ULTRAHANG BUDAPEST


130 találat ULTRAHANG kulcsszóra BUDAPEST településen

  • A független betegjogi képviselő, mediator országos lletékességgel a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ intézményi keretei között önálló szakmai alirodaként a panaszos betegek, jogsérelmet elszenvedettek és hozzátartozóik ügyeiben végez szakmai munkát. - sürgősségi ellátás területén jelentkező jogsérelmek (mentők) - általános alapellátásban létrejött jogsérelmek, panaszok (háziorvosok) - intézményesített szakellátás területének jogsérelmei (kórházak, intézetek stb.) A betegjogi képviselő az egészségügyi törvényben foglaltaknak megfelelően ellátja a betegek törvényben meghatározott jogainak védelmét, valamint segíti őket jogaik megismerésében és érvényesítésében. MEDIÁCIÓ - MEDIÁTORI ELJÁRÁSOK - BÍRÓSÁGI PEREK ELŐKÉSZÍTÉSE - ÜGYFÉLSZOLGÁLAT BETEGEK RÉSZÉRE Bejelentkezés, panaszos ügyfélszámon: 06-305-992-842 betegjog.ugyek@index.hu A települési helyi érdekektől függetlenül - jogászok - ügyvédek - betejogi képviselők!

    Beteg ellátással, kórházi szolgáltatással, orvosi és egyéb beavatkozások panaszos ügyével bejelentkezik előre 3 nappal 25% díjbonus részesítjük az első konzultáció költségéből! Hívja 06-305-992-842!

    25%

    Álláspontunk szerint nem fordulhat elő, hogy magyar állampolgár jogsérelme tisztázatlan maradhasson, ha egészségügyi ellátásról, vagy ezzel összefüggében károsodásról, halálesetről beszélünk.

    Vezető betegjogi képviselő - jogászok - szakértők - mediátorok - egészségügyi szakemberek  vesznek részt ügye valódi áttekintésében!

    Gondolja át és jelentkezzen be saját, vagy rokona ügyével 3 nappal előre!

    Ügyfélszolgálat: 06-305-992-842    e-mail:betegjog.ugyek@index.hu

    Irodánk budapesti félfogadása várja Önt ügyével!

    Független betegjogi és perhelyettesítő szakiroda FEBKI - a helyi érdekektől, helyi szakmai állapotoktól kiemelt szakértői és szakmai  függetlenséggel végzi munkáját bármelyik városban  Magyarországon!

     

     

     

    Ajánlat megtekintése

  • Díjazott Cég
    VILCOMP KFT
    1134 BUDAPEST, TÜZÉR U. 43.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Kényelem, biztonság, zene az autóban. Árusítás, szerelés, szerviz, info.


  • Díjazott Cég
    KELEMEN ANDREA
    1091 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 107
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (2)

    Kozmetikus vár minden kedves szépülni, pihenni vágyó hölgyet és urat, a IX. kerületben az Üllői úton, a metro vonalán a Klinikák és Nagyvárad-tér között.


  • Díjazott Cég
    FOGYASZTÓ SZALON
    1137 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KRT.16.

    A készülék működése a reumatológiai és orvosi rehabilitációs kezelésekben már évek óta alkalmazott. Lényege az elektromos áram által kiválasztott izom-összehúzódás, ami alatt felgyorsul a nyirokáramlás. Ezen kívül fogyasztja az izmok közötti felesleges zsírszöveteket is, olyan, mint egy erőteljes edzés. Folyamatos kezelésnél az izom között zsírréteg, bomlásnak indul. Rövid idő alatt látványos javulás érhető el.


  • Díjazott Cég
    HARTMANN TÍMEA NATÚRKOZMETIKA
    1121 BUDAPEST, MÁRTONHEGYI ÚT 20/E

    Ha szakszerű bőrápolásra, kényeztetésre vágyik, vagy éppen csak elakadt a kozmetikumok világának útvesztőjében, és tanácsra van szüksége, jó helyen jár. A hagyományos szolgáltatásokon kívül különféle arckezelések közül választhatnak kedves vendégeim. Minden kezelés előzetes konzultációt és bőranalízist követően személyre szabottan, a bőr aktuális igényeinek megfelelően történik. A kezelések Kaviczky termékekkel történnek, bőrtípustól függően más-más gyakorisággal javasolt a kezelések ismétlése, akár ugyanarról a kezelésről, akár ezek kombinált változatról legyen szó. Tökéletes út a gyönyörű bőrhöz, a teljes ellazulás élményével párosulva. Várom szeretettel kozmetikámban, és szívesen válaszolok minden e-mailben feltett kérdésre is.


  • GÉNDIAGNOSZTIKAI CENTRUM,ISTENHEGYI KLINIKA
    1125 BUDAPEST, ISTENHEGYI ÚT 29-31.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Nőgyógyászat Családtervezés Meddőségi vizsgálatok Down-kór szűrés Lyme Centrum Terhesgondozás 4D ultrahang


  • HEGYI ÉS TÁRSA BIZTONSÁGTECHNIKA
    1163 BUDAPEST, BALLADA U. 4.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Hegyi és Tsa.Bt. autóriasztó. MABISZ minősítés, három év garancia. Fő profilunk, az autók védelmi- és kényelmi berendezéseinek forgalmazása és beszerelése mellett foglalkozunk lakásriasztó rendszerek kiépítésével is.


  • ENDOMEDIX KÖZPONTOK BUDAPEST
    1073 BUDAPEST, AKÁCFA U. 54.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Rendelő telefonszám: 06-1-413-6321. 2011. őszétől az Endomedix helicobacter-szűrés (fájdalommentes, otthon elvégezhető szűrőteszt + szakorvosi tanácsadás) budapesti központunkban is elérhető!


  • MED-VITA KFT.
    1194 BUDAPEST, XIX.KER, POZSONY U. 51/A.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Szolgáltatásunkban a hangsúlyt kezdettől fogva a fájdalommentességre helyeztük. Ezt elsősorban a szoft-lézerek segítségével értük el. Kemény lézert a sebészeti beavatkozásoknál használunk. Fogászatunkon kellemes környezet, megértő munkatársak, korszerű felszerelés segítik a pácienst, hogy a kezeléseket türelemmel viselje. Recepción telefonon vagy személyesen tájékoztatás kapható szolgáltatásainkról, a pontos rendelési időpontokról. Előjegyzés alapján kollégáink konkrét időpontot adnak a vizsgálatokra, kezelésekre. Rendelőnk számos Egészségpénztárral áll szerződéses kapcsolatban.


  • MÓRÓ ALARM BT
    BUDAPEST, II. KER. SÍP U. 13

    móró, alarm, móró alarm, autóriasztó, riasztók, beszerelés, szerelés, lakásriasztó, árlista, műhely, eladás, riasztó, autóriasztók, javítás, indításgátló, rablásgátló, immobiliser, centrálzár,



  • SZÜLŐK LAPJA
    1112 BUDAPEST, CIRMOS U. 6.

    A leendŐ és gyakorló szülŐk lapja. A családtervezéstŐl a gyermek 6 éves koráig. Érdekes cikkek, hasznos programok és egy egyedülálló 3D/4D ultrahang galéria!


  • MÓRÓ ALARM BT
    . BUDAPEST, XVIII. KER. FIUME U. 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Nyitva tartás: Hétfőtől - Péntekig 8-17 óráig.


  • Rendelési idő: CSÜTÖRTÖKÖN 15h - 18h-ig 25 éve praktizáló SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ szakorvos vagyok.


  • DR. TAMÁSSY KLÁRA BELGYÓGYÁSZ, GASZTROENTEROLÓGUS
    1221 BUDAPEST, XXII. KER. KAPISZTRÁN UTCA 2.

    következő panaszok kezelésében tudok segíteni: Hasi panaszok Teltségérzés Puffadás Rossz szájszag Hasmenés Székrekedés Véres széklet Tejcukorérzékenység, Bőrgyógyászati panaszok, Hajhullás okának megállapítása. Diagnosztika légzési tesztekkel, ultrahanggal, szerológiai módszerrel, szükség esetén endoscopiával altatásban is és biopsziával. Helicobacter pylori fertőzés kimutatása Lisztérzékenység, ételallergia megállapítása Tejcukorérzékenység, diszbakteriozis kimutatása hidrogén kilégzési vizsgálattal Daganatszűrés nyelőcső- gyomor- vastagbéldaganat megállapítása Gyulladásos bélbetegségek, IBS (colitis ulcerosa, Crohn betegség), valamint IBS megállapítása, kezelése Refluxos panaszok kezelése visszatérő köhögés, rekedtség, gyomorégés, éjszakai saváttörés, valamint székelési panaszok, véres széklet okának megállapítása, szükséges endoscopos vizsgálatok kíméletes végzése. Diétás tanácsadás Rizikófaktorok megállapítása, értékelése, 24 órás vérnyomás monitorizálás


  • MOZGÁSSZERVI DIAGNOSZTIKA SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1038 BUDAPEST, CSOBÁNKA TÉR 6

    Vizsgálatokra betegeink akár orvosi javaslatra, akár saját elhatározásukból jelentkezhetnek.


  • MAMMUT EGÉSZSÉGKÖZPONT - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6

    Mammut Egészségközpont ELHELYEZKEDÉS: Mammut II. 5. emelet További TELEFON: (1) 345-80-86; +36-70-77-66-199 Mottó: Mammut Egészségközpont-központban az egészség! A Mammut Egészségközpont esztétikus környezetben várja a gyógyulni-szépülni vágyókat. A magasan képzett orvoscsoport a legkorszerűbb vizsgálati és terápiás módszerek felhasználásával gyógyít, de mindezt másként, mint mások. A testi és mentális harmóniára törekedve a különböző szakterületek együttműködésére épít, amiben nagy hangsúlyt kap a betegség megelőzés is a szűréseken keresztül.


  • VADASKERTI ÁLLATORVOSI AMBULANCIA
    1021 BUDAPEST, II.KER VADASKERTI ÚT 13

    Ambulanciánkon a kutyák, macskák epilepszia diagnosztikája országos szinten egyedülálló.


  • REX ÁLLATKÓRHÁZ
    1046 BUDAPEST, LAKKOZÓ U. 13.

    online vásárlás, védőoltás, belgyógyászat, állatgyógyszer, állateledel, felszerelés, bőrgyógyászat, allergiavizsgálat, laboratórium, vizsgálat, rtg, ultrahang, diszpláziaszűrés, szaktanácsadás,


  • PREVENCIÓ ORVOSI RENDELŐ
    1046 BUDAPEST, SÁRPATAK U. 10-12.

    Cégünk orvosi rendelőt üzemeltet.


  • PERFECT FACE SZÉPSÉGSZALON
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 17 (BEJÁRAT FÉNY UTCA 16 FELÖL)

    Teljes Körű Kozmetikai Szolgáltatások Smink Minden Alkalomra Esküvőre Felkészítő Kezelések Manikűr, Pedikűr, Körömépítés


  • ALLURE MEDICAL SPA - RÓZSAKERT BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1026 BUDAPEST, GÁBOR ÁRON UTCA 74.

    Szeretettel várja az Allure Medical Spa & Le Parfum Bar! Célunk egy komplex szolgáltatási központ működtetése - a szépség, és a gyógyászat eszközeivel - mindazok számára, akik elegáns környezetben, igényes eszközökkel kívánják külső és belső szépségüket harmóniába rendezni, megtartani. A Spa az alábbi különleges szolgáltatásokkal várja Önöket: Luxuskozmetika: A luxuskozmetikai szolgáltatások Maria Galland, és Kleanthous termékekre épülnek, magasan képzett szakemberek nyújtanak a kezelések közben szakmai tanácsokat a Spa vendégei számára. Kozmetológiai-esztétikai beavatkozások az alábbiakat tartalmazzák: a, kozmetológiai kezelések: orvosi felvilágosítás, feltöltő kezelések, speciális testkezelések. b, esztétikai lézeres kezelések: tartós szőrtelenítés, ránctalanítás, Triniti kezelések, tetoválás eltávolítás. Shiatsu gyógyászat, avagy integrált test-tudat kezelések: speciális masszázsok, méregtelenítő kezelések, akupunktúrás kezelések.


  • DUTCHMED EXPORT-IMPORT ÉS SZERVIZ KFT.
    1043 BUDAPEST, LÓRÁNTFFY ZSUZSANNA U. 15/B

    aneszteziológia, intenzív terápia, neonatológia sebészet műszerei, orvosi műszerek importja, szerviz, ultrahang készülékek


  • SARGENT-CO. KFT.
    1031 BUDAPEST, NÁNÁSI UT 16/B

    induktiv szenzorok induktiv sz. magas hőmérsékletű alk. kapactiv érzékelők infravörös érzékelők áramlásmérők/örök nyomáskapcsolók, nyomástávadók piróméterek


  • DR. HUNKA REZSŐ
    1027 BUDAPEST, MARGIT KRT 54.I/1.

    Munkám célja a nőgyógyászati daganatos és egyéb betegségek korai felismerése, teljes körű szülészeti eljárás kora terhességtől kezdve - a terhes kismama kívánsága szerint - egészen az egészséges újszülött világrahozataláig.


  • GREAT LENGTHS HAIRSTYLE SZALON - EUROWIEN KFT
    1024 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 12

    Magyarországon először a Great Lengths International? megmutatja a hajhosszabítás és a hajdúsítás minden trükkjét, valamint azt, hogyan változtathatod hajszínedet anélkül, hogy a hajad károsodna.


  • UNIROL FM KFT.
    1037 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 89-93.

    Az Unirol FM Kft. 1996. szeptember 2.-án alakult, fő tevékenységi köre a Nyugat-Európában és Magyarországon gyártott, ISO/CE minősítéssel rendelkező orvosi és ipari területen használatos regisztrálók tartozékainak és fogyóeszközeinek (pl.: regisztráló papírok; EKG-, EEG-, CTG-, Videoprinter , thermopapírok; írótollak; speciális izzók; EKG és betegőrző- monitor tartozékok; pulzoximéter tartozékok; nagyfrekvenciás sebészeti vágók és tartozékai) forgalmazása.


  • SABINA SZÉPSÉGSZALON
    1025 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 84/B PASARÉT RESIDENCE D ÉPÜLET, CSENGŐ: 2

    Üdvözlöm, Sabina vagyok, Olaszországban diplomáztam és 22 éve dolgozom a szépségiparban. A hobbim lett a foglalkozásom. Kizárólagosan a piacon levő legjobb olasz, francia krémekkel dolgozunk és részben ezek segítségével kiváló eredményeket érünk el. Munkám során csak természetes anyagokat használok. Specializációim az arc- illetve testkezelések. Látogasson el hozzám és beszéljük meg a problémáját. Örömmel várom, hogy segíthessek! Vincenzi Sabina Arc-és testkezelő Üzletvezető


  • STUDIO58 SZÉPSÉGSZALON - FODRÁSZAT - KOZMETIKA - PEDIKŰR
    1025 BUDAPEST, TÖRÖKVÉSZ ÚT 58.
    Képek (1)

    Professzionális szépségápolás a Rószadomb szívében. Kedvező árak, családias környezet. Ingyenes parkolással és egy forró kávéval teával várjuk! Wella - Goldwell - Solaine - Gigi - Nu Skin 1025 Budapest, Törökvész út 58. tel: 200-3556, +36 70 332 3401


  • Rózsakert Medical Center (RMC) 2001-ben alakult. Induláskor a két orvostulajdonos egy kis rendelőben végzett nő - gyerek - és belgyógyászati gyógyító munkát. Mára világszínvonalú műszerezettséggel 30 orvosi szakterületen, 600 m2-en, 80 orvoskollégával dolgozunk együtt, lefedve a járóbeteg-rendelés teljes spektrumát. Rendelőnkben a legmagasabb képzettségű orvosok gyógyítanak, akik szinte kivétel nélkül hosszabb, rövidebb ideig külföldön is szert tettek klinikai gyakorlatra. Orvosaink jelentős egészségügyi intézményekben is dolgoznak, ezért kórházi ellátás igénye esetén betegeinket a Magyarországon elérhető legmegfelelőbb helyre tudjuk irányítani. Olyan komplex diagnosztikai (vizsgálati) módszereket és köztük olyan különleges szolgáltatásokat kínálunk, amelyet ma még Magyarországon csak néhány vezető intézményben alkalmaznak. A klinika : 24 órás ügyelet: (+36 1) 392-0505 Gyermekügyelet: (+36 1) 392-0500


  • PFAFF PEGASUS ASCOLITE VEIT magyarországi képviselete. Ipari varrógépek, vasalástechnikai eszközök, vasalóberendezések nagy- és kiskereskedelme, nyakazástechnológia és berendezéseinek magyarországi kizárólagos forgalmazója. Termékeink: ipari varrógép, ultrahangos, forróékes, forrólevegős hegesztőgép, ipari vasaló, gőzfejlesztő, vasalóprés, szabászgép, alkatrészek és tartozékok. Új és használt kárpitosipari, cipőipari, alsó- és felsőruházati gépek. További forgalmazott márkák: DÜRKOPP, ADLER, MINERVA, JUKI, BROTHER, SIRUBA, RIMOLDI, TEXTIMA, YAMATO, UNION SPECIAL, MAUSER SPECIAL, AMF REECE gépek és alkatrészek. Eredeti és utángyártott alkatrészek raktárról.


  • EUROMEDIC DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6

    Üzletünket a Mammut II. 4. emeletén találja meg Euromedic Diagnostics Magyarország Kft. legfőbb értékei mentén alakítja jövőképét. Hosszú távon megőrzi megkülönböztető versenyelőnyeit, meghatározó piaci jelenlétét, megújítja stratégiai versenypozícióit és új területekkel bővíti piacát a képalkotó diagnosztika, a teleradiológia, valamint a privát ellátás területén. Az egészségügyi szolgáltatások magas szakmai és minőségi színvonalával megtartja a szolgáltatásait igénybe vevők maximális elégedettségét. A nemzetközi anyavállalat által felhalmozott szakmai tudást kiaknázva a magyar piac meghatározó szereplőjeként folyamatosan megújuló és vonzó munkahely marad.


  • MEZOCENTRUM
    1064 BUDAPEST, 6. KERÜLET - VÖRÖSMARTY UTCA 64

    A nevem Bob Csilla és 3 éve végzek mezoterápiás arc, test és egyéb fogyasztó kezeléseket. Sok gépet, hatóanyagot megismertem az elmúlt időben. Jókat és rosszakat is. Szerencsére mára már sikerült kiválasztanom a magyar piacon levő kínálat közül, azt a pár berendezést illetve hatóanyagot, melyek valóban hatásosak a nők és most már nyugodtan mondhatom, férfiak részére is. Sajnos sok olyan készülék, és anyag van, melyek csak álltatják a kozmetikusokat és rajtuk keresztül a vendégeket is. Nehéz kiválasztani a jót. Nem is dolgozok sok géppel, de amivel dolgozom az megbízható, és eredményes kezelésekre képes. Vendégeim elégedettsége fontos számomra, és megpróbálom a maximumot nyújtani egy-egy kezelés elvégzésekor. Várok mindenkit szeretettel!


  • KERTI ERIKA MESTERKOZMETIKUS
    1054 BUDAPEST, GALAMB U. 7.

    Bejelentkezés a masszőrhöz: Tel: +36 30 258 15 60


  • FIRSTMED CENTERS KFT.
    1015 BUDAPEST, HATTYÚ UTCA 14.

    egészségügyi szolgáltatás, járóbeteg ellátás, családorvos, szakorvos, röntgen, ultrahang, pszichiátria, kardiológia, fogászat, üzemorvos, nőgyógyászat, gyermekorvos, bőrgyógyászat, urológia, ortopédia


  • MEDIC POLIKLINIKA MAGÁNSZAKORVOSI RENDELŐ
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 14.,

    A Medic Poliklinika, Budapest első magán-szakorvosi rendelője 1990 óta gyógyítja eredményesen az allergiás, krónikus, vagy esetleg ismeretlen eredetű, "gyógyíthatatlannak" tartott betegséggel küszködő pácienseit. A klinikát Dr. Kecskés Gabriella alapította, aki a Dr. Reinhold Voll német orvos által kidolgozott Voll-módszer kizárólagos magyarországi képviselője.


  • MULTIMEDICAL SZAKORVOSI MAGÁNRENDELŐK
    1037 BUDAPEST, SZÉPVÖLGYI ÚT 39.

    Rendelőnk a Kolosy tér közvetlen közelében, az újonnan felépült Szépvölgyi Irodaparkban (a Daubner cukrászdával pontosan szemben) található, tömegközlekedési eszközökkel és autóval is könnyen megközelíthető helyen.


  • OPS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ BT.
    1012 BUDAPEST, VÁRFOK U. 15.

    A Medison Accuvix XQ real-time ultrahangkészülék, amely jelenleg a legkorszerűbb vizsgálati eszköz mindhárom dimenzióban, Budapesten kizárólag rendelőnkben működik.


  • CSALÁD UTCAI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KFT.
    1039 BUDAPEST, CSALÁD UTCA 36/A.

    Állategészségügyi szolgáltató tevékenység végzése céljából alapult a cég. E mellett egyre inkább igény lett a periférikus tevékenységek végzésére is. Rendelőnk 1997. januárjától végez állategészségügyi tevékenységet.


  • PFAFF PEGASUS ASCOLITE VEIT magyarországi képviselete. Könnyűipari gépek importja, exportja, hazai értékesítése, alkatrész kereskedelem, ipari varrógépek, vasalástechnikai eszközök, vasalóberendezések nagy- és kiskereskedelme, nyakazástechnológia és berendezéseinek magyarországi kizárólagos forgalmazója.


  • AMADEA KFT.
    1022 BUDAPEST, BÉG UTCA 3-5.

    Ipari ultrahangos hegesztő berendezések forgalmazása, installálása és karbantartása, a tervezéstöl a kivitelezésig Műanyag és fém ultrahangos hegesztés, automatizálás, célgépek és rezgőadagolók gyártása a vállalkozásunk fő tevékenysége.


  • DR. SZABÓ ATTILA
    1027 BUDAPEST, Kacsa u 15-23.

    Érsebészet, lézeres és radiofrekvenciás visszérkezelés. Ambuláns visszérműtét vágás nélkül, lézerrel vagy radiofrekvenciás eszközzel. Bőrelváltozások eltávolítása lézerrel. Komplex érsebészeti diagnosztika, ultrahang viszgálatok. Fekélykezelés, lézeres fekélykezelés.


  • Jelentkezzen be 4D ultrahang vizsgálatra 48 órán belül. 4D ultrahang garanciával. Hétvégén is nyitva! Az érdeklődő kismamákat bejelentkezés alapján tudjuk fogadni. 4D ultrahang, fedezze fel babája mosolyát! 4D babamozi, a legmodernebb ultrahang, garanciával Mobil: +36 30 2141755 Hétvégén is nyitva! Az érdeklődő kismamákat bejelentkezés alapján tudjuk fogadni. 4D ultrahang, fedezze fel babája mosolyát! 4D babamozi, a legmodernebb ultrahang, garanciával. Új technológiánknak köszönhetően egy - a legjobb minőségű - 4D ultrahang készülék segítségével betekintést nyerhet gyermeke születés előtti életébe, nagyobb valószínűséggel megállapíthatjuk 12 hetes korban lévő leendő gyermeke nemét, és számos rendellenesség kiszűrhető.


  • EUROMEDIC DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT - HONVÉDKÓRHÁZ
    1062 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 112

    Euromedic Diagnosztikai központ - Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ II. telep Kizárólag magánrendelés: +36-30-944-68-60 VIP menedzserszűrés: +36-1-332-57-89 További telefonszámunk: +36-1-312-8870


  • 4D ULTRAHANG RENDELŐ
    1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 51-53

    Az ember által hallható hangnál (20 Hertz és 20 Kilohertz között) jóval magasabb frekvenciájú a diagnosztikában használt ultrahang (1-30 Megahertz). A hanghullámok kibocsátva képesek tárgyakba, közegekbe ütközni, ott lelassulni, elnyelődni, illetve visszajönni.


  • GRAL MEDICAL KFT.
    1025 BUDAPEST, FELSŐ ZÖLDMÁLI ÚT 123/B.

    Gral Medical Orvostechnikai Kft., ultrahang diagnosztikai készülékek forgalmazása és szervíz szolgáltatások Cégünk a világ negyedik legnagyobb orvosi ultrahang diagnosztikai készülékeket gyártó cégének,


  • MONAVITA KOZMETIKA ÉS SZOLÁRIUM
    1016 BUDAPEST, KRISZTINA KÖRÚT 75/A
    Képek (1)

    IPL végleges szőrtelenítés, smink tetoválás, tű nélküli mezoterápia, mikrodermabrazió, azaz arccsiszolás, alakformálás, kavitációs ultrahanggal és rádiófrekvenciával, elérhető áron, Bionet termékek forgalmazása, névelemzés, jó hangulat, jó energiaáramlás...stb. bejelentkezés: 06 30 9525287, visszahívom. Sztankayné Sárközy Györgyi, kozmetikus


  • INTER TASTE MANAGMENT KFT
    1038 BUDAPEST, EZÜSTHEGY UTCA 66.
    Képek (3)

    Budapest, 3.kerületében Békásmegyer Ófalu és a hegy felőli lakótelep határán az Ezüsthegy utca 66. sz. alatt a Patika mellett széleskörű teljes szolgáltatásokat nyújtó magánszakorvosi rendelő intézetet működtetünk. Mr, Pet, Ct képdiagnosztikával partner céggel, Egészségpénztárakkal leszerződve, Kórházi háttérrel nyújtunk: Nőgyógyászat, Urológia, Belgyógyászat, Kardiológia, Bőr és nemi beteg, Fül-orr-gége, Horkolás kezelés, Radiológia, Ultrahang diagnosztika, Reumatológia, Gasztroenterológia, Általános sebészet, Psichiátria, Fogászat, Teljes Labor, Audiológia mérése süket szobával is megtalálható rendelőnkben. Hívjon bizalommal az egészségének megőrzése céljából, neves szaktekintélyekkel várjuk, szűrővizsgálatokra, további kezelésekre bejelentkezhet, online is. www.orendelo.hu +3670-50-440-50, +361-243-01-32


  • KISS SZILVIA
    1053 BUDAPEST, VERES PÁLNÉ UTCA 4-6

    A belváros szívében, kulturált, igényes környezetben várjuk minden kedves régi és leendő vendégeinket. Jöjjön el és szépüljön meg nálunk.


  • csontsúrúségmérés, angiográfia, mammográfia, ultrahang 4d, ct vizsgálat, mr vizsgálat, 4d ultrahang, babmozi, izotóp diagnosztika, diagnosztika, egészségügy, gyógyulás, vizsgálatok, intervenzió,


  • ÚJPESTI ÁLLATORVOSI RENDELŐ
    1041 BUDAPEST, TEMPLOM UTCA 5

    oltás, fogkő, ultrahangos szakrendelés, újpest központ, royal canin és biomill tápok, hill s, vadászgörény, ultrahangos fogkődepuratio, horváth állatorvos újpest, állat, templom, állatorvos újpest,


123