VÁROS BUDAPEST
35 találat VÁROS kulcsszóra BUDAPEST településen
Budapest, Magyarorsz?g Grafikai Látképe
Kedves Vendégeink! A Dominika Apartman Ház kikapcsolódásra és pihenésre ideális, mivel Budapest legszebb részén, a budai hegyekben, természetvédelmi terület szélén, a városközponttól 10 percre található. A 12 apartmanban maximum 42 fő helyezhető el, így szállodánk családias jellegű. Apartmanjainkban TV., minibár, fürdőszoba, telefon, főzési lehetőség segíti pihenésüket. Szállodai szolgáltatásainkat reggelivel együtt biztosítjuk. A ház kertjében úszómedence áll vendégeink rendelkezésére. Parkolás a ház zárt területén lehetséges. Szeretettel várjuk érdeklődésüket és pihenni vágyó vendégeinket
A Polgármesteri Hivatal, Vatta közigazgatással foglalkozik. A település határokat átlépve, az akadályokat leküzdve, a lehetőségeket kihasználva, a világ bármely táján élő olvasónk érdeklődését felkeltsük, hogy megismerhessék, és folyamatosan figyelemmel kísérhessék településünk fejlődését, felismerhessék Vatta rendkívül kedvező földrajzi elhelyezkedéséből és ideális közúti megközelíthetőségéből adódó gazdasági lehetőségeket.
A Magyar Közlekedési Klub célja a környezetkímélő közlekedési megoldások elősegítése, hozzájárulás egy olyan közlekedéspolitika kidolgozásához és megvalósításához, amely lehető legkissebre csökkenti a közlekedésből eredő egészségkárosító hatásokat.
Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás
Megközelíthetőség: Irodánk Kőbányán az Árkád Bevásárlóközpontban az üzletházon belüli "földszint" szinten, a lakótelepi kijáratnál, a Mister Minite és az ELMŰ ügyfélszolgálati iroda között van!
Minden ami autó.Gépjárművek teljes körű javítása, flották szervizelése.Garanciával.Kedvezmények.Városgazda kártya elfogadó hely.
A cégvezetés üzletpolitikai célkitűzése a magas színvonalú szolgáltatás és megbízhatóság. Munkatársai felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek
Megközelíthetőség: Irodánk Kőbánya-Kispesten az Europark Bevásárlóközpont földszintjén, a főbejáratnál a gyógyszertár mellett van! Az IBUSZ cégcsoport idegenforgalmi és pénzügyi vállalkozásokból áll, amelynek a legnagyobb tagja a közel 500 főt foglalkoztató IBUSZ Utazási Irodák Kft. A Kft n belül három üzletággal foglalkoznak, ezek a turisztika, a vám és pénzügyi szolgáltatások, valamint a menetjegyértékesítés. A turisztikai területhez tartozik a belföldi és külföldi utazások szervezése, a beutaztatás, valamint sport és kulturális rendezvények jegyértékesítése. A pénzügyi szolgáltatásokhoz két nagy üzletág tartozik, a valutaváltás mellett a vámügyintézés, de természetesen áfa-visszatérítéssel és vízumügyintézéssel is foglalkoznak.
Egyéb telefon elérhetőség: 06-1-238-7771 Megközelíthetőség Cím: VIII.ker., Kisfaludy utca 29. (A Corvin mozi mögött.) M3 metroval, vagy 4-6 -os villamossal a Ferenc körútig. Irodánk, ha a Corvin mozival szemben állunk, a baloldali járdán a Corvin közben található. Amit nem sejtettünk Az IBUSZ-ról Az IBUSZ a fapados járatok egyik feltalálója - a harmincas években kilenc év alatt több mint egymillió utast szállítottak olcsón a cég filléres vonatain. A mára fogalommá vált gulyásparty kat is az IBUSZ találta ki, maga a név is a cég tulajdonában áll. Az IBUSZ szervezte meg 1906-ban Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát.
A Budapest-Csepel Önkormányzata közszolgáltatással foglalkozik.
A várostervezés folyamatok tervezése és menedzselése. A város változó rendszer, amely öntörvényűen alakul a környezetéből kapott impulzusok hatására. A fejlődésbe, alakulásba való beavatkozás előtt azt kell vizsgálnunk, hogy mely tényezők járultak hozzá egy-egy állapot létrejöttéhez.
Cégünk utazásszervezéssel foglalkozik. A cégvezetés üzletpolitikai célkitűzése a magas színvonalú szolgáltatás és megbízhatóság. Munkatársai felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek
Az IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplôje. Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. az IBUSZ holdinghoz tartozik. A kft. árbevétele 2007 ben 15, 6 milliárd forint volt, törzstőkéje egymilliárd forint. Az utaztatottak és a repülőjegyet vásárlók száma éves szinten meghaladja a százezer főt. A vagyoni biztosíték pedig közel 850 millió forint. Az IBUSZ cégcsoport idegenforgalmi és pénzügyi vállalkozásokból áll, amelynek a legnagyobb tagja a közel 500 főt foglalkoztató IBUSZ Utazási Irodák Kft. A Kft n belül három üzletággal foglalkoznak, ezek a turisztika, a vám és pénzügyi szolgáltatások, valamint a menetjegyértékesítés. A turisztikai területhez tartozik a belföldi és külföldi utazások szervezése, a beutaztatás, valamint sport és kulturális rendezvények jegyértékesítése.
- VÁROS FM VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
1115 BUDAPEST, FRAKNÓ U. 32.
1 csillag 1 vélemény alapjánCégünk az ingatlanpiaci szolgáltatások (ingatlan-beruházás, -értékesítés, -kezelés, -vagyonkataszter) valamint a szoftverfejlesztés területén 2001-ben bevezette és működteti az ISO 9001:2001 minőségügyi menedzsment rendszert (MMR 044), az ingatlankezelési (társasházkezelés) valamint az ingatlanértékelési szolgáltatásait szakmai felelősségbiztosítás garanciája mellett nyújtja.
Az emeleti irodánk nyitva tartása: Hétfő-Péntek: 10:00-20:00 Szombat-Vasárnap: 10:00-18:00 Földszinti pénzváltónk nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 09:00-20:00 Szombat-Vasárnap: 10:00-18:00 Szolgáltatásaink Repülőjegy értékesítés menetrend szerinti és fapados járatokra Külföldi és belföldi utak széles választéka Jegyek hazai és nemzetközi sporteseményekre, koncertekre Valutaváltás rendkívül kedvező, egyedi árfolyamon Egyéni szállásfoglalás a világ bármely pontjára IBUSZ Utazási utalvány Utasbiztosítás Fizetővendég-szolgálat: IBUSZ szobák és apartmanok Autóbérlés külföldön Western Union pénzátutalás Nemzetközi autóbuszjegy értékesítés Vízumügyintézés Városnéző programok Üdülési csekk elfogadóhely! (csak belföldi üdülésre) Hungest Hotel helyfoglalási iroda Valutaváltással az üzletközpont földszintjén, Western Union szolgáltatással a 2. em irodánkban állunk rendelkezésére Az emeleti irodánkban tax-free szolgáltatás
A NAGY ELŐD, az 1949-ben alapított, állami tulajdonú Mélyépítő Vállalat évtizedeken keresztül a legnagyobb kapacitású mélyépítő szervezet volt, amely 40 év alatt szinte valamennyi jelentős hazai mérnöki létesítmény megalkotásában sikeresen részt vett. Ipari nagyberuházások speciális alapozása, földalatti víztározók, csatornarendszerek, nagyvárosi vízellátó- és szennyvíztisztító telepek, út- és ipari burkolatépítés, gáz-, villamos-, hírközlő- és távfűtési rendszerek építése egyaránt szerepel a gazdag referencialistán.
- BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
1073 BUDAPEST, ERZSÉBET KRT. 6.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz önkormányzati honlap megújítása is ebbe a sorba tartozik: jelentős lépés a tartalomszolgáltatás kibővítése terén. Átfogóbbá, modernebbé és könnyebben használhatóvá tettük. Olyan ismeretekkel töltöttük fel a következő oldalakat, amelyek megkönnyítik a kerületi lakosok tájékozódását a mindennapi élet ügyes-bajos dolgainak intézésében. A hivatali információkon túl azonban számos gazdasági, kulturális és egyéb közhasznú információhoz is csatlakozási lehetőséget nyújtunk, így valóban minden korosztály és minden érdeklődő találhat a honlapon hasznos ismereteket.
Fő tevékenységi terület a városi és regionális közlekedés komplex tervezése.
Megközelíthetőség: Irodánk a Váci úton, a Dózsa György úti metrómegállónál a Fővárosi Vízművekkel szemben található. Jó parkolási lehetőség az iroda előtt.
Cégünk, az NTD - Hungary Kft egyedi közterületi reklámfelületeket kínál reklámháló kihelyezésére alkalmas társasházak homlokzatain, melynek közkedvelt elnevezése: REKLÁMHÁLÓ.
Szolgáltatások Külföldi és belföldi utak széles választéka Repülőjegy értékesítés menetrend szerinti és fapados járatokra Jegyek hazai és nemzetközi sporteseményekre, koncertekre Valutaváltás rendkívül kedvező, egyedi árfolyamon Fizetővendég-szolgálat: IBUSZ szobák és apartmanok Egyéni szállásfoglalás a világ bármely pontjára IBUSZ Utazási utalvány Utasbiztosítás Autóbérlés külföldön Western Union pénzátutalás Vízumügyintézés Városnéző programok Üdülési csekk elfogadóhely! Egészségpénztár kártya elfogadóhely! Megközelíthetőség A Móricz Zsigmond körtér és a Gellért tér között található irodánk.
További elérhetőségeink: 06-1/317-2322; 06-1/501-49-10, 06-1/501-4911, E-mail: phs@ibusz.hu; szoba@ibusz.hu IBUSZ Légiforgalmi, valamint Program & Hotel Service iroda IBUSZ Fizetővendéglátó Osztály Telefon: 06-1/501-4910; 06-1/501-4911 Fax: 06-1/317-2742 E-mail: szoba@ibusz.hu Nyitva tartás Hétfő-Péntek: 09:00-17:00 Szolgáltatásaink IBUSZ szobák és IBUSZ apartmanok intézése Budapesten és országszerte Üdülési csekk elfogadása Budapest Kártya értékesítése Megközelíthetőség A Gödörrel szemben, a Sas utca sarkán, a főúton található irodánk.
Mobil. 30/975-2935
DonBoldi Kft. - új építésű ingatlanok értékesítése, építése. Teljeskörű hitelügyintézéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Hotline: (+36) 20 944 9091. A cégvezetés üzletpolitikai célkitűzése a magas színvonalú szolgáltatás és megbízhatóság. Munkatársai felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek.
Irodánk a Rubin Irodaházban található. Az IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplôje. Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. az IBUSZ holdinghoz tartozik. A kft. árbevétele 2007 ben 15, 6 milliárd forint volt, törzstőkéje egymilliárd forint. Az utaztatottak és a repülőjegyet vásárlók száma éves szinten meghaladja a százezer főt. A vagyoni biztosíték pedig közel 850 millió forint.
- IBUSZ PARTNER-GRUBER TRAVEL UTAZÁSI IRODA
1027 BUDAPEST, BEM JÓZSEF UTCA 8.
5 csillag 1 vélemény alapjánMegközelíthetőség: Irodánk frekventált helyen, a Margit körutat és a Bem József teret összekötő Bem József utcában található. Az IBUSZ cégcsoport idegenforgalmi és pénzügyi vállalkozásokból áll, amelynek a legnagyobb tagja a közel 500 főt foglalkoztató IBUSZ Utazási Irodák Kft. A Kft n belül három üzletággal foglalkoznak, ezek a turisztika, a vám és pénzügyi szolgáltatások, valamint a menetjegyértékesítés. A turisztikai területhez tartozik a belföldi és külföldi utazások szervezése, a beutaztatás, valamint sport és kulturális rendezvények jegyértékesítése.
Minden kolléga által elérhető irodai mobil telefonszámok: 06-20-352-6134 és 06-20-353-4849 Szolgáltatásaink Repülőjegy értékesítés menetrend szerinti és fapados járatokra Külföldi és belföldi utak széles választéka Jegyek hazai és nemzetközi sporteseményekre, koncertekre Valutaváltás rendkívül kedvező, egyedi árfolyamon Egyéni szállásfoglalás a világ bármely pontjára IBUSZ Utazási utalvány Utasbiztosítás Taxfree visszaváltása Autóbérlés külföldön Western Union pénzátutalás Nemzetközi vonat-és autóbuszjegy értékesítés Vízumügyintézés Városnéző programok Üdülési csekk elfogadóhely! Megközelíthetőség 3-as Metró: Ferenciek tere Autóbusz: 5, 7, 8, 73, 78, 112, 173 Autóval: parkolási lehetőség az Erzsébet híd alatt
Vállaljuk esküvők, születésnapok, céges rendezvények, fesztiválok és más egyéb rendezvény zeneszolgáltatását.
QUITT Tours - Kvitt utazási iroda: last minute utak, téli - nyári akciós üdülés, lastminute síelés, snowboard, síút akciók, nyaralás akció, kulturális körút, város látogatás, egzotikus út, safari, túrák, repülőjegy, külföldi utazás, belföldi pihenés, program, egyéni nyaralások, társas üdülések, csoportos utazások, gyógy fürdő programok, on line szállás keresés, SPA hétvége, wellness hétvégi kirándulás szervező irodája. Ajánlataink: Szilveszter, téli akciók, nyári üdülési kedvezmény, nyaralási, utazási kedvezmények, kedvezményes repülőjegyek, kedvező kulturális körutazások, hangulatos város látogatások ajánlata, afrikai safarik, utazási iroda búvár szafari ajánlatok, kaland túra ajánlat, last-minute szilveszteri, ünnepi, karneváli, inszentív, sport, üzleti, hivatalos út javaslatok, tavaszi, őszi falusi turizmus kínálat, gyermek, diák, család barát, ifjúsági, iskolai kirándulások, tengeri, tengerparti, hegyvidéki ajánlatok, luxus szálláshely foglalás, online olcsó szállások kinálata, aut
Az IBUSZ a fapados járatok egyik feltalálója - a harmincas években kilenc év alatt több mint egymillió utast szállítottak olcsón a cég filléres vonatain. A mára fogalommá vált gulyásparty kat is az IBUSZ találta ki, maga a név is a cég tulajdonában áll. Az IBUSZ szervezte meg 1906-ban Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Az IBUSZ szervezte meg az első nagy, budapesti maratoni futóversenyt 1984-ben. Az IBUSZ-nak van a legnagyobb magyarországi országos fizetővendéglátó adatbázisa.
Gépkocsival a Duna Plazatól szintén 2 perc. Ingyenes parkolás!! Jó megközelithetőség!! Az IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplôje. Az IBUSZ cégcsoport idegenforgalmi és pénzügyi vállalkozásokból áll, amelynek a legnagyobb tagja a közel 500 főt foglalkoztató IBUSZ Utazási Irodák Kft. A Kft n belül három üzletággal foglalkoznak, ezek a turisztika, a vám és pénzügyi szolgáltatások, valamint a menetjegyértékesítés. A turisztikai területhez tartozik a belföldi és külföldi utazások szervezése, a beutaztatás, valamint sport és kulturális rendezvények jegyértékesítése.
Társasház kezelése és képviselete
Egyre többen vannak, akik bízva szaktudásunkban és tapasztalatainkban igénybe veszik szolgáltatásainkat. Ügyfeleink érdekeit szem előtt tartva megszervezzük utazását akár családjával, szeretteivel, barátaival, akár kollégáival együtt utazik. Nagyobb baráti társaságok, cégek, sportegyesületek részére komplett utazási ügyintézéssel állunk rendelkezésre.
