SEGÉDLET BUDAPEST


7 találat SEGÉDLET kulcsszóra BUDAPEST településen

  • NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ ZRT.
    1143 BUDAPEST, SZOBRÁNC U. 6-8.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Nemzeti Tankönyvkiadó több mint 50 éve áll a magyar oktatásügy szolgálatában, munkafüzetekkel, tanári kézikönyvekkel, tanmenetekkel és más oktatási segédanyagokkal segítve a tanárok munkáját és a diákok előrehaladását tanulmányaikban.


  • Az első egyetemi diákotthont hazánkban állami intézményként alapították: a Báró Eötvös József Collégiumot 1895-ben, a francia Ecole Normale Superieur mintájára. Ide zömmel bölcsészeket vettek fel, műegyetemista később sem lehetett Eötvös-kollégista. Az első olyan egyetemi kollégium, ahova műegyetemisták is bekerültek, a századfordulón alapított Budai Szt. Imre Kollégium volt, ahol rendkívül erős vallási (katolikus) követelmények voltak. Az első - bérelt - épületük az Üllői úton volt. A Bartók Béla úti épületet 1908-ban avatták fel. Harminc év múlva már a kollégisták több, mint fele műegyetemista volt. A háború alatt a Hungária Mérnök-Technikus Egylet kezdett új kollégiumot építeni a Irinyi József utcában, azonban az építkezés félbemaradt. 1947-ben a félig kész épületet a Vásárhelyi Pál Technikus Kollégium kapta meg, de ők sem tudták befejezni.


  • ALAPKŐ SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
    1013 BUDAPEST, ATTILA ÚT
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk számítástechnikával és építőiparral foglalkozik.


  • HONLAPMESTER
    1133 BUDAPEST, GARAM UTCA 25. 3/28

    Honlapmester hu


  • ZUGLÓI TANKÖNYVCENTRUM (VE-JÓ BT.)
    1142 BUDAPEST, KASSAI TÉR 14.

    általános iskolai tankönyv, enciklopédia, filozófiai könyv, gyermekkönyv, hangoskönyv, ifjúsági könyv, iskolai tankönyvellátás, ismeretterjesztő könyv, könyv, könyvesbolt, könyvtárellátás, kötelező


  • VE-JÓ BT.
    1142 BUDAPEST, KASSAI TÉR 14.

    tankönyvellátás, könyv, könyvtárellátás, tanítást, segítő, tanulást, tanári, segédlet, mesekönyv, nyelvkönyv, szakkönyv, szépirodalom, ügyfélszolgálat, cd rom, könyvesbolt, általános, iskolai,


  • SZENCZI MOLNÁR ALBERT REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1188 BUDAPEST, NAGYKŐRÖSI ÚT 55.-57.

    Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola