SZAKMAI ÉRDEKVÉDELEM BUDAPEST
35 találat SZAKMAI ÉRDEKVÉDELEM kulcsszóra BUDAPEST településen
A megye lényeges sajátossága, hogy van is meg nincs is megyeszékhelye, mert székhelye megegyezik Budapest fővárossal. Ez számos előny és természetesen hátrány forrása is. Kereskedelemmel, vendéglátással és idegenforgalmi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások számát tekintve a 20, 000 feletti számmal Budapest után a második helyen áll. A fent vázolt megyében működik érdekvédelmi szervezetünk, a Pest megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége immáron 1991 - óta önállóan, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetség tagjaként. Egyesületünk célja, hogy a megye területén működő kereskedők, vendéglátósok gazdasági és szakmai érdekképviseletét a lehető legjobb színvonalon ellássa. E cél megvalósításához nagyon fontos, hogy minél több támogatóra, a tagságot büszkén vállaló vállalkozásra van szükség.
A Magyar Pszichodráma Egyesület több mint 15 éves szakmai múltra tekint vissza. Ezen időszak alatt az Egyesület szakmai munkája, képzési rendje megszilárdult, ma már az egyik legnagyobb magyarországi csoportpszichoterápiát nyújtó szervezet.
pénzügyi közvetítés, mikrovállalkozások versenyképességének növelése, jogi tanácsadás, ipartestület, kisvállalkozások, családi állakozások, érdekképviselet, pályázatírás, adótanácsadás, országos
adótanácsadás, környezetvédelem, pályázatírás, jogi tanácsadás, mikrovállakozások, pénzügyi közvetítés, szakképzés, kézművesvállalkozások versenyképességének növelése, pályázat elbírálása, munkahelyi
mesterlevelek kiadása, pályázat elbírálása, szakmai szövetségek, eu együttműködés, adótanácsadás, szakképzés, országos érdekvédelem, iposz, mikrovállakozások, családi vállakozások versenyképességének
adótanácsadás, iposz, országos érdekvédelem, ipartestület, családi állakozások, szakképzés, érdekképviselet, mikrovállalkozások versenyképességének növelése, munkahelyi biztonság, szakmai szövetségek,
érdekképviselet, szakképzés, pályázatírás, adótanácsadás, pénzügyi közvetítés, családi állakozások, eu együttműködés, családi vállakozások versenyképességének növelése, iposz, mikrovállakozások,
A Szövetség, amely elsősorban a magyar informatikai piac legnagyobb, meghatározó intézményi vásárlóit kívánja tömöríteni, ezen felül célul tűzi ki a hasonló érdekeket képviselő vezető informatikusok külföldi szövetségeivel való rendszeres kapcsolattartást és együttműködést.
- ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK GYÁRTÓINAK ÉS FORGALMAZÓNAK SZÖVETSÉGE (ETGYSZ)
1125 BUDAPEST, FOGASKEREKŰ UTCA 4-6Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazónak Szövetsége (ETGYSZ néven) 1997-ben alakult 10 taggal. A szövetség jelenlegi taglétszáma: 43.
A Magyar Reprográfiai Szövetség (RSZ) 2000. 11. 08.-án kezdte meg tevékenységét. A Szövetség alapító tagjai: ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága. A Szövetséghez csatlakozott a Magyar Szak- és Szépírók és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) is.
A Magyar Vámügyi Szövetség 1993. január 28-án alakult meg Magyar Vámügyi Kamara néven, a vámeljárásoknál rendszeresen közreműködő ügyfelek társadalmi érdekvédelmi szervezeteként.
Magángyógyszerészek Országos Szövetsége
Magyarországon a kereskedelmi és iparkamarák létrehozásáról első ízben az 1850 III.18-án kelt királyi pátens rendelkezett. Az első magyar kamarai törvény 1868-ban jelent meg és 1934-ig volt érvényben. Ez a törvény már kötelező tagsággal kiterjedt a magyar állam minden kereskedőjére, iparosára, kereskedelmi és iparvállalatára.
Az Építéstudományi Egyesület célja a tagok szakmai fejlődésének, tájékoztatásának, továbbképzésének, érdekvédelmének elősegítése, a szakma kiemelkedő képviselőinek egyesítése.
Szervezetünk legfőképpen iparjogvédelemmel, érdek- valamint jogvédelemmel foglalkozik. Az Egyesület tevékenysége nyilvános, döntéshozó szerveinek határozataiba és az Egyesület közhasznú jelentésébe bárki betekinthet.
környezetvédelem, pályázatírás, pályázat elbírálása, mikrovállakozások, pályázatfigyelés, mikrovállalkozások versenyképességének növelése, kézművesvállalkozások versenyképességének növelése, országos
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.
Szövetségünk a környezetvédelem területén tevékenykedik. Üdülőtulajdonosok érdekképviselete és érdekvédelme
A Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete. 1999-ben több villamosipari vállalkozás vezetőjének fejében szinte egyszerre született meg, majd öltött testet az a gondolat, miszerint a villamosipari kereskedőknek és gyártóknak is szüksége van egy szakmai érdekképviseleti szervezetre. A szervezőmunka lezárultával, 2001. év második félévében jött létre a Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete dr. Simándi Péter elnökségével, Baté György és Mile Andor urak alelnökségével.
Levelezési cím: 2220 Vecsés, Telepi út 58.
A Reklám Világszövetség (International Advertising Association - IAA) az egyetlen globális háromoldalú szervezet, amely a hirdetők, a reklámügynökségek és a média közös érdekeit képviseli.
érdekképviselet, pályázatfigyelés, ipartestület, pályázat elbírálása, családi állakozások, szakmai szövetségek, jogi tanácsadás, munkahelyi biztonság, mikrovállakozások, kézművesvállalkozások
A Magyar Taxis Szövetség információszolgáltatással foglalkozik. Szervezetünk célja a magyar taxisok érdekeinek képviselete és segítése.
gyógyszerészet, érdekvédelem, érdekképviselet, információ, szolgáltatás, szakmai, tanácsadás, jogsegély, szakszervezetek, érdekérvényesítés, egyesület, szakmai tanácsadás
Céljaink között szerepelt továbbá olyan jogszabályi háttér megteremtése, mely egyenlő feltételeket biztosít a piacra jutáshoz és piacon maradáshoz ; igazodik az elmúlt tíz évben megváltozott körülményekhez és az EU - csatlakozást követő elvárásokhoz. Így ennek keretében nemcsak a szállítmányozói , hanem fuvarozói vállalkozások is tagjai lehetnek Szövetségünknek.
Az egyesület az azonos típusú gépkocsikra koncentrálva, az ilyennel rendelkező tagjainak biztonságára és érdekeinek védelmére alakult szervezet, kiemelt céllal a klubélet kialakítására és fejlesztésére irányulóan.
Az IPOSZ egyik fő célkitűzése, hogy a kisvállalkozások érdekében kialakítsa saját információs és szolgáltatási rendszerét. Az információs rendszer mellett a szolgáltatásokon belül kiemelt fontosságot tulajdonítunk az olyan szolgáltatásoknak, mint a szakképzés, a minősítési és szabványügyek, a munkahelyi biztonság, a szociális politika és a környezetvédelem kérdései.
MAOE Működési célunk tagjaink és más - nem tag - alkotóművészek szociális biztonságának, érdekvédelmének megszervezése, valamint alkotómunkájuk sokrétű támogatása.
Szesz és szeszesitalgyártók szakmai érdekképviselete A magyar szesz- és szeszesitalgyártásban, valamint forgalmazásban érdekelt gazdálkodó szervezetek elhatározták, hogy a koordinálás és szabályozottság elősegítésével a piacgazdaság feltételei között történő szakmai-tudományos együttműködésük valamint szakmai érdekképviseletük érdekében egyesületet hoznak létre.
Levelezési cím: 1325 Budapest, Pf. 47.
Honlap: www.ipartestuletekbpszov.hu .
- KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK ZALAEGERSZEGI ÉRDEKKÉPVISELETI EGYESÜLETE ( KISOSZ )
1134 BUDAPEST, KASSÁK LAJOS UTCA 69-71.Egyesületünk feladata a tagok széles körű érdekvédelme, és érdekképviselete helyi és országos szinten egyaránt. Tagja vagyunk a Megyei Munkaügyi Tanácsnak, a Regionális Képzési és Fejlesztési Bizottságnak, a Zala Megyei Képzők Fórumának, és a Zalaegerszegi Kistérségi Fejlesztési Tanácsnak. A KISOSZ Országos Szövetségében a megyét a zalaegerszegi egyesület elnöke és titkára képviseli és közvetíti az információkat az Országos Szövetség és a városi szervezetek között.
jogi tanácsadás, környezetvédelem, pályázatírás, szakképzés, pályázat elbírálása, iposz, munkaadói szövetség, ipartestület, kisvállalkozások, pályázatfigyelés, kézművesvállalkozások
jogszabályok véleményezése az élelmiszeriparban
mikrovállakozások, szakképzés, munkahelyi biztonság, érdekképviselet, pályázat elbírálása, környezetvédelem, szakmai szövetségek, mesterlevelek kiadása, pénzügyi közvetítés, mikrovállalkozások
