SZESZIPAR BUDAPEST
18 találat SZESZIPAR kulcsszóra BUDAPEST településen
A Dreher Sörgyárak Zrt. a több mint másfél évszázados sörgyártói tapasztalata, a technológiai fejlesztései, és a széles körű fogyasztói igényeket kielégítő, kitűnő márkái révén a magyar sörpiac meghatározó szereplője. A hazai söripar alapítójához méltó módon a Dreher üzletvitelét és valamennyi tevékenységét a minőség iránti elkötelezettség, a tiszta piaci versenyszellem, a környezettel való harmonikus egység és a társadalmi felelősségvállalás alapelvei jellemzik.
A Zwack-család már több mint kétszáz éve, 1790 óta elkötelezett továbbörökítője egy gyógynövényekből készült, sötétbarna színű, keserédes italnak, melyet Unicumnak neveznek. A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki feltalálta e bonyolult receptúrát. A több mint negyven gyógynövény összetevőből akár csak egyet is, ha elvennénk, a nedű rögtön elveszítené varázsát. Das ist ein Unikum! - kiáltott fel a császár, amikor először ízlelte meg, és ezzel egy csapásra az ország majdani legnépszerűbb italának névadója lett.
Az egyre fokozódó piaci koncentrációk, illetve az egyre jobban növekvő elvárásoknak megfelelve 2005. január 1-én egy modern európai cég született, 100% magyar tulajdonnal. Kezdeti célkitűzésünket, hogy Magyarország vezető italnagykereskedésévé váljunk, továbbra is szem előtt tartva folyamatosan terjeszkedünk az országban, és bővítjük telephelyeink számát.
Ital kereskedés , gasztronómiai egységek és rendezvények kiszolgálása. Ital és koktélalapanyag nagykereskedése. Team Spirit Kft. története viszonylag rövidnek mondható, hiszen cégünk 2003 májusában alakult, azonban a cég vezetése és értékesítési csapata hosszú évek óta együtt dolgozó kiváló szakemberekből áll.
palackozás, italáru, kommersz szeszesitalok, gyártás, dobozos sör, rövidital, forgalmazás, sportital, égetett szesz, hordós sör, szénsavas üdítő, frissítőital, sport üdítőital, minőségi bor,
Régi nevén BALLANTINE'S HUNGARY KERESKEDELMI KFT. A Pernod Ricard Ltd. magyarországi leányvállalata 1994-ben alakult, a cég termékeinek kizárólagos importőre Magyarországon. A 2002-es névváltozás óta Pernod Ricard Hungary néven működött a cég. 2005-ben a Pernod Ricard Ltd. felvásárolta a nemzetközi szeszesitalpiac addigi második legnagyobb vállalatát, az Allied Domceq Plc-t. A vállalatfelvásárlási tranzakció Magyarországon azt jelentette, hogy a Pernod Ricard Hungary és a Ballanines Hungary Kft. egyesítette márkaportfólióját, teljes magyarországi dolgozói állományát és eszközeit.
magyar szesz- és szeszesitalgyártásban, valamint forgalmazásban érdekelt gazdálkodó szervezetek elhatározták, hogy a koordinálás és szabályozottság elősegítésével a piacgazdaság feltételei között történő szakmai-tudományos együttműködésük valamint szakmai érdekképviseletük érdekében egyesületet hoznak létre. Ennek keretében a jelen alapszabályban, valamint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott, és a mindenkori jogi lehetőségek figyelembevételével a rendelkezésre álló eszközökkel - a versenyfeltételek megőrzése mellett - saját maguk is formálják feltételrendszerüket, beleértve termelési, feldolgozási, piaci, fejlődési és környezeti feltételeiket.
Cégünk elsősorban Collodin kazein alapú cimkeragasztó, melegragasztó, boros és pezsgős kapszula, pezsgős lekötőkosár, parafa és műanyag dugó, szűrőlap és egyéb italipari segédanyagok forgalmazásával foglalkozik.
Budapesti Iroda- OPTIMA B Irodaház A Borsodi Sörgyár állítja elő Magyarországon legnagyobb mennyiségben értékesített és legnépszerűbb sörét, a Borsodit. A hazai piacon értékesített sör mennyisége a sokáig stabil 7 millió hl-ről az elmúlt 2 évben kezdett csökkenni, 2009-ben csak 6, 5 millió hl várható. A fogyasztáscsökkenés különös tekintettel a 2008. és 2009 évi gazdasági nehézségek eredményeként gyorsult fel az iparágban és főleg a vendéglátóipari helyek forgalma esett vissza. A magyar sörpiac meghatározó hányadán (85%-án) a három nagy, nemzetközi tulajdonban lévő söripari vállalat osztozik szinte egyenlő részesedéssel, így fej-fej mellett uralják a sörpiacot.
Cégünk szeszes italok forgalmazásával foglalkozik.
Cégünk sőrgyárat üzemeltet.
külkereskedelem, üdítőital, szénsavas üdítőital, szeszesital, alkoholos ital, italáru, szeszipar
Szesz és szeszesitalgyártók szakmai érdekképviselete A magyar szesz- és szeszesitalgyártásban, valamint forgalmazásban érdekelt gazdálkodó szervezetek elhatározták, hogy a koordinálás és szabályozottság elősegítésével a piacgazdaság feltételei között történő szakmai-tudományos együttműködésük valamint szakmai érdekképviseletük érdekében egyesületet hoznak létre.
Cégünk gyárt gyümölcsszeszeket és likőrüket.
A Diageo a világ vezető prémiumital gyártó és forgalmazó vállalata. Kiemelkedő minőségű termékeink a rövidital, bor és sör kategóriák mindegyikében jelen vannak.
Szeszesital gyártás palackozása és forgalmazás
A Palinka.com célja, hogy segítsen a minőségi pálinkát kedvelőknek eligazodni a pálinka világában, és hogy egy választékba összesítve minél több pálinkafőzde kínálatát jelenítse meg, ahol viszont az egyes pálinkafőzdék webáruházaiban lehet vásárolni.
Pernod Ricard ltd. a világ 2. legnagyobb szeszipari gyártó illetve forgalmazó cége A cégcsoport 1975-ben alakult, a Pernod és a Ricard összeolvadásával. Jelenleg több mint 80 országban van jelen különböző termékeivel, melyek között a szeszen kívül pezsgőt, bort, sőt üdítőitalt is találunk.
