Cégprofil
 
Cikkek

  • mobiltartalom alkotók kreatív klubja - Tehetség és pénz 1 helyen!

    Az internet és a mobilinternet, új lehetőségeket kínál az audiovizuális művészetek számára. 

    A telefonok egyre okosabbak, de a tartalom kereskedelem mégsem követi feltétlenül arányosan ezt a fejlődési (értékesítési) ütemet. Ennek oka több tényező együttállása. A gazdasági körülményeket bevonni az indokok közé mégis elhamarkodott. Az új nagy tudású telefonokkal együtt végre beléphet életünkbe az individuális mobiltartalom szolgáltatás is, mint eddig nem ismert médiaforma. 

    Sokan használjuk alapfunkciók szerint mobilunkat, ritkán nyomorgatjuk feleslegesen. Hozzátartozóink, gyerekeink, szeretteink, vonatkozásában azonban ez már nem feltétlenül igaz. Azt is végig gondolva, hogy hányan élnek az aktuális mobil technika bűvkörében, jól körvonalazható, hogy a technológia köré szerveződött szórakoztató tartalom előállító üzletág menetel és menetelni is fog. 

    Hogy mégis hogyan győzhető meg az adott tartalom megvásárlására az egyébként passzív mobiltelefon tulajdonos? 

    Mint sok minden, ez is érzelmi alapon itéltetik meg. A személy-központú tartalom szolgáltatás előtt nagy jövő áll. A szolgáltatásban rejlő hihetetlen lehetőségek még kiaknázásra várnak. Ezért új média a horizonton a kreatív mobil hangok és tartalom alkotók klubja

    http://www.netsound.hu

    Miért érdemes kiemelt figyelmet fordítani erre az új üzeltágra? 

    A rendszer két alapvető pilléren áll. Egyfelől Európa egyik legnagyobb piaca a lábaink előtt hever. A nyugat-európai trendeknek megfelelően Magyarországon is jelentősen fellendült az interneten értékesített mobiltelefonos tartalmak piaca. Aki kreatív, alkotó és nincs ellenére a közösen végzett munka, annak a lehetőség most kitárulhat. 

    Másfelől az aki interneten keresztül szeretne dolgozni, +jövedelemhez jutni joggal lehetett csalódott, korlátozottak és behatároltak voltak a lehetőségei. 

    A netsound.hu mobiltartalom alkotók kreatív klubja, (MAKK) alkotókat, előadókat, együtteseket, keres internet és mobil tartalmak készítésére. Az alkotók termékeikért cserébe folyamatosan jövedelemhez jutnak.

    Mi a stratégia? A jövő a személyre szabott többlet szolgáltatásban rejlik. Az internetes mobiltartalom szolgáltatók túlnyomó részének rossz vagy/és fejlődésképtelen a tartalom előállítási és értékesítési stratégiája. Aki tehát nem él a lehetőségekkel, nem látja a folyamatokat, rövidesen lemaradhat. 

    A netsound.hu az egyedi mobiltartalmak előállításának és média szintű értékesítésének áttörő-úttörő munkáját végzi itt, európában. 

    Szempontrendszerének fontos eleme a Biztonságos Böngészés Program (BBP) ajánlásainak követése. Ez különösen a fiatalkorúak védelme érdekében elsődleges fontosságú. Ez a hihetetlen méretű, jól szervezett tehetség kutató média, alkotóit végül nem csak az erkölcsi siker fényében kívánja megfürdetni, hanem végre anyagi haszonnal is járhat az itt végzett munka. 

    5/10/2009

    művészeti, zenei alkotók, alkotó közösségek részére!

    szólj hozzá: Tehetséges vagy? Mutasd meg!

Vennék

  • csengőhangot, mobilvideót, aminációs filmet, tudsz csinálni?

    Előadóművészek, zenekarok, szólóénekesek, és bárki más, figyelem!

    Műsorodat, klippedet, saját előadásodat, most eladhatod. Legyél TE a legnépszerűbb és keress PÉNZT!

    Tehetséges vagy? Mutasd meg! Nem szükséges profi filmet készíteni, egy jó minőségű amatőr felvétel is elég lehet. Felkeltheted mások érdeklődését, hiszen a kép felér ezer szóval. A netsound.hu klub, kreatív emberek, alkotók, zenészek, festők, grafikusok, költők, színészek és írók, végtelen, szellemi, kultúrközpontja.

    4/27/2009

    csengetőhangok, csengetési hangok, váróhangok, kicsengőhangok, feltöltőhangok, videó csengőhangok, várakoztató hangok, csengőhangok, mobil, mobilhangok, mobil hátterek, ringtones, mobil tartalom, mobil versek, mobil képek, háttérképek, képek, rajzok, letöltések, eu, grafika, festmények, zene, zenék, zene és szöveg, zene, roma, mobil mix, zenei, mobil mix-ek, videó hirdetés, videó társkeresés, vid up, klip, klippek, mobil videók, minivideók, akciók, filmek, sztárok, jelenetek, játékok, hangjátékok, saját, alkotások, tehetségek, önéletrajzok, videó önéletrajzok, művek, hírnév, pénz, karrier, jövedelem, siker, hirdetések, castingok, válogatások, munka, keresések, midi, mov, mp3, mp4, gp3, vicces, ostoba, véletlen, rejtett kamerás, Blues, pop, könnyűzene, komolyzene,

    szólj hozzá: Ez végre más!...

  • Mutasd meg ki vagy! Lehetsz országos sztár!

    Töltsd fel-magad, jelenj meg-nekünk, keress pént-magadnak! http://netsound.hu

    csengőhangot, mobilvideót, aminációs filmet, tudsz csinálni?

    Előadóművészek, zenekarok, szólóénekesek, és bárki más, figyelem!

    Műsorodat, klippedet, saját előadásodat, most eladhatod. Legyél TE a legnépszerűbb és keress PÉNZT!

    Tehetséges vagy? Mutasd meg! Nem szükséges profi filmet készíteni, egy jó minőségű amatőr felvétel is elég lehet. Felkeltheted mások érdeklődését, hiszen a kép felér ezer szóval. A netsound.hu klub, kreatív emberek, alkotók, zenészek, festők, grafikusok, költők, színészek és írók, végtelen, szellemi, kultúrközpontja.

    4/27/2009

    videó csengőhangok, várakoztató hangok, csengőhangok, mobil, mobilhangok, mobil hátterek, mobil zenék, ringtones, mobil tartalom, mobil versek, mobil képek, háttérképek, képek, rajzok, letöltések, eu, grafika, festmények, zene, zenék, zenék mobilra, zenék telefonra, zenék keresése, blog, profil, download, zene és szöveg, zene, roma, mobil mix, zenei, mobil mix-ek, videó hirdetés, videó társkeresés, vid-up, buli, klip, klippek, mobil videók, minivideók, akciók, filmek, sztárok, jelenetek, játékok, hangjátékok, saját, alkotások, tehetségek, önéletrajzok, videó önéletrajzok, művek, hírnév, pénz, karrier, jövedelem, siker, hirdetések, castingok, válogatások, munka, revolution, keresések, midi, mov, mp3, mp4, gp3, vicces, ostoba, véletlen, rejtett kamerás, Blues, pop, könnyűzene, komolyzene, csengetőhangok, csengetési hangok, váróhangok, kicsengőhangok, feltöltőhangok, Party, Techno, Feltöltés, Saját zene, Electro, House, Proggie, Trance, Breakbeat, Music, Party photo, Partyfotó, Hardtechno, Elektro, Partyvideo, Bulik,

    szólj hozzá: Tehetséges vagy? Mutasd meg!

Üzleti partner keresés

  • Előadóművészek, zenekarok, szólóénekesek, és bárki más, figyelem!

     Műsorodat, klippedet, saját előadásodat, most eladhatod. Legyél TE a legnépszerűbb és keress PÉNZT!

    Tehetséges vagy? Mutasd meg! Nem szükséges profi filmet készíteni, egy jó minőségű amatőr felvétel is elég lehet. Felkeltheted mások érdeklődését, hiszen a kép felér ezer szóval. A netsound.hu klub, kreatív emberek, alkotók, zenészek, festők, grafikusok, költők, színészek és írók, végtelen, szellemi, kultúrközpontja.

    Készíts te saját tartalmat! A NetSound TE VAGY! 

    Az ötletek, a hangok, a zenék, az animációs filmek, a mobil videók vagy minivideók, a saját alkotás, öröme a játék, mind a kedvenceid. 

    Itt az európai felhasználók között, ötletes, jó produkciókkal, valóban lehetsz nemzetközi sztár, a tehetség, végül kamatozik. 

    Az érdeklődés, felkeltése, a színvonalas tartalom, a mondanivaló, az alkotás, része. Sikeres klubtagként, a határ a csillagos ég! 

    Értékes, egyedi, sikeres, tehetséges, alkotók egy klubban. Ezért a hihetetlen kínálat, és tagként pénzkereseti lehetőség vár. 

    A legtöbb, mobiltelefon, kompatibilis, a kínált, tartalmakkal. Ezért regisztrálj... http://www.netsound.hu