SKÓT BUDAPEST


12 találat SKÓT kulcsszóra BUDAPEST településen

  • ANGYALFÖLDI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI HÁZ
    1138 BUDAPEST, DAGÁLY UTCA 15/A

    Intézményünk célja, hogy a közösséggé szerveződés és közösségi együttlét kulturált feltételeit és az ehhez való kedvet teremtsük meg. Olyan programstruktúrát igyekszünk kínálni, melyek egyszerre tanítanak, nevelnek, mely segít abban hogy ne magányosnak, hanem egy csoport tagjának érezhessük magunkat. Ápoljuk népi és helyi hagyományainkat; segítjük, s keressük az újat. Mindez formába öntve jelenti mindennapi munkánkat, melynek megtestesítői a tánc, a zene, a folklór és az alkotóművészet különböző válfajai.


  • BUDAPEST SKÓT TÁNC EGYESÜLET
    1145 BUDAPEST, ÚJVILÁG U. 42-44

    Budapest Skót Tánc Klub Az egyesület alapítói egymástól eltérő időben és helyen ismerték és szerették meg a skót kultúrát, ezen belül is a skót tánc hagyományos formáját. Ezen szeretetük átadására először spontán módon, majd az ismertség növekedésével egyre gyakrabban és rendszeresebben táncesteket szerveztek. A magyar és a skót nép közötti történelmi és kulturális hasonlóságok segítettek egy, a skót tánc szeretetén alapuló baráti kör összekovácsolódásában.


  • KALEDONIA SKÓT PUB & ÉTTEREM
    1066 BUDAPEST, MOZSÁR 9.

    étterem, pub, sportközvetítések, skót ételek, italok, zenés, kulturális programok, skót ajándéküzlet, vendéglátás, rendezvény szervezés, lebonyolítás, skót, ételek, kulturális, programok, ajándéküzlet


  • NOA ÉKSZER KFT.
    1074 BUDAPEST, HÁRSFA U. 18
    Képek (16)

    A kedvenc kutyafajtáját, ékszerként is hordhatja! Európában először. Ön elhozza kedvence fotóját és mi ékszerként adjuk vissza. Minden ékszerünk magyar fémjellel ellátott kézimunka. Művészeink és tervezőink nagy szakértelmének köszönhetően, bármely tervet elkészítünk, és a megrendelővel közösen alakítunk, a végleges mintadarabig. Ezt a mintadarabot fogjuk Önnek, aranyból vagy ezüstből kialakítani. Ékszereinket kövekkel is megrendelheti. Bármely drágakövet a legjobb napi áron szerzünk be. NoaDog kutyás ékszerek gazdiknak. Több mint 70 kutyafajta 500 féle ékszere közül választhat. Ha nem találja, amit keres, küldje el kedvence fotóját és mi ékszerként adjuk vissza. Törtarany és törtezüst felvásárlás a legjobb napi áron. Kínálatunkban, medál, karkötő, fülbevaló, nyaklánc, gyűrű, pénzcsipesz, kitűző, és még sok szép ékszer közül választhat.


  • THE SCOTTISH CORNER KFT.
    1052. BUDAPEST, GALAMB UTCA 3. .

    Fő kínálatunk a skót whisky. Single malt whiskyre szakosodtunk, vásárlóink több mint 50 féle termékből választhatnak, amelyek a skót whiskyvidékek 26 különböző lepárlójából származnak


  • HUNGÁRIA SKÓT TERRIER KLUB
    1141 BUDAPEST, CSEREBOGÁR UTCA 33.

    Klubunk 2005. március 12-én alakult meg, azzal a szándékkal, hogy összefogja Magyarországon a Skót Terrier kedvelőket, tartókat, és nem utolsó sorban e csodálatos fajta tenyésztőit, kiállítóit.


  • FIANNA ZENEKAR
    BUDAPEST,

    A Fianna zenekart 1996-ban alapította Lang János és Varga Kornél.


  • ÖREG SKÓT ÉTTEREM
    1111 BUDAPEST, BERCSÉNYI UTCA 3

    étterem, skót étterem, vendéglátás, vendéglő, rendezvényszervezés, asztalfoglalás, vendéglátóhely, restaurant, étkezde


  • CALEDONIA SKÓT PUB ÉS ÉTTEREM
    1066 BUDAPEST, MOZSÁR UTCA 9

    Skócia Ízei a Kaledoniában Nem kell mérföldeket utaznia hogy tradicionális skót ételeket kóstoljon: étlapunkon megtalalálja.


  • SIR WILLIAM ÉTTEREM
    1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 9

    A Sir William Étterem Budapest belvárosának pezsgő sétálóutcájában, a Ráday utcában helyezkedik el. Barátságos hangulatú éttermünk és teraszunk a tradicionális skót és a nemzetközi konyha különlegességeinek ad otthont. Éttermünk specialitása a bélszín. Steakjeinket szabadon tartott marhák húsából készítjük, ettől lesz az étel különlegesen zamatos és puha. A Sir William nem csak inycsiklandozó fogásai miatt népszerű, nálunk isteni Whiskiket ihat, megkóstólhatja a magyarországi borvidékek nemzetközileg is elismert borait, valamint a külföldi borvidékek remekeit is.



  • TÓTH MÓNIKA
    1141 BUDAPEST, CSEREBOGÁR U. 33.

    2002-ben tenyészetünk az összes terrier kennel közül kiemelkedő sikert könyvelhetett el, ezért magunkénak tudhatjuk a 2002 Legeredménysesebb Tenyészete címet.


  • ALEA TERRACOTTA AIREDALE ÉS SKÓT TERRIER
    1156 BUDAPEST, NYÍRPALOTA U. 18

    AIREDALE ÉS SKÓT TERRIER TENYÉSZET