VEGYSZEREK BUDAPEST
53 találat VEGYSZEREK kulcsszóra BUDAPEST településen
- PANTON PAPÍRIPARI ÉS DEKORÁCIÓS ÁRUHÁZLÁNC
1075 BUDAPEST, RUMBACH S. U. 15.
4 csillag 2 vélemény alapjánPapíripari és dekorációs üzletlánc Nyitvatartás: - Hétfőtől csütörtökig: 9.00-18.00 - Péntek: 9.00-17.00 - Szombat: 10.00-13.00 1986 november 17-én nyílt első üzletünk, igen mostoha körülmények között. Az akkori TAX-COOP néven elhíresült dekorációs üzlet, mely a Thököly út 131/b alatt kezdte tevékenységét. Ebben az időszakban (a szakma bizonyára emlékszik) öntapadókhoz és szitafestékhez jutni szinte lehetetlen volt. Talpon maradás csak úgy volt lehetséges, hogy az országban lévő összes nyomdából és a létező összes lehetséges helyről az elfekvő készleteket felvásároltuk. Ez tartott 1988-ig, minek után hamarosan meghozták a döntést az import áruk liberalizációjáról. Ettől kezdve kicsit könnyebben ment az áru beszerzése, mivel az akkori nyomdaipari grafika már rugalmasabb értékesítéssel állt vevői rendelkezésére.
Cégünket a környezetvédelem területén végzendő kereskedelmi, mérnöki szolgáltató és fejlesztési céllal alakítottuk meg. Fő tevékenységnek a környezetvédelem szerintünk legfontosabb területeit, a MEGELŐZÉS-t és az AZONNALI BEAVATKOZÁS-t választottuk. Nagy hatékonyságú itatós anyagokat forgalmazunk mindennapos ipari felhasználásra, a veszélyes folyadékok gyártása, tárolása, szállítása és felhasználása során fellépő szivárgások, kiömlések gyors kárelhárítására. A veszélyes folyadékok okozta szennyezések, haváriahelyzetek anyagainkkal gyorsan, minimális hulladék keletkezése mellett, a lehető legolcsóbban felszámolhatók. E korszerű anyagok technológiai rendszerekbe állítását is folyamatosan fejlesztjük.
Vezérelvünk: Szolgáltatás a vevő megelégedésére a vízkezelés minden területén. Cégfilozófiánk: A DINAX Vízkezelési és Szervezetfejlesztési Kft. elkötelezte magát ügyfeleinek környezet barát megoldásokkal és termékekkel való kiszolgálására. Ez nem csak értékesítést jelent, hanem tanácsadást is: a vevő által kért megoldás adott környezetbe helyezett kialakítását és a gazdaságos üzemeltetés lehetőségének biztosítását. NYITVA TARTÁS: Hétfőtől péntekig 9-17 óráig.
Célunk olyan termékek gyártása és forgalmazása melyek az ár és használati érték arányukkal legjobbak az adott célra felhasználható készítmények között. Wolf Kft. által kialakított és alkalmazott minőségbiztosítási rendszer garancia arra, hogy termékeink egyenletes minőségükkel, magas használati értékükkel biztosítsák a felhasználók megelégedettségét. A gyártás során törekszünk a minőségbiztosításban meghatározó emberi tényező maximális figyelembe vételére, és az ebben lévő lehetőségek leghatékonyabb kihasználására. Termékeink korszerű összetételükkel biztosítják, hogy használatukkor a környezetet a lehető legkisebb terhelésnek tegyük ki. Kereskedelmi partnereinket és közvetlen ipari felhasználóinkat szakmai segítséggel támogatjuk, hogy a vonatkozó kémiai biztonsági, munka és környezetvédelmi rendeleteknek eleget tudjanak tenni.
Reanal - finomvegyszer, laborvegyszer gyártás - növényvédelem - alkoholszonda
Cégünk 1991-ben alakult Betéti Társaság formában. 1995-től Kft-ként működünk. Mivel cégünk mindig a piaci illetve az ügyfeleinek igényeinek kielégítését tartja elsődleges feladatának ezért kínálatunkat bővítettük kozmetikumokkal is. Minden területen valamilyen egyedi szolgáltatást nyújtunk, melyet a termékek oldalon megtekinthet.
Hidraulikus elemek gyártása és forgalmazása. Közel 15 nagynevű európai, hidraulikában tevékenykedő cég képviseletét látjuk el.
A MAGÁNMEDENCE - SPECIALISTA MÁR 30 ÉVE ..., medence, uszoda, uszodatechnika, masszázsmedence, szauna, medencék, fürdők,
A D és Tsa. Bt. 1996-ban alapított gazdasági társaság. 100 %-ig magyar tulajdonú vállalkozás.
A Basler Trade Kft több éve ad el eredményesen a német PETROFER cég által kifejlesztett és gyártott több mint 1000 különböző fajta ipari olajat és kémiai terméket elsősorban a fémfeldolgozó ipar részére.
A Basler Trade Kft több éve ad el eredményesen a német PETROFER cég által kifejlesztett és gyártott több mint 1000 különböző fajta ipari olajat és kémiai terméket elsősorban a fémfeldolgozó ipar részére.
Cégünk 96-os megalakulása óta - A teljes körű tisztaságért! - jelszavához hűen szembeszáll a környezetünket körülvevő piszokkal, mocsokkal és a mindent beborító falfirkákkal szemben. Számos megrendelőnk bizalmát és elismerését nyertük el épülettakarítás, falfirka eltávolítás és felületvédelem szolgáltatása során. Az eltelt évek alatt komoly tapasztalatokat szereztünk, így bátran állíthatjuk, hogy a falfirkák vesztesek cégünkkel, az általa használt és forgalmazott vegyszerekkel szemben.
Fémfelületek előkezeléséhez szükséges vegyszerek és technológiák forgalmazásával foglalkozó cég. Magas szintű szakértelem, több évtizedes szakmai tapasztalat.
A Chemetall Kft. 1991 óta működik a magyar és szlovák piacon, mint az egyik legpatinásabb felületkezelő vegyszereket gyártó és forgalmazó cég.
Elsősorban kazánházi berendezésekkel, alkatrészekkel foglalkoztunk, de az utóbbi négy évben nyitottunk az épületgépészet felé is. Vállaljuk építőipari beruházások anyagszükségletének, ütemezett szállítását, valamint egyedi igényeknek megfelelő, termék skálánkba tartozó berendezések felkutatását és beszerzését. Ezeken felül még beszerezhetők gáz főző és fűtő készülékek, valamint ezek alkatrészei is. Partnereink részére gyors és pontos kiszolgálást és értékhatártól függően házhozszállítást biztosítunk.
1950 óta müködő Vegyszerbolt, magyarország első folyamatosan üzemelő vegyszerszaküzlete !!Széles skálával, a laboratóriumi vegyszerektől az ipari vegyszerekig !
diagnosztikum és gyógyászati segédeszköz nagykereskedelem, laboratóriumi eszközök és anyagok, szellemi termékek exportja (know-how, licenc)
Cégünk korrózióvédelmi festékanyagok nagy- és kiskereskedelmével foglalkozik.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Izotópkutató Intézete által gyártott radioaktív termékek forgalmazására, az Intézet Izotópforgalmi Osztályából 1984-ben jött létre az Izinta Kereskedelmi Leányvállalat. Alapprofilja ? az 1990-es évek elejéig ? a teljes magyarországi radioaktív izotópforgalom lebonyolítása volt. Ez elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia Izotóp Kutató Intézete által kifejlesztett és előállított ipari, kutatási és orvosi radioizotópot tartalmazó termékek, továbbá az importált radioaktív izotópok kereskedelmét, szállítását foglalta magába. A Leányvállalatból 1993-ban alakult meg az Izinta Kereskedelmi Kft. (Izinta) Az Izinta Kft. a kis-és középvállalati kategóriába tartozó, nyereséges vállalkozás. Mindösszesen csaknem 40 munkatárs dolgozik a cég telephelyén Budapesten, a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) területén, gyönyörű természeti környezetben (Csillebérc).
Professzionális takarító gépek és takarító eszközök, kiváló minőségű higiéniás termékek, tisztítószerek széles kínálatával állunk rendelkezésre cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt! Mosdóhigiéniai vegyszerek, tisztítószerek, takarító eszközök, takarítószerek, takarítókocsik, kéztörlőpapír, toalettpapír, higiéniai termékek, adagolók, töltőanyagaik, vegyszerek és hulladékzsákok nagykereskedelmi forgalmazása! Legyen szó irodaház, étterem, konyha, szálloda, bármilyen vendéglátóipari egység, egészségügyi, ipari létesítményről vagy egyszerűen magánlakás, ház tisztántartásáról, cégünk első osztályú megoldásokkal segít Önnek a higiénikus, tiszta környezet elérésében és megtartásában. Tisztítószereinkkel, takarítóeszközeinkkel a HACCP minőségi követelményeknek való megfelelés nem jelenthet Önnek semmilyen akadályt!
fűtéstechnika, burkolás, termelő, pezsgőfürdő, tervezés, vegyszerek, uszodatechnika, gyártó, mérnöki, nagykereskedő, medence, burkolat, szivattyútechnika, szolgáltatás, medencék, fénytechnika,
Vegyipari alap- és segédanyagok, félkésztermékek kereskedelme
A legnagyobb nagyító szaküzlet. Egy üzlet, hogy a kis dolgokat is nagyobbnak lássa. Digitális és hagyományos fotókidolgozás.
A CHEMOLAB Kft. ajánlja figyelmükbe az általa előállított finomvegyszer termékeket és oldószereket. Termékeink között többek közöt megtalálható: HPLC oldószerek, analitikai oldószerek, speciális finomvegyszerek, reagensek, ipari alapanyagok. A Chemolab Kft. az alábbi cégeket képviseli Magyarországon: Oxoid (Anglia), Amresco (USA), RBI (USA), Riedel de Haen (Németország).
A depilálásnak egy kíméletesebb, kevésbé fájdalmas, ugyanakkor sokkal hatékonyabb alternatívája, módszerében egy korszerű eljárás. A Szőrtelenítés Új Dimenziója. >>> SENS'X WO-MAN PROFESSIONAL(R) | Mézemulziós szőrtelenítés - Hölgyeknek és Uraknak Egyaránt!
Beszerzési Társaság Személyi és Ipari Higiénia (Vegyszerek, Háztartási és Ipari törlők, kármentesítők) Cégellátás (Papír, Írószer, Irodaszer, Irodabútor, Irodagépek)
NAT által akkreditált kalibráló laboratórium, Roncsolásmentes anyagvizsgáló eszközök forgalmazása
Vegyi anyagok kis- és nagykereskedelme, importja
szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, uszodatechnika, folyamatirányítás, méréstechnika, vízkezeléstechnika, szűréstechnika, ivóvízkezelés, vegyszerek
Cégünk vegyi áru kereskedelmével foglalkozik.
Cégünk 1994 óta foglalkozik nagykonyhai berendezések forgalmazásával és rozsdamentes bútorzatok, berendezések gyártásával. A piacon elsősorban kedvező árainkkal, rövid gyártási határidővel, és egyedi méretezés szerinti igény kielégítésével vált ismertté cégünk. Kínálatunkban megtalálhatóak a főzéshez, sütéshez, előkészítéshez, tálaláshoz, hűtéshez, mosogatáshoz, takarításhoz szükséges gépek, eszközök és kiegészítők. 1996. óta tevékenységünk kibővült cukrászipari berendezések - elsősorban hűtők - forgalmazásával és gyártásával. Kedvező áron kínálunk süteményes hűtőpultokat igény szerint minden méretben. Referenciahelyeink Budapesten és egyes vidéki városokban is megtalálhatók. Saját importon belül szerezzük be a gyártáshoz szükséges alapanyagokat. HACCP szerint Munkatársaink szakértelmének köszönhetően a kivitelezés és a géppark megtervezésétől a beszerelésig és karbantartásig tudjuk segíteni a HACCP szabványnak mindenben megfelelő konyhák kialakítását és működtetését
Cégünk a vegyipari kutatás, fejlesztés, a humán- és állatgyógyászat, valamint a mezőgazdaság és oktatás területén tevékenykedő vállalatok, intézmények részére forgalmaz nagytisztaságú vegyszereket, reagenseket, oldószereket, indikátorokat, színezékeket, szerves és szervetlen alapanyagokat, agrokemikáliákat, kémiai standardereket, biokémikáliákat és szerves intermediereket.
A Neumerker Hungary Bt több mint 100 féle technikai, karbantartó és tisztító segédanyag forgalmazásával áll vásárlóink rendelkezésére A kiszállítás megszervezésével, felhasználási ötletekkel, technikai segítségnyújtással is támogatjuk partnereink tevéklenységét
Elkezdtük el forgalmazni Magyarországon elsőként a Canon fényképezőgépeket, és folyamatosan bővítve választékunkat a Vivitar termékeit, a különféle filmeket, vegyszereket, fotó papírokat, stb.
Fő profilunk az akvarisztika, akváriumok telepítése, karbantartása, kerti tavak építése.Emellett foglalkozunk terrarisztikával, rágcsálókkal, madarakkal, kutya-macska felszerelésekkel.
A GACH Kft. a szita- és flexonyomtatáshoz kínál festékeket, segédanyagokat, teljes körű szolgáltatást. Szitanyomó festékek, sablonkészítő anyagok, szitaszövetek és teljes vegyszerprogram forgalmazása. Flexo festékek, segédanyagok, vegyszerek. Színkeverés, próbanyomat, szaktanácsadás. Pantone-, RAL színek 1 nap alatt.
Vegyesiparcikkek kis- és nagykereskedelme
A Becker Kft 1991 óta működő magánvállalkozás. Alkalmazottak száma: 9 fő. Épületgépészeti termékeket előállító neves nyugateurópai - jórészt multinacionális - cégek magyarországi gyári képviselete, termékeinek forgalmazása, tervezési tanácsadás.
komplett laboratóriumok kivitelezése és felszerelése, laboratóriumi műszerek gyártása, javítása és forgalma, laborműszerek forgalmazása és javítása, üvegeszközök, félüzemi méretben is
vegyi árúk, tisztítószerek gyártása, tisztítószerek, tisztítószerek importja, higiéniai termékek gyártása, illatszerek, festékek, vegyi áru, szilikon, alapanyag, szolgáltató, importőr, vegyiáru,
pvc idom, teljes körű kivitelezés, uszodatechnikai berendezések, csempe, bayrol, uszodaépítés, vízgépészet, építőipari, generálkivitelezés, vegyszerek, pvc szerelvény, uszodavegyszer, uszodatechnika,
Cégünk a vegyipar területén tevékenykedik.
Cégünk a gumiipar területén tevékenykedik.
Cégünk bizományos import-export szolgáltatásokkal foglalkozik.
szolgáltató, nagykereskedő, importőr, tisztítóeszköz, légkondicionálás, klímatechnika, takarítóeszközök, textilipar, nyomtatástechnika, vegyszerek, víztisztítás, vegytisztítás
kozmetikum, kozmetika, rovarirtó szerek, rovar irtó, vegyszerek, rovarirtó szerek forgalmazása, rovarirtó, márkanevek vape, vegyi áru
Cégünk vegyi áru nagykereskedelmével foglalkozik.
A BST Kft. (ISO 9001:2000 akkreditált) 1982 óta a kromatográfiás laboratóriumok kolonna, vegyszer, eszköz szállítója a Mallinckrodt Baker/JT Baker, Thermo Electron Co (régen Hypersil), Alltech (Grace csoport tagja), Ultra Scientific, LGC Promochem, Chiron, valamit más cégektől, illetve saját termékeiből, a legszélesebb választékot kínálja
nagykereskedő, kiskereskedő, gépi, berendezés, hitelezés, finanszírozás, vegyszerek
hygiene(higiénia, folyékonyszappan, papírtörölköző, iparipapírok, konyhahigiénia, mosdóhigiénia, közületi higiénia valamint ezekhez való adagolók, anyagok
12
