Cégprofil
 

Hírek

  • FONTOS FELHÍVÁS!

    FELHÍVÁS!
    Figyelem! Az Anfi Group korlátozza azoknak a jogait, akik el szeretnék adni timeshare hetüket, illetve magánszemélytől vásárolnának üdülési jogot.
    Az így megvett üdülőjogokat ugyanis annak új tulajdonosai:
    1. nem cserélhetik el másik időpontra és helyszínre az RCI-on keresztül
    2. nem ?minősíthetik fel?, vagyis még a vételár kiegészítésével sem válthatják át a klubbon belül jobb időszakra, vagy nagyobb apartmanra
    Így próbálják rábírni arra az új ügyfeleket, hogy ne a másodlagos piacon vásároljanak.
    Mivel ez ? enyhén szólva is ? tisztességtelen piaci magatartás, ezért egy pertársaságot kívánunk létrehozni e korlátozások megszüntetésének céljából.
    Várjuk tehát minden, az Anfi Group bármelyik szállodájában üdülési joggal rendelkező hazai klubtag jelentkezését, függetlenül attól, hogy éppen el szeretnék-e adni az üdülőjogukat. Kérjük, írják meg nekünk, hogy az Anfi Group melyik szállodájában, hány személyes, mely időszakra szóló üdülési joggal rendelkeznek? Illetve adják meg nevüket és telefonszámukat.
    Kapcsolatfelvétel

    2013. 05. 06.


  • Játsszon velünk és nyerjen!

    Válaszoljon az alábbi kérdésekre és nyerjen egy 80,000 Ft értékű Magic Holiday GOLD Kedvezménykártyát!

    Játszom >>>

     

    2013. 04. 27.


  • Kiadó Hévíz mellett Club Dobogómajorban egy 2 fős apartman 2013. július 27-től augusztus 3-ig.

    Kiadó Club Dobogómajorban egy 2 fős apartman 2013. július 27-től augusztus 3-ig. A bérleti díj 6,500 Ft/fő/éjszaka, ami tartalmazza a szállást és az üdülő alapszolgáltatásait (külső/belső medence, szaunák, jacuzzik, konditerem) Érdeklődni a +36 70 242 7747 telefonszámon lehet hétköznaponként 10-16 óra között.

    2013. 04. 09.


  • Melyik céget válasszam

    Melyik üdülési jogokat értékesítő céget válasszam? - merül fel sokakban a kérdés, akár eladni szeretnék meglévő üdülési jogukat, akár vennének ilyet valahol, valamelyik erre szakosodott vállalkozás közreműködésével.

    Az, hogy valaki ilyesmin kezdje el törni a fejét, általában úgy kezdődik, hogy kap egy telefonhívást, amiben egy csábító, igen kedvező üdülési lehetőséget ajánlanak neki, ezért cserébe csak részt kell vennie egy mindenféle vásárlási kötelezettségektől mentes, üdüléssel, nyaralással kapcsolatos tájékoztatón.
    Ott aztán többnyire rendkívül kedves, és szimpatikus emberekkel találkozik, akik teljesen önzetlenül, csupán abban szeretnének a segítségére lenni, hogy a lehető legolcsóbban üdülhessen ezután a tisztelt ügyfél...

    Ezek az üzletkötők arra lettek kiképezve, hogy a lehető legprofibb módon kerüljenek a "kedves ügyfél" bizalmába, s mindenáron eladjanak neki valamit! Tekintettel azonban arra, hogy "hivatásosok", az emberek döntő többsége - bármily hihetetlen is - szinte mindent készpénznek vesz, mondjanak bármekkora baromságot is neki!

    Hogy miért hisznek el majdnem mindent?
    Nos, csak azért, mert ezek a megnyerő modorú ügynökök minden esetben azt mondják a kliensnek, amit ő hallani szeretne, teljesen függetlenül attól, hogy az igaz-e, vagy sem!

    Amikor aztán - mert előbb-utóbb "felébrednek" - kiderül az igazság, nevezetesen, hogy "nem minden arany, ami fénylik" - hanyatt-homlok igyekeznének kideríteni, mi is a valóság???
    Ehhez általában segítségül hívják a Guglit, a barátjukat... Ő pedig "ki is dob" nekik  kb. 19 100 weboldalt.

    Hurrá! - gondolják, s elkezdik böngészni ezeket a weboldalakat. Itt aztán másodszorra is elkövetik azt a hibát, amit nem is olyan régen elkövettek már: annak a cégnek az állításait fogják elfogadni, amelyiken azt olvashatják, amit ők olvasni, hallani szeretnének, függetlenül attól, hogy valós dolgokat találnak-e ott.

    Melyik céget válasszák akkor?
    Véleményünk szerint azt érdemes kiválasztani, akinek a weboldalán megtalálhatók:
    - a céggel kapcsolatos információk (cégjegyzékszám, adószám, székhely, telephely, stb.)
    - referenciák, illetve olyan hiteles (leellenőrizhető) személyek elérhetőségei, akik igazolják, hogy a cég valóban ott van a "top-on"
    És végül, de koránt sem utolsó sorban(!) a legtöbb olyan tartalom található, ami egyértelműen, hitelt érdemlően bizonyítja az adott cég szakmai felkészültségét, hozzáértését!

    Cégünk, a Magic Holiday Kft. minden tekintetben megfelel az előbbiekben említett követelményeknek!
    Ha nem hiszi, járjon utána!
                                                                              Tovább a Magic Holiday oldalára >>>

     

    2012. 06. 27.


Cikkek

  • Előre fizetni...

    Előre fizetni...?

    100 emberből 90 semmi esetre sem dolgozna tisztán jutalékos rendszerben, ugyanakkor 100 emberből 90 elvárná, hogy csak jutalékért vállaljuk az üdülési jogának az értékesítését.
    Arról nem is beszélve, hogy 100 üdülőjog tulajdonosból 90 azért akarja eladni a hetét, mert szerinte egy nagy átverés az egész.
    Szóval akkor most hogy is van ez?
    Olyanok, akik semmiképpen sem dolgoznának jutalékos rendszerben, akik szerint humbug minden üdülési jog, elvárnák tőlünk, hogy ők ugyan egy forintot sem hajlandók előre fizetni, de mi adjuk el az ő "portékájukat", kvázi verjünk át másokat...?
    Elvárnák tőlünk, hogy működtessünk egy vállalkozást, annak minden járulékos költségével (munkabérek, adók, TB, bérleti díjak, telefonszámla, stb.) úgy, hogy közben egyedül és kizárólag mi vállaljuk annak minden kockázatát (vagyis egyenlítsük ki ezeket a kötelező kiadásainkat akkor is, ha netán éppen kevesebb üzletet kötünk, mint aminek a jutalékából fedezni tudjuk mindezt)
    Mi volt előbb? "A csirke, vagy a tojás?"
    Az üdülési jog birtoklása és használata alapvetően egy jó ötlet! Az már egy más kérdés, hogy nem mindenkinek és nem minden esetben.
    Nem állítjuk, hogy a kezdetben csak és kizárólag becsületes üdülési jog értékesítők léteztek.
    Az idők folyamán azonban egy szűk kisebbség, többnyire azok, akik szerint humbug ez az üdülési forma, elkezdte ezt a véleményét nyilvánosan és egyre harsányabban terjeszteni, így jelentősen megnehezítve az üzletkötők dolgát.
    Erre válaszul ők  a további eredményes munkájuk érdekében kitaláltak különböző trükköket, kegyes, és kevésbé kegyes hazugságokat. Ezekről ITT, és ITT olvashat.
    Nos, mi nem szedünk rá senkit, semmilyen üdülési jog megvételére. Így aztán valamelyest kevésbé hatékony az értékesítésünk, ugyanakkor viszont szinte kivétel nélkül csak elégedett vevőink vannak.
    Üzleti stratégiánkról ITT olvashat.
    Igyekszünk a minket eladással megbízó ügyfeleinknek a lehető legmagasabb eladási ár mellett, a legrövidebb időn belüli értékesítést biztosítani, a vevőknek pedig ugyanekkor a legkedvezőbb áron történő vételt.
    Nem állítjuk, hogy egyedül és kizárólag mi vagyunk azok, akik korrekten és valóban foglalkoznak a másodkezű értékesítéssel. Lehet, hogy van olyan cég, aki nem kér egy forintot sem előre az értékesítésért, bár mi inkább csak olyanokról hallunk folyamatosan, akiknél jóval magasabb az ilyen-olyan ürügy kapcsán fizetendő díj, mint nálunk.
    Volt olyan időszaka a működésünknek, amikor bizonyos esetekben eltekintettünk az előre való fizetéstől.
    Nem fogunk részletezni, hogy miért, de megszüntettük ezt a "jótékonykodást".
    Amennyiben meg kívánja bízni cégünket az üdülési jogának eladásával, és meg tudunk állapodni az eladási árban, egy egyszeri (bruttó) 40,000 Ft-os szerződéskötési díjat kell megfizetnie. A szerződés 1 évre szól, ha azonban nem adnánk el ezalatt az üdülési jogát, a szerződés újabb 1 évre díjmentesen meghosszabbítható.

    Kapcsolat
    Tovább a Magic Holiday oldalára

     

    2013. 04. 19.


  • Megrázó élménybeszámoló

    Édesapánk még a 60-at sem töltötte be...


    Világéletében vidám, életerős ember volt. Fiatalkorában versenyszerűen sportolt. A környezetében mindenki irigykedett az alkatára, senki sem tudta pontosan megmondani, hogy hány éves is lehet, az emberek mindig legalább 10 évvel fiatalabbnak nézték, mint amennyi valójában volt.

    17 évvel ezelőtt a szüleinkkel egy utazási iroda szervezésében Spanyolországban, Malagán töltöttünk 10 napot.
    Malaga a Costa Del Sol, azaz a napos part központja, és egyik legkedveltebb turistacélpontja, ami talán egészen kiváló borainak, enyhe éghajlatának, és a napsütéses órák rendkívül magas számának köszönhető. A gyönyörű vidéket már a Föníciaiak is felfedezték - Malaka néven már Kr. e. 1000 táján várost alapítottak itt. Majd a rómaiak következtek, ezután a mórok tették tiszteletüket a városban, akik Malagát fontos kereskedelmi központtá tették. Emléküket számos építmény őrzi ma is. Malaga Picasso szülővárosa is, de a híres festő csak 10 éves koráig élt itt, de itt született Antonio Banderas is.

    Az egyik nap, amikor éppen a strandra igyekeztünk szüleinkkel, egy hosztesz szólított meg és a közelben lévő luxusüdülőbe invitált minket.
    A szállodát Club la Costa at Marina del Sol-nak hívják. A hosztesz körbevezetett minket az üdülőben, megmutatott néhány apartmant, majd megkérdezte tőlünk, hogy szeretnénk-e jövőre itt nyaralni?
    Nem mondom, hogy a mi akkori szálláshelyünk rossz volt, de ez a Marina del Sol minden eddigi képzeletünket felülmúlta, így hát a válaszunk természetesen az volt, hogy „naná, hogy szívesen jönnénk ide legközelebb!”...


    Nos így kezdődött az, hogy üdülési jog tulajdonosokká váltunk.
    Ugyanis kiderült, hogyha veszünk ott egy üdülési hetet, akkor kb. ugyanannyiért, mint amennyibe az utazási irodával voltunk kint, ebben a csodálatos szállodában is nyaralhatunk.
    Amikor aztán legközelebb már a saját apartmanunkban üdültünk, elmondták nekünk, hogy ez az üdülőjog tulajdon nem csak arról szól, hogy minden évben ott kell vakációznunk. Amúgy, szerintem ezt már akkor is mondták, amikor megvették a szüleink ezt a hetet, de valahogy ez akkor nem jutott el a tudatunkig, mert az álmainkban sem gondoltunk ilyesmire.

    Szóval a következő évben már, mint RCI tagok, a spanyol hetünket egy máltai hétre cseréltük.
    Mondanom sem kell, hogy hasonlóan színvonalas szállodát kaptunk....

    És innentől kezdve nem volt megállás!
    Az RCI-al eljutottunk New-Yorkba, Las Vegasba, Sydneybe, a Dél-afrikai Köztársaságba, Indiába, Egyiptomba és még rengeteg más helyre...

    Aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire soha nem gondoltunk volna...
    Apánk – az eleddig életerős ember, aki soha nem volt beteg, aki gyakran viccelődött azzal, mikor valamelyikünket ágynak döntött egy influenza, vagy más nyavalya, hogy mindnyájunkat túl fog élni – az egyiknapról a másikra rosszul lett. Levertség, fejfájás, végtagfájdalmak, étvágytalanság lett úrrá rajta. Állapota ellenére sem ijedt meg, csak tovább viccelődött: ne aggódjunk, ő túl fog élni minket! Nagy nehezen rávettük, hogy elvisszük egy orvoshoz.
    Sajnos már késő volt...
    Az orvosok, hosszas vizsgálatokat követően egy előrehaladott Hepatitis C vírust diagnosztizáltak nála...

    Az utolsó pillanatig nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy meg fog halni...

    Azon a bizonyos napon délután azt mondta nekünk, hogy le szeretne pihenni egy kicsit, és arra kért minket, hogy nézzük meg együtt azokat a videókat, amiket az üdüléseink alkalmával készítettünk.
    Így hát elővettük ezeket a felvételeket, leültünk az ágya mellé és bekapcsoltuk a lejátszót...

    És újra átéltük azt a felejthetetlen élményt, amikor életünkben először a Földközi-tengerbe lógattuk a lábunkat...
    Meg amikor Máltán, a középkori paloták, szűk utcák és hatalmas katedrálisok között bolyongtunk...
    És amikor New-Yorkban egy helikopterből csodálhattuk meg ezt az akropoliszt...
    Meg amikor Las Vegasban Anya egy kaszinóban 10 dollárt nyert...

    És eközben Apa örök álomba szenderült...

    Csak azt mondhatom mindenkinek: Arra mindenképpen érdemes időt és pénzt áldozni, hogy az ember a szeretteivel legyen, hiszen soha sem tudhatjuk, hány év adatott meg nekünk.

    Kolozsvári Enikő

    Tovább a Magic Holiday oldalára >>>

    2013. 03. 06.


  • Ne hagyja magát megvezetni!

     

     

    Egy újabb átverés története

     

     

    2011. novemberében keresett meg bennünket telefonon a Real Dream Holiday Kft-től egy hölgy. Az ingyenes hétvége lehetőségével próbáltak csábítani, de már telefonon is jeleztem, hogy ez nem érdekel, már van egy üdülési jogunk Horvátországban, amit szeretnénk eladni. Azt mondták, ebben tudnak segíteni. Elmentünk az ügy lebonyolítását célzó megbeszélésre, ahol azzal az érvvel győztek meg minket, hogy a határ mellett, Szombathelyen, illetve Sopronban értékesítik az üdülési jogokat, kizárólag külföldre, Ausztriába. Mivel az ottani emberek jobb anyagi körülmények között élnek, jobb eséllyel, hamarabb elkel az eladásra szánt hetünk.
    Ehhez klubtagsági regisztrációra 200,000 Ft-ot kellett fizetnünk. Ezért cserébe az Real Dream Holiday Kft. oldalain meghirdetett üdülések áraiból és szolgáltatásaiból ígértek %-os kedvezményeket, illetve ügyfélkártyát, amely ezen kedvezmények igénybevételére feljogosít. (www.realdreamholiday.eu és a www.nyaraljunk.eu oldalak)
    Írtunk egy megbízási szerződést is Horvátországi üdülési jogunk eladására – eddig tisztának tűnt a dolog.
    Az ígért kártyának 20 napon belül meg kellett volna érkeznie, ami nem történt meg. Amikor megkerestük a céget telefonon, elnézést kértek, még nagyobb kedvezményeket ígértek és türelmet kértek a kártya érkezéséig...
    A kártya „természetesen” azóta is várat magára. Többször is próbáltuk utolérni ezt a céget, de sem Sopronban, sem Szombathelyen nem kapcsolható a megadott telefonszám. A 200,000 Ft-nak bottal üthetjük a nyomát.
    Az e-cegjegyzek.hu oldalon található tárolt cégkivonatuk szerint a Real Dream Holiday Kft működik, adószáma érvényes. Jegyzett tőkéje 500 000 Ft, tevékenysége: „egyéb foglalás”, 2011.08.08.-án jegyezték be, telephelye: Szombathely, Thököly I. u. 46. Az ügyvezető Zsiga Attila.
    Azért adjuk közre ezeket az adatokat, hogy másokat ne tudjon megkárosítani!

    Üdvözlettel: "Egy Károsult"

     


     

     

    2010. augusztus 3.-án délután Monorierdőn a Tanya csárdában tartott a Paradise Resort Kft termékbemutatót, amelyre telefonon meghívtak minket a feleségemmel.

    Amikor a helyszínen kiderült, hogy üdülési jogról van szó, akkor be se akartam menni, mivel nekünk már 1998 óta van egy üdülési jogunk az Abbázia Country Club Kft-nél, Nemesnépen, amit eddig egyszer sem használtunk, és már többször megpróbáltuk eladni, de nem sikerült. A Paradise Resort Kft ügynöke K. I. azt mondta, hogy neki erre az eladásra van egy ajánlata. Erre bementünk és végighallgattuk az előadást, amely a Club Kehida Aparthotelről szólt. Aztán elindult a direkt marketing, ahol minden áron rá akartak beszélni a vételre, amire mi nem akartunk ráállni. Végül úgy este fél tíz körül, amikor a többi ügyféllel már végeztek, akkor a következő ajánlatot kaptuk: előre fizetett 800 ezer forintos megbízási díjért vállalják az Abbázia Country Club Kft-nél lévő üdülési jogunk eladását, vagy 600 ezer forintért vegyünk náluk üdülési jogot a Club Kehida Aparthotelben és ennek fejében vállalják legfeljebb 6 hónap alatt az eladást. Az eladott üdülési jog árából – amit akkor 2,480,000 forintra mondtak és egy internetes forrásra hivatkozva ki is nyomtattak – ki tudjuk fizetni a náluk vásárolt üdülési jogot, sőt még marad is belőle pénzünk. Ha pedig nincs szükségünk a most vásárolandó üdülési jogra, akkor ennek az eladását is vállalják.
    Az ajánlattétel után egy pillanatra sem hagytak magunkra minket a feleségemmel, hogy legalább pár szóval megbeszélhettük volna a dolgot, sőt a szomszéd asztaloknál ülő ügynökök is egyre dühösebben méregettek minket. Végül, hogy szabaduljunk a helyzetből, ráböktem a 600 ezer forintos ajánlatra, mert az mégis csak kevesebb, mint a másik.
    Erre gyorsan előkerültek a papírok: a Club Kehida üdülőhasználati szerződés és a CIB kölcsön papírjai, amelyeket a körülmények miatt nem tudtuk és nem is hagyták elolvasni. Az üdülési jog fő adatait – melyik hétre szól, hány személyes – sem egyeztették velünk. A CIB bakkal kötendő kölcsönszerződés főbb adatait – milyen futam időre, mekkora kamattal, ez milyen végösszeget eredményez majd – sem közölték velünk. Az is csak később a kapott papírok átolvasásakor derült ki számunkra, hogy ezt a kölcsönt egy Holiday Credit Kft hitelközvetítő cégen keresztül sózták ránk, és az igényelt 480.000 Ft a futamidő végére a visszafizetendő teljes összeg 812.929 Ft lesz
    A késői időre való tekintettel gyors ütemben aláíratták velünk a papírokat, amelyek már előre aláírtak és lepecsételtek voltak. A tanuk ugyancsak az eladó cég ügynökei voltak.
    Aláírattak velünk egy olyan nyilatkozatot is, amelyről az ügynök azt mondta, hogy azért kell, hogy később ne mondhassuk, hogy a fejünkhöz tartott pisztollyal íratták velünk alá a papírokat. Pedig tulajdonképpen erről volt szó! Ebből a nyilatkozatból nem kaptunk egy példányt sem. Azt is elfelejtették velünk közölni, hogy ez a szerződés 15 napon belül felmondható.
    Én már másnap, amikor elolvastam a papírokat lépni akartam a szerződés felbontása ügyében, de a feleségem nyugtatgatott, hogy várjuk meg, amíg eladják a régi üdülési jogunkat. Hát vártunk és közben csak annyi történt, hogy azt az ügynököt, akivel mi találkoztunk, kirúgták a Paradise Resort Kft-től, más lett a kapcsolattartó. Az eladásról pedig hiába érdeklődtünk, mindig kitérő választ adtak és további türelmet kértek.
    2011. április közepén felhívták a feleségemet, hogy szerződés módosítása miatt fáradjunk be a Budapest XIV. Vezér út 93 alatti irodájukba. Itt egy V. L. nevű ügyintéző elmondta, hogy arról van szó, hogy Club Kehia üdülőhasználati szerződéshez tartozó cserepartnerek szerződést bontottak és ezért ők kárpótolnak minket egy kedvezményes üdülési kártyával. Amikor mi elmondtuk, hogy nekünk így nem kell az üdülési jog, akkor erre az volt az ajánlat, hogy azt is felteszik a bizományosi listára eladásra. A beszélgetés során, ekkor derült ki, hogy a régi Abbáziás üdülési jogunkat nem is árulta a Paradise Resort Kft.

    Azt az ügynökük un. magánértékesítésben vállalhatta el, amiért a Kft nem vállal felelősséget. Az ügynök ezek miatt az ügyek miatt már nem dolgozik a kft-nél.
    Ekkor a V. L. nevű ügyintéző a következő ajánlatot tette. A Paradise Resort Kft vállalja mindkét üdülési jog eladást darabonként 50 ezer forintért. Az eladási határidőre néhány hónapot, legfeljebb fél évet mondott. Az elkészített papírok viszont másról szóltak. Az egyik papír egy újabb adásvételi szerződés volt, amely arról szólt, hogy a Paradise Resort Kft-től veszünk egy un. resort kártyát 100 ezer forintért. A másik két papír egy-egy bizományosi szerződés volt az eladásra felkínált üdülési jogokról, amelyekben gyakorlatilag csak annyit vállaltak, hogy felteszik egy háromnyelvű honlapra a főbb adatokat. Az eladás sikertelensége esetén semmilyen felelősséget nem vállalnak, Amikor megkérdeztük, hogy miért ez van a papírokon, akkor lekezelően, bagatellizálva azt mondta, hogy azért mert ezt így szokták csinálni. Ezeket a papírokat ugyan aláírtuk, de néhány napon belül írásban, tértivevényes levélben lemondtuk. Az eladásról szóló bizományosi szerződéseket átjavítottam a mi szempontjaink szerint, és ezt elküldtem nekik, amire a mai napig sem érkezett válasz. Ezzel Paradise Resort Kft.-vel megszakadt a kapcsolatunk.
    Ezután több üdülési jogokkal foglalkozó cégnél is próbálkoztunk telefonon, e-mail-ben, személyesen is, de sajnos sikertelenül. Mindenütt hasonló praktikákba, lehúzási kísérletekbe ütköztünk.

    Üdvözlettel: "Egy Károsult"

     


     

    Önön is múlik a sikerünk!

    Kérjük, írják meg nekünk, - ha megbíztak már valaki(ke)t az üdülési joguk értékesítésével - hogy név szerint melyik cég volt az, milyen feltételekkel és mennyiért vállalták az eladást? Az átverések csökkentése érdekében a lehető legtöbb fórumon közzé tesszük ezeket az írásokat, sőt az ügyvédeink vállalják, hogy amennyiben van rá lehetőség, kártérítési pert indítanak az ilyen cégek ellen.

     

    Tovább a Magic Holiday oldalára >>>

     

    Ne feledje: Jöhet bármi, legyen az árvíz, tűzvész, betegség, vagy egyéb katasztrófa, az emlékeiket sem Öntől, sem a Szeretteitől nem veheti el soha, senki!!!

     

    2012. 08. 30.


Eladó

  • Üdülési jogot venne? Eladna? Cserélne? Bérelne? Bérbe adna? Magic Holiday a MEGOLDÁS!

    Üdülési jogot venne? Eladna? Cserélne? Bérelne? Bérbe adna?
    Magic Holiday a MEGOLDÁS!
    Tel: +36 1 445 0921; +36 70 242 7747; +36 20 961 6742
    Web: www.timesharing.hu
    Magic Holiday: „Szeretve lenni…”
     

    2011. 09. 14.


Vennék

  • Üdülési jogot venne? Eladna? Cserélne? Bérelne? Bérbe adna? Magic Holiday a MEGOLDÁS!

    Üdülési jogot venne? Eladna? Cserélne? Bérelne? Bérbe adna?
    Magic Holiday a MEGOLDÁS!
    Tel: +36 1 445 0921; +36 70 242 7747; +36 20 961 6742
    Web: www.timesharing.hu
    Magic Holiday: „Szeretve lenni…”
     

    2011. 09. 14.


Üzleti partner keresés

  • Alvállalkozókat keresünk - Csak aki komolyan gondolja!

    Magic Holiday GOLD Kedvezménykártyáink értékesítésére alvállalkozókat keresünk az ország minden részéből.

    Feltételek:
    - az üdülési jog értékesítés területén, vagy saját üdülési jog használata során szerzett többéves tapasztalat
    - számlaképesség
    - minimális teljesítmény (8 Kártya/hónap) vállalása
    Jelentkezés és további információ e-mailben: info@timesharing.hu

    2013. 05. 22.


  • Ingyen reklám Önnek!

    Cége, vállalkozása van? Szeretné azt INGYEN reklámozni?
    Önnek, mint ügyfelünknek - legyen bármilyen kapcsolatban is velünk (üdülési jogot vett a közvetítésünkkel, vagy már eladtuk, vagy/és bérbe adtuk az üdülőjogát, netán bérbe vett valahol egy hetet, vagy egyszerűen csak szimpatikus Önnek a cégünk) - most lehetőséget biztosítunk arra, hogy népszerűsítse weboldalunkon a cégét, vállalkozását, tevékenységét.
    Önnek nincs más dolga... Tovább >>>

     

    2013. 03. 20.


  • Exkluzív üdülési ajánlat cégtulajdonosoknak, felsővezetőknek

    Dolgozói megkönnyítik az életét? Elégedett alkalmazottaival? Ajándékozza meg Őket cégünk kedvezményes üdülési lehetőségeivel.

    Bővebb információ:
    http://www.timesharing.hu/cegeknek.htm

    2012. 02. 14.


Termékek, szolgáltatások
 
Visszajelzés