UTZÁS BUDAPEST


128 találat UTZÁS kulcsszóra BUDAPEST településen

  • BEST REISEN UTAZÁSI IRODA KFT - MADÁCH
    1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE U. 1.
    Rating 44 csillag 12 vélemény alapján

    Telefon:1-322-3049.A nyári szezonban kiemelt helyen szerepel Tunézia, Egyiptom és Törökország. Emellett a görög szigetekre (Rodosz, Kréta), Portugáliába, Spanyolország több üdülőterületére (Ibiza, Costa del Sol, Mallorca) és a gyönyörű Szicília szigetére is szervezünk nyaralóprogramokat. Gran Canaria és Madeira egyaránt téli- nyári úti cél kínálatunkban. A 2010-es nyári szezonban több újdonsággal is jelentkezünk: árualapunkat két kedvelt üdülőhellyel (Málta, Tenerife) bővítettük, Jordániába pedig saját charterjáratot üzemeltetünk 2010 júniusától, amellyel Izrael is elérhetővé válik irodánk által.


  • DIAS ZEUS TRAVEL - BUDAPEST - KÁROLY KÖRÚT
    1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 5.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Georgios Nanakos vagyok, a Dias Zeus Travel görög utazási iroda kizárólagos tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Közel 20 éve foglalkozom idegenforgalommal. Kezdetben csak Görögországban fogadtam a vendégeimet, ahol a kinti ellátást biztosítottam, feleltem a szálláshelyek minőségéért, fakultatív programokat kínáltam, majd egyre jobban kezdett foglalkoztatni az utazások szervezése is. Irodámat, a Dias Zeus Travelt 1997-ben hoztam létre Magyarországon, azzal a céllal, hogy megmutassam magyar barátaimnak szülőföldem szépségét, csodálatos történelmét, természeti szépségeit, a kristálytiszta vizű tengert, a görög emberek vendégszeretetét, országom gazdag gasztronómiáját, az éjszakai élet varázsát. Mivel görög vagyok, jobban felismerem az üdülőhelyek vonzerejét, jártasabb vagyok a görögök szokásaiban.


  • KARTAGO TOURS ZRT. - OKTOGON
    1067 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 25
    Rating 55 csillag 8 vélemény alapján

    Tel.: 1/374 1063. Az ország nagy és sikeres erőfeszítéseket tesz az idegenforgalmi célpontok fellendítéséért. Fekete-tenger menti hosszú, homokos partja, felújított és új, színvonalas szállodái kiválóan alkalmasak pihenésre. Marokkó, a gazdag történelmi emlékekeiről és változatos földrajzi adottságairól híres varázslatos ország a kulturális turizmus híveinek éppúgy kitűnő választás, mint a tengerparti kikapcsolódásra vágyóknak. És végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk két úti célt, amelyek kis szünet után ismét kínálatunkba kerültek. Bodrum Törökországban az Égei Riviérára, Aqaba városa pedig Jordániában a Vörös-tenger partjára csábítja ismét a magyar turistákat. Mi megpróbáljuk álmát valóra váltani, és bízunk abban, hogy fáradozásaink eredményeképpen Ön elégedetten, kipihenten és élményekkel gazdagon tér majd haza, és legközelebb is a Kartago Tours utazási irodát választja.


  • CAMPUS CLUB UTAZÁSI IRODA KFT.
    1066 BUDAPEST, JÓKAI U. 30..
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Campus Club Utazási Iroda az elérhető árú minőségi utazások elkötelezettje. A legnépszerűbb nyaralóhelyekre és a legkedveltebb síterepekre induló téli-nyári útjaink mellett városlátogató utak, egyetemista-, és osztálykirándulások és csoportos utak szervezésével foglalkozunk. Széles partnerhálózatunknak, innovatív honlapunknak és kicsi, hatékony irodánknak köszönhetően árainkat tartósan alacsony szinten tudjuk tartani. Nyitvatartás: hétfotol péntekig 10-tol 18 óráig. Márc. 19-én, szombaton zárva. Márc. 3-án és 22-én 14 óráig áramszünet miatt az ügyintézés szünetel. Szállásaink hétvégén és ünnepek alatt is foglalhatók minden nap este 6-ig, a 20/459-5424 telefonszámon!


  • CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG
    1052 BUDAPEST, SZÉP UTCA 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 18:00 Ünnepi nyitva tartás: december 24.: zárva december 27 - 30.: 9-17 óráig december 31.: 9-14 óráig. CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG Munkatársaink közel 15 éve dolgoznak a szakmában, nekünk nincs új a Nap alatt.Jártunk már minden földrészen, tapasztalatunkat örömmel megosztjuk Önnel.


  • TOURINFORM FERIHEGY 2A
    1158 BUDAPEST, FERIHEGYI REPÜLŐTÉR 2/A TERMINÁL ÉRKEZÉSI OLDAL

    Turistainformáció, Budapest Kártya értékesítés. Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben). Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben) A buszos városnézés az egyik legkényelmesebb és leggyorsabb módja Budapest megtekintésének. A városnéző buszok nagy része ugyanazt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be kicsit másképp: Erzsébet tér és környéke - Budapest legszebb sugárútja: az Andrássy út - Operaház - Hősök tere és a Millenniumi emlékmű - Belváros - Erzsébet híd - Gellért hegy - budai oldal - Margit híd/Lánchíd/Erzsébet híd - Parlament - Erzsébet tér. Általában 2 órás túrákra lehet jelentkezni, melyek gyakran speciális programokat is tartalmaznak, például egy óra séta a Várnegyedben, többszöri fotózási lehetőség, Parlament épületének megtekintése vagy távolabb eső érdekes helyszínek megtekintésének lehetősége (Vásárcsarnok).


  • ACE GROUP UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST-VÁRNEGYED
    1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 4. FSZ.3.

    Komplex szolgáltatást nyújtunk, egyéni vendégeinknek, csoportoknak, baráti társaságoknak, egyesületeknek. Cégek részére komplett utazási ügyintézést, dolgozóik üdültetésének bonyolítását vállaljuk, üdülési csekkek elfogadásával. Egyéni és csoportos szállásfoglalások. Az utazási csomagokat partnereink legkedvezőbb ajánlatai alapján állítjuk össze. Törzsutasainknak az aktuális akciók, kedvezmények igénybevételén túl kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedünk. Az egyéni, illetve szervezett utazásokon kívül repülőjegyeket, kedvező utasbiztosítást is értékesítünk.


  • GME DUNATOURS UTAZÁSI IRODA
    1035 BUDAPEST, VÖRÖSVÁRI ÚT 9.

    GME Dunatours utazási iroda lassan két évtizedes múltra tekint vissza. Mindig utasaink legteljesebb elégedettségére törekedtünk, és ez a cél határozza meg jövőbeni tevékenységünket is .Online rendszerünk lehetővé teszi, hogy Ön otthonából kényelmesen a lehető legteljesebb kinálatból választhasson.


  • RUEFA REISEN BUDAPEST
    1055 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KRT. 25.

    Tel.: 354-0888, 302-3534, 374-045. - 1996 óta működik a RUEFA REISEN magyarországi leányvállalata. Első irodánkat Szombathelyen nyitottuk. Az iroda sikerein felbuzdulva kezdtünk el terjeszkedni. Mára Budapesten, Győrben és Pécsett is a teljes Ruefa palettával és számos partneriroda ajánlatával várjuk kedves utasainkat. Kellemes környezetben, szakmailag felkészült munkatársaink segítségével Ön könnyedén kiválaszthatja és lefoglalhatja elképzelésének legmegfelelőbb utazását.


  • POLYGLOBE UTAZÁSI IRODA - TUI UTAZÁSI KÖZPONT
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.

    Tel: 36-1-3925332, 398-0708 . Skype: tui.polyglobe. Saját szervezésű programjaink elsősorban Európa északi részét érintik: IRORSZÁG, SKÓCIA, NORVÉGIA, IZLAND szerepelnek úti céljaink között. Személyes tapasztalataink alapján AMERIKÁBA, az egzotikus országokba mint például Braziliába, Thaiföldre, Vietnámba, Kínába, Japánba állítunk össze programokat. Természetesen a világ bármely más pontjára is szívesen szervezünk egyéni igények szerinti utakat - "Önre alakítva" - családok, baráti társaságok, illetve vállalatok részére is. Sokéves tapasztalatunk segítségével megvalósíthatja elképzeléseit, javaslatainkkal pedig segítségére lehetünk utazásai összeállításában.



  • Telefon: (06 20) 219 2975. Autoclub Travel a Magyar Autóklub népszerű utazási irodája, amely kedvező árú tengerparti üdüléseket, városlátogatásokat, belföldi pihenést ill. szállásokat kínál a legkeresettebb országokba (Olaszország, Horvátország, Ausztria, Franciaország, Németország, stb.) és a legismertebb városokba (Prága, Róma, Velence, Párizs, Berlin, London, Krakkó, stb.), valamint speciális szolgáltatásokat nyújt: biztosítások, élménykártyák, térképek és útikönyvek, az utazáshoz nélkülözhetetlen úticikkek és autópálya-matricák. 2007-től az Autoclub Travel a németországi Autostadt hivatalos kizárólagos magyarországi képviselete. Az ajánlatok irodáinkban és online is foglalhatók.


  • BELSPED TRAVEL - BELSPED TEAM LOGISTIC ZRT.
    1055 BUDAPEST, BALASSI BÁLINT UTCA 2/B.

    A nagy múltú Belsped Team Logistic cégcsoport 2007 végén alapította a Belsped Travel utazási irodát, mely jól kiegészíti az anyacég szolgáltatásait. A fiatal irodában több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakértő csapat kamatoztatja tudását és kapcsolatait, hogy versenyképes és színvonalas ajánlatokkal szolgálják ki üzleti partnereiket, ily módon is hozzájárulva sikerükhöz. A Belsped Travel regisztrált utazási iroda, nemzetközi utazásszervezési joggal. Célkitűzése, hogy olyan optimálisan és hatékonyan szervezze meg az ügyfelei üzleti és magánjellegű utazásait, hogy a luxus igényektől a költségérzékeny utakig egyaránt kínáljon lehetőségeket.


  • DYNASTY TOURS UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1051 BUDAPEST, DOROTTYA UTCA 9.,

    Utazásszervező és utazásközvetítő iroda.


  • LUPUS-TRAVEL UTAZÁSI IRODA KFT.
    1056 BUDAPEST, SÓ U. 8.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Lupus-Travel Utazási Iroda 1996 februárja óta működik, több magyar és külföldi partner utazási iroda, nagyvállalat és utazóközönségünk legnagyobb megelégedésére. Irodánk Budapest belvárosában, a Váci u. közvetlen szomszédságában (V. ker. Só utca 8.sz.) található. Több éves szakmai tapasztalattal rendelkező kreatív és több nyelven beszélő munkatársaink igyekeznek kielégíteni utasaink, megrendelőink minden kívánságát. Nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink folyamatos képzésére, igyekszünk minél több úti céllal személyesen is megismerkedni, szállodalátogatások és tanulmányutak alkalmával minél több személyes tapasztaltra szert tenni. Nagyon fontos és mindennapi munkák elengedhetetlen feltétele, hogy munkatársaink kifogástalanul alkalmazzák a modern technika vívmányait, ezzel is segítve az utasok folyamatos és pontos tájékoztatását.


  • PERSONAL TOURS UTAZÁSI IRODA.
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 17-21.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünket 1995-ben alapítottuk, a tulajdonosai 100%-ban magyar, természetes személyek. Lépésről lépésre, évről évre bővítettük szolgáltatásaink és árualapunk kínálatát. Utazási irodánk sokrétű tevékenységet folytat, foglalkozik saját utak szervezésével, és más utazásszervezők programjainak közvetítésével is. Előbbieken kívül bármilyen utazáshoz és idegenforgalomhoz kapcsolódó igénynek, megrendelésnek szívesen teszünk eleget. Az elmúlt 16 év folyamán széleskörű ismertségre és kapcsolatokra tettünk szert, melynek következtében cégünk az egyik legmegbízhatóbb partnerré vált az utazási irodák, valamint az utazóközönség körében is.


  • B.B. TOURS KFT.
    1043 BUDAPEST, MUNKÁSOTTHON U. 18.

    Tel: 06-1-266-7666. Fax: 06-1-785-5069. Mobil: 06-20-333-1873. 5 % JÁR AZON KEDVES UTASAINKNAK, AKIK MÁR MEGTISZTELTEK BENNÜNKET RÉSZVÉTELÜKKEL, IGY A JÖVÖBEN MINDEN SAJÁT SZERVEZÉSÜ UTUNK ÁRÁBÓL KEDVEZMÉNYT NYÚJTUNK !


  • Kiutazási referatúra: Tel: 266-6422, email. outgoing@chemoltravel.hu. Kongresszusszervezési és beutazási referatúra: Tel: 266-7032. email. incoming@chemoltravel.hu . A Chemol Travel 2006 óta a dán Weco-Travel Central Eastern Europe többségi tulajdonában álló vállalkozás. A dán anyacég több évtizedes utaztatási tapasztalattal rendelkező tulajdonosai elismert szereplői a skandináv utaztatási piacnak. A csoport egy közép-kelet-európai hálózat kiépítésén dolgozik, további tagjai a Weco-Travel Poland a Weco-Travel Czech és a Weco-Travel Romania A tagvállalatok köre hamarosan további érdekeltségekkel bővül. A cégcsoporthoz tartozás természetes velejárójaként a magyarországi tagvállalat 2010-ben felvette a Weco- Travel nevet. A névváltozás azonban más cégadatot nem érint.


  • MAGYAR AUTÓKLUB - AUTOCLUB TRAVEL
    1024 BUDAPEST, RÓMER F. U. 4/A

    Utazási irodánk a Magyar Autóklub megbízható hátterével már az 1960-as évek második felétől foglalkozik utazásszervezéssel. Az évek során meglévő tapasztalinkra támaszkodva igyekszünk az Önök számára mind szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtani. Utasainkat országszerte 14 irodánkban várjuk, ahol minden utazással kapcsolatos dolgot egy helyen, hozzáértő kollégák segítségével intézhetnek.


  • CHRISTOPHORO UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1022 BUDAPEST, BIMBÓ U. 6.

    Céges-, esküvő- és utazás szervezés.


  • FEREX UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1034 BUDAPEST, ZÁPOR U. 2./B

    Utazásközvetítő iroda.


  • MAURI FASHIONSTREET - BUDAPEST
    1052 BUDAPEST, DEÁK FERENC U. 21.

    1997 óta változatlanul az az iroda vagyunk a magyar piacon, akik nem sablonutazásokat árulnak mindenféle rugalmasság nélkül, hanem azt, amit az utasaik keresnek és szeretnek, ami személyre szabható. Ezért kínálunk többféle megoldást repülőjegyekre, ezért próbálunk ki magunk is rengeteg szálláshelyet, ezért hallgatjuk meg ügyfeleink véleményét és fogadjuk el kritikáikat. Rendelkezünk a repülőjegyek kiállításához szükséges IATA (Légifuvarozók Nemzetközi Szövetsége) tagsággal és utazásszervezői engedéllyel, valamint tagjai vagyunk egyéb más szakmai szervezetnek is, például a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének.


  • UNITED 4 M & M EXCLUSIVE TOURS KFT.-
    1056 BUDAPEST, VÁCI UTCA 84.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Útjainkat azoknak ajánljuk, akik szeretik az érdekes programokat, különleges országokat, változatos úticélokat bel- és külföldön. Kínálatunkban találhatnak kerékpártúrákat, gyalogtúrákat, főzőiskolákat, művészeti utakat, egzotikus körutakat, nyaraló programokat. Kiscsoportos útjaink során betekintést kaphatnak az adott ország kultúrájába, megkóstolhatják az ország jellegzetes ételeit, megcsodálhatják az építészeti remekműveket.


  • VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT. - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    A kezdetektől fogva alapelvünk volt, hogy a Vista ne csupán jegyek kiállítója, nyomtatója, prospektusok gépies átnyújtója legyen. Utazási tanácsadóknak nevezzük munkatársainkat, akik ügyfeleink még fel nem tett kérdéseire is válaszolnak. A lehető leghasznosabb tanácsokkal, ötletekkel, információkkal óhajtjuk segíteni utasainkat. Meggyőződésünk, hogy az emberek - az érthető árérzékenységen túlmenően - egyre inkább a megbízhatóság mércéjével választanak utazási irodát. A Vista - mind a versenyképes árak, mind a korrektség dolgában - bizonyítottan vonzó választási lehetőség.


  • A Manager Tour Utazási Kft 1992.-évben alakult azzal a szándékkal, hogy a Társaságoknak, Vállalkozásoknak, Managereknek és privát utasoknak könnyen elérhetővé tegye a szakmai- és magán utak tervezését, szervezését és lebonyolítását.Tel: (+36 1) 266-3847; 06-30-682 6869, 06-30-682 6870, 06-30-682 6871


  • BBB TOURS UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1027 BUDAPEST, HORVÁTH UTCA 19-23. I. 9.

    Tel:1/375-8340.


  • FILTER FITT UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1016 BUDAPEST, OROM UTCA 6.

    belföldi menetjegy értékesítés, csoportos utak, félpanzió, nászút, erdei iskolák, utazási irodák, kényelem, egzotikus utazások, túrista csoport, egzotikus utak, utasbiztosítás, autóbérlés, utaztatás,


  • GO 4 TRAVEL INTERNATIONAL - BUDA
    1013 BUDAPEST, KRISZTINA KRT. 39.

    Télen páratlan szálláslehetőségekkel és kedvezményes síbérletárakkal várjuk a téli sportok szerelmeseit, Európa és a tengerentúl valamennyi jelentős síparadicsomának szálloda és apartman kínálata elérhető. Akik az igazi különlegességeket kedvelik, azok figyelmébe ajánljuk az egész évben foglalható egzotikus ajánlatainkat.


  • EURAMA IRODA - HOTEL INTERCONTINENTAL
    1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS U 12-14

    Irodánk beutaztatással és programértékesítéssel foglalkozik. Minőségi városnéző programjainkkal, kimagasló szolgáltatásainkkal igyekszünk népszerűsíteni Magyarországot és Budapestet a külföldi vendégek körében.


  • DAY HOLIDAY KFT.
    1024 BUDAPEST, KELETI KÁROLY UTCA 9.

    A Day Holiday Kft. 1995-ben alakult, immár 15 éve van jelen a piacon. Fő profilunk a konferenciák, tréningek, és szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása: a megfelelő helyszín megtalálása, szállás, étkezés, terem és technikai eszközök biztosítása. Ide tartozik a kapcsolódó vacsorák, esti céges összejövetelek, karácsonyi partik, műsorok szervezése, vidéki rendezvényekhez autóbusz biztosítása, a külföldiek részére városnézés szervezése, idegenvezető, tolmács biztosítása, fordítás, transzfer-szolgálat, indoor és outdoor csapatépítő tréningek, azaz a rendezvény teljes programjának előkészítése és lebonyolítása. Célunk, hogy megfizethető minőséget biztosítsunk ügyfeleink számára. Rendezvényeinket munkatársaink személyesen is végigkísérik. Cégünket a Dun & Bradstreet bevizsgálta, kategóriája legjobb minősítését kapta, gazdasági helyzetét stabilnak, kilátásait jónak minősítette.


  • ÁZSIA TRAVEL UTAZÁSI IRODA KFT.
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 16.

    Mobil: +36 30 423 0231. Repülőjegyeinket az Amadeus on line helyfoglalási rendszerén keresztül foglaljuk és állítjuk ki. Igyekszünk minden esetben a legmegfelelőbb útvonalat és légitársaságot ajánlani az adott időpontra a legkedvezőbb áron az eladható helyek függvényében. Irodáink IATA tagsága révén jelenleg több mint 270 IATA légitársaság teljes útvonalhálózatára a világ minden tájára kínál kedvezményes áron repülőjegyet, valamint az un, ?fapados? járatokra is értékesítünk jegyeket.


  • TOURISTIC DATA SYSTEM KFT. - BUDAPEST - SZÉKHELY
    1025 BUDAPEST, TÖRÖKVÉSZ ÚT 55.

    Az Eurotravel.hu portál alapítója és üzemeltetője a Touristic Data System Kft., mely 1996 óta tevékenykedik a turizmus területén, 1998 óta pedig a turizmus internetes szakterületére specializálta magát. Különböző nyomtatott katalógusok (többek között: Touristic Euro Catalog 1997, Magyar Idegenvezetők Katalógusa 1997/1998) megjelentetése után cégünk 1998-ban az internetre, mint médiumra specializálta magát. Azóta - hála a sokéves turisztikai szakismeretünknek - több mint félszáz idegenforgalmi szolgáltató (szálláshelyek, utazási irodák, vendéglátóhelyek, idegenvezetők, egyéb szolgáltatók) internetes megjelenését valósítottuk meg .


  • Utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.


  • FLIGHT SERVICE UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1037 BUDAPEST, SZÉPVÖLGYI ÚT 49-55 A.ÉPÜLET

    A Flight Service Utazási Iroda figyelmes kiszolgálással, egyénre szabott ajánlatokkal és teljeskörű, gondos szervezéssel várja kedves Utasait. Katalógusainkban széles választékot biztosítunk remélve, hogy mindenki megtalálja az elképzeléseinek megfelelőt. A nyári szezonban kiemelt helyen szerepelnek a tengerparti nyaralások: Görög szigetek, Török Riviéra, Spanyol úti célok, Ciprus, Szicília, Egyiptom és Tunézia.


  • GOLDENWAY-2000 UTAZÁSI IRODA
    1022 BUDAPEST, TAPOLCSÁNYI U. 11/B.

    Szervez külföldi utazást, utazásközvetítő iroda.


  • FOCUS TRAVEL KFT. - BUDAPEST
    1022 BUDAPEST, BIMBÓ ÚT 32/A

    Utazásszervező iroda.Tel: (36 - 1) 438-3040, 438-3041. A FOCUS TRAVELT 1990-ben alapították hosszú idegenforgalmi múlttal és szállodai tapasztalattal rendelkező személyek. Ügynökségünk azóta jóhírű utazásszervezővé vált itthon és külföldön egyaránt. Külföldi kapcsolataink a különböző országok piacvezető cégei, idegenforgalmi szolgáltatói. Üzletpolitikánk a magas színvonalú turisztikai szolgáltatásokra, jó ellátásra és versenyképes árakra épül. Az eltelt évtizedben gyakorlatilag nem volt reklamációnk, nem tartozunk és nekünk sem tartozik senki. Erre törekszünk utasaink és saját biztonságunk érdekében a jövőben is . Biztonság, garantáltan magas színvonalú szolgáltatások, ezek a fő követelmények melyeket partnereinktől maradéktalanul megkövetelünk.


  • ARANYOROSZLÁN KFT.
    1035 BUDAPEST, BEREND U.9

    Immár 10 esztendeje az Academic Year in America Foundation, valamint számos - nemzetközi szinten is elismert, államilag felügyelt - külföldi nyelviskola, oktatási központ magyarországi közvetítői képviseletét látja el. Az USA-ba, Angliába, Németországba, Ausztráliába, Kanadába, vagy egy-egy tanévre, vagy szemeszterre utazók életre szóló élménye, hogy családtagként ismerik meg a befogadó országot.


  • QUAESTOR UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6.

    Telefon: (1) 345-8352, 345-8362. Megközelítés: 2-es metróval a Moszkva térig, onnan gyalog vagy egy megálló a Széna térig a 4-es, 6-os villamossal. Az ügyfelek a személyes ügyintézés mellett a cégcsoport telefonos ügyfélszolgálatán, valamint megújult weboldalán keresztül is teljes körűen tudnak tájékozódni az utazási lehetőségekről, az akciós ajánlatokról. Utazásaikat interneten keresztül is le tudják foglalni. A QUAESTOR Utazási Iroda a cégcsoport más szolgáltatásait is igénybe vevő ügyfelei részére különlgese kedvezményket kínál, pénzügyi biztonságunkat pedig a sikeres cégcsoporti háttér nagyban erősíti. Pénztári órák: Utazás: H-P 10:00-20:30. Nyitva tartás: Értékpapír ügyfélszolgálat H-P: 09:00-17:10 Takarékszövetkezet H-CS: 9:00-16:30; P: 9:00-15:30 Utazási iroda H-SZ: 10:00-21:00; V: 10:00-18:00


  • Tourinform Internet Pont: 1 db zseton (150 HUF/ 15 perc) vásárlása esetén újabb 15 perc internetezést kap ajándékba a belvárosi Tourinform irodában. Internet, térképek, útikönyvek, kulturális és turisztikai programok értékesítése, ajándéktárgyak. Ingyenes gyalogtúrán vehet részt a Budapest Kártyával. A túra minden páros napon indul 10 órakor a Sütő utcai irodánk elől. Páratlan napon pedig a Szentháromság térről indul az ingyenes budai gyalogos városnézés szintén 10 órakor.


  • GLOBEAL CONTACT BT. - BUDAPEST
    1029 BUDAPEST, TOMPA M. U. 12.

    Utazási Iroda.


  • KATHERIN TRAVEL UTAZÁSI IRODA KFT.
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 27.

    Cégünk 1993. évben alakult családi vállalkozásként, tekintve, hogy tanult és gyakorolt szakmánk és élethivatásunk a turizmus - az idegenforgalom, közel 40 éve. Célunk az Utazóközönség igénye szerinti pontos, udvarias, korrekt kiszolgálás, nemzeti értékeink bemutatása.


  • BLAGUSS UTAZÁSI IRODA KFT.
    1052 BUDAPEST, PETŐFI SÁNDOR U.11.

    A Blaguss Utazási Iroda Kft. 1987. március 19-én nyílt meg Budapesten, még Blaguss-Volánbusz Nemzetközi Utazási Iroda Kft néven. Azon kevés utazási irodák közé tartozik, akik teljes körű idegenforgalmi szolgáltatást nyújtanak, azaz kiutaztatással, beutaztatással, konferencia- és rendezvényszervezéssel, repülőjegy és vasútijegy értékesítéssel, idegenvezető és tolmácsszolgálattal foglalkozik.


  • MOREA TRAVEL - IRÁNYI UTCA
    1056 BUDAPEST, IRÁNYI U.10.

    A számos hazai és nemzetközi utazási iroda, számtalan ajánlata közül megtalálni a számunkra legkedvezőbbet, egyre bonyolultabb feladat. Feladatunk, hogy ezen kaotikusnak tűnő piacon biztos támpontot nyújtsunk az utazónak. Irodánk, a Morea Travel - Lufthansa City Center stabil gazdasági alapokra támaszkodó, nagy tapasztalattal rendelkező szakember gárdájával magas szintű utazási szolgáltatásokat kínál, kedvező ár/érték arányban, legyen az egy üzleti utazás, vagy akár álmai nyaralása.


  • UNITRAVEL UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - ÓBUDA
    1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 11.

    10-20 napos Európán kívüli egzotikus felfedezőtúráink immár 18 távoli országot mutatnak be felkészült idegenvezetőink segítségével. Peru és India programunk az elmúlt évek során még egyszer sem maradt el elégséges létszám hiánya miatt! - A hosszú hétvégék (4-5 nap) Európa látnivalókban bővelkedő nagyvárosaiba szintén hatalmas népszerűségre tettek szert. Immár Európa 7 városába (Párizs, London, Róma, Stockholm, Madrid, Barcelona, Nápoly ) szervezünk programokat repülővel és magyar idegenvezetővel összesen 58 időpontban. Utazási ajánlatainkat már jó ideje évi 4 külön kiadványban jelenítjük meg: 2-2 igényes és tartalmas katalógus készül a nyári és a téli utazási időszakra egyaránt.


  • KUN-MEDIÁTOR UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1049 BUDAPEST, ANGYAL U. 14.-16.

    Karcag Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, a Nagykunság "fővárosa". A város kb. 24.000 lélekszámú település, ahol nem volt utazási iroda és tájékozódások és felmérések után úgy állapítottuk meg, hogy lenne kereslet egy utazási iroda működésére. A működéshez szükséges engedélyek megszerzése után, hivatalosan 1999. novemberében nyitotta meg első irodáját Karcagon a Kun-Mediátor Utazási Iroda. Kezdetben irodánk elsősorban közvetített utazások értékesítésével, valamint valuta-ügyintézéssel foglalkozott.


  • MALÉV AIR TOURS - BUDAPESTI IRODA
    1052 BUDAPEST, PETŐFI SÁNDOR UTCA 10.

    Tel: +36-1-7690717 . A Malév Zrt. több mint hatvanéves múltra tekint vissza, 2010. március 29-én ünnepelte fennállásának 63. évfordulóját. Napjainkban a közép-kelet-európai térség egyik vezető, menetrendszerű utasszállítással, árufuvarozással és charterüzemeléssel foglalkozó légitársaságaként tartják számon. A Malév 35 országban képviselteti magát képviseletek és vezérügynökök útján. A légitársaság járatain 2009-ben több mint 3.3 millió fizető utas repült.


  • AB AGRO UTAZÁSI IRODA
    1027 BUDAPEST, BEM RAKPART 44.

    Tour operátor iroda vagyunk, azaz mi magunk tervezzük és szervezzük útjainkat mintegy félszáz országba az Északi Foktól a Déli-sarkvidékig. Az évek során irodánk igen jelentős mennyiségű tőkét halmozott fel: a rendszeresen velünk tartó barátok, kedves ismerősök egyre bővülő körét, emberi kapcsolatokat, ami az elszemélytelenedő világunkban pótolhatatlan kincs. Természeten ezt a "vagyont" szeretnénk tovább gyarapítani. Új és új úti célokkal, a meglévők tartalmasabbá tételével, az egyéni kívánságok figyelembe vételével úgy érezzük, erre meg is van az esélyünk, kivált, ha a velünk utazók szép élményeiket, jó tapasztalataikat másokkal is megosztják, irodánk jó hírnevét keltik. Azt valljuk, hogy aki megtisztel bizalmával és velünk utazik, az személyes vendégünk, számára olyan programokat kell nyújtanunk, amelyek tartalmukban, igényességükben meghaladják az uniformizált tömegturizmus kínálatát.


  • FORTUNA TOURS UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1016 BUDAPEST, OROM UTCA 24.

    Szervez külföldi utazást, utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.


  • CORVINA TRAVEL HUNGARY KFT. - BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI E. FASOR 47.

    Mobile: 00.36.30.9603419.


  • KING TOURS UTAZÁSI IRODA KFT.
    1056 BUDAPEST, IRÁNYI U. 10.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Irodánk 1994-es megalakulása óta szervez Egyiptomba utazásokat. Legnépszerubb programjaink között van Hurghada, a tengerparti üdülohely csodálatos klímájával és elragadó szépségével tengeri élovilágával, illetve a Nílusi hajóút. S végighajózva a Nílus partja mentén, pálmafák, gondozott ültetvények, ruhát mosó asszonyok, és a végeláthatatlan homok láttán tényleg úgy érezzük, hogy valódi idoutazásban van részünk, s csak akkor lépünk a realitások talajára amikor a sok látnivalótól elcsigázva visszahúzódunk légkondicionált luxuskabinunkba.


  • ANK-AIR ÁLTALÁNOS UTAZÁSI IRODA
    1061 BUDAPEST, ANKER-KÖZ 2-4.

    Ügynökségünket 1994-ben alapítottuk, egyedülálló kínálattal, nyugat-európai mintára. Szolgáltatásunk lényege, a teljes utazási választék egy helyen történo feldolgozása és értékesítése. Eszerint mi magunk nem szervezünk semmit, csak más, komoly háttérrel rendelkezo utazásszervezo útjait értékesítjük szerzodéseink révén. Így teljes áttekintésünk van 150 magyar illetve a Magyarországon képviseltetett külföldi utazási iroda ajánlatából. Természetesen csak az utazási irodák által kínált árakon és feltételek mellett dolgozhatunk. A szerzodésekben vállalt szolgáltatás teljesítése és minosége az utazásszervezo felelossége, mi mint ügynökök, csak az általunk adott információk hitelességéért vállalunk felelosséget.


123