SZOFTVER TANÁCSADÁS BUDAPEST
265 találat SZOFTVER TANÁCSADÁS kulcsszóra BUDAPEST településen
Az EuroSand Computer Kft 1998-ban alakult, főként IT szolgáltatással és kereskedelemmel foglalkozik. 2007-ben piacra lépett a részben saját fejlesztésű ügyviteli szoftverrel, az IntegroBase Ügyviteli Rendszerrel. 2009-től az EuroSand Computer Kft. főként az IntegroBase termékek forgalmazására, a vállalatirányítási rendszer bevezetésére és a hozzákapcsolódó rendszergazdai szolgáltatásra helyezi a fő hangsúlyt. Ezen felül megtartottuk korábbi ágazatunkat, az üzemeltetést. Továbbra is nagy tapasztalattal rendelkező szakembergárdánk áll a cégek rendelkezésére szervertelepítésben, hálózatépítésben, rendszerfelügyeletben. A vállalatirányítási rendszerről bővebben a weboldalunkon olvashat, de akár e-mailben is készséggel válaszolunk ügyvitelére vonatkozó kérdéseire.
A TANDERA Tervező Csoport elsődleges célja, hogy a tagjai által kutatott tudományos területeken elért eredményeket átültesse az általa nyújtott gazdasági szolgáltatásokba. Célunk, hogy az általunk nyújtott szolgáltatásokat ügyfeleink is magukénak érezzék, ezért minden egyes problémát és feladatot saját egyedisége alapján kezelünk és oldunk meg. Bár működési filozófiánk sztenderdek felállítását követeli meg, mégis az általunk megfogalmazott brand-sztenderdek adják e szolgáltatások egyediségét, ami egyértelműen megkülönböztethető a versenytársakétól. Az általunk nyújtott szolgáltatások és tevékenységi körök: Célirányos Vállalkozásfejlesztés (CVF), Strukturált Potenciál Analízis (SPA), Mezőgazdasági birtoktervezés, Online vezetői döntéstámogató rendszerek fejlesztése, Php-alapú web programozás és web fejlesztés, üzletviteli tanácsadás és üzleti tervezés
Cégünk szoftver installálással, jogvédelemmel, tanácsadással foglalkozik.
A rendszerintegráció a rendszerkomponensek olyan összekapcsolása, mely az eredeti funkcionális és technikai jellemzőiket egyesíti minden részletre kiterjedően, egy új, együttműködő rendszerré. Feladatunk új, összetett számítástechnikai megoldások implementálása, vagy a meglévő rendszer továbbfejlesztése. Az esetek túlnyomó részében a rendszerintegráció speciális szakértelmet kívánó feladat, melynek megoldását kiképzett, megfelelő módszer- és eszközháttérrel rendelkező szakemberek végzik. A rendszerintegráció alapvetően szolgáltatási tevékenység, részei projektenként változók. Célja: meglévő rendszerek integrációs fokának emelése, meglévő rendszerhez új, integráns rendszer hozzáfejlesztése, illesztése teljesen új rendszer felépítése.
Minőség- és környezetirányítási rendszerek, minőségirányítási informatikai rendszerek kiépítése, gondozása, oktatása, auditálása. Oktatások végzése a fenti témakörökben. A T&T Quality Engineering Kft. tevékenysége tanácsadás és oktatás a vállalatirányítási eszközök területén. Célunk, hogy partnereink az általunk átadott eszközök segítségével képesek legyenek tevékenységüket jobb minőségben, az emberi és természeti erőforrások észszerű felhasználásával, a természeti értékek tudatos figyelembe vételével ellátni.
A Contarex Security Kft. a Contarex cégcsoport elektronikai fejlesztésekre, valamint biztonságvédelmi megoldásokra és szolgáltatásokra szakosodott tagja.
Az EMIB az "Első Magyar Informatikai Bróker" rövidítéséből tevődik össze. Informatikai Brókerként a megoldandó feladathoz a legmegfelelőbb megoldást választjuk ki - a megbízó szempontjait mindvégig figyelembe véve - az informatikai piacon kínáltak közül. A tanácsadástól a projektek teljes körű kivitelezésig - számos előnyt kínáló módon - nyújtjuk szolgáltatásainkat.
Az AlphaNet Számítástechnikai és Vállalkozási Kft, 1996-ban alakult hazai informatikai vállalkozás, mely azóta is stabilan, nemzetközi és magyarországi informatikai technológiák fejlődéséhez alkalmazkodva a hazai megoldásszállítók élvonalában helyezkedik el. Több mint tíz éve állunk ügyfeleink mellett megoldás szállító partnerként, hogy korszerű, testre szabott és megbízható informatikai rendszerrel a háttérben eredményesen végezhessék üzleti, feladataikat.
Az Ergo-Soft Magyarország Kft. 2002-ben alakult, azzal a céllal, hogy az 1990 óta működő Ergosoft Kft. egyes tevékenységeit átvegye, továbbfejlessze valamint az egyre növekvő piaci igényeknek megfelelően új profilt vezessen be.
Stúdiónk marketing szakértelem és internet technológiai ismeretek egyesítésével nyújt teljes körű üzleti megoldásokat: interakív honlap, e-bolt, internetes katalógus, online üzlet
A T-Systems a Magyar Telekom üzleti márkájaként a nagyvállalatok és kormányzati intézmények mellett immár a kis- és középvállalatokat is kiszolgálja infokommunikációs szolgáltatásokkal. A jövőben egy szolgáltatótól szerezhetik be partnereink a vezetékes, a mobil-, az internet- és az IT-szolgáltatásokat, vagyis üzleti kapcsolataink egyszerűbbé és rugalmasabbá válnak. Az egyesített szakértelem és kompetencia révén a lehető leghatékonyabb szolgáltatás- és megoldáskombináció kialakítására kínálkozik lehetőség, ennek révén pedig üzletfeleink tényleges versenyelőnyre tehetnek szert saját tevékenységi körükben.
dokumentumkezelési rendszerek forgalmazása és szervize, Teljes körű rendszerintegrációs szolgáltatások
Cégünk 1998-ban alakult, ALTAIR Számítástechnikai Szolgáltató Bt. néven, az akkor még újdonságnak számító, internetes programozást választva fő profiljának.
A webes alkalmazások és kreatívok tervezése, fejlesztése és karbantartása: - kreatív tervezés - felhasználói felületek tervezése - tanácsadás - specifikáció készítés - egyedi alkalmazás fejlesztés.
A Montana megalakulása óta kizárólag minőségi, piacvezető termékek forgalmazásával, szervizelésével és üzemeltetésével, hálózatok tervezésével és megoldások fejlesztésével foglalkozik.
A UNITsoftware Kft. szoftverfejlesztési és komplett megoldásaival, több mint 15 év alatt, sok ezer elégedett felhasználóval vívta ki szakmai elismertségét.Nyitvatartás: Hétfő-csütörtök: 8.30-17.00 Péntek: 8.30-16.00
Cégünk az informatika területén tevékenykedik.
bankbiztosítás, banki tanácsadás, banki tranzakció, bankjegy, banki állapotfelmérés, banki szolgáltatás, bankhitel, bankőrzés, banki berendezés, banki ügyfélminősítés, bankszámlanyitás, banki
softverfejlesztés, tanacsadás, adatrögzités, suport, hardware fejlesztés.
Számítógépes rendszerek karbantartása, felügyelete Informatikai rendszerek kiépítése, kialakítása Web site -ok készítése, felügyelete Egyedi szoftverek készítése Internet szolgáltatások
Az Ergo-Soft Magyarország Kft. 2002-ben alakult, azzal a céllal, hogy az 1990 óta működő Ergosoft Kft. egyes tevékenységeit átvegye, továbbfejlessze valamint az egyre növekvő piaci igényeknek megfelelően új profilt vezessen be.
A Fügala Bt 1993-ban alakult software és hardware értékesítéssel foglalkozó cég.
Cégünk térinformatikai alapú műszaki információs rendszerek tervezésé és megvalósításával foglalkozik.
A cég 1992-től foglalkozik személyzeti tanácsadással. * munkahelyi kiválasztásban és értékelésben használható személyiség és képességtesztek fejlesztése, értékesítése, * on- és offline számítógépes tesztrendszerek fejlesztése, értékesítése.
Microsoft kisvállalati termékspecialistaként a 3-50 fős cégek minden informatikai igényét igyekszünk kielégíteni. Hálózatépítés, hardverek és szoftverek optimális beszerzése, szerveres rendszerek üzembe helyezése és felügyelete (távfelügyelete), tanácsadás, hibaelhárítás.
szoftver készítés, szoftverfejlesztés, számítástechnika, számítástechnikai hálózatépítés, számítástechnikai kiskereskedelem, internet, informatika, szolgáltató, tanácsadás, hardver, szoftver,
szoftverfejlesztés, kivitelezés, rendszerintegráció, számítástechnikai hálózatépítés, termelő, számítástechnikai kiskereskedelem, karbantartása, információs terminál, internet, telekommunikáció,
Az ENIAC Computing Rendszerszervező és Tanácsadó Kft. 1994-ben alakult. Cégünk az informatika, pénzügy, számvitel, ás könyvelés területén tevékenykedik.
Hétfő - Péntek: 10.00-18.00 Szombat: 10.00-14.00 Vasárnap: zárva Computerszerviz: H-1012 Budapest Attila út 119. Tel: 488-7696 szerviz@mikland.hu Hétfő - Péntek: 10.00-18.00 Szombat - Vasárnap: zárva A Mikland Computerszalon 1994 augusztusában alakult 3 magánszemély közreműködésével. Eredeti célunk hardver és szoftver elemek árusítása igényes ügyfelek számára. 1995 szeptemberéig mindössze egy irodánk üzemelt, ahol csak rendelésfelvétel történt, azonban az ügyfelek kiszolgálását saját telephelyükön bonyolítottuk. Ez a felhasználóbarát konstrukció meghozta gyümölcsét: a rendkívül erős piaci verseny ellenére cégünk rohamos fejlődésnek indult.
Cégünk ANSYS szoftverek forgalmazásával és felhasználói tanfolyamok szervezésével foglalkozik, ezen kívül tapasztalt munkatársaink szakértői tevékenységükkel segítenek áramlástani problémák megoldásában.
Számítástechnikai, Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Célcsoportunk azok a kisvállalkozások, egyéni vállalkozók, akik nem informatikai területen működnek, és azt szeretnék, hogy az informatika kiszolgálja vállalkozásukat és ne Ők legyenek kiszolgáltatottak az informatikának. Nagy cégek komoly erőket és eszközöket fordítanak arra, hogy informatikai rendszerük hatékony munkaeszköz és ne kiszámíthatatlan időzített bombák tárháza legyen. Sajnos a kicsik nehezen találnak olyan segítséget ami méretükhöz, vállalkozásukhoz és anyagi lehetőségeikhez igazodik. Mí úgy gondoljuk, hogy a pék süsse a kenyeret, a fodrász készítse a divatos frizurákat, a könyvelő segítsen eligazodni az adózás labirintusában, s ha nyugodtan akarnak aludni, kérjék szakember segítségét, kérjék tanácsunkat. Az Ön vállalkozása mennyi ideig tudna működni, ha számítógépe, adatai holnap reggelre eltünnének ? Biztos, hogy az informatikai eszközeit a leghatékonyabban használja ? Optimálisan vásárolt eszközöket
TERMÉKEK Cimkék Csuklópántok Festékszalagok Vonalkód nyomtatók Vonalkód olvasók Szoftverek
Rendszertervezés, -építés, -üzemeltetés (hardver, szoftver, hálózat) Az OGEE Kft. 1998 óta foglalkozik lakberendezéssel, belsőépítészeti tervezéssel és kivitelezéssel.
Az Online Üzleti Informatika Zrt. a legnagyobb magyar tulajdonú pénzintézeti szoftverfejlesztő cég.
Fő tevékenységeink az informatikai tanácsadás és fejlesztés köré csoportosulnak: vezetői információs rendszer kiépítése, üzemeltetése, integrált rendszerek tervezése, fejlesztése, webes és wapos alkalmazások fejlesztése, rendszerfelmérés, hálózatépítés, -karbantartás?
Számítógép szerviz és kiskereskedelem
szoftvergyártás, számítógép, számítástechnikai konfiguráció, szoftver, számítástechnikai szoftver, számítástechnikai szaktanácsadás, számítástechnikai termék, számítástechnikai szerviz, web,
szolgáltató, tanácsadás, szoftver
Környezetvédelem Vezetési tanácsadás Kármentesítés Munkavédelem Informatika
Rendszerintegráció Szoftverfejlesztés Hardverfejlesztés Tanácsadás Oktatás
Az iMind Development Kft. 2001 elején alakult, kizárólag programfejlesztési projektekkel foglalkozik.
A cég egyik fő tevékenységi köre az erőforrás kihelyezés. Bér-programozási szolgáltatásunkat olyan cégek részére ajánljuk, melyek fejlesztői kapacitással nem rendelkeznek, vagy egy adott projekt idején szakember hiánnyal küzdenek.
Szolgáltatások: oktatás, tréningek, rendszerfelügyelet,
A kezdetben csak "off-shore" szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás mára az optimalizációs tanácsadás és szoftverfejlesztés egyik legmegbízhatóbb képviselőjévé vált a hazai piacon.
hardver, készítés, műszaki fejlesztés, szoftver, tanácsadás
Az Optisoft Rt. könyveléssel foglalkozik.
Az IBCnet informatikai partnerként megérti az Ön vállalatának problémáit és azok megoldására testre szabott, komplex megoldást dolgoz ki. Mi nem szoftvereket, hanem - az iparág legjobb alkalmazásait felhasználva - integrált rendszert kínálunk valamennyi vállalati folyamat kezelésére, legyen szó tervezésről, végrehajtásról vagy ellenőrzésről.
Proweb Internet Tapasztalataink, elégedett ügyfeleink és referenciáink alapján biztos lehet abban, hogy internetes-, alkalmazásszoftver-, adatbázisháttér- és egyéb fejlesztések terén mind szakmailag, technikailag és humán erőforrás szempontjából európai mércével mérve is vezető szerepet tölt be cégünk. Igen nagy hangsúlyt fektetünk az ügyféllel való folyamatos, rugalmas kapcsolattartásra, pontos igényfelmérésre, szaktanácsadásra és a fejlesztés végeztével a további szoros együttműködésre
Cégünk többekközt szoftverfejlesztéssel foglalkozik.
A radírSoft fő profilja a szoftver fejlesztés és tanácsadás.

