Cégprofil
 

Cikkek

  • A könyvelő díja, avagy a könyvelő vállalkozó bevétele

    A könyvelő irodák, a könyvelők így adó- és járulék változás esetén mindig küzdenek a könyvelési díj kialakításával. A könyvelési díj azonban nem csak ettől, sőt nem csak ettől neuralgikus pont a megbízó és a könyvelő között. Egyrészt nehéz viszonyszámot kialakítani mihez képes kerül a könyvelés annyiba, mint amennyibe kerül. Másrészt a könyvelőt nem tartják semmire. A KÖNYVELŐ EGY SZÜKSÉGES ROSSZ. Pedig a könyvelő nagyon fontos, nem csak azért lenne fontos, hogy az APEH ne találjon hibát a könyvelésben, a bevallásban, hanem, hogy - és ez lenne a legfőbb feladata - TÁJÉKOZTASSA A VÁLLALKOZÓT a cég, a vállalkozás anyagi helyzetéről. Ezt a szolgáltatást veszik igénybe az ügyfelek a legkevésbé.

    Miért kerül a könyvelés annyiba, amennyibe kerül?

    Felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkeznek. Diplomájuk van, többnyire kinek milyen. Közgazdász, jogi esetleg ügyvitelszervező. Emellett minimum mérlegképes könyvelők. Ami nem csak úgy lesz valaki, tanfolyamot kell elvégezni és záróvizsgák sorát kell letennie, ahhoz, hogy megkapja a képesítéséről szóló oklevelet. Sőt az új uniós szabályok miatt a piacon csak a Pénzügy Minisztérium által regisztrált mérlegképes könyvelők dolgozhatnak, ami azt is jelenti - túl azon, hogy központilag nyilván vannak tartva és kapnak egy igazolványt - minden évben kötelesek szakmai továbbképzésen részt venni, mert ha nem, törlik a regisztrációból és nem könyvelhetnek tovább. Emellett van aki - mint például én is - adótanácsadó is (diploma nélkül nem is lehet valaki adótanácsadó), ami szintén tanfolyam elvégzése és egy sor vizsga letétele után lesz valaki. Szintén uniós szabály, hogy az adótanácsadónak is regisztráltatnia kell magát a Pénzügy Minisztériumban, tevékenységet csak így folytathat és természetesen minden évben továbbképzésre kötelezett, mert ha nem törlik és nem lesz többé adótanácsadó. Tehát a könyvelők általában - nyilván nem a zugkönyvelőkről beszélek - igen magasan kvalifikált szakemberek a szakmájukban, emellett hatóságilag nyilvántartásba vétettek és továbbképzésre kötelezettek. De a közvélekedés szerint ugyan mi az könyvelőnek lenni? Miért nincs presztízse a szakmának? Egyrészt, mert vannak zugkönyvelők, akik svarcban, feketén, számla nélkül dolgoznak, nyilván minden felelősség nélkül. Másrészt, mert az ügyfél is svarcban keresi a bevételét, és mit számit mit mond a könyvelő.

    Ha már vállalkozó a könyvelő, akkor még költségei is vannak. Ezt sem veszik számításba azok, akik kilóra mérik a könyvelési díjat.

    Mik ezek a költségek:
    jog tiszta WINDOWS XP operációs rendszerrel dolgozunk
    vírusirtó fut a számítógépeinken
    tagjai vagyunk a MAGYAR KÖNYVELŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK (díjfizetés ellenében)
    tagjai vagyunk a MAGYAR ADÓTANÁCSADÓK KAMARÁJÁNAK (díjfizetés ellenében)
    ebben az évben minden gépünket új gépre cseréltük ki
    a könyvelő szoftvereink díja évről évre emelkedik nem kevés pénz ellenében
    a minimálbér kétszerese után kell a járulékainkat megfizetni
    jövőre ez úgy változik, hogy a piaci bért kell magunk után fizetni, ráadásul bevezették a szuper bruttósítást, amivel - miután mi vállalkozók vagyunk - nem járunk jól (több szja-t kell fizetnünk, mint az alkalmazottaknak, ugyanis nincs alkalmazotti kedvezmény a mi esetünkben)
    emelték az EVA kulcsát
    szakmai felelősségbiztosítással rendelkezünk (díjfizetés ellenében)
    szakmai továbbképzéseken veszünk részt, egy évben több alkalommal (díjfizetés ellenében)
    szakmai folyóiratokat járatunk, szakmai könyveket vásárolunk (Számviteli levelek, Önadózó, stb.)
    üzemeltetünk autót
    használunk telefont és internetet
    vannak irodaszer kiadásaink
    rezsi kiadásaink vannak (fűtés, világítás, stb.)
    De elvárják legyen becsületes, jó szakember, tisztességes, képviselje a megbízó érdekeit, és hát legyen OLCSÓ.

    A fentiekből kitűnik, hogy a felsőfokú szakmai végzettséget és a vállalkozás költségeit meg kell, meg kellene, illene megfizetni. Ha csak a tudást nézem, az a piacon egy multinál a könyvelő minimum 300.000,- Ft nettót keres, egy közgazdász 500.000,- nettót. De találkoztam olyan multi könyvelő céggel aki egy mérlegért 1.500.000,- Ft-ot kért. Mi egy havi könyvelési díjat számítunk fel ezért.

    Vállalkozók vagyunk, sújtanak a ténylegesen felmerült költségek, az adók, a járulékok, a minimálbér változások és előírások. A mi cégünk egy családi vállalkozás, alkalmazottak nincsenek, de jövedelem kivét van és ez nagyon drasztikus lesz jövőre, mert a piaci értékét, árát kell megszabni egy könyvelőnek.

    Mit hoz az ügyfél?

    Számlákat, bizonylatokat, bank kivonatokat. DE HOGYAN? Külön jellemrajzot lehet írni az ügyfelekről, miként kezelik ezeket a bizonylatokat. MENNYIT? Áh, ez nem sok, ennyi számláért nem kérhetek el ennyit, jön a válasz. Csak azt felejtik el, amit a fentiekben kifejtettem, egy magasan kvalifikált szakember, költségek megfizetése mellet dolgozza fel a bizonylatokat, hogy azután azokból bevallás, ügyfél tájékoztatás legyen, meg év végi mérleg és beszámoló. Tehát nem adatrögzítés folyik nálunk, hanem meghatározott, törvényben rögzített szabályok szerinti könyvvezetés, adóbevallás készítés, bérszámfejtés, eredmény megállapítás, beszámoló és mérleg készítés, hogy a taggyűlési határozatok megszövegezéséről ne is beszéljünk.

    Az ügyfél bevétele?

    Mi közöm hozzá, ez nem drágíthatja könyvelési díjat! De majd ha hibázok, tévedek - mert hát emberek vagyunk ez előfordulhat bármikor, nálunk ugyan nem jellemző, de kalkulálunk vele - a magas árbevétel magas adóvonzattal jár, a magas adóvonzat magas büntetéssel jár, mi anyagi felelőséggel dolgozunk, tehát a könyvelési díj magában kell hogy foglalja azt a kockázatot amit a nagy árbevételű ügyfél jelent.

    Mindezek végett, hogy minden számbavételre kerüljön, kidolgoztunk egy nagyon méltányos és igazságos díj-kalkulátort. A meglévő ügyfelekre vonatkozóan teszteltük, és ami eddig megérzésre ment, minden számítás, díj-kalkulátor nélkül, nagyjából ugyanazt az eredményt hozta. Meg kell állapítanom reális áron, reális díj ellenében könyvelünk.

    Az alapdíj tényezői, kezdő vállakozások kedvezménye:

    Az alapdíj magában foglalja 50 db bizonylat (banki tétel, tárgyi eszköz, kimenő és bejövő számla, valamint 1 fő bérszámfejtése) az adótanácsadás, a hatóság előtti képviselet része a könyvelési díjnak.
     

    Megjegyzés egy törölt kommenthez
    Egyszer már kinn volt ez a bejegyzés a blogon. Kaptam egy rosszindulatú e-mailt. Ezért töröltem a blogból. Nem is a témához szólt hozzá a névtelen e-mailező – én most is a nevemet és a szakmai tisztességemet adom ehhez a blog bejegyzéshez – hanem azt firtatta, kíváncsi lenne ő arra, hogy egy könyvelő mennyit dolgozik. Így utólag - mert először nagyon rosszul esett a megjegyzése – azt válaszolhatom sokat és nem egyenletesen. Azt is firtatta, hogy mi van ha mi 50 bizonylatra állapítjuk meg az alapdíjat és neki 51 bizonylata van. Megnyugtatom semmi. Mert az egyik hónapban 25 bizonylat van, a másikban 52, és a következőben 78. Nem számolgatjuk a bizonylatokat. A könyvelési díj nem krumpli, amit kilóra vesznek az emberek a piacon, hanem felelősségteljes, szakmailag megalapozott, kőkemény munka anyagi elismerése és mert vállalkozás, ezért profitot is hoz, különben alkalmazott könyvelő lennék.
     

    10/8/2011


  • Milyen a jó könyvelő, a megbízható könyvelő?

    Milyen is a jó könyvelő? (szerző: AG.Mamas Kft)

    Avagy a jó könyvelő 13+1 ismérve, hogy Ön minél nagyobb biztonságban kezelje a recessziót!

    1. Ön időt, energiát, pénzt, és ami a legfontosabb, a lelki békéjét is megőrzi, ha a könyvelője képviseli a hatóságok előtt. Ült már TB vagy APEH ügyfélszolgálaton, nyitás után 10 perccel, kezében a 3249-es sorszámmal, miközben a kijelzőn még csak a 850-es villant fel? Azt hiszem, ezért születtek olyan művek, mint Tolsztoj Háború és békéje...De tovább megyek: Önnek nem kell az idejét a revizorok irodáiban töltenie, különböző ellenőrzések miatt, alatt, hanem Ön helyett megteszi ezt a szakértő meghatalmazott. Ez megint idő, pénz, nyugalom. (Na, jó, egy kicsit azért biztos eszi a kefét.)

    2. Könyvelője anyagi felelősséget vállal a munkájáért! Ez az egyik legkönnyebben leellenőrizhető: Csak azt kell megnézni, hogy vállalásait korrekt szerződésbe foglalja-e, felelősségvállalását ebben vállalja-e. Rendelkezik e felelősségbiztosítással az adott cég? Nos, ha igen, ez még egy plusz biztosíték Önnek!

    3. Könyvelője időszakosan, naprakészen tájékoztatja Önt a vállalkozása gazdasági helyzetéről, mindig időben értesíti az aktuális befizetési kötelezettségekről. Azaz, nem egy hitelfelvételkor fogja megtudni a bankban, hogy a mérlege olyan pocsék, hogy még ingyenes parkolójegyre sem jogosult a pénzintézet előtt, nemhogy hitelre! Vagy nem kap egy e-mailt délután 5-kor, hogy "ma éjfélig kell befizetnie ennyi és ennyi áfát", hanem kellő időben közlik azt és egyeztetnek Önnel! Nincs megdöbbenés, meglepődés, kapkodás.

    4. És mivel könyvelője egyeztet Önnel: lehetősége van munkautasítások kiadására is! A jó egyeztetés olyan, mint egy üzleti tárgyalás, lehet - nem lehet játék, ahol Ön az egyik szereplő, nem pedig passzív néző! Elvégre az Ön cégéről, életéről van szó, hát hagy legyen már beleszólása!

    5. A könyvelésen túlmenően, ideértve a kötelező analitikus nyilvántartásokat, a bérszámfejtést, a társadalombiztosítási és munkaügyi adatszolgáltatást is elvégzi a jó könyvelő cég, vagyis teljes körűen kiszolgálja Önt! Rengeteg feleslegesen kidobott pénzt, energiát és időt spórol meg! Képzelje csak el, ahogy Pityi Palkó egyéni vállalkozó könyvelő és egy bérszámfejtő cég között szaladgál, plusz még igénybe vesz egy adótanácsadót is, anélkül, hogy ők egyeztettek volna egymással: ergo azt is Önnek kell elvégeznie! (De az is lehet, hogy ha összeadja azoknak a munkatársainak bérét és járulékát, akik a könyveléssel foglakoznak, a munkajog szerinti minimális felelősséggel, akkor sokkal olcsóbban tudna egy külsőssel dolgoztatni!)

    6. Nem egyedül dolgozik! Azaz a legfontosabb, hogy ettől a ponttól már nem jó könyvelőről van szó, hanem jó könyvelő cégről, vagy más néven számviteli szolgáltatóról!!! Külön részlegen könyvelnek, egy másik részlegen foglakoznak a bér-, tb-, és munkaügyi feladatokkal, van külön analitikus csoportjuk, és megint más részleghez kapcsolható a tanácsadás és az adószakértői tevékenység. Ezek a szervezeti egységek egymással közvetlen kapcsolatot tartanak, egymás munkájára építenek. Képzelje csak el, ha nem így lenne, az pont olyan, mintha Önt egy szupermarketben ugyanaz az ember fogadná a bejáratnál, ugyanaz az ember szolgálná ki a csemegepultnál, a pékségben, a babaruháknál és az autóalkatrészeknél, sőt, ő ülne a pénztárban is! Nincs az az ember, aki ma Magyarországon a fent nevezett feladatokat maradéktalanul, egyedül meg tudná oldani! Igen, ez például fizikailag is lehetetlen! Kivéve persze, ha egyedül csak Önnek könyvel! De ilyen nincs: egy vevőért nem nyílik szupermarket!

    7. Azt hiszem, nem kell Önnek sem bemutatni: folyamatosan változó és egyre szigorodó jogszabályoknak, előírásoknak kell megfelelni nap, mint nap. Valószínű, hogy Önnek nem ez a szakterülete, és nincs ideje, türelme, hogy kövesse az eseményeket. Viszont, ha Ön egy jó könyvelő céggel áll kapcsolatban, akkor ők előre értesítik a cégét érintő változásokról, időben tud reagálni, felkészülni. És valljuk, be ez nagy előny a konkurenciájával szemben.

    8. Természetes, hogy a könyvelő cég és ügyfelének kapcsolata kiemelten bizalmi kapcsolat. Titoktartási kötelezettség? Biztonság? Legyen! Írásba foglaltan és messze túlszárnyalva az elévülési időt!

    9. A jó könyvelő cég képes olyan kiegészítő jellegű, opcionális szolgáltatások nyújtására, biztosítására is, ami nem kapcsolódik szorosan a könyvvezetési tevékenységhez. Jogi képviselet? Könyvvizsgálat? Vagyonosodási vizsgálat? Szabályzatok készítése? És még sorolhatnám az Önnel vagy a cégével összefüggő számviteli, gazdasági, hatósági eseteket, melyek szakértőkért kiáltanak. Nem kell újra és újra elmondania ugyanazt, hiszen pontosan tudják, hogy a cége hogyan működik, és Önnek mire van szüksége. Csak kérnie kell.

    10. Egy jó könyvelő cég számlát ad a könyvelési díjról! Mert az Önnek költség, méghozzá elszámolható költség! És ez sem utolsó szempont manapság!

    11. Nagyon hasznos, ha a könyvelőnk azzal kezd, hogy szerződést akar kötni a könyvvezetésről és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokról, főleg, ha a fenti összes szempont benne van! Miért is? Mert már kezdhetjük is biztonságban érezni magunkat! Hiszen mindkét fél számára előre meghatározott keretek között folyhat a közös munka, arról már nem is beszélve, hogy a nagy alapossággal összeállított szerződés, hivatkozási alapot is jelent.

    12. Ha ez egy jó cég, akkor legális, piacvezető, könnyen a változó jogszabályokhoz alakítható, szakmai és egyéb szoftverekkel dolgozik! Vagyis rendelkezik azok felhasználási vagy tulajdonjogával! Ja, hogy ez mit érdekli Önt? Egyrészt azért mert biztonságot ad: például nem jelenik meg a könyvelőjénél a rendőrség és foglalja le az összes gépet benne az Ön teljes könyvelési anyagával, arról már nem is beszélve, hogy a piacvezető programok nyújtotta kimutatások, információk jobban átláthatóak az Ön számára is.

    13. A jó könyvelő cég nem csak dolgozik, mint egy gép, hanem gondolkodik is! Nem csak adatokat rögzít, hanem összegez, elemez, tanácsot ad, minden vállalkozást egyediként kezel, alkalmazkodik Önhöz, rugalmasan reagál az Ön kéréseire. Azaz kiszolgálja Önt.

    +1 A jó könyvelő cég a saját ügyfélkapuját használja az elektronikus adatszolgáltatáshoz! És nem az Önét!!!!!!! Gondoljon csak bele: belépéskor igazolnia kell saját személyazonosságát, vagy azonosítani kell a cégét, és minden közigazgatással kapcsolatos adatot már lát is, és tud kezelni, módosítani, ügyintézni. Azért az nem biztos, hogy a könyvelőjének az egész életével úgy kell tisztában lennie, mint egy nyitott könyvvel... Tényleg átadja a könyvelőjének a saját jelszavát? Oké, hogy bizalmi kapcsolat, de ez azért már túlzás!

    És még egy ráadás!

    ++1 Ami sajnos kiábrándító lehet az Ön számára: az igazán jó könyvelő cég nem 10 000 Ft +áfát-ért dolgozik, hiszen annak a könyvelő cégnek, amelyik minden fenti feltételnek megfelel, költségei vannak. De a jó könyvelő díja nem is megfizethetetlen! Célszerű mérlegelnie: előbb utóbb több milliós APEH bírság vagy egy korrekt, elérhető árért minden: biztonság, anyagi felelősségvállalás, tájékozottság, szakértelem, rugalmasság, számon kérhetőség, precizitás, és még sorolhatnám.

    Szóval ezt nem én írtam, de minden sorával mélységesen egyetértek, mi ezt magunknál pontról pontra betartjuk, eddig is betartottuk. A korrektség vezet a munkánkban és a hivatásszeretet.

     

    10/8/2011


  • 12 tipp a könyvelő kiválasztásához

    Könyvelőt többnyire azért fogad egy cég, mert nem ért a könyveléshez, és nem is akar vele foglalkozni. De mivel nem ért hozzá, azt sem könnyű eldöntenie, hogy vajon az a könyvelő, akit kiválasztott, a lehető legjobb szolgáltatást nyújtja-e neki. Az fn.hu összegyűjtötte, mi jellemző egy igazán jó könyvelőre.

    Azt, hogy egy adott cégnek melyik a legjobb könyvelő, egyedi igények és szempontok is befolyásolhatják, de vannak olyan minimumok, amikből egy hosszú távra tervező cégnek nem szabad engednie. Három szakembert kérdeztünk meg arról, szerintük melyek a minimális elvárások. Arra is kitértünk, hogyan bővíthető a könyvelői szolgáltatás különféle extrákkal. A jó könyvelő(iroda) tehát:

    1. Szerződéssel, számlával, felelősségbiztosítással dolgozik, és titoktartást vállal

    Ez alapkövetelmény Oldal György adószakértő, valamint az AG.Mamas könyvelőcég ügyvezető igazgatója, Gáspár György szerint is. Azt, hogy a könyvelő garanciát vállal a munkájáért külön nem kell beírni a szerződésbe, jegyezte meg Oldal György, mert erre őt a Ptk. kötelezi. A neki fel nem róható külső körülményekért (pl. nem kap meg időben egy bizonylatot) viszont nem vállalhat felelősséget. Az anyagi felelősség viszont már nem tartozik bele a Ptk. szerinti garanciába - tette hozzá.

    Gáspár György azt mondja, az anyagi felelősséget bele kell foglalni a szerződésbe. És mivel a könyvelő belelát az ügyfél egész életébe, gazdálkodásába, a titoktartás ne csak az iratok elévülési idejéig tartson, hanem sírig, mint a papé.

    Az fn.hu kérdésére, hogy vajon a könyvelői biztosítás mennyire elterjedt, Oldal György azt a tájékoztatást adta, hogy a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) tagjainak közel fele a szervezet keretein belül biztosított, jelenleg évi 3 milliós összegig. A biztosítási esemény viszonylag ritka, leginkább a bevallások elmulasztása miatt kell fizetniük a könyvelőknek.

    2. Technikailag felkészült és felelős

    Gáspár György egy komoly szolgáltatáshoz minimumnak tartotta, hogy a könyvelőcég szoftverei legálisak legyenek, másképp nem lehet biztonságban tudni az ügyfelek adatait. Az illegális szoftverhasználat ezen felül bűncselekmény is. A másik, amit megemlített, hogy a könyvelő folyamatosan képezze magát. Szimán Emese könyvelő szerint az is elengedhetetlen, hogy a könyvelő a saját ügyfélkapuját használja, így vállalva felelősséget a beküldött anyagokért. Ha ugyanis megrendelője ügyfélkapuját használja, akkor ezzel rá hárít mindent. De egyben árulkodik arról is, vajon milyen munkát végezhet - vélte.

    Gáspár György egyetértett ezzel, hozzátéve, azért sem tanácsos átadni a könyvelőnek az ügyfélkapu használatát, mert ezzel a megbízó kiszolgáltatottá válhat. Hiszen ha ügyfélkapuja jelszavait átadja, minden személyes adatához, és azok módosításához is hozzáférést enged. Mindkét szakember szerint alapvető ma már, hogy ne csak telefonon, hanem e-mailen, skypon, msn-en is elérhető legyen a könyvelő.

    3. Beleássa magát a cég ügyeibe, és odafigyel a részletekre

    Tisztában van vele, hogy a cég mivel foglalkozik, hogyan foglalkoztat, milyen típusú költségei merülhetnek fel. Ha például a cégnek van cégautója, akkor tud erről, és természetesen elszámolja az ezzel kapcsolatos költségeket. Ha viszont nincs cégautó, akkor rákérdez, miért számolnának el tankolási, parkolási, stb. költségeket - sorolta Oldal György.

    Ha a könyvelő tájékozott a cégről, az az ügyvezetőnek is jó, mert nem fogja minden egyes számla elszámolásával kapcsolatban felhívni. A havi könyvelési anyagok átadása-átvétele például jó alkalom arra, hogy a könyvelő és a cégvezető együtt nézzék át a bizonylatokat, beszéljék át a gazdasági eseményeket, a cég életében történt változásokat - tette hozzá.

    Gáspár György példaként megemlítette, ha péket vállal el, akkor amellett, hogy utánanéz, rájuk milyen külön szabályok vonatkoznak, beleássa magát a pékszakmába is, hogy tudja, mit csinál ügyfele és annak milyen könyvelési vonzatai vannak.

    Akik elégedetlenek a könyvelőjükkel, azok is leginkább a nem kellő odafigyelésre panaszkodnak, valamint arra, nem érzik úgy, hogy kérdezhetnek - említette meg Szimán Emese. Azt sem szeretik, ha nem hívják őket vissza, nem válaszolnak az e-mailjükre. Az ügyfelek igénylik a folyamatos stabil háttérjelenlétet, visszajelzést, és azt, hogy legyen elérhető a könyvelő. Személyes és egyedi kapcsolatot kell kialakítani az összes ügyféllel - tette hozzá.

    a szakosodás előnyei és hátrányai Több típusú könyvelőiroda van. Az egyik, ahol egy-egy ügyintéző egy-egy cég teljes könyvelésével foglalkozik, a másik, ahol témakörökre van bontva a könyvelés. A szakosodás előnye, hogy egy terület törvényi változásait könnyebb követni, mint az összesét. Más kérdés, hogy át tudja-e látni a céget az a könyvelő, aki csak egy részfeladatot végez. És ha nem tudja átlátni, akkor vajon képes-e olyan szolgáltatást nyújtani az iroda, mint ahol egy kézben vannak a cégek? A nagy könyvelőirodáktól sokan éppen azért óvják a cégeket, mert náluk jellemzőbb a munkatársak szakosodása - mondta el az fn.hu-nak Oldal György. Véleménye szerint optimális megoldás lehet, ha a szakosodott könyvelőiroda vezetője kezén minden cég ügyei keresztülmennek, és ő vállalja fel az összes információ birtokában, egy személyben a tanácsadást is.

    4. Tanácsot is ad

    Nemcsak lekönyveli a tételeket, hanem ismerve a cég tevékenységét, javaslatokat tesz, milyen adókedvezményekkel élhetnek, vagy felhívja a figyelmet arra, milyen költségeken (pl. bankköltség) lehetne spórolni - mondta Szimán Emese. Az adótanácsadást azonban csak akkor szabad átvállalnia, ha van rá képesítése.

    Gáspár György szerint a könyvelő feladata, hogy tisztában legyen vele, a legális adótervezésben mik azok a legkedvezőbb lehetőségek, amiket fel tud ajánlani az ügyfelének, megvizsgálva, hogy alkalmazhatóak és rentábilisak-e a lehetőségek. Ha egy könyvelő nem mondja el pl. a nemzetközi fuvarozásban dolgozó cégnek, hogy a gépkocsivezető és az árukísérő részére fizetett napidíj napi 25 euróig adómentes, vagy hogy a cafetériával mennyit spórolhat, az nagy hiba. Akárcsak az, ha nem hívja fel a figyelmet például a beruházási kedvezményre vagy a fejlesztési tartalékra, és nem ismerteti ezek feltételeit. Hogy az ügyfél él-e e lehetőséggel, az már az ő dolga.

    Ha a könyvelő megkeresi a legális kiskapukat és például átszervezést javasol annak érdekében, hogy egy cég igénybe tudjon venni egy adókedvezményt, az nem visszaélés a joggal, még az alkotmánybíróság szerint sem - tette hozzá Oldal György.

    5. Mindent "elsikál"?

    Gáspár György szerint határozottan nem, ha ez azt jelenti, hogy az ügyfél legyen boldog, mert keveset kell fizetnie, a könyvelő meg majd valahogy "elintézi". Lehet így is könyvelni, de én nem teszem - tette hozzá. Oldal György szerint van bizonyos játéktér, ameddig "elmennek" a dolgok, de amikor a kockázat aránytalanul nagy, akkor abba már nem szabad belemennie a könyvelőnek, bármennyire is kéri az ügyfél. Vannak apróságok, amiket el lehet számolni, csak le kell dokumentálni. Utólag pedig a gazdasági esemény úgy történt, ahogy le van dokumentálva, ennek ellenkezője már nehezen bizonyítható - tette hozzá.

    6. Szabályokat állít fel

    Ha a könyvelő megköveteli a rendet, akkor az ügyfél általában elismeri ennek szükségességét, és törekszik rá, hogy rendet tartson a dokumentumaiban. Így a cég is könnyebben megtalálja azokat. Meg kell tanítani az ügyfeleket arra, milyen rendszerben gyűjtsék a dokumentumaikat, különösen a szigorú számadásúakat - jelentette ki Oldal György.

    ki őrizze a bizonylatokat? Ne a könyvelő. Ahogy le van zárva egy-egy anyag könyvelése, azt szépen dossziéban adja vissza a megrendelőnek, hogy ő őrizze - jelentette ki Oldal György.A könyvelőnél ne maradjon semmilyen dokumentum az éves lezárt időszakok után, legfeljebb elektronikus formában másolatok és mentések. Ha a könyvelő iratokat őriz, akkor ezt külön szerződés alapján és felelősséggel tegye. - tette hozzá Gáspár György.

    7. Előre gondolkodik

    Nem a befizetés napján szól, hogy mennyit kell fizetni, hanem néhány nappal korábban, s a törvényi változásokról is előre értesíti a céget. Igaz, hogy sokféle törvényt kell tudni, és ez nagy energiaráfordítást igényel, de nem jó, ha az ügyfél jellemzően előbb tud valamiről, mint a könyvelő - szögezte le Szimán Emese.

    8. Naprakész és pontos

    Hogy ennek a követelménynek megfelel-e a könyvelője, azt például onnan tudhatja az ügyfél, hogy nem, vagy csak igen ritkán kap levelet az APEH-től. Az összes járulékjellegű adóknál illik ugyanis szinkronban lennie a könyvelésnek a folyószámlával, mert már elég precíz az adóhivatal nyilvántartása - jelentette ki Oldal György. Maximum az éven túlnyúló tételeknél fordulhat elő eltérés a folyószámlán az előlegek elszámolása miatt.

    9. Képviseli a céget

    Gáspár György a teljes körű cégképviselet híve, mondván, aki magas szintű szolgáltatást akar nyújtani, annak tehermentesítenie kell az ügyfelét. A jó könyvelő nélkül szerinte kiszolgáltatott a kliens, hiába ad a hivatal kötelező tájékoztatást. Hozzátette még, vannak olyan kötelezettségek, amikor az ügyfélnek személyesen is meg kell jelennie, mert ezt kívánják meg tőle jogszabályokra hivatkozva, de úgy gondolja, hogy ilyenkor is vele kell mennie a könyvelőnek. Ettől eltekintve a hatósági eljárásban a megbízó személyes megjelenését amennyire lehet, el kell kerülni, ezzel is tehermentesítve őt - jelentette ki.

    kis cégnek könyvelő, nagy cégnek iroda? Nem ért egyet ezzel Gáspár György. Úgy fogalmazott, attól hogy egy cég kicsi, még nem fog kisebb APEH-ellenőrzést kapni, mint egy nagy cég. És mivel véleménye szerint egy könyvelő képtelen az összes szabályt átlátni, csakis könyvelőiroda jöhet szóba, ahol szakosodtak a kollegák. Csakúgy, mint az adóellenőrök, akik egy személyben szintén nem képesek mindent átlátni.

    10. Nem a legolcsóbb

    Az ár is fontos kérdés, de azért a könyvelő ne legyen annyira olcsó, hogy az veszélyeztesse a szakmaiságát - szögezte le Szimán Emese. Gáspár György szerint, aki jó könyvelést vár el, annak meg kell fizetnie ennek a költségeit. Mérlegelni lehet, hogy mi az olcsóbb, előbb-utóbb többmilliós APEH-bírság vagy egy korrekt, elérhető árért biztonság, anyagi felelősségvállalás, tájékozottság, szakértelem, rugalmasság, számonkérhetőség, precizitás, stb. - érvelt. Az ügyfél pedig mindig kérdezzen rá, mi van benne az árban - tette hozzá.

    árképzés A könyvelési tételszámból, bizonylatszámból, létszámból, fluktuációból indul ki Szimán Emese, aki tb-t, munkaügyet és bérszámfejtést is végez. Ehhez hozzáveszi, hogy az adott tevékenység könyvelése mennyi adminisztrációval jár, vannak-e pluszbevallások, milyen tanácsadást igényel a cég és milyen sűrűn.

    Gáspár György cége két különböző árképzést használ. Az egyik a nyugaton elterjedt, Magyarországon még kevéssé elfogadott óradíjas könyvelés, amihez pontos időnyilvántartó-szoftverük is van. De mivel a magyar ügyfél a fix díjat szereti, ezért felkínálják ezt a lehetőséget is. Kiindulás a cég fenntartási költsége önmagában, ez az alapdíj, erre jönnek az idő, a humán, a technikai és egyéb ráfordítások költségei. Ennek alapján képződik az összes költség, amelyet 3-5 százalék haszonnal az árlistaelemekre vetítenek. Egy jó könyvelő havi 10 000 forintból biztosan nem jön ki, árult el konkrétumot.

    11. Cégértéknövelő is lehet

    A stabil könyvelő cégértéknövelő tényező lehet. Oldal György találkozott olyan konkrét esettel, amikor a cég értékesítésekor az eladó azt mondta: átadja a könyvelőt is a céggel együtt, ha a vevő ezért is fizet. És erre hajlandó volt a vevő. Különösen olyan cégeknél lehet ez érdekes, ahol maga a cég és a könyvelője is hosszú évek óta stabil.

    12. Extrákat is kínálhat

    Gáspár György úgy gondolja, olyan kiegészítő szolgáltatásokat is célszerű biztosítani, amelyek nem speciálisan a könyvelés területét fedik le. Munkatársak vagy együttműködési szerződések, alvállalkozások közreműködésével lehet ajánlani például cégalapításhoz, cégmegszüntetéshez jogi hátteret, vagyonosodási vizsgálathoz, szabályzatkészítéshez segítséget, könyvvizsgálathoz szakembert, céginformációs szolgáltatást, ügyfélklubot is működtetni. A könyvelési és adótervezési funkció bővíthető bizonyos szintű vállalkozásfejlesztési szolgáltatás nyújtásával is - tette hozzá.

    aki először fogad könyvelőt Aki először fogad könyvelőt, mindenképpen több helyen érdeklődjön, tanácsolta Szimán Emese. Fontosak az első benyomások, hogy mennyire érezhető hitelesnek, amit elmond a könyvelő, mennyire tud komplex választ adni az ügyfél kérdéseire, és ez mennyire közérthető - tette hozzá.

    Gáspár Gyögy tanácsa: az ügyfél kérjen referenciát a könyvelőről és azt ellenőrizze is le. Az fn. hu kérdésére elmondta, a könyvelőváltás év végén jár a legkevesebb problémával. Ha ezt nem lehet kivárni, akkor a negyedév vagy a hónap végét javasolta. Ez azért fontos, mert kell legyen egy lezárt időszak, ahonnan el tud indulni az új könyvelő. Persze van amikor kiderül, hogy a fixnek hitt pont mégsem az - tette hozzá. Ilyenkor vissza kell menni az új könyvelőnek egészen addig, amíg azt nem látja, hogy rendben vannak a dolgok.

    Ha pedig egy cég nem biztos abban, hogy jól választott, annak Gáspár György azt javasolta, minden további nélkül ellenőriztesse a könyvelőjét, akár egy másik könyvelőcéggel.

     

    10/8/2011


  • Műköröm és könyvelés

    Ma érkezett hozzánk egy online árajánlat kérés.

    Így hangzik:

    "Műköröm építő egyéni vállalkozó olyan könyvelő (hölgy) ajánlatát várja, aki a vállalkozás könyvelését 3 heti rendszerességgel professzionális műkörömépítésért cserében vállalná. A szalon a Budapesten található."

    Tiszta ősközösség vagy kommunizmus.

    Terjeszteni kéne!!!

    Könyvelek egy autószerelőt cserébe javítja az autómat, egy kőművesnek és felépíti a házam, egy étteremnek és meg van oldva az étkezésem.

    Hát ez így nem működik, sőt, ha ez valóban ebben a formában zajlik, akkor a következő felelősségek lépnek fel:

    1./ Valóban egyenértékű-e a két szolgáltatás?

    2./ Mi van, ha valaki egyszer csak nem kér belőle? (Mondjuk a férjnek nem tetszik a műköröm.)

    3./ Mi van, ha valaki hibázik? (Add vissza műkörmöt! - kiállt majd fel a a műkörmös, mert pénz nem kérhet, ő sem adott ugyanis.)

    4./ Mi van, ha pont akkor toppan be a NAV próba vásárolni amikor szárad a műköröm.

    5./ Szóval ez a klasszikus fekete gazdaság, és ezt a törvény bünteti is.

    Persze mesélhetnék számtalan ilyen ügyet. A fekete gazdaság terjeszkedni akar. Egy komoly cég három hónap próbaidőre nem alkalmazottként vesz fel valakit, hanem csak számla ellenében, ezért a próbaidős személy legyen egyéni vállalkozó.

    A könyvelés, az adótanácsadás amellett hogy szolgáltatás, üzlet is, pont úgy, mint a műköröm építés.

    Számla, szerződés, megbízás, meghatalmazás, végzettség (nagyon sok a kontár könyvelő, adótanácsadó, talán a műkörmösök között is akad).

    Ezek hiányában azonnal váltsunk könyvelőt. (Ja és nincs kommunizmus! Mindennek ára van, és erről számla, és utána adó.) Mi így dolgozunk, mi ezt javasoljuk. Cég csődbe a mi praxisunkban csak azért ment, mert feketézett. Persze adót spórolni nem bűn, sőt ezért kell adótanácsadót is fogadni, vagy olyan könyvelő irodát keresni ahol van mindkét végzettséggel szakember.

    Természetesen nem válaszoltunk a megkeresésre.

     

    10/8/2011


Termékek, szolgáltatások
 
Interjú