Cégprofil
 

Hírek

  • Elgondolkodtál már azon, hogy....

    Az egyetlem hely ahol ingyen sajthoz juthatunk az az egérfogó, és most több ország vezetése is ingyen sajtot ígér mindenkinek.

    Mi majd megmentjük s hiteladósokat, meg fogjuk menteni a bankokat, az autóipart, megmentjük a gazdaságot szekérszám érkezik a pénz, a bankjegynyomdák működnek (a FED annyi pénzt „nyomtatott” ki 3 hónap alatt, mint korábban közel 100 év alatt összesen.)

    A jelenlegi válság sokkal, de sokkal pusztítóbb, mint az eddigiek közül bármelyik is volt. Ugyanis az 1900-as évek első felében kipattant válságok mentőcsomagjai, kormányzati pénzei milliós nagyságrendben mozogtak dollárban.

    Az 1900-as évek második felében szükségessé vált mentőcsomagok a százmilliós nagyságrendben mozogtak. A mostani válság nemhogy a százmilliós nagyságrendet emelte milliárdos nagyságrendre, de lényegében a világ összes országában, ahol ilyen kormányzati mentőöveket dobtak be, összességében több ezer milliárd dollár fedezet nélküli, valódi értékkel nem bíró pénz került a piacra.

    A valóság az, hogy nem dőlhetünk hátra a hintaszékünkben azzal, hogy „ez van Amerikában, mi nem dollárban számolunk…”, mert a világvaluta, tetszik vagy sem, jelen pillanatban még mindig a dollár, és hatással van bizony a mi kis magyar forintunkra is, meg az összes többi devizára, a gazdaságra.

    Mi történik valójában?

    Az infláció növekszik, a vásárlőerő csökken.

    A pénz 1971-óta – azt követően, hogy Nixon egykori USA elnök megszüntette az USA dollár aranyfedezetét – már elvesztette a valódi pénz szerepét, a pénz nem más, mint adósság.

    Nézz szét a munkahelyeden, létszámleépítés, ahol eddig 10 ember dolgozott ma már egy ember látja el a faladatokat, mert feleslegessé tette őket a technológia, és ez sokaknak veszteséget jelent mert nincs többé távolság.

    Ha a vállalati szférában dolgozol és minél idősebb vagy, a vállalatnál felmerül a kérdés, hogy fel tudnának venni helyetted egy fiatalabbat aki kevesebbért elvégzi ezt a munkát, kevesebb költségért, (nem kell annyi tb-t, adót fizetni utána) kell-e ez a munkakör egyáltalán, nem lehet hogy a 2 ember munkáját 1 is elvégzi ugyanennyiért?

    Régebben az életkor előnyt jelentett, az életkor a tapasztalattal és bölcsességgel volt egyenlő, a mai körülmények között az életkort költségtényezőnek tekintik.

    A középosztálybeli jól fizető munkákat egyszerűen felszámolták, megszüntették, az emberek többsége a szolgáltatási üzletágban dolgozik a korábbi fizetése feléért harmadáért, a kései 40 - 50 éves korosztályból nagyon sokan ott tartanak hogy munkát kell keresniük.

    Régebben az elhelyezkedésnél a szakképzettség előnyt jelentett a képzetlen munkaerővel szemben. Az új gyorsan változó műszaki fejlődés világában az egyetemisták és főiskolások ismeretei már elavultnak számítanak, még mielőtt elhagynák az iskolát, a felsőfokú végzettséggel rendelkezés általánossá vált, elvesztette egyedi jellegét. Csak azért, mert valakinek egyetemi diplomája van, még nem garantált az, hogy cserébe egy jól fizető állással is fog rendelkezni.

    De nézzük az üzemeket, az üzemekben még a felsőfokú képzettséggel nem rendelkező fiatalok számára is akadtak jól fizető állások.

    Mára a gyárak jelentős részét külföldre telepítették. Napjainkban a gyárakból már túl sok van. Ha a gyári munkások magasabb béreket követelnek, akkor a gyárakat, melyekben eddig dolgoztak, egyszerűen bezárják és a termelő berendezéseket olyan külföldi országba telepítik át, ahol a munkabérek jóval alacsonyabbak.

    Az autó megjelenése ódivatúvá tette a lóháton közlekedést, a műszaki fejlődés következtében számos foglakozás válik elavulttá.

    Ha van egy magasan fizetett állásod, számíthatsz rá, hogy a munkaköröd műszaki fejlesztők hada veszi majd célba, és hamarosan egy új és olcsóbb megoldást találnak ki rá, hogy arra lecserélhessék.

    Egy adott életszinvonal elérése minden generáció részére megduplázódik, gyermekeinknek, unokáinknak már több mint 75 évébe fog kerülni hogy elérjék azt amit mi elértünk.

    Ha kisvállalkozó vagy, nagyon nagy nyomás nehezedik rád, kezdve a személyes garanciavállallással a dolgozók problémáin át az adókig stb.

    Régebben a legtöbben egyszerűen befizették az adóikat.

    A kormányok túl nagyok és ez már kezelhetetlen, magyarul az adók túl magasak, a kiadás túl sok, és a költségvetési hiány is túl nagy.

    Ma ha a kormány adót emel, az emberek és a cégek, (az internet segítségével) olyan országokban vállalnak munkát, ahol az adók alacsonyabbak.

    Nyugdíj

    Az a vállalat, amelyiknél az ember dolgozott vállalta a nyugdíjunk kifizetését életünk végéig, mára már a munkás felelősségét képezi a saját nyugdíjának biztosítása, és ezt már alkotmányos kötelesség.

    Kiyosaki könyvében olvastam, idézem:

    „Abban az esetben, ha a tőzsde vagy az ingatlan piac összeomlik, a nyugdíjasok milliói fognak arra kényszerülni, hogy újra munkába álljanak.”

    Bármelyik országról is beszélhetnénk, jelenleg kétféle gazdasági rendszer van egyidejűleg jelen.

    A kérdés csupán az, hogy:

    TE melyik gazdasági rendszer alapján végzed a tevékenységedet?

    A média 99%-ban megtörtént dolgokról tájékoztat, amin már nem lehet változtatni, ezáltal haszontalan információt visz a tudatalattidba, amely nem tud helyes választ adni a tudatos elmének, a napjainkban felmerülő kihívásokra...

    A Nagy Gazdasági Válság mára nem több egy halvány emléknél, csak a történelemkönyvek egy témája a sok közül, azt tanították, hogy ez soha nem fordulhat elő többé és ezt tanítjuk a gyermekeinknek is.

    A világ piacai mára már annyira összefonódtak, hogy szinte lehetlen egy szektornak bármiféle problémaja legyen anélkül, hogy a többire hatással ne lenne.

    A bank azt mondja, hogy bármikor visszakérheted a befektetett pénzedet, ez egy szerződés, azonban nem tudják mindenki felé teljesíteni ezt a szerződést mert a befektetett pénz többszörösét adják ki azonnal hitelbe.

    Elgondolkodtál már azon, hogy milyen könnyű ma bankot vezetni?.... nemhogy a bankoknak semmi pénzük nincs, de addig senki nem akarja kivenni a pénzét amíg úgy gondolja, hogy az a banknál van, de amikor rájönnek, hogy nem a banknál van, akkor akarják megkapni.

    Napjaink modern, hatékonynak titulált közgazdaságtana a folyamatos fogyasztás gerjesztésével egyre inkább egy olyan helyzetet teremt világszerte, melyben már a dédunokák jövőjét is elköltjük a jelen élvezetének céljából.

    Generációkat eladósító gazdasági mentőcsomagok látnak napvilágot nap mint nap, és soha nem látott pénzteremtéssel “oldják meg” az évtizedes problémákat.

    A megoldások azonban csak rövid életűek lehetnek, ugyanis ilyen radikális pénzteremtést megúszni a történelem során soha nem lehetett komolyabb infláció nélkül.

    Ez pedig nagyon veszélyes a kisemberek számára, ők a megtakarításaik jelentős részét bankbetétekben tartják, ami az infláció ellen nem túl jó biztosítás.

    Az inflációtól jobban kell védened magad mint bármi mástól, mert még nem oldották meg az infláció kérdését és ha egyszer kipattan a szikra akkor nagyon nagyot fog durranni.

    Sajnos Magyarország még mindig vezető annak a rekordnak a tekintetében, hogy a legnagyobb hiperinfláció Magyarországon volt, mértékét az elmúlt évekbeli zimbabwei hiperinfláció sem tudta elérni. Amikor a billió millpengő egy megszokott dolog volt, akkor talicskával ment az ember vásárolni (a talicskában volt a papírpénz halom), amiért cserébe szeretett volna tojást vagy kenyeret venni. Ha valamit elloptak tőle az nem a pénz volt, hanem a talicska. Elképzelheted mi vár a világ összes valutájára.

    A defláció az igazi mumus, de erről nem olvashatsz, amikor beüt akkor az történik, hogy a felhalmozódó adósság miatt az egyik adós nem tud fizetni, és ezért a másik adós sem tud fizetni, és összeomlik az egész.

    Természetesen a különböző kormányok igyekeznek ezt a lehető legkésőbbre kitolni és különböző olyan törvényeket és rendelkezéseket hozni, amellyel elérik, hogy nem az ő regnálásuk idején következik be ez a nagy összeomlás. Az eddig hozott rendeletek és törvények, nem hogy nem oldották meg a problémát, hanem súlyosbították!

    Albert Einsteint azt mondta, hogy "egyetlen probléma sem oldható meg azon a tudati szinten, amelyen létrehoztuk őt."

    Azaz a pénz esetében azt lehet mondani, hogy egyetlen olyan pénzügyi probléma sem oldható meg - amely a mértéktelen és fedezet nélküli pénzkibocsátás által jött létre - újabb mértéktelen és fedezet nélküli pénz kibocsátása által.

    Azaz a mostani pénzpiacba öntött, hatalmas mennyiségű dollár, euro és egyéb valuták, elkövetkezendő idő nagy válságait alapozzák meg. Megoldást nem jelentenek a mai problémákra, miért?

    Amikor feltalálták az autót elkezdték segélyezni a lovakat?

    Nem a szabályok megváltoztak.

    A hatezer évnyi írott történelem egy ijesztő provokatív képet fest elénk, a felemelkedő majd hanyatlásnak induló civilizációk egy ősi történetet mesélnek: amikor a kemény pénzek ősidők óta bizonyított alapelvét elhagyjuk és átveszi a helyét egy értéktelen pénz, az irányíthatatlan költekezés és nyomasztó adósságok, a civilizáció mit sem sejtő embereinek mindíg kivétel nélkül meg kell fizetniük ennek az árát.

    Célunk, elterjeszteni Magyarországon egy fejlett pénzügyi kultúrát, melynek ismérve, hogy mindenki szabadon rendelkezik a saját pénzével a megfelelő pénzügyi ismeretek birtokában, és ha ezek a pénzügyi ismeretek elegendően magas szintűek, akkor az eredmény is elegendően magas lesz.

    A nagy változások korát éljük, de a változásoktól nem kell félnünk, sőt, lehetőségek nyílnak meg előttünk, sokmindenre de leginkább a vagyonteremtésre >>>

    6/30/2011


  • Akinek aranya van, annak mindig van pénze!

    "A nemesfémeken, így az aranyon kívül, nincs más értékmegőrző eszköz mellyel az infláció vagyonelkobzó hatásától meg tudjuk védeni megtakarításainkat ”

    – mondta Alan Greenspaan – aki az USA jegybank elnöke volt 1987–2006 között.



    Az állam így akart tiltakozni a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank politikája ellen. Megnyílik az első arany- és ezütmegőrző is, ami bankkártyát is kibocsát



    Utah az első amerikai állam, amelyben - a tetemes államadósság elleni tiltakozásképpen - június 1-jétől a dollár mellett ismét érvényes fizetőeszközzé teszik meg az aranyat és az ezüstöt.



    Az állam által kibocsátott nemesfém-érmék árusítása a vonatkozó, májusban elfogadott törvény értelmében mentességet élvez a tőkenyereség-adó alól. A jövő hónap elején nyit az Egyesült Államok első arany- és ezüstmegőrzője, amely a letétek értéke alapján a betétihez hasonló elven működő bankkártyákat bocsát majd ki.



    Az arany fizetőeszközre való visszatérés ötletgazdája Brad Galvez, Utah állam republikánus kormányzója, aki így akart tiltakozni a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank politikája ellen, amelynek következtében egyre több amerikai veszíti el a dollárba vetett bizodalmát. Galvez szerint az amerikai kormányzati adósság miatt hátat kell fordítani a zöldhasúnak és inkább aranyban és ezüstben kell fizetni.



    A törvény nem a dollár aranyfedezetéhez való visszatérést célozza, ami tökéletesen anakronisztikus és reménytelen lenne, csak egy újfajta fizetési lehetőséget, egy "alternatív valutát" biztosít az emberek számára. A jogszabály azt sem írja elő a kereskedőknek, hogy akár névértéken (unciánként 50 dollárért), akár piaci értéken (unciánként csaknem 1500 dollárért) kötelezően beváltsák az érméket.



    Május elején Minnesota bizottságot állított fel annak tanulmányozására, hogy utahi mintára törvényes fizetőeszközzé tegye-e az aranyat és az ezüstöt, s 11 másik tagállamban is fontolóra vettek hasonló a lépéseket. A utahi kormányzó több társával egyetemben amellett lobbizik, hogy a washingtoni kongresszus törölje el az aranypénzek használatát korlátozó adókat.



    Pénzügyi elemzők valószínűnek tartják, hogy az Amerika növekvő államadóssága és más országok államcsőd-közeli helyzete tovább ösztönözheti majd a megtakarítások nemesfémeke történő befektetését.



    Az Egyesült Államok és más országok a második világháború pénznyomtatási kényszere miatt tértek el az aranystandardtól. Korábban, a Nagy Gazdasági Válság idején Franklin D. Roosevelt elnök, a felhalmozást (és az ezzel járó készlethiányt) megakadályozandó, gyakorlatilag betiltatta a nemesfémek fizetőeszközként való alkalmazását.



    1971-ben Richard Nixon elnök szakított végképp a dollár aranyfedezetével. 15 évvel később az amerikai pénzverdében a befektetési lehetőségek bővítésére elkezdték ugyan gyártani az Amerikai Sas érméket, ám ezekre a szövetségi kormány tőkenyereség-adót vetett ki.



    Az arany országos fizetőeszközként való használatának ellenzői szerint lépés megnövelné az infláció veszélyét és destabilizálná a nemzetközi piacokat, mert akadályozná, hogy a kormány rugalmasan árfolyam-politikát folytathasson. A támogatók szerint viszont az aranystandard csak növelné az dollár iráni bizalmat.
    Forrás: MTI



    Vásárolj Te is fizikális aranyat- ezüstöt befektetési célra, grammonként, unciánként, tömbök formájában.Mivel az arany értéke időről időre változhat, ezért lehetőséged van az arany letéted felépítésére, alacsony összegű rendszeres arany vásárlással.
     


    5/25/2011

    Kiyosaki a gazdasági válság befektetési lehetőségeiről




  • Hogyan szabaduljak meg az adósságaimtól - akcióterv és tréning

     

     

    Jóval több hitelt fizetünk vissza, mint amennyit felveszünk, az adósságunk mégis tovább nő – ha azt hisszük, hogy ez csak a törvénytelen uzsorakölcsönöknél fordulhat elő, nagyon tévedünk: ez ma a magyar valóság. A lakosság és a vállalati szféra pénzügyi mérlege a hitelfelvétel és törlesztés szempontjából jó ideje negatív.

    Elég, ha arra a rengeteg reklámra gondolunk, amely mindenféle hitelkártyákat és miegyebet kínál nekünk naponta. Ez párosul az azonnali fogyasztás lehetőségének folyamatos sulykolásával. Az eredmény az, hogy az emberek előre költenek, és egyre inkább hitelből élnek.

    A kisebb havi törlesztés ténye a devizahitelben könnyen elnézhetővé tette azt az apró betűs részt, hogy nem garantálja senki a pár éve hitel felvételkori paradicsomi állapotokat, az állam meg még rátett egy lapáttal akkor, amikor a devizahitel felvételét a szabályozással ösztönözni kezdte, a végén még kamattámogatást is adott hozzá.

    A lakáshitelek tömeges bedőlése, és a lakások áron aluli piacra kerülése okoz gondokat az ingatlanpiacon és a pénzügyi rendszerben egyaránt.

    A körülmények érdemi javulására rövid időn belül nem lehet számítani, hiszen nemcsak olyanok váltak törleszteni nem, vagy már csak alig képes adósokká, akiknek az életkörülményei hirtelen rosszra fordultak (például elvesztették az állásukat), hanem azok is, akiknek a megugrott törlesztőrészlet egyszerűen meghaladja a teherbíró képességét.

    Márpedig ezek a lakáskölcsönök jellemzően évtizedes futamidejűek, így a havi törlesztéstől törlesztésig élés ma azoknak is reális életperspektíva.

    A tömeges lakáshitelek és a devizaalapú kölcsönök lehetséges következményeit rosszul mérték fel a bankok és az állam is. És a tévedésért most mindenkinek fizetnie kell.

    Emberek millió teszik fel a kérdést önmaguknak, százával kapom a segélykérő leveleket, hogyan lehetne az adósságoktól megszabadulni?


    Láttam egy filmet

    A közeli jövőben járunk. Ez idő tájt már sokkal egyszerűbben lehet hozzájutni új, működő emberi szervekhez. Nincs szükség donorokra és nincs hosszú várólista. Egy cég kifejlesztette az úgynevezett mechanikusszerv-technológiát. Az sem probléma, ha nincs meg a szükséges fedezet a transzplantált szervre, hitelből is finanszírozható. Akkor adódik gond, ha a delikvens elfelejti, vagy nem tudja idővel kifizetni az eljárást – nyakára küldik ugyanis a Repo-kat, azaz behajtóembereket. Remy is egy ilyen behajtó, méghozzá az egyik legjobb. Ám ő is nehéz helyzetbe kerül – a hóhért akasztják -, amikor nyomába szegődik egyik kollégája…

    Ennyit a filmről és vissza a valóságba.

    Felvesszük a hitelt, minden rendben a bank oldaláról, míg bírjuk fizetni, addig mindenki kedves velünk, de ha nem, akkor pokollá tudja tenni az életünket. És segítség helyett kit küldenek? Egy végrehajtót!

    Miért írom ezt?

    Ma Magyarországon a tapasztalat az, hogy az adósok egy része, jobb esetben meg tudja fizetni az általános ügyvédi irodákat, rosszabb esetben viszont hitelközvetítőt vagy könyvelőt kénytelen megbízni végrehajtási ügyének intézésével. Ők általában csak a könnyű, általános tudást és erőfeszítést kívánó ügyeket végzik, olykor magas óradíjért, míg a speciális, szaktudást igénylő – jelen esetben banki végrehajtási – ügyeket, melyek komoly idő, energia és kapcsolati tőke ráfordítást igényelnek, nem vállalják.Ma nagyon kevés olyan végrehajtási szakember van, aki jártas a banki ügyekben, és a végrehajtás minden területét is ismeri és tudja kezelni.

    Örömmel közölhetem, hogy elfogadta meghívásunkat:
    Lukácsné Sikos Ilona, a Bank-kár-ház KFT tulajdonosa és vezetője.


    Ügyvédek, jogászok, könyvelők dolgoznak neki, hogy a családok a legszorultabb helyzetben is kitarthassanak és segítséget kapjanak! A nekem küldött visszajelzések alapján értik a munkájukat és valóban fel tudják függeszteni a végrehajtásokat, ki tudják eszközölni a megállapodásokat.

    Legyen szó személyi, jelzálog, autó, ingatlan lízing szerződésekről. A tartozások listája korántsem ér véget, a közüzemi tartozások és a telefontartozások is jelentősen megnőttek az utóbbi időben, ebben is kérheted a tanácsaikat.

    Lehet, hogy ismerős a neve, de Ő és a szakértői csapata, az adott területek gyakorlott specialistái, ezért minden esetben eredményességgel tudnak eljárni és beavatkozni.

    Hatalmas dolog, hogy eljön és egy előadásban olyan dolgokat fog mondani, amely tudás nélkül szinte lehetetlen lesz számodra a banki küzdelem. A nap végén tudni fogod, hogy mit tegyél és mit ne tegyél, mikor, mihez van jogod és mihez nincs a végrehajtóknak stb.

    Félsz? Elhiszem, de ez az érzés a tudás birtokában hidd el el fog múlni, mert csak azért van mert nem tudod és nem is a Te hibát mert honnan is tudhatnád? Ez az előadás blokk azoknak is hasznos lesz, akik nem ilyen helyzetben vannak, de ezek az információknak hatalmas értéke van ám.

    De várj csak mert még egy meglepetésem van számodra, de azon gondolkodtam, hogy vajon mi tart vissza attól, hogy jelentkezz a tréningre, hiszen az előnyök egyértelműek. (de lehet csak számunkra?)

    Két dologra jutottam, amire megoldást is szeretnék adni:

    1. Nem bízol bennünk. Nem tudod, hogy vajon valóban tudunk-e megoldást nyújtani a Te helyzetedre, nem csak kidobott pénz-e az egész? Lehet, hogy ezek forognak a gondolataidban.

    Megértem. Egy forradalmi kezdeményezés ez, amikor már annyian hitegettek, hogy segítenek, de aztán valahogy mégsem tudtak valódi megoldást nyújtani, most meg jövünk mi, és hihetetlen, amit mondunk.

    Azt mondom, ne is higgyj nekünk! Próbáld ki, teszteld le!

    Vegyél részt a tréningen, és ha a nap végén úgy gondolod, hogy semmi fontos információt nem kaptál, akkor ott, minden magyarázkodás nélkül, helyben visszafizetjük Neked a befizetett összeget!

    100%-os visszafizetési garancia! Ennél biztonságosabbá nem lehet tenni.

      Jelentkezz itt >>>
     

    A teljes csomag eredeti ára 127 600 Ft, de mindez most a Tiéd lehet a rendkívül kedvező: 45 000 Ft + Áfa (bruttó 56 000 Ft) áron!

    Fontos! A megrendelést követően emailben elküldjük Neked a visszaigazolást és a fizetéssel kapcsolatos információkat. Amennyiben bármilyen kérdésed van, vagy elakadsz a kitöltés közben, kérlek hívd a +36 20 533 11 82 számot, vagy írj az info@adossagnelkul.hu email címre és Balázs segítségedre lesz ebben.

    2. Bármennyire is szeretnél eljönni, egyszerűen sok egyben ez az 56 000 Ft a tréningért, még akkor is, ha sokkal többet ér.

    Ezt is megértem.
     

    Ne legyen a pénz az oka, hogy nem tudsz eljönni, fizess részletekben és nincs kamat, és semmi extra költség.

    Az ár már így is, nagyon alacsony, azon nem tudunk jobban csökkenteni, de ezt mindenképpen megengedhetjük Neked.

    Nem akarunk részmegoldásokat adni, így minden részlet kifizetése után megkapod a hozzáférésedet az e - bookhoz és a cahflow szoftverhez is.

    3 részletben fizethetsz:
    20 000 Ft-ot elsőre, a jelentkezésedkor. a fizetési határidő nov.8,
    20 000 Ft dec. 8-ig és
    végül 16 000 Ft-ot jan. 8-ig.
    A számlát egyben kapod meg, 3 hónapos fizetési határidővel.

    A jelentkezési űrlapon a megjegyzésekhez írd be ( részletekben fizetek) ha ezt választod.

    Ez Magyarország első olyan célzott rendezvénye, ami az adósoknak tanítja meg, hogyan kerüljék el, hogy náluk is megjelenjen a végrehajtó, sőt sokkal többet! Hogyan érjék el, hogy néhány éven belül új életet kezdhessenek!

    Kimaradnál ebből??

    Nem hiszem…

    Jelentkezz itt >>>


    Figyelem! jelenleg csak előregisztrációt fogadunk el! 
     

     

     

    11/3/2010


  • A gazdagsághoz nem pénz, hanem gondolkodásmód kell!

    Mottó

     

    A gazdagsághoz nem pénz, hanem gondolkodásmód kell!

     

    „Nem taníthatunk az embereknek semmit;

    mindössze segíthetünk nekik megtalálni a tudást önmagukban.”

    /Galilei/

     

    Ajánló

     

    Ajánlom ezt mindazoknak kik nem szeretnének eltévedni az élet anyagi útvesztőjében, valamint azoknak is kik már sajnos tévúton járnak, de keresik és meg is akarják találni a helyes irányt. Akik nem a kifogásokat, hanem a megoldásokat keresik nehézségeikre.

     

    Bevezető

     

    A rendszerváltás előtt nem kellett pénzügyi döntéseket hozni, hiszen mindenki egy pénzintézet és egy biztosító társaság " termékeit " vehette igénybe.

     

    Ma már ha megnézed a világban sokféle pénzzel kapcsolatos dolog történik. Részvények és valutaárak hol felfelé mennek, hol lefelé és úgy tűnik teljes összevisszaság van a világban. A rádió, a tv és az internet is ezt próbálja elhitetni velünk, hogy ez egy nagyon bonyolult és kiszámíthatatlan dolog, ami tele van váratlan eseményekkel. A „szakértők” folyamatosan azt próbálják belénk sulykolni, hogy ez egy átlagemberek számára nehéz és érthetetlen téma. Az igazság azonban egészen más.

     

    Ezek a változások egyáltalán nem véletlenszerűek. És nem is bonyolultak. Valójában olyan egyszerű törvényszerűségeknek engedelmeskednek, amiket már egy 10 éves gyerek is meg tud érteni.

     

    Ha te is ismered ezeket, előre fogod tudni jelezni mi történik a pénzügyi világban. Az a helyzet hogy az emberek 95%-a belesétál ezekbe a pénzügyi csapdákba szó nélkül. És a maradék 5%-ból talán ha 1% tudja hogyan kerülje el ezeket, a többi 4% százalék valójában véletlenül nem esik bele. Bátran mondhatom tehát, hogy az emberek 99%-ának fogalma sincs ezekről a pénzügyi csapdákról.

     

    És ha hiszed, ha nem, be tudom bizonyítani neked, hogy nap mint nap belesétálsz ezekbe és ezzel pénzt veszítesz. És könnyen előfordulhat, hogy ezt észre sem veszed. Ha nem jut most eszedbe azonnal két ilyen csapda amiben benne lehetnél, akkor szinte biztos, hogy mindkettőben benne vagy. És teljesen biztos, hogy pénzt veszítesz vele nap mint nap.

     

    Pénzügy veszteségek, csapdák, ezek mind elég misztikusan hangzanak. Valójában ezek annyira trükkösek, hogy észre sem veszed hogy benne vagy. De bármilyen hihetetlenül is hangzik, teljesen valóságos.

     

    Hallottam sok-sok előadást, kiolvastam számtalan könyvet, szaklapot és ismerek számtalan értékesítési rendszert a pénzügyi piacon. Valahogy minden esetben az volt a tapasztalatom, hogy a szakmai fogalmakon vagy az adott értékesítendő termékhez kapcsolódó információn túl kevés gyakorlati segédletet kap az ember. Vagy azt szeretnék, hogy azonnal szakértővé váljon, vagy csak az a lényeg, hogy az adott termék rendkívüli előnyeit megértse. Véleményem szerint nem is elvárható, hogy valaki néhány óra alatt pénzügyi szakemberré váljon. A legfontosabb, hogy a minket leginkább érintő élethelyzetekhez tartozó pénzügyi összefüggéseket ismerjük. A részletek megoldása már szakember feladata.

     

    Az évek során megtapasztaltam, hogy a legtöbb embernek cseppet sem könnyű az elméleti világból átlépni a gyakorlatba és megtenni az első lépéseket. A legtöbb kezdő befektetőnek komoly gondot jelent a megfelelő lehetőség megtalálása.

     

    Egy szokványos értékesítési modell esetén, mindig olyan helyzettel találkozol, hogy veled szemben egy eladásban motivált üzletkötő vagy alkalmazott ül. Elkezd beszélni a Te helyzetedről neked. Mond valóban fontos információkat, de a Te életedben neked kell megtalálnod az adott gondolatok helyét. Hogyan csináld ezt? Milyen segítségeket kaphatsz ehhez? Hol találod ezeket a segítségeket?

     

    Mindenki csak beszél, de senki nem mond semmit.

     

    Vannak azok az emberek, akik kiolvasnak egy könyvet és máris meg tudják valósítani az abban leírtakat, de a többségünknek látnia kell egy mintát, egy konkrét folyamatot lépésről-lépésre, amit le tud másolni és a saját életére tud adaptálni.

     

    Mekkora segítség lenne számodra, ha ezt a mintát lépésről lépésre munkafüzetekkel megtámogatva és hozzád hasonló, tudatosan gondolkodó emberek között, inspiráló környezetben vehetnéd át? Ha meg tudnál utána is kérdezni, hogy mire figyelj oda személy szerint? Ha lenne, aki lektorálná a saját módszeredet és megmondaná, hogy mire figyelj oda? Mindezt hogyan illeszd be a mindennapjaidba, hogyan váljon szokásoddá és ne okozzon nehézséget.

     

     

    Ha már válság van, akkor lovagold meg az ebből származó lehetséges előnyöket, ahelyett, hogy nyavalyognál a nehéz helyzet miatt.

     

    A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ha valaki 75 évig él, feltehetően át fog élni egy jelentős gazdasági válságot, és két jelentősebb recessziót. Lehetséges befektetni magas hozammal, ugyanakkor alacsony kockázattal. Kevesen gazdagodnak meg kockázat vállalás nélkül, és sokan sajnos az államtól várják, hogy meg szüntesse az élet kockázatait.

     

    Az anyagi függetlenség lehet, hogy nem kerül pénzbe de nem adják olcsón. A szabadságnak ára van. A nagy titok a következő: A függetlenség árát inkább álmokban, vágyakban, és az utunk során előforduló kudarcok leküzdésében mérik.

     

    Azért kínlódnak olyan sokan anyagilag, mert amint többen keresnek, azonnal megnő két jelentősebb kiadásuk is.

     

    1: az adók,

    2: a hitel kamatok.

     

    Nem annyira az számít mennyit keresünk, hanem az mennyit őrzünk meg belőle, milyen keményen dolgozik nekünk a pénz és hány generáción keresztül sikerül meg tartani. Szorgalmas tanult emberek az életük végén sem tudja meg tartani kevéske spórolt pénzüket, az állam elveszi örökösödési vagyonadó formájában.

     

    A jelenlegi gazdasági változások részben az eladásokból, részben a vállalatok összeolvadásából származnak. Tudomásul kell venni, hogy a főnököknek nem az a dolga, hogy gazdaggá tegye az alkalmazottait, a főnök azért felel, hogy mindenki megkapja a fizetését. Mindenkinek a magánügye, hogy meggazdagodjon, ha akar.

     

    A feladat ott kezdődik, amikor az ember készhez kapja az első fizetését. Ha nem értünk a pénz menedzseléséhez, a világ összes pénze sem segít ki a bajból.

     

    A mostani pénzügyi válság rávilágított arra, hogy egyre kevésbé biztonságos és kifizetődő kereskedelmi bankok és üzleti biztosító társaságon keresztül tőkét, vagyont felhalmozni. Változik a Világ, változnak a pénzügyi szokások. Az emberek egyre nagyobb hányada, sok millió ember változtatja meg tőkefelhalmozási szokásait és azok hozamtermelő helyeit, nem ok nélkül.

     

    Nem kínálunk olyan terméket, amivel ügyfelünk elveszíti vagyona feletti tulajdonjogát. Nem kezeljük ügyfeleink befektetett pénzét, hanem kizárólag nemzetközileg elismert befektetési vállalatok ellenőrzött, forgalmazási engedéllyel rendelkező befektetési alapjait, nemesfémet, kötvényeket és egyéb olyan pénzügyi termékeket értékesítünk, amit a világban a befektetési lehetőségek „non plus ultrá”-jaként ajánlanak.

     

    Mit nyújtunk az ügyfeleinknek

     

    Vannak sláger befektetések, de nincsenek állandó, kimozdíthatatlan szolgáltatói partnerek viszont nem tudom annál jobban bemutatni a lehetőségek exkluzivitását és sokszínűségét, minthogy bemutatatom azokat a befektetési területeket, amelyeket most ajánlunk az ügyfeleinknek.

     

    1. Minden ügyfelünknek saját weboldal, ahol nyomon követheti az összes befektetéseit

     

    2. Szabványosított  vagyonkezelés

     

    • 2500 EUR minimum befektetési összegtől rendelkezésre áll egy akár 10-12 alapból álló befektetési alap portfólió.
    • Folyamatos piacfigyelés és elemzés szakértők által
    • Gyors reagálás a piaci helyzetnek megfelelően
    • Az egyes papírokból való ki és beszállás díjmentes
    • Áttekinthető befektetés,minden alap teljesítménye külön-külön látható a letétkivonatban 
    • Megtakarítási formaként is választható (havi 50 Euro-tól)

       

     

     

    3. Értékpapír letét vezetés

     

    • Az összes Magyarországon regisztrált külföldi devizában vezetett befektetési alapot elérjük.
    • Világszerte több,mint 16.000. befektetési alapot és egyéb értékpapírt választhatunk a számlához.
    • Egyösszegű befektetések lehetségesek min.2500 Eurotól, értékpapíronként
    • Rendszeres befizetések (megtakarítási számla) min. 50 Eurotól, értékpapíronként, befizetésenként.
    • A papírok a nemzetközileg meghirdetett kibocsátási jutalékkal kereskedhetőek (rendszerint 5% vételi, 0% eladási)
    • Könnyen likvidálható befektetési forma
    • Transzparens: az ügyfél is és a tanácsadó is naponta figyelheti a letét kivonat alakulását
    • Cég is nyithat számlát

     

     

    4. Arany és ezüst befektetések.

     

    Ma ugyanannyi kenyeret lehet vásárolni egy uncia aranyért, mint a híres babilóniai uralkodó, Nabukodonozor (Nabucco) korában, 2600 évvel ezelőtt.

     

    Akinek aranya van, annak mindig van pénze! Az arannyal a nap 24 órájában kereskednek az egész Földkerekségen.

     

    Az arany az egyetlen igazán nemzetközi valuta, amely a világon bárhol, bármikor eladható, készpénzre váltható. Az aranyból készült pénzérmék a rúdaranyhoz képest már fizetőeszköz tulajdonsággal is rendelkeznek, így a nemzetközi elfogadottságuk még nagyobb.

     

    Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően hosszú évtizedek után ismét lehetővé vált a befektetési célú arany kereskedelme Magyarországon. A II. világháború óta erre nem volt mód hazánkban. A mai hazai jogszabályok alapján a befektetési aranyat sem áfa, sem fogyasztási adó nem terheli.

     

    Az arany-portfólió folyamatos bővítése. Nem egyszerre vásárolni nagyobb összegért, hanem a legjobb időben széthúzva, adott időközönként – ami a kockázatvállalástól, illetve az anyagi forrásoktól függően lehet hetente, kéthetente, havonta, stb. – rendszeres vásárlásokkal érdemes befektetni. Ezzel nagy eséllyel kiegyenlíthetők a napi árfolyam ingadozások, és kivédhető, hogy egy magas árfolyamú napon vásároljunk be.

     

    Az aranyárak a nagyobb pénzügyi piacoktól - részben - függetlenül mozognak. Az arany árára elsősorban a befektetők hangulata, legfőképpen idegessége hat, az, hogy mennyire vágynak a „biztonságos kikötőbe”. A korreláció hiánya az aranyat kulcselemévé teszi bármely diverzifikált befektetési portfóliónak. A fizikailag birtokolt rúdarany – merthogy készpénzért be lehet szerezni, s azonnal készpénzre is váltható – különleges fajtája a kereskedésre alkalmas vagyontárgyaknak, mert mentes a tranzakcióban részt vevő másik fél okozta kockázatoktól. Ezért, akinek aranya van, az megszabadul a bankok fizetőképességében rejlő kockázatoktól, s csak azt kell figyelnie, hogy az aranyár éppen hogyan változik a piacon.

     

    Bárhová néz az ember a piacon, most minden olcsóbbodik, a réz éppúgy, mint a kőolaj, a kukorica vagy a nyersgumi. A befektetők nem csak az értékpapírokból, hanem az év első felében még biztonságosnak vélt nyersanyagokból is távoznak, a többség csak az aranyban bízik ezekben a napokban.

     

    A jövőben jelentősen emelkedhet az arany ára, - ez valamennyi befektetési szakember egybehangzó véleménye. A nemesfém árának száguldása elsősorban akkor valószínű, ha a piacokon hosszú távon a bizonytalanság lesz az úr.

     

    Mindkét nemesfém befektetés elérhető, 1 g -tól, a legjobb árakon.

    VIP ügyfelek részére egyedi árképzéssel, tőkeigénye:  1 000 000 dollár.

     

     

    5. Forex

     

    • Verhetetlen online kereskedési feltételek
    • Magyar nyelvű ügyfélszolgálat, itthon, Budapesten
    • TRADER képzés szervezése, hihetetlen feltételekkel
    • MENEDZSELT és EGYÉNILEG KEZELT számlák, hihetetlen pénzügyi megoldások már MAGYARORSZÁGON is!
    • Az ügyfeleinknek nem számolnak fel kamatot (SWAP), és jutalékot sem.

     

    6. Cégangyal

     

    Magvető, induló és fejlődő fázisban lévő vállalkozások részére kockázati tőke jellegű befektetést közvetítünk, ún. üzleti angyalokat bevonva.

     

    Célunk:

    • az informális kockázati tőkepiacon lévő piaci rés betöltése (Magyarországon eddig nem volt intézményesített formában kis összegű kockázati tőke közvetítés)
    • lehetőséget biztosítani nagy növekedési potenciállal rendelkező cégeknek a fejlődésre, jó ötleteknek a megvalósításra
    • társadalmi szerepvállalás (nagy része ezeknek az ötleteknek soha nem valósulhatna meg üzleti angyalok nélkül), új munkahelyek létrehozása
    • befektetőink részére magas nyereség (osztalék, cégérték és egyéb formákban történő) elérése.
    • olyan komplex szolgáltatás nyújtása, mely végigkíséri a befektetést egészen az exit (cégből történő kiszállás) eléréséig. Felhívnánk a figyelmed a Jeremie alapok beszállására, ami különösen jó lehetőségeket biztosít a cégek értékesítésére. Ezek az alapok 100 Mrd Ft kockázati tőkét fognak kezelni.

     

    Kik az üzleti angyalok?

    Business angels - Üzleti angyalok. Sikeres üzleti múltra visszatekintő magánszemélyek, akik tőkét fektetnek be újonnan induló innovatív cégekbe, személyesen közreműködéssel, tanácsokkal segítve a cégvezetést.

     

    A kidolgozott üzleti modellben a befektetők számára nagyon fontos tényezők:

     

    • vállalkozói önerő előírása (15%, de lehet tárgyi fedezet is)
    • Start Tőkegarancia Zrt 50%-os garanciája a befektetett összegre.
    • Szükség esetén iparági tudással, kapcsolatokkal, pénzügyi ismeretekkel rendelkező manager felkutatását is vállaljuk a megvalósítás érdekében.
    • Monitoring általunk való menedzselése, melyről minden hónapban jelentést kapsz kézhez, tehát pontos, aktuális és átfogó képet kapsz a befektetésed állapotáról, valamint az általunk létrehozott, jelszóval védett interaktív felületen folyamatos kapcsolatban lehetsz az áltaadl felkarolt vállalkozás managementjével.
    • Exit lebonyolítása.
    • Bármikor, bármiben, bármivel kapcsolatban kérdést tehetsz fel, találkozót kérhetsz, felvilágosítást kaphatsz, számunkra a befektető az első hiszen nélküled ez az üzletág nem működhet.

     

    Ha úgy érzed, hogy megvan benned a megfelelő tudás, kockázatvállalási hajlandóság és olyan anyagi helyzetben vagy mely lehetővé teszi a befektetéseket, legyél regisztrált befektetőnk! Ezért cserébe hozzájuthatsz új üzleti ötletekhez, jó lehetőségekhez, ne feledd üzleti angyalok nélkül ma lehet, hogy nincs Microsoft, Amazon.com, Wizz Air stb.

     

    Tőkeigény: 2 - 200 Millió Ft közötti összeg.

     

    7. Cashflow szoftver

     

     

    Bizonyára már előfordult veled is, hogy hónap végén csodálkozva tekintettél a pénztárcádba, hogy vajon hová tűnt az a rengeteg pénzt, amit szinte csak tegnap tettél bele.

     

    Vagy amikor a pénzáramlásaid leginkább egy pókhálóra hasonlítanak, és szinte szó szerint elnyelnek az átláthatatlan pénzáramlások.

     

    A pénzáramlások, mint pl. számlák, kölcsönök, tartozások, hitelek, szétszórt kiadások és még sorolhatnám, nagyon könnyedén változnak át egy hatalmas csomóvá, amit senki sem tud kibogozni.

     

    A végén pedig inkább legyintünk egyet és - nagy pénzveszteségek közepette - megpróbáljuk elfelejteni az egészet, csak hogy végre legyen rend és átláthatóság.

     

    Persze, mivel a pénz nem volt kontroll alatt, így ez csupán a probléma elcsomagolása.

     

    Csak idő kérdése és újra jelentkeznek a tünetek.

     

    Ha valaki nem kezdi el kontroll alá vonni a pénzáramlásait, annak teljesen mindegy, hogy mennyi pénze van, az végül el fog úszni!

     

    Alapszabály, amit sokan nem tudnak:

    Ha nincs pénzed, az nem azért van, mert keveset keresel!

     

    Azért van, mert nem kontrollálod a pénzügyeidet!

     

    Ha valaki képes kontrollálni a pénzét, annak teljesen mindegy, hogy jelenleg mennyit keres.

     

    Végül rendeződnek a dolgok.

     

    Kifizeti a tartozásait, visszafizeti a hiteleit és csodák csodájára, minden dologra van pénze, amire szüksége van.

     

    És hónapról hónapra gyarapodik és egyre jobban érzi magát.

     

    Egyre több a nyugalom az életben.

     

    Ha szeretnél kiszabadulni a pénzáramlások gubancából és végre igazán rendet rakni az életedben, akkor van egy jó hírem!

     

    A Cashflow Mérnöknél elkészítettük Neked:

     

    A Cashflow Családi Élettervezés szoftvert!

     

    Ez egy professzionális pénzáramlás-kezelő szoftver, amit direkt Neked készítettünk, a Te igényeidhez szabva!

     

    Az a célunk, hogy segítsünk neked, hogy rendet tegyél az életedben és az így felszabadult figyelmeddel végre kezdd el teremteni a jövődet!

     

    És most mindez a tiéd lehet! Nézd meg a videót!


    http://www.cashflow-mernok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=119&Itemid=144&cashflowp=409

     

    8/1/2010

    A profit sajátosságai




  • Jelentkezz most a következő Pénzügyi Válság Megoldásai Előadásunkra

    # Előfordult már Veled, hogy a pénzügyi döntésed követően átverten érezted magad?
    # Előfordult, hogy nem a saját céljaid és vágyaid szerint választottál pénzintézetet, szolgáltatót?
    # Bíztad már olyan emberre a pénzed, akiről tudtad (érezted/sejtetted), hogy nem ért hozzá?
    # Szívesen megismernéd, hogy mi a különbség a befektetés és a megtakarítás között?
    # Ha szándékodban áll, tudnál Te is pénzügyi döntéseket hozni, segítség nélkül?
    # Elfogadod, hogy a tanulással több és jobb ember lehetsz és a pénzügyi intelligencia mindenki számára fontos és tanulható?
    # Mi is az a pénzügyi furcsaság, ami szinte biztos, hogy már Veled is megesett?
    # Szívesen vennéd Te is a saját kezedbe a pénzügyeidnek az irányítását?

    Ugye a kérdések között van olyan, amelyre Te is igennel feleltél?

     Ha ez így van, akkor ne tétlenkedj, jelentkezz most a következő Pénzügyi Válság Megoldásai Előadásunkra >>>

     

    Ha nem nyílna a link, akkor a következő hivatkozást másold be a böngésződbe:

    http://hiteltanacsadas.shp.hu/hpc/web.php?a=hiteltanacsadas&=hova_tegyem_a_penzem_eloadas_sorozat

    5/25/2010


  • Ha van havonta 20 perced, akkor garantálom, hogy bekövetkezik a pénzügyi csoda az életedben

    Kóka János mondta egy nyilatkozatában, hogy a "legtöbb magyar évekig tanul, hogy dolgozhasson, majd évtizedekig dolgozik, hogy pénzt kereshessen, de nem tanulja meg, hogyan fektethessen be okosan.

    Én nem tudom, hogy ez csak magyar specialitás-e, de a mi kis hazánkban ez, az alázatos felkészülés, mint ha ciki lenne. Mi magyarok ennél dörzsöltebbek vagyunk. Mi NEM tanulunk! Mi MÁR TUDJUK hogyan vannak a dolgok! Sőt nem csak tudjuk, de JOBBAN tudjuk! Nekünk magyaroknak a felkészültség velünk született adottság. Klassz. Igaz?

    Dehogyis megyünk el tanfolyamra! Főleg nem olyanra amiért pénzt is kérneK! Hát nem tudtad, hogy az interneten van egy csomó ingyenes tanfolyam is?! Ha már mindenképpen tanulni kell akkor legalább pénzedbe ne kerüljön!

    Így gondolkozunk mi magyarok. Hát igen... van benne logika...

    Gondold csak el a PSZÁF által nyilvántartott bankok száma harminc, a pénzügyi vállalkozások köre pedig 266.

    A hazai piacon 31 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság működik, a biztosítóegyesületek száma: 35. Az EU csatlakozást követően 13 tagállami biztosító létesített hazánkban fióktelepet. Az újonnan felvett tagországokhoz hasonlóan hazánkban is mintegy 400 tagállambéli biztosító regisztráltatta magát határon átnyúló szolgáltatás formájában végzendő biztosítási tevékenységre.

    Megtalálhatók a piacon még a lízing- és faktoringtársaságok, a pénztárak, a tőzsde és a tőzsdei kibocsátók, a brókercégek, a befektetési alap-kezelő társaságok stb.

    Akkor mibe fektessem a pénzem? - Sokan teszik fel ezt a kérdést pénzügyi szakembereknek.

    Az ingatlanügynök válasza: Fektess ingatlanba, az mindig érték marad.

    A biztosítási ügynök azt mondja: Fantasztikus Unit-linked termékeink vannak, azt javaslom fektess be hosszú távra.

    A tőzsdebróker azt mondja: Vegyél részvényt, azon lehet a legnagyobbat kaszálni, van is egy-két tippem.

    A banktisztviselő azt monja: Akciós betéteket tudok ajánlani.

    A műkereskedő azt mondja: A műkincsek azon kívül, hogy jó befektetések csodás esztétikai élményt is nyújtanak.

    Egy nemesfém befektetésekkel foglalkozó tanácsadó pedig azt válaszolja: a pénzügyi világ labilis, vásárolj inkább aranytömböket és aranyérméket

    Kire hallgass?

    Szerintem a probléma a tanácsadási rendszerrel van.

    Amikor egy hétvégi tanfolyamot végzett tanácsadó és a minél magasabb jutalékra pályázó vezetője azt ajánlják a megtakarítással rendelkező gyanútlan ügyfélnek, hogy kössön két darab éves díjú, 20 éves futamidejű unit-linked biztosítást, a maradékot pedig tegye be eseti számlára. Ez jó üzlet az üzletkötőnek.

    A valóság az, hogy a biztosítási konstrukció megkötése után vajmi kevés az esélye annak, hogy valaha még találkozni fognak, ennek két oka van, egyrészt néhány hónap múlva tanácsadónk talán már kiábrándulva otthagyja a céget, mivel nem sikerült elég sok szükségtelenül magas éves díjú életbiztosítást eladnia, másrészt a szerződés megkötése után leakasztott magas jutalék után anyagilag egyszerűen nincs motiválva a tanácsadó, hogy foglalkozzon az ügyfelével, ingyen meg természetes, hogy senki nem dolgozik.

    A helyzet az, hogy a pénzügyi tanácsadói piac tele van ügynökökkel és valódi tanácsadó kevés van.

    A tisztességes meggazdagodás módja elsajátítható, nem kell ahhoz pénzügyi zseninek lenned.

    Ha szabad akarsz lenni, akkor valamennyi spórolt pénzt össze kell gyűjtened, de ennek alappillére, hogy tudj bánni a pénzzel.

    Ha a legfontosabb ponton, az önmagad félkészítésekor spórolsz, akkor ezt a spórolást nagy valószínűséggel egész életedben gyakorolhatod... csak nem önszántadból, hanem kényszerből.

    Ha talpon szeretnél maradni, akkor most igazán észnél kell lenned! Most komolyan meg kell fontolnod, hogy mit teszel...

    És itt kap óriási szerepet, hogy miként bánsz a pénzeddel, mert ezen múlik mindened. De, ha jól meggondolod, eddig is ezen múlt....

     

    1/13/2010


Cikkek

  • Gondolkodtál már azon, hogy mi áll a feltartóztathatatlan infláció hátterében?

    Hatalmas tőkeinjekciókkal próbálják megmenteni a rosszul gazdálkodó pénzintézeteket, a Te és az én jövőbeni adó befizetéseink terhére. Ezek a piacra öntött ezer milliárdok dollárban semmiféle fedezettel nem rendelkeznek, hígítják a kint lévő pénzmennyiséget, azaz a már kint lévő pénz mennyiségnek a vásárlói értékét rontják, vagyis közismert néven inflációt gerjesztenek.

    Mi történik valójában? Az infláció növekszik, a vásárlőerő csökken.

    Ezért a következőt érzed: a hónapról hónapra megkapott fizetésedből egyre kevesebbet és kevesebbet tudsz vásárolni és nagyon előtérbe kerül az, hogy hogyan tudod megóvni ennek a megkeresett pénznek a vásárlói értékét.

    A kormányok túl nagyok és ez már kezelhetetlen, magyarul az adók túl magasak, a kiadás túl sok, és a költségvetési hiány is túl nagy.

    Napjaink modern, hatékonynak titulált közgazdaságtana a folyamatos fogyasztás gerjesztésével egyre inkább egy olyan helyzetet teremt világszerte, melyben már a dédunokák jövőjét is elköltjük a jelen élvezetének céljából.

    Generációkat eladósító gazdasági mentőcsomagok látnak napvilágot nap mint nap, és soha nem látott pénzteremtéssel “oldják meg” az évtizedes problémákat.

    A megoldások azonban csak rövid életűek lehetnek, ugyanis ilyen radikális pénzteremtést megúszni a történelem során soha nem lehetett komolyabb infláció nélkül.

    A pénz esetében azt lehet mondani, hogy egyetlen olyan pénzügyi probléma sem oldható meg - amely a mértéktelen és fedezet nélküli pénzkibocsátás által jött létre - újabb mértéktelen és fedezet nélküli pénz kibocsátása által.

    Azaz a mostani pénzpiacba öntött, hatalmas mennyiségű dollár, euro és egyéb valuták, elkövetkezendő idő nagy válságait alapozzák meg. Megoldást nem jelentenek a mai problémákra, miért?

    Amikor feltalálták az autót elkezdték segélyezni a lovakat?

    Nem a szabályok megváltoztak.

    A nagy változások korát éljük, de a változásoktól nem kell félnünk, sőt, lehetőségek nyílnak meg előttünk, sokmindenre de leginkább a vagyonteremtésre >>>

    7/4/2011


  • Hová tegyem a pénzem előadás-sorozat

    Vajon mi lehet a meggazdagodás titka? Munka, tudás, szerencse, kapcsolatok?

     

    Minek a következménye a profit?

     

    Szerinted a mai világban minden a profitról szól?

     

    Mi köze a profitnak a pénzhez?

     

    Ha valamelyik kérdésre nem tudod a választ, akkor pont Neked szól a 

     

    Abszurd pénzügyi szituációk

    kiscsoportos tréningünk
     


    Miért érdemes eljönnöd?

     

    ➢ Próbáltál már valamilyen gyors meggazdagodási módot? Van saját tapasztalatod ezen a téren?

     

    ➢  A lassú meggazdagodási lehetőségek közül biztosan próbáltál már néhányat. Pl. valószínűleg voltál már alkalmazásban vagy alkalmazásban vagy. Vállaltál már valamilyen munkát, dolgoztál már órabérben, vagy havibérben egy munkaadónak vagy most is így dolgozol. Vagyis valaki másnak. Erre mondta Marx Károly, hogy eladtad a munkaerőd a munkaerőpiacon.

     

    ➢  Ismered a népességszaporulatra vonatkozó adatokat? Tudod-e, hogy a technológia fejlődésével egyre kevesebb munkaerőre van szükség? Mit gondolszl arról, amiből egyre több van és egyre kevesebbre van szükség? A piacon feljebb megy annak az ára vagy lejjebb?

     

    Jelentkezés

    7/4/2011


  • Ideje, hogy átlásd a pénzáramlásaidat!

    Bizonyára már előfordult veled is, hogy hónap végén csodálkozva tekintettél a pénzárcádba, hogy vajon hová tűnt az a rengeteg pénzt, amit szinte csak tegnap tettél bele.

    Vagy amikor a pénzáramlásaid leginkább egy pókhálóra hasonlítanak, és szinte szó szerint elnyelnek az átláthatatlan pénzáramlások.

    A pénzáramlások, mint pl. számlák, kölcsönök, tartozások, hitelek, szétszórt kiadások és még sorolhatnám, nagyon könnyedén változnák át egy hatalmas csomóvá, amit senki sem tud kibogozni.

    A végén pedig inkább legyintünk egyet és - nagy pénzveszteségek közepette - megpróbáljuk elfelejteni az egészet, csak hogy végre legyen rend és átláthatóság.

    Persze, mivel a pénz nem volt kontroll alatt, így ez csupán a probléma elcsomagolása.

    Csak idő kérdése és újra jelentkeznek a tünetek.

    Ha valaki nem kezdi el kontroll alá vonni a pénzáramlásait, annak teljesen mindegy, hogy mennyi pénze van, az végül el fog úszni!


    Alapszabály, amit sokan nem tudnak:
    Ha nincs pénzed, az nem azért van, mert keveset keresel!

    Azért van, mert nem kontrollálod a pénzügyeidet!


    Ha valaki képes kontrollálni a pénzét, annak teljesen mindegy, hogy jelenleg mennyit keres.

    Végül rendeződnek a dolgok.

    Kifizeti a tartozásait, visszafizeti a hiteleit és csodák csodájára, minden dologra van pénze, amire szüksége van.

    És hónapról hónapra gyarapodik és egyre jobban érzi magát.

    Egyre több a nyugalom az életben.


    Ha szeretnél kiszabadulni a pénzáramlások gubancából és végre igazán rendet rakni az életedben, akkor van egy jó hírem!

    A Cashflow Mérnöknél elkészítettük Neked:

    Szeretném bemutatni a Családi Élettervezés szoftvert!

    Ez egy professzionális pénzáramlás-kezelő szoftver, amit direkt Neked készítettünk, a Te igényeidhez szabva!

    Az a célunk, hogy segítsünk neked, hogy rendet tegyél az életedben és az így felszabadult figyelmeddel végre kezdd el teremteni a jövődet!

    És most mindez a tiéd lehet csupán egy bankszámla vezetési költségéért!

     Ne hagyd ki!


    Készítettünk neked néhány videót róla, hogy teljesen megismerd!

    Kattints ide:
     



    6/30/2011


  • Ennél már csak egy zsák pénz jöhetett volna jobban kapóra

    Számtalan kérdést kapok befektetésekkel, tőzsdei befektetésekkel kapcsolatban, sokan a befektetések csapdáira is kíváncsiak lennék, jó lenne he egy hasonló tanfolyamot is indítanék, ezért mielőtt tovább mennénk, egy fontos kérdést tisztáznunk kell.

    A hazai lakosság pénzügyi ismereteiről, befektetési kultúrájáról időről időre jelennek meg lesújtó felmérések. A magyarok alig 27 százaléka képes rendszeresen megtakarítani, a nagy többség pedig még mindig a dunyhában, jobb esetben bankbetétben tartja a pénzét.

    Ha a jövőnkről van szó, csak magunkra számíthatunk

    Befektetés, biztonság, gondoskodás, célok, hosszú távú gondolkozás. Ismerős, néha úgy érezzük, hogy már elcsépelt kifejezések. De amig jobbakat nem találnak ki, ezek fejezik ki azt a legjobban, amiről beszélgetnünk kell. Ahogy a környezetünk "durvul", magunkra maradottnak érezzük magunkat, egyre inkább...

    Az emberek egy részét az azonnal elérhető dolgok, a fogyasztási cikkek nyújtotta "pillanatnyi örömök tartják fogva". De tudnod kell, hogy a megtakarítás, a folyamatos "tőkeképzés és felhalmozás" (emberi és anyagi tőke) teremt igazi értéket, nyújt tartós örömet.

    Akár fiatal vagy, akár középkorú, el kell gondolkoznod azon, hogy mik a céljaid?

    Milyen értelmes és hosszú távú feladatok várnak rád? A célokat (üzleti, magán, fogyasztás, bármi) általában csak nehéz munkával lehet elérni, de éppen ettől érezheted aztán a megvalósulásuk esetén olyan jól magadat. Munka, kitartás, pénz....

    Aztán megszülethetnek a gyermekeid, megvalósul a boldog családi háttér. Hogyan tartható fenn ez az idill? Milyen lehetőségeid vannak a megőrzésére?

    Aztán jönnek a boldog(?) nyugdíjas évek.....Az állam már egyáltalán nem képes gondoskodni az idősekről, neked kell megteremtened a nyugodt nyugdíjas éveid biztonságát.

    Van pénzed, nincs pénzed: honnan nézzük

    Van akinek milliárdjai vannak és mégis hitelt vesz fel. (Ő nem nyúl a befektetéseihez, amire a hitelt fordítja az a gyorsan megtérülő vállalkozása és hamarosan törlesztheti belőle a hitelt.)

    Van akinek sok pénze van, de nem tud bánni/gazdálkodni vele, gyorsan feléli és csodálkozik, hogy ez hogyan történhetett meg?

    A lényeg az, hogy mindenkinek kell egy terv. Ez a terv egyedi, személyre szóló, magadnak kell a főbb pontjait megfogalmaznod. Technikai jellegű segítséget kérhetsz, de a céljaid és az annak érdekében szükséges lépéseket neked kell elfogadnod és aztán lépésenként megvalósítanod. Aki nem tervez előre az csak sodródik az életben és szerintem az a legrosszabb.

    Tanulni, tanulni, tanulni. Jobb képességekkel, több tudással könnyebb a célod elérése, magasabb értékrendű, fontosabb célok is elérhető közelségbe kerülhetnek. Kevesebb idő alatt több pénzt tudsz keresni szakképzetten, értékesebb munkát végezve. Nem mindegy, hogy életed melyik szakaszában folytatod tanulmányaidat, a legjobb, ha kihagyás nélkül nappalin végzed el azokat az iskolákat, amikre a céljaid eléréséhez szükséged van. Munka és gyerekek mellett már nagyon nagy áldozat a tanulás.

    Amilyen lesz a terved, úgy fogsz élni! Kis céljaid vannak nem is érsz el nagy dolgokat az életben. Ha szegénységet tervezel, szegény leszel. .

    Ne hallgass a körülötted élő okosokra, merj bátran tervezni, ne hagyd magad a céljaidról, nagy terveidről lebeszélni.

    A terveidet nem elég fejben megfogalmazni, le kell írni, ne sajnáld rá az időt. A számítógép sok segítséget nyújt. Eleinte nehéznek érzed a terv elkészítését, de aztán élvezni fogod, látod magadon, hogy tudatosabban élsz és ennek sok előnye van. Figyeld magad, milyenek a gondolataid, milyen szavakat használsz, miről beszélsz és kik a barátaid? .

    Hinned kell magadban, pozitívan kell gondolkoznod és beszélned. A kishitűek és állandóan kételkedők semmit sem képesek elérni. (Rossz kijelentések:a pénzért keményen kell dolgozni, pénzt csak pénzzel lehet elérni, inkább boldog legyek, mint gazdag, stb.)

    Ha nem hagyod becsapni magad, akkor hamar rájösz, hogy milyen kevesen számíthatnak arra, hogy majd a nyugdíjukból kényelmesen megélhetnek öregségükre. Beszélj idősebb emberekkel és megérted, hogy már fiatalon gondolni kell öreg napjaidra. Az állami nyugdíjra nem számíthatsz, mivel az aktív népesség száma csökken: egyre kevesebb befizetésből az állam nem lesz képes a nyugdíjakat elfogadható szinten tartani.

    A mai világ nagyon fogyasztáscentrikussá nevel minket. Minden hatás, reklám, a szűkebb környezet összehasonlítgatásai, a társadalmi megitélés azonnali fogyasztásra ösztönöz. Áruhitel, hitelkártya, stb segítségével mindent megszerezhetsz, amit csak megkívánsz. Fegyelmezettebben és tudatosabban kell élned, ha vannak nagyobb céljaid az életben.

    A tisztességes meggazdagodás módja elsajátítható, nem kell ahhoz pénzügyi zseninek lenned. Ha szabad akarsz lenni, annak alappillére, hogy tudj bánni a pénzzel.

    Tanuld meg, hogy mik az igazi gazdagsághoz vezető lépések, a hosszú távon megtérülő stratégiák.

    Mibe fektessem a pénzem? Sokan teszik fel ezt a kérdést pénzügyi szakembereknek, tudd meg, hogy a pénzügyi tervezés mely ösvényei járhatóak, és melyeken a garantált az eltévedés.

    Szerezd meg azt a TUDÁST, amire szükséged van ahhoz, hogy ne csak a gazdagság látszatát tudd elérni, hanem a pénzügyeid feletti teljes kontrollt.

    Az biztos, hogy nagyobb figyelmet kell fordítanod a kiadásaidra. Meg kell húzni azt a nadrágszíjat.

    De hol szoríthatsz?

    Jelentkezz itt és megtaláljuk együtt a megoldást!

    Meggyőződésünk, hogy a manapság divatos trükkök és a vevők hülyének nézése helyett a pénzügyi szolgáltatóknak és az azt (ő termékeiket) értékesítő tanácsadóknak ideje ténylegesen „szolgálni”, aminek egyfajta értékteremtő tevékenységnek kell lennie.

    A tanácsadókat még jogi értelemben sem lehet felelősségre vonni.

    Miért?

    Hangzik minden épeszű ember szájából a kérdés. Egészen egyszerű a magyarázat.

    Amikor egy ügyfél aláírja a szerződését, akkor az összes kockázatot és felelősséget is bevállalja, tehát bármilyen veszteséget is szenved a költségekből, vagy a kockázatokból adódóan, önhibának számít. Az ügyfél rosszul döntött.

    Mi a megoldás?

    Ha már az ügyfél minden kockázatot bevállal és elviekben az egész jövőjét a kezünkbe teszi, legalább tiszteljük meg azzal, hogy megfelelően megtanítjuk mit is választ, hogyan is működik a pénz, a piac és mik a játékszabályok.

    Indul hamarosan a tanfolyam iratkozz fel most!

    6/30/2011


  • Címlapon vagyunk!

    A tréning felkeltette a Fejér Megyei Hírlap figyelmét is, annak nagyon örülünk, hogy az anyagaink valóban segíteni tudnak.

    Olvasd el a cikket

    6/30/2011


  • Hitel? Ne kombinálj!

     

    A kombinált hitelek megteremtésének elsődleges célja azoknak a segítése volt, akik már rendelkeztek valamilyen formájú, futó befektetéssel, de hamarabb szerettek volna hozzájutni a befektetés során keletkezett összeghez.

     

    A hitel és a befektetés kombinációja

     

    A kombinált hiteleknek több típusa létezik.

     

    A legtöbb bank - döntően egy biztosítói partnerrel együttműködve – elsőként az úgynevezett vegyes életbiztosítással kombinálta össze ezeket a hiteleket, ezeket követték később a lakás - előtakarékossági szerződéssel összekapcsolt hitelformák.

     

    A kombinált hitelek lényege, hogy a hozzájuk párosított befektetési forma – vegyes életbiztosítás, lakás - előtakarékossági forma – egy fix összegű, garantált kifizetésekkel rendelkező befektetés, ahol a hitel futamideje és törlesztési ütemezése szorosan hozzá van kötve a befektetési formához.

     

    A felvett hitel törlesztő részleteit a megjelölt napokon a biztosító vagy a lakástakarék-pénztár fizeti a banknak. Mivel a befektetés és a hitel szorosan összekapcsolódik, az ügyfél a befektetési formákat nem szüntetheti meg addig, amíg a hitel futamideje le nem jár.

     

    A lényeg tehát, hogy egy általad kedvezőbbnek vélt befektetésbe forgatod be azt az összeget, amelyet egyébként a hitel tőketörlesztésére fordítanál.

     

    Ezzel általában a hitel teljes kamat- és kezelési költségét is megfizeted havonta - hiszen minden hónapban az arra rakódó terheket, kamatokat fizeted

     - a felvett hitel tőkeösszege így nem változik.

     

    A tartozás törlesztése a megtakarítási oldalról történik előre meghatározott kifizetési időpontokban, a szükséges összeget a takarékpénztár vagy a biztosító utalja át a banknak.

     

    Azoknak, akik már befektettek.

     

    A kombinált hitelekkel kapcsolatban fontos tudnod, hogy nem a hitel miatt kell befektetést indítanod, hanem a már meglévő befektetésed hozamához tudsz idő előtt hozzájutni a kombinált hitelek segítségével.

     

    Nagy előnyük továbbá ezeknek a formáknak, hogy egy megfelelő hozamot generáló befektetésből nemcsak a hiteltörlesztést tudod végrehajtani, hanem - ellentétben egy normál annuitásos hitellel, ahol ha kifizetted a tartozást, akkor le is zárult az ügy, - amennyiben a hozamok is úgy alakultak, ahogy azt kalkulálták, a futamidő végén még marad egy bizonyos mértékű összeged, amit szabadon felhasználhatsz.

     

    Kombinált hitel igénybevételekor a bank tulajdonképpen lemond a tőketörlesztési kötelezettségedről, és megengedi, hogy a tőketörlesztésre szánt összeget egy befektetési formában forgasd meg. A kombinálás természetesen nem kötelező, csak egy lehetőség.

     

    THM, törlesztő részlet, futamidő

     

    A hitelek legfőbb jellemzői közé tartozik, hogy mekkora futamidőre vehetők fel, milyen THM számolandó az esetükben, és nem utolsó sorban mekkora kiadást rónak rád havonta.

     

     A kombinált hitelek esetében a törlesztő részletek bizonyos mértékben magasabbak abból kifolyólag, hogy nem történik tőketörlesztés.

     

    Mivel a tőke állandó, te pedig mindig ugyanazt az összeget fizeted kamatként, a futamidő teljes egészére vetítve bizonyos mértékben a kamattörlesztés is több, hiszen a tőke mértéke nem csökken a futamidő előrehaladtával.

     

    Ez THM-ben nagyon nagy különbséget nem okoz, viszont a bank felé fizetendő havi törlesztő részletben könnyebbséget ad: a tőketörlesztésre szánt összeget megtakarítod a befektetési oldalon, legyen szó akár életbiztosításról, akár lakástakarékról.

     

    Kimondottan a bank felé kevesebbet törlesztesz havi viszonylatban, hiszen csak a kamatot és a kezelési költséget kell fizetned.

     

    Van kereslet

     

    Ha már eleve rendelkezel befektetéssel, a kombinált hitel melletti döntés plusz kockázatvállalást nem jelent azon felül, amit már egyszer vállaltál.

     

     Az unit linked biztosítással  kombinált hitelek, amelyek magasabb hozamot feltételeznek, de nem garantálnak, jelenleg két pénzintézetnél vehetők igénybe, vegyes életbiztosítással, illetve lakástakarékossággal kombinált jelzáloghitelek azonban majdnem minden banknál elérhetőek.

     

    A legtöbb bank már megtalálta ehhez a biztosító-partnerét, egyes pénzintézetek pedig már a biztosítók teljes körével együttműködnek.

     

    Amikor nem ajánlom!

     

    A legfontosabb a megfelelő konstrukció kiválasztása. A lehetőség igen számos: ma már elég sok bank ad ilyen hitelt - de mindegyik csak a számára preferált befektetésekhez és még ezekhez is számtalan megkötést alkalmaznak. Arról meg ne is beszéljek, hogy a bankok mindegyikének megvannak az egyedi elvárásai a hitelekkel kapcsolatban. 

    Ez nem egy olyan termék, amit az ember a bankba besétálva egyszerűen megvesz. Sőt, kerüljük el a múlt héten átképzett “pénzügyi tanácsadókat”  is.  Ide specialista, illetve szakemberek kellenek, akik a hitelek mellett a befektetésekhez is értenek

    -         Ha gyorsan kell a pénz, az ügyintézés menete kicsit lassabb mint a normál konstrukció esetében.

     

    -         Ha rövid futamidőre vennél fel kölcsönt,  a kombi hitelhez, hogy nyereséget is termeljen az optimális időtartam az 20 év.

     

    -         Ha tudod, hogy hamarabb fizeted vissza a kölcsönt, mivel a futamidő alatt nem történik tőke törlesztés, a teljes tőkével tartozni fogsz.

     

    -         Ha nagyon kiélezett a hitel törlesztésre szánt összeg, aki nem tud magának egy nagyobb törlesztést stabilan megengedni, annak ez a konstrukció nem való, mert a kombi hitelek esetében a törlesztő részletek esetenként magasabbak mint a legolcsóbb hitelek esetében.

     

    -         Ha nem a megfelelő konstrukciót választod a hitel mellé, léteznek sajnos olyan biztosítási termékek, amelyek nemhogy hozamot nem fognak hozni, hanem még veszteséget is termelhetnek.

     

    Az egyik legfontosabb dolog, amit a pénzügyekről és a gazdagságról érdemes megtanulni, elárulom a következő cikkben.

     

    Üdvözlettel:

    Márton Gabriella

    Hitelválasztási tanácsadó

    www.hapenzugyek.hu

     

    1/13/2010


  • Hogyan válaszd ki a megfelelő törlesztési módozatot?

    A hitelkérelem beadásával együtt választanod kell, hogy milyen törlesztési módozattal fizeted vissza a futamidő alatt, a felvett kölcsönt.

     

     

    A hagyományos törlesztési módozat

    (Szaknyelven annuitásos módozatnak nevezik)

     

    Hogyan működik?

     

    A kölcsönt a futamidő alatt minden hónapban hasonló nagyságú törlesztő részlettel fizeted vissza, amely tartalmazza a tőkét, a kamat és a kezelési költséget is.

     

    Az első képen, a  diagramon láthatod, hogy a futamidő elején kevesebb tőkét és több kamat + kezelési költséget fizetsz. Ahogyan közelít a futamidő végéhez ez az arány a tőke javára változik meg.       


    Trükkös számítási módok.

     

    Az alapvető különbséget az okozza, hogy míg a kamatot mindig az adott hónap elején még fennálló tőketartozásra vetítik a bankok, addig a kezelési költséget általában az év elején fennálló tartozásra számítják fel, ezáltal sokkal nagyobb költséget képvisel.

     

    PL: az AXA Bank kamattal megegyező módon számolja a kezelési költséget! .

     

    A legtöbb bank azt a metódust alkalmazza, hogy az év elején fennálló tőketartozásra vetített éves kezelési költséget (ami jellemzően 1,5-2,5%-os) egyenletesen elosztja 12 hónapra és így fizetteti meg ügyfeleivel. Ekkor tehát a kezelési költség mértéke évente csökken.

     

    Az ügyfelek számára a legkedvezőtlenebb gyakorlat, ha a hitelintézet a futamidő teljes egészében a folyósított hitelösszegre számítja a kezelési költséget, melynek mértéke így állandó a hosszú évek során, hiába csökken a tartozásod mértéke.

     

    Ahol nem találsz kezelési költséget, nyugodt lehetsz, beépítették a kamatba, vagy egyéb díjak által fizettetik meg az ügyfelekkel.

     

    Csak kamat-törlesztési módozat

     

    A fent említett annuitásos módozaton annyiban változtattak, hogy a kezelési költséget beolvasztották a kamatba.

     

    Ez azt eredményezte, hogy a futamidő alatt ugyanazt a kezelési költséget fizeted, de a futamidő elején ez kevesebb, a futamidő végén pedig több, mint a hagyományos annuitás esetében. Ekkor már nem fog lépcsőzetesen csökkenni a törlesztő részlet, de a bankok elérték, hogy sokkal kedvezőbb feltételeket biztosítanak a hitelfelvétel indulásánál.

     

    Ez versenyképesebb törlesztőket produkál a piacon - általában 8-10%-al kisebb törlesztő részlettel indulhatsz, mint a hagyományos verziónál.

     

     

    Halasztott tőketörlesztési módozat

     

     

    Ebben a konstrukcióban az a különleges, hogy a bank haladékot ad a tőke törlesztésére, amely türelmi idő alatt csak kamatot és kezelési költséget kell fizetned.

     

    Ezzel csökkenthető az első néhány év leterheltsége. A türelmi időszak min. 1-5 év.

     

    A kombi hiteleknél max. 10 év lehet, de fontos szabály, hogy a futamidő minimum kétszerese legyen, mint a türelmi időszak.

    (Pl.: 5 év halasztás esetén a min. futamidő legalább 10 év legyen, vagy ennél több)

    Az második képen láthatod, hogyan is működik.

    Fontos tudnod, hogy amikor a türelmi időszak lejár a tőkét is el kell kezdened fizetni, azaz jócskán megemelkedik majd a törlesztő részleted.

     

    Akkor érdemes ezt a módozatot választanod, ha folyamatosan növekvő jövedelemre számíthatsz (pl.: fiatalok esetében), vagy ha a türelmi időszak alatt valamelyik tőkegyűjtő programban biztosítod az előtörlesztéshez szükséges tőkét.

     

     

    Kombinált törlesztési módozatok (kombi hitelek)

     

     

    Ez az egyetlen konstrukció, ahol nem a bank használja a pénzed egy részét, hanem magad kamatoztathatod.

     

    A bank felé ilyenkor csak kamatot és kezelési költséget fizetsz a futamidő végéig.

    A tőke részt valamilyen tőkeépítő programban gyűjtheted, amely lehet sokféle biztosítási módozat, vagy akár Lakástakarék Pénztár (LTP) is.

     

    A kombinált hiteleknek számtalan módozata van, a fő fajtáit az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

     

    • Türelmi idős változatok
    • Végtörlesztéses módozatok
    • Lépcsőzetes konstrukciók
    • Rugalmas kombinációk

     

    A legfontosabb a megfelelő konstrukció kiválasztása.

     

    A lehetőség igen számos: ma már elég sok bank ad ilyen hitelt - de mindegyik csak a számára preferált befektetésekhez és még ezekhez is számtalan megkötést alkalmaznak.

     

    Arról meg ne is beszéljek, hogy a bankok mindegyikének megvannak az egyedi elvárásai a hitelekkel kapcsolatban.

     

    Ezek alapjában véve nem rossz konstrukciók, de számos buktatót rejtenek, hogy melyek ezek?

     

    Üdvözlettel:

    Márton Gabriella

    Hitelválasztási tanácsadó

    www.hapenzugyek.hu

     

    ui: Ha uralni tudod az életed, a pénz több lehetőséget ad, hogy egyszerűbben menedzselj dolgokat.

     

    1/13/2010


  • Egyre szűkösebb a családi kassza... Hogyan csökkenthető le akár 20-40% -al a törlesztő részlet?

    Ma már szinte elfogytak azok az ügyfelek, akik könnyen kapnak hiteleket, az ingatlanpiac megtorpanásával a lakáscélú hitelek aránya jelentősen csökkent.

     

    A bankok rájöttek, hogy új piacot akkor szerezhetnek, ha más bankok jól fizető, megbízható ügyfeleit csábítják el. Ehhez viszont kisebb kamatokat kell használniuk a versenytársakétól. Felvetődik a kérdés, hogy akkor ki is a jó ügyfél?

     

    Hallottál már a banki scoring rendszerről?

     

    Ez egy minősítő rendszer, pontokba szedve, a hiteleid, a vásárlási szokásaid, a fizetési fegyelmed, az iskolai végzettségedre kapod, minden banknál másképp értékelik, de a lényeg, minél kevesebb pontot gyűjtesz be annál jobb a helyzeted.

     

    Az egyik fontos szempont a bank számára, hogy megnézi, milyen hiteleid vannak és hogy azokat hogyan fizeted. A legtöbb esetben csak a pár száz forintos számlavezetéssel csúsznak meg, szerinted megéri néhány ezer Ft-tal többet hagyni a számlán, hogy máris jó pontot szerezzél a banknál?

     

    Mivel biztatnak a váltásra?

     

    Az új hitel kamatait, jóval a piaci kamatok alá viszik, a legjobb ügyfelek akár 2% alatti kamatokat is elérhetnek egyes bankoknál.

     

    Összevonhatod a hiteleidet, kölcsöneidet.

     

    Ezek a konstrukciók már egyszerre több hitelt is kiváltanak, tehát összevonható a lakáskölcsön a személyi-, vagy autóhitellel, melynek korlátja egyedül a bevont ingatlanfedezet nagysága.

     

    Ennek lényege, hogy a a rövidebb futamidejű magasabb THM-el rendelkező, nem jelzálog hiteleidet is hosszú távú, alacsony THM-ű jelzáloghitelre cserélheted. Ezzel jelentősen csökkenthető a törlesztő részlet.

     

    Megkönnyítik egyes bankok a hitelezés feltételeit. mert amennyiben az új hiteled törlesztő részlete kevesebb lesz, mint a régi hiteleid összes törlesztője, abban az esetben nem vizsgálja a hitelügyletben szereplők jövedelmeit.

     

    Milyen hiteleket érdemes lecserélni?

     

    Fontos: a hiteleid optimalizálása nem azt jelenti, hogy az összes kölcsönöd fizetését felfüggeszted! Amíg az "új "bank vagy hitelintézet nem egyenlíti ki a "régi" bankodnál a tartozásodat, addig az összes törlesztő részletedet időben (késedelem nélkül) fizetned kell!

     

    Amit kiválthatsz.

     

    • Lakáscélú és szabad felhasználású kölcsön egyaránt, ezek jellemzően hosszú távú kölcsönök (5-30év) és alacsonyabb THM is rendelkeznek.(6-11 % THM)

    Azt tartsd szem előtt, hogy minél hosszabb a futamidő, annál több kamatot fogsz visszafizetni a banknak.

    Autóvásárlási kölcsön és lízing,jellemzően rövidebb futamidővel (3-10 év), magasabb THM-el rendelkeznek.(8-10% THM)

    • Személyi kölcsön,jellemzően rövidebb futamidővel (3-7 év), még magasabb 17-40%-os THM-el rendelkeznek.
    • Áruvásárlási kölcsön,jellemzően rövidebb futamidővel (1-4 év), egyik legmagasabb THM-el rendelkeznek (30-45% THM)
    • Hitelkártya tartozás,35-42%-os THM jellemzi, ha nem töltöd vissza a keretet határidőn belül.
    • Folyószámla hitelkeret,itt a futamidő max. 1 év, 20-25%-os THM jellemzi.
    • Önkormányzati és munkáltatói kölcsön, általában 0 vagy alacsony THM jellemzi, rövid futamidővel 1-5 év.
    • Illetéktartozás, de csak késedelem nélküli részletfizetés esetén!!!

     

    Amit nem válthatsz ki:

     

    • Magánszemély által nyújtott kölcsön, nem PSZÁF által engedélyezett pénzintézet, vagy pénzügyi vállalkozás. ( Egyetlen banknál van konstrukció ahol ezt is engedik)
    • Faktoring tartozás, nem magánszemélyre vonatkozik.
    • APEH tartozás, nem megbízható ügyfélnek minősít a bank.
    • Végrehajtás alatt lévő ügyletek.
    • Külföldi hitelek, csak magyarországi, PSZÁF által engedélyezett tevékenységet folytató pénzintézettől, vagy pénzügyi vállalkozástól felvett kölcsönöket váltanak ki.( Egyes osztrák banktól felvett kölcsönök, egyes bankoknál kiválthatók)
    • Ingatlanlízing,a lízing díj fizetőjének nincs tulajdonjoga az ingatlanban, csak a lízing cégnek - így nincs fedezete a hitelnek.
    • Gazdasági társaságok, vagy egyéni vállalkozó vállalkozói hitele,csak magánszemélyek által felvett kölcsönöket vált ki a bank.

     

    A hitelkérelem beadásával együtt választanod kell, hogy milyen törlesztési módozattal fizeted vissza a futamidő alatt, a felvett kölcsönt. Ez egy fontos kérdés, mert megkönnyítheti az anyagi leterheltségedet. következik.

     

    Üdvözlettel:

    Márton Gabriella

    Hitelválasztási tanácsadó

    www.hapenzugyek.hu

     

    ui: Ha uralni tudod az életed, a pénz több lehetőséget ad, hogy egyszerűbben menedzselj dolgokat.

    1/13/2010


  • Milyen a jó fedezet?

    A bűvös hármas, mint a mesében.

     

    Addig rendben vagyunk, hogy ingatlan, mint fedezet, no de jóból is megárt a sok, legalábbis a bankok szempontjából úgy tűnik mindenképpen. Éppen emiatt nem lehetséges, hogy végtelen számú ingatlanfedezet álljon az egyes hitelek

    mögött.

     

    A bankok túlnyomó része három ingatlanban állapította meg a felső limitet, ami azt jelenti, hogy a főfedezeten kívül még kettő ingatlan kerülhet fedezetként bevonásra.

     

    Egy jelzáloghitel esetében természetesen az sem mindegy, hogy minimálisan mekkora értékkel kell rendelkeznie a felajánlott ingatlan(ok)nak, tekintettel arra is, hogy a

    forgalmi értékre, vagy a hitelbiztosítéki értékre vonatkozó kritériumot állapítanak meg.

     

    Ebben az esetben is gyakori szereplő a hármas, ugyanis több esetben legalább 3 millió forintnak kell lennie az ingatlan(ok) értékének.

     

    Mi a különbség a kettő között?

     

    A forgalmi érték - melyet a bank, vagy a bank által elfogadott ingatlanértékelő cég határoz meg – bizonyos százaléka a hitelbiztosítéki érték, a két érték közti különbözet biztosítja azt, hogy a bank a bedőlt hitel (azt jelenti amit nem tudsz fizetni ) fedezeteként helytálló ingatlant három hónapon belül értékesíteni tudja.

    A forgalmi érték tehát tükrözi az ingatlanodnak azt az értékét, amelyen biztosan értékesíthetõ az ingatlan (általában 180 napon belül).

    A hitelbiztosítéki érték azt mutatja, hogy a hitel felmondása esetén a bank mekkora bevételre számíthat az ingatlan értékesítésébõl (ezért gyakran menekülési értéknek is nevezik).

    Készülj fel arra, hogy ez az érték jóval alacsonyabb lesz, mint amennyire Te  értékeled a saját ingatlanodat.

    A forgalmi érték és a hitelbiztosítéki érték aránya attól függ, hogy az ingatlanod földrajzilag hol helyezkedik el, mennyire mozog azon a környéken az ingatlanpiac.

    Ha egy megyeszékhelyen található az ingatlan, akkor a HBÉ közelebb lesz  a FÉ-hez.  Abban az esetben, ha az ingatlan egy vidéki, akkor jóval nagyobb a különbség a két érték között.

    Az ingatlan területi és lakókörnyezeti elhelyezkedése alapján a bankok egy 1-nél kisebb számmal szorozzák meg az értékbecslő által megadott összeget, ami az ingatlan piaci értéke. Ez a szorzószám a következőképpen alakul:

        - 0,85-0,95     Budapest kiemelt belső kerületei (V., VI., I., II., XII.)
        - 0,75-0,85    Budapest egyéb kerületei, Bp. közvetlen vonzáskörzete és megyeszékhelyek
        - 0,70-0,80    30.000 főnél több lakossal rendelkező városok
        - 0,65-0,75    5-30.000 fő lakosú városok
        - 0,60-0,70    falvak (amelyek esetében a bankok elfogadnak jelzálogfedezetet)
        - ennél alacsonyabb HB érték nincs, mert az olyan ingatlanokra már nem adnak hitelt.

     

    Az elérhető finanszírozási arány jelentős mértékben függ még a hivatalosan igazolt jövedelmed nagyságától. Jövedelemigazolás nélkül általában az ingatlan forgalmi értékének 50-60%-át hitelezik meg, ( bár az Erste már a tisztán fedezet alapú hitel mellé legalább egy minimálbér igazolását kéri) míg magas igazolt jövedelem esetén a finanszírozási arány hitelcéltól és ingatlantól függően 70 és 95% között mozog.

     

    A finanszírozási arány a hazai hitelintézeti gyakorlatban a loan-to-value (LTV) kifejezéssel is gyakran találkozhatsz.

     

    Egyre szűkösebb a családi kassza... 

    Hogyan csökkentheted le akár 20-40% -al a törlesztő részleted? A válasz összetett, de mégis egyszerű, következik…

    Baráti üdvözlettel:

    Márton Gabriella

    Hitelválasztási tanácsadó

    www.hapenzugyek.hu

     

    ui: Ha az elkövetkező 20 évben nem akarsz reggeltől estig gürcölni a törlesztő részletek kifizetéséért anélkül, hogy megengedhetnél magadnak olyan kilengéseket mint egy mozijegy vagy egy éttermi vacsora, akkor nincs más dolgod csak vegyél részt a  Szerződéskötés előtt,  hitel tanfolyamon most még INGYENES és garantáltan használható tudás birtokába kerülsz, amely Neked is készült, ha komolyan és felelősséggel gondolkodsz

     

    1/13/2010


  • A hitelkiváltás nincs ingyen

    A hitelkiváltás nincs ingyen, a költségek alapvetően több forrásból adódnak össze, a régi banknál elsősorban egy előtörlesztési díjjal kell számolnod.

    Elõtörlesztési díj: 


    Az eredeti kölcsönt folyósító („régi”) banknak, a még hátralévő tőketörlesztés után az előtörlesztési díjat kell fizetni. Egyes bankoknál ez fix összeg (50-60 ezer forint), míg más hitelintézetek viszont jellemzően a még fennálló tőketartozás után százalékosan kérnek pénzt (az „elmaradt haszonért”).

     

    Bank

    Elõtörlesztési díj

    BG Hitel&Lízing

    1% - 4%

    Budapest Bank

    50.000.-Ft, magas finanszírozás esetén 2%, ha 3 éven belül történik

    CIB

    1%, de minimum 50.000.-Ft; 5. évtõl fix 50.000.-Ft

    Erste Bank

    2%, de min. 50.000.-Ft, max. 250.000.-Ft

    FHB

    elsõ 3 évben 4%, utána 6 havonta 2%, azon kívül 3%

    K&H Bank

    1,5%, min. 100.000.-Ft

    MKB

    50.000.-Ft 

    OTP Bank

    1,70%

    Raffeisen

    60.000.-Ft

    UCB Ingatlanhitel

    1,5% + 10.000.-Ft

    Unicredit Bank

    1,5%, min. 35.000.-Ft, max.175.000.-Ft

    Volksbank HOP

    0% - 3%

    Axa Bank

    2-4%

    Így ha ma veszel fel hitelt, érdemes olyan bankot választanod, ahol minél alacsonyabb ez a költség.

    Folyósítási limit:

    Amennyiben a régi hiteled euróban (€), vagy svájci frankban (CHF) van, akkor a kiváltó (új) bank az árfolyamkockázat miatt 5-15%-al magasabb összeggel számol a hitel elbírálásánál, valamint jóváhagyás után ennyivel többet is utal át a régi banknak, ez az úgynevezett folyósítási limit. Többlet esetén a régi bank átutalja számládra a plusz összeget, amennyiben még ez sem fedezi az árfolyam mozgást, abban az esetben Neked kell befizetned a különbözetet.

    Az új banknál pedig a következő indulási díjakkal kell számolnod:

    Értékbecslés költségei is több elemből állnak:

    1.     Földhivatali költségekből:


    Az értékbecsléshez a felajánlott ingatlan(ok)ról biztosítanod kell a bank és az értékbecslő számára fedezetenként egy-egy friss (30 napnál nem régebbi), hiteles-, teljes tulajdoni lapot a földhivatalból.
    Általában a bankok max. 3 ingatlant fogadnak el fedezetként. Amennyi ingatlant felajánlottál annyi teljes tulajdoni lapra van szükséged. Amennyiben családi ház(ak) is van az ingatlanok között, abban az esetben térképmásolat(ok)ra is szükség van.

    Hiteles-, teljes tulajdoni lap:       4.000.-Ft / ingatlan

    Térképmásolat:                        3.000.-Ft / ingatlan

    Az értékbecslés megrendeléséhez szükséges még az ingatlan(ok) alaprajza, amit(ket) kézzel is elkészíthetsz.

    2.     Az értékbecslés költségéből:


    A finanszírozó bank szabályaitól függően az értékbecslési díjat vagy a banknak, vagy pedig közvetlenül az értékbecslőnek fizeted a helyszínen. Ennek költségét szintén a bank határozza meg. mértéke pedig:  25-50.000.-Ft között van / ingatlan.

    Amennyiben építési, szakaszos finanszírozású hitelt veszel fel, úgy az értékbecslő többször is kimegy az építkezés helyszínére, ahol a helyszíni szemlével igazolja a bank felé a készültségi állapotot.

    • 30-40 %-os készültség:       10-15.000.-Ft
    • 60-70 %-os készültség:       10-15.000.-Ft
    • 90 %-os készültség esetén:   10-15.000.-Ft

    A bankok időszakosan alkalmaznak különböző akciókat, ahol igyekeznek megkönnyíteni a hitelfelvétel költségeit. melyet előre, vagy utólag kompenzálnak.

    Pozitív hiteldöntés esetén a bank szerződést köt veled, melynek neve jelzálogszerződés.

    A zálogjog mindig egy másik szerződést biztosít. Így például biztosítékként szolgál egy kölcsön felvételénél a kölcsön visszafizetésére, ezért is jelenik meg a banki ügyleteknél. Szabályait a Polgári Törvénykönyv adja meg.

    Ingatlant elzálogosítani csak és kizárólag jelzálog alapításával lehet.

    A felek közötti szerződés mellett arra is szükség van, hogy a jelzálogjogot a földhivatal bejegyezze az ingatlan-nyilvántartásba.

    A bejegyzés úgy történik, hogy megjelölik azt az összeget, amit a jelzálog biztosít, valamint az esetleges járulékokat is - például a kamatokat.

    Ha csökken a tartozásod, a jelzálogjog összege is csökken, de ha esetleg nő, mert például már késedelmi kamattal is tartozol, akkor bizony azt is be tudják hajtani a jelzálogjog alapján.

    A bank a hitel folyósításának feltételeként szokta megjelölni a jelzálogjog alapítását az ingatlanon, és ezzel együtt elidegenítési és terhelési tilalmat is bejegyeztetnek a földhivatalnál a bank javára.

    Egyes bankok meghatározott közjegyzőkkel szerződnek csak, míg vannak olyan finanszírozók, melyek nem kötik az ügyfeleik kezét. Ezért a közjegyzői költség tág határok között mozog:

    • Általában a hitelösszeg 1-1,5 %-a
    • Hitelösszegtől függően 30-120.000.-Ft között mozog
    • A közjegyzőnél, a szerződés aláírásakor fizetendő készpénzben

    Ha megvan a közjegyzői szerződés a folyósítás előtt minden feltételt biztosítani kell, amelyet a jelzálogszerződésben a bank vagy hitelintézet megszabott.

    A földhivatalban rendezni kell a tulajdoni lapra a meghatározott bejegyzéseket, lakásvásárlás esetén a végleges tulajdonjog bejegyzése a tulajdoni lapra: 6.000.-Ft.

    Minden hitel esetében: jelzálog, elidegenítési és terhelés tilalom bejegyzése a tulajdoni lapra: 12 000 Ft/ingatlan

    A bankok vagy hitelbírálati díjnak, vagy folyósítási jutaléknak nevezik azt a költséget, amit a saját felmerülő költségeik csökkentése miatt iktattak be (pl.: jutalékok, adminisztratív költségek, stb...)

    A hitelbírálati díj vagy folyósítási jutalék mértékét általában a felvett hitelösszeg mértékében határozzák meg, de előfordul a fix összegű is:

    • finanszírozótól függően a hitelösszeg 0,5-1,5 %-a
    • ezt be is szokták határolni (pl.: min. 50.000.-Ft, max. 150.000.-Ft)
    • néha fix összeget határoznak meg (pl.: 75.000.-Ft

    A hitelbírálati díjat vagy a folyósítási jutalékot is szokták akciózni a bankok. (Pl.: eltörlik, felezik, visszaadják vásárlási utalvány formájában, levonják belõle az értékbecslés költségét, stb...)

    Hitelfajtától függően egyéb költségek is felmerülhetnek, amire érdemes odafigyelned:

    Lakásvásárlás esetén az adás-vételi szerződésnek vannak követelményei :

    Ügyvéd kontra bankjogász – ezt a meccset játsszák le a jogászklubban. Itt nem törnék pálcát. Ami tény, hogy az ügyvédek sokszor saját rutinjuk szerint készítik az adás-vételi szerződést, ami gyakran többszöri módosításhoz vezet, és ez plusz idő és plusz pénz.

    Minden banknak van adás-vételi ajánlat mintája, akkor jársz a legjobban, ha ez alapján készítteted el a szerződést. Az ajánlat mintákat, vagy a banki ügyintő adja oda, vagy ha közvetítőt bíztál meg akkor tőle kérd!( Kötelessége a rendelkezésedre bocsátani )

    Érdeklődj az adásvételi megkötése előtt, hogy a bank végleges adásvételit kér-e a lakáshitel igénylésekor, vagy elég az előszerződés, mert ilyenkor azt csak a szerződéskötésre kell csak bemutatnod, amikor már jóváhagyták a hiteled.

    Ügyvédi munkadíj: az ingatlan vételárának 1-1,5 %-a + ÁFA

    Lakásépítési-, bővítési-, felújítási hitel esetén:


    Az építési munkálatokhoz szükséges engedélyek, engedélyes tervek, valamint költségvetés elkészítésének költségeivel kell még számolnod.

    A jelzálog alapú hitelek folyósításának egyik feltétele, hogy a fedezetként felajánlott ingatlanra a kölcsönigénylő:

    - legalább tűz és elemi kár kockázatokra, és legalább az ingatlan értékbecslő által megállapított hitelbiztosítéki értékének erejéig vagyonbiztosítást kössön, és e biztosítás kedvezményezettjeként a kölcsön összege és járulékai erejéig a hitelintézetet jelölje meg.

    Lényeges, hogy a szerződés megkötése előtt tájékozódj az egyes biztosítók különös lakásbiztosítási feltételeiről is.

    A biztosítási összeg helyes meghatározása rendkívül fontos, mivel a valóságosnál alacsonyabb értéken történő biztosítás következménye az alul biztosítottság, ami kár esetén aránylagos (pro-rata) kártérítéshez vezethet.

    Mikor jön létre a szerződés?

    A szerződéskötés egyszerűsítése nagyon fontos, hiszen az általában nem jár együtt a lakás/ház szemlézésével: legtöbbször ún. irodai kötés formájában realizálódik, gyakran nem is a biztosító, hanem például a kölcsönt folyósító hitelintézet irodájában.

    Ezért nagyon fontos az ajánlati űrlap pontos kitöltése, hiszen a szerződés is ez alapján jön majd létre.

    Vagyis "bemondásra". De ezt a bemondást írásban is rögzítik.

    A lakásbiztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre.

    A szerződő a biztosítási szerződés létrejöttét írásbeli ajánlattal kezdeményezi. A megállapodást a biztosító által kiállított kötvény jelenti.

    A biztosítási ügyintéző jogállása kizárólag az ajánlat átvételére terjed ki.

    A teljes futamidő alatt a biztosítási díjjal is kell számolnod.

     

    Üdvözlettel:

    Márton Gabriella

    http://www.hapenzugyek.hu

     

    Ui: Számtalan esetben kapom a kérdést, hogy: „ Na de az én ingatlanom többet ér, miért csak ennyit ad a bank ?”

     

    Mit is jelent a finanszírozási arány (LTV)? Következik….

    1/13/2010


Termékek, szolgáltatások