok, nemi identitás zavarok, párkapcsolati problémák kezelése. Szolgáltatások Kognitív terápia, autogén tréning, szugesztív relaxáció, párterápia, családterápia, gyógyszeres kezelés, pszichiátriai rehabilitáció.


  • DR. LUKÁCS LAJOS
    1027 BUDAPEST, II. KER., FRANKEL LEÓ ÚT 21-23.

    Mozgásszervi betegségek kivizsgálása (fizikális vizsgálat, röntgen, ultrahang, CT, MRI stb.), kezelése (konzervatív, műtéti). Osztályunk ortopéd sebészet, kiemelt szakterületei: - a csípő-, térdízületi arthrosis (kopás, deformitás) miatti protézis beültetés, - korábban behelyezett, panaszos (kilazult, kimozdult) protézis cseréje, korrekciója, - a reumás betegek műtéti kezelése. - térdízületi problémák (sérülések, degeneratív elváltozások), - kéz és láb deformitások (bütyök, kalapácsujj, stb.) gyógyítása. Járóbeteg rendelés: Bejelentkezés: +36704179461 Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédia 1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19. Fsz. 33. Kedd:10, 00-13, 00 Privát rendelés: 1027 Budapest, Frankel Leó út 21-23. 4.em. 8.ajtó Kedd:15, 00-18, 00 Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet 2120 Dunakeszi, Fő út 75-81. Szerda:14, 30-18, 00 (cipész méretvétel helyben) Mozgásjavító segédeszközök (ortézisek, fűzők, lúdtalpbetét, gyógycipő, bütyök korrigáló sínek stb.) felírás


  • SENSOLITE RÓZSAKERT - BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, GÁBOR ÁRON U. 74-78

    A Sensolite az Európai Unióban hivatalosan bejegyzett orvostechnikai eszköz. Az eljárás hatékonysága különböző betegségek kezelésében nem tapasztalati eredményeken alapul, hanem a hagyományos orvoslásban tudományosan igazolt, tanúsítvánnyal elismert evidencia.


  • D&M GYÖNGYSZEM KFT. - MEDILEARN AKADÉMIA
    1052 BUDAPEST, KRISTÓF TÉR 6.

    A Medilearn Akadémia azzal a céllal jött létre, hogy magas szintű képzéseket kínáljon az érdeklődők számára, felhasználva az alapítók eddigi munkája során felhalmozott tudást, oktatási jártasságot. Az Akadémiát személyesen megszerzett nemzetközi és hazai tapasztalatok segítik abban, hogy a képzés bonyolítása, a képzési programok, az alkalmazott tematikák és módszerek a lehető legkorszerűbbek legyenek. A hallgatóközpontú, rugalmas szervezés alkalmas egyedi igények kielégítésére is. A képzések jelentős részénél, a hallgatóknak lehetőségük nyílik távoktatási módszerek felhasználására, mely biztosítja a személyre szabott időbeosztást.


  • LEÁNY, ANYA, GYEREK ALAPÍTVÁNY
    1028 BUDAPEST, ÚRBÉRES UTCA 54/B

    Lea - közhasznú alapítvány krízisben lévő fiatal leányanyák megsegítéséért, amikor a lány ellehetetlenült élethelyzetben van: szociális, lélektani vagy anyagi téren és a gyermek fölnevelésére még nem alkalmas: érzelmi-lelki, szociális vagy más sérülése miatt


  • SIKET - VAKOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 33

    1994 márciusában alakult meg a Siket -vakok Országos Egyesülete.


  • GENERAL BUILDING KFT.
    1086 BUDAPEST, KARÁCSONY SÁNDOR U.16.

    Mobil: 06-30-9511-423 A "GENERAL BUILDING Ingatlanforgalmazó, Építoipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelosségu Társaság" 1994. március. 30.-án alakult. Fo tevékenysége építoipari generál kivitelezés, felújítási és új munkálatok, emeletráépítés, tetotér beépítések, épület rekonstrukciók valamint hídépítés kivitelezése. A cég vezetoi valamint a muszakiak felsofokú végzettségu nagy szakmai tapasztalattal rendelkezo igényes munkát végzo emberek. K.F.T.- nk vagyona lehetové teszi, hogy vállalatunk hitelfelvétel nélkül muködjön, gazdálkodása kiegyensúlyozott legyen, fizetési kötelezettségeinek / APEH, TB / rendszeresen eleget tegyen. A General Building K.F.T. tevékenységét folyamatosan saját likvid pénzeibol finanszírozza. Építoipari gyakorlatunk és mellékelt referenciáink reméljük, megnyerik bizalmukat.


  • CORAL SZAKORVOSI CENTRUM
    1072 BUDAPEST, ERZSÉBETVÁROS-BUDAPEST KLAUZÁL TÉR 3
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (1)

    Magán járóbetegrendelés a főváros szivében.Kardiológia, Bőrgyógyászat, sebészet, gasztro-enterologia, proctológia, ortopédia, urológia, andrológia szakorvosi rendelések hétfőtöl-szombatig. Különleges belgyógyászati szűrővizsgálatok, medex, rákszűrés, menedzserszűrések


  • SENSOLITE KOMJÁDI - BUDAPEST
    1023 BUDAPEST, KOMJÁDI BÉLA U. 1.

    Az eljárás hatékonysága különböző betegségek kezelésében nem tapasztalati eredményeken alapul, hanem a hagyományos orvoslásban tudományosan igazolt, tanúsítvánnyal elismert evidencia. A Sensolite, országos gyógycentrum hálozatában elérhető egyedülálló egészségügyi szolgáltatás, olyan orvostechnikai eszköz amely a gyógyítás számos területén alkalmazható.


  • PROMOBIL REHABILITÁCIÓS ZRT.
    1106 BUDAPEST, KERESZTÚRI ÚT 4/A

    Cégünk jelenlegi specialitása a szilikonanyagokból készített protézis csonktokok, valamint a Super Skin-eljárás, melyet a művégtagok kozmetikai kialakítására használunk.


  • HERBALANCE KFT.
    1096 BUDAPEST, HALLER U. 23-25. D/11
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (8)·Videók (5)

    Herbalance - gyógynövény alapú termékek forgalmazása


  • DR. GÖRÖG ÉVA PSZICHIÁTER
    1116 BUDAPEST, TOMAJ U. 28.

    Ha Önnek bármilyen lelki problémája (életvezetési nehézsége, párkapcsolati krízise, szexuális zavara, pánikbetegsége vagy bármilyen egyéb lelki válsága) lenne, s nem tudja, hogyan találhatna rá megoldást, keressen!


  • EGÉSZSÉGES VÉRSEJT ALAPÍTVÁNY
    1095 BUDAPEST, MESTER U. 8.

    EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM Az Egészséges Vérsejt Alapítvány és a Gyermekekért 2001. Drogmegelőzési Alapítvánnyal. "EGÉSZSÉGJÁRAT"néven indul országos körútra egy emeletes angol busz, ami főleg vidéken iskolákban, óvodákban és más intézményekben végez szűrővizsgálatokat és tart előadásokat a drogról.


  • EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY
    1105 BUDAPEST, CSERKESZ U. 7-9.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Az Emberbarát Alapítvány honlapja


  • MEDITENS HUNGARY KFT.
    1092 BUDAPEST, HŐGYES ENDRE U. 11.

    A Közép-Kelet Európában aktív Meditens Hungary Kft.-t (a világhírű japán Omron Co. és az Omron Healthcare óriásvállalatok magyarországi szakcégét) 1996 decemberében abból a meggyőződésből alapították és működtetik, hogy kiváló minőségű egészségvédő termékeket kiváló szolgáltatásokkal, orvosi tanácsadással lehessen még hatékonyabban megismertetni.


  • GYM MOZGÁSKÖZPONT KFT
    1111 BUDAPEST, VAK BOTTYÁN U. 3. II/3.

    Egyéni gyógytorna: - sérülések, műtétek utáni rehabilitáció (térd, váll, könyök, boka, szalag, szív, stb) - gerincbántalmak, gerincsérv kezelése - korai fejlesztés (neurohabilitációs tréning) - ízületi fájdalmak, degeneratív elváltozások, gyulladások kezelése - hátfájás, fejfájás, szédülés, végtagfájdalmak kezelése, stb Alkalmazott módszerek: - hagyományos gyógytorna - McKenzie - módszer - Schroth terápia - elektroterápia - gyógymasszázs, svédmasszázs - Mulligan manuálterápia Csoportos gyógytorna: - terhestorna, szülésre felkészítés, baba-mama torna - tartásjavító gerinctorna - izomerősítő kondi torna - csontritkulást megelőző és szintentartó torna - ÖTYE torna az idősebb korosztálynak (minden izomcsoportot átmozgató gyógytorna) - pilates - fit-ball tréning szakképzett gyógytornászok vezetésével. Bejelentkezés minden órára szükséges. Egészsgépénztárakkal szerződött szolgáltató. Elérhetőség: info@gymmozgaskozpont.hu,


  • FARKAS LEHEL GYÓGYMASSZŐR
    1091 BUDAPEST, IX. KERÜLET, MÁTYÁS UTCA 13.

    Farkas Lehel gyógymasszőr vagyok. Szolgáltatásaim: orvosi gyógymasszázs, svéd- és frissítő masszázs, nyirok- és cellulit masszázs, talpreflexzóna-masszázs, kismama masszázs. Bejelentkezéshez hívjon a 70 776 1897-es telefonszámon, vagy fáradjon el hozzám a IX. kerület Mátyás utca 13. szám alá (a Ráday és Lónyay utca között, a Kálvin tértől, illetve a Fővám tértől is kb. 5 percnyi sétára). Látogasson el honlapomra is a www.farkaslehelgyogymasszor.hu címen, ahol on-line bejelentkezhet hozzám, illetve kedvezményesen válthat 5+1 alkalmas bérletet! Remélem hamarosan vendégeim között találkozhatom Önnel. Folyamatosan indítok különböző masszázs tanfolyamokat is, látogasson el hozzám, ha masszázst szeretne tanulni.


  • MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK REHABILITÁCIÓS KÖZPONTJA
    1022 BUDAPEST, MARCZIBÁNYI TÉR 3.

    A Nemzeti Erőforrás Minisztérium fenntartásában működő Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK, korábbi nevén Mozgássérültek Állami Intézete, MÁI) célja a mozgássérült emberek rehabilitációja és társadalmi integrációjának elősegítése. A MEREK komplex rehabilitációs szolgáltatásokat nyújt kliensei számára. Ennek során figyelembe veszi az egyén szükségleteit és igényeit, emellett mind a rehabilitációs program kialakításában, mind annak megvalósításában a klienssel való szoros együttműködésre épít.


  • KÁROLYI KÓRHÁZ
    1041 BUDAPEST, NYÁR U. 103.
    Rating 11 csillag 3 vélemény alapján

    Az Újpesti Károlyi Kórházat Gróf Károlyi Sándor alapította 100 évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy Újpest - Rákospalota és környéke lakosai számára a kor színvonalának megfelelő ellátást biztosítson. Ez a lakosság ma már mintegy 220 ezer főre gyarapodott és az újpesti Károlyi Sándor Kórház négy kórházat és egy nagy rendelőintézetet magába foglaló egységgé növekedett.


  • THUASNE HUNGARY KFT
    1073 BUDAPEST, ERZSÉBET KÖRÚT 15

    segédeszközök, sport, gyógyászati segédeszközök, otthonápolás, rögzítő, gyógyászat, rehabilitáció


  • SPEEDFITNESS
    1097 BUDAPEST, VASKAPU U. 10-14. B

    Feszes test, lapos has, gyönyörű tartás, kicsattanó erőnlét és vitalitás, formás izmok. Ami eddig csak hosszú évekig tartó, kemény edzéssel volt lehetséges, az most a Speedfitnessel már heti 2x20 perc edzésidő alatt elérhető. A Speedfitness az EMS készülékek legújabb generációja. Az egész testet egyszerre érő elektromos impulzusok olyan intenzív izomösszehúzódásokat eredményeznek, amilyet akaratlagosan, csupán koncentráció és súlyzók segítségével nehéz lenne kivitelezni. 20 perc színtiszta izommunka - anélkül, hogy az inakat és ízületeket megterhelnénk- és mindez egyenes eredménye a napokig tartó fokozott kalóriaégetés, a csökkenő súly, cellulit mértékének javulása, jobb közérzet, fájdalmak csökkenése, állóképesség- , erőnlét növekedése és vitalitás fokozódása.


  • MED-X-PERT
    1117 BUDAPEST, Prielle Kornélia u. 4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Orvosi gyorstesztek, kábítószer gyorsteszek, alkohol teszterek, orvosdiagnosztikai eszközök


  • építőipari tervezés, építészek, generál tervezés, épület rehabilitáció, felújítás, műemlék tervezés, lakóház tervezés, korszerűsítés tervezés, építész iroda, épület tervezés, építészeti tervezés


  • LOTUS MEDICAL TRADE - BUDAPEST
    1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 48. I. EMELET 9.

    A Lotus orvos- természetgyógyász rendelő három területre specializálódott: Gerinc- és ízületi betegségek Szervi betegségek Függőségek kezelése


  • ORGANICA KÖRNYEZETTECHNOLÓGIÁK ZRT.
    1094 BUDAPEST, TŰZOLTÓ U. 59.

    Cégünk ipari szennyvíztisztítók komplett kivitelezésével foglalkozik.


12