Cégprofil
 

Cikkek

  • Lakberendezési ötletek

    Lakberendezési ötletek

    Otthonunk berendezési tárgyait az ember, vagyis mi használjuk, tehát a méretezés alapja minden esetben maga az emberi test, de ez még nem elegendő, figyelembe kell vennünk a használatukhoz szükséges helyet is. A következőkben néhány általános méretezési és használati elvet ismertetünk.


    Térkapcsolatok

    A különböző helyiségek egymással kapcsolatban állnak, egymásból nyílnak és egy központosan elhelyezett téren át közelíthetőek meg. A terek kapcsolása a forgalom kialakítása szerint többféle elrendezésű lehet. Az elrendezést építész nyelven alaprajznak hívjuk.


    Előszoba

    Az előszoba legkisebb szélességi mérete két egymás mellett elhaladó ember helyigényéből adódik (60+60=120 cm). További 20 cm-rel növeli az előszobában elhelyezett ruhafogas. Ezeket a méreteket különösen a rövid előszoba esetén kell betartani. Nagyobb forgalom esetén a kabátok le- vagy felvétele, a túlságosan szűkre méretezett előszobában kényelmetlenné válik. Az előszoba a lakás és a lépcsőház közötti fekvése miatt igen fontos szerepet tölt be: letompítja a zajokat, elosztja a forgalmat, feltartóztatja az illetéktelen látogatókat, továbbá kabátok, kalapok, tisztítószerek és egyéb holmik tároló helyéül szolgál.


    Konyha és étkező

    A konyha nem csak az étkezés és főzés helyszíne, gyakran az esti családi beszélgetések is itt zajlanak. Berendezésénél fontos a könnyen tisztíthatóság és a különböző háztartási gépek praktikus elhelyezése.

    A konyha olyan lakáson belüli munkahely, amelyet sajátosan kell felszerelni, illetve berendezni. A konyhák korszerűsítéséhez először a munkafolyamatokat kell elemezni az ideális technológiai sorrend megállapítására. Egyrészt megfelelő sorba kell rendezni a bútorokat, másrészt az egyes elemek méreteinek összehangolásával egymáshoz illeszkedő berendezést kell kialakítani. Ezzel a konyhai munka folyamatossá, minden felesleges lépés elkerülhetővé válik. Konyhabútorokat színben és fazonban is sokfélét gyártanak, kedveltek a beépített konyhagépekkel ellátott bútorok. Konyhánk színvilága ma már nem kell, hogy klasszikus fehér legyen, sok-sok szín közül választhatunk.

    Konyhánk esetében külön szót kíván a munkapult színének kiválasztása. A világos szín tágítja a teret, tisztaságot sugall és szemünket sem erőlteti feleslegesen, de választhatunk sötétebb, domináns színek közül is. Ezeken a vízcseppek száradás után erősebben kirajzolódnak, főként az egyszínű munkalapokon.

    A világításra is gondoljunk, fontos az általános világítás mellett a mosogató és a munkapult feletti helyi világítás, melyet célszerű úgy elhelyezni, hogy szemünkbe közvetlenül ne jusson fény. Ma már a konyhabútorgyártók megoldják ezt a problémát. A lakás bútorozási tervének elkészítésekor nemcsak arra kell gondot fordítani, hogy az étkezőasztal a hozzátartozó székekkel elférjen, hanem arra is, hogy rendeltetésének megfeleljen, tehát az asztal körüli mozgáshoz szükséges helyet is biztosítani kell. Legalább annyi helyet kell hagyni, hogy a tálalás, tányércsere végrehajtható legyen anélkül, hogy az asztalnál ülők kénytelenek legyenek felállni, vagy székükkel félrehúzódva helyet adni.


    A nappali

    A nappali otthonunk központi része, itt ücsörög és beszélget családunk esténként, itt fogadjuk vendégeinket. Reprezentatív, kényelmes környezet teremtése a legcélszerűbb. Berendezésének, hangulatának kialakítására sok-sok lehetőség kínálkozik a hétköznapitól a különleges megoldásokig.

    Nappalink térarányait optikai hatásokkal, a fal színek és a világítás helyes megválasztásával bátran alakíthatjuk. A plafon világos színe magasítja a teret, ugyanezt a hatást eredményezi, ha a mennyezetet is megvilágítjuk. Ha nappalink ablakai kis méretűek, akkor is a helyiség ékeivé tehetjük őket. Apró trükkökkel egyszerűen, növelhetjük látszólagos méretüket, például a helyiség stílusával összhangban lévő textilekkel, függönyökkel.

    A jól megválasztott bútor is lehet különlegessége nappalinknak, de növénysarok, kandalló vagy egy festmény is egyedi hangulatot teremthet. A szín és formavilág kialakításánál egyéni ízlésünket, fantáziánkat és kreativitásunkat bátran használhatjuk szem előtt tartva a lakberendezés általános szabályait.


    Hálószoba

    Otthonunk legintimebb zónája, a pihenés és alvás helyisége. Hangulatát egyéni ízlésünk alakítja. Célszerű lágy, nyugtató színekkel, puha, kellemes textilekkel berendeznünk, ezek környezetében jobban el tudunk lazulni, könnyebben pihenhetünk. Összhangot és egyensúlyt teremtve a szín párok helyes megválasztásával, erőteljesebb színekkel is berendezhetjük hálóhelyiségünket, de arra mindig gondolnunk kell, hogy itt pihenni fogunk.

    Ha nincs külön gardrób helyiség a lakásban, akkor a berendezésénél gondoljunk arra, hogy ide kell helyeznünk ruhatárunk nagy részét, tehát tároló helyre is szükségünk lesz. Egyéni hangulatot teremthetünk hangulatvilágítással, vagy akár dekoratív olvasólámpák segítségével is.

    Sok esetben a hálószobába kerül a dolgozó sarok is, hiszen úgy gondoljuk, nyugodtabb, félrevonulásra alkalmasabb helyet nem is találhatnánk. Ezt jól gondoljuk meg. Az előbbi állítás csak akkor állja meg a helyét, ha életritmusunk olyan, hogy munkánkkal nem zavarjuk az éppen pihenni vágyó családtagot. Amennyiben meg tudjuk oldani a dolgozósarok elhelyezését a lakás egyéb helyiségében, ne a hálószobába telepítsük munkaasztalunkat.


    Fürdőszoba

    Ma már sok-sok változatos lehetőség kínálkozik fürdőszobánk berendezésére, szinte csak pénztárcánk szab határt képzeletünknek.

    Általában igény a nagyobb fürdőhelyiség, ezek ízléstől függően nagyon látványosan berendezhetőek. Ha az otthonunk adottságaiból kifolyólag kicsi a fürdőszobánk, akkor sem kell elkeserednünk, hiszen jól megválasztott berendezési tárgyakkal és egy kis ötletességgel kellemes összhatást teremthetünk a szűkös hely ellenére.

    A tükrök csodákra képesek, optikailag a nagy térnövelő hatást érhetünk el segítségükkel. A színek is jótékonyan növelhetik a teret, gondoljunk a világoskékre, amely a természetben is nagy felületeken látható, pl. égbolt. Ha nem is tudatosan, de ennek a jól ismert élménynek is köszönhetően nagyobbnak érezzük a kék felületet. A világos, pasztellszínek szintén ilyen hatásúak. A burkolat variálásával is remek, olykor meglepő hatások érhetőek el. Fürdőszobánk tervezésénél ne feledkezzünk meg a mosógép elhelyezéséről sem abban az esetben, ha nincs külön mosókonyhánk. A világítás helyes megválasztása hangsúlyos szerepet kap, nem csak a megfelelő hely tekintetében, de a fény színe sem közömbös, hiszen torzíthatja a színeket, ez különösen sminkelés esetén lehet kellemetlen hatású.

     

    Vass Enikő, lakberendező
    ncDesign.hu

    4/29/2010


  • Miben segíthet a lakberendező?

    Miben segíthet a lakberendező?

    Hasznos tanácsokat kaphatunk tereink összképének javítására, a holt terek kihasználására, a megfelelő színek kiválasztásához... Világítástechnika területén, a hangulatfények és a központi megvilágítás helyének kiválasztásában is hasznos meghallgatnunk a lakberendező véleményét. Ha ragaszkodunk egy régi családi bútordarabhoz, de nem illik otthonunk stílusához, vagy régi bútorainkat szeretnénk új ruhába öltöztetni, bátran kérjük szakember segítségét. Ha éppen a komplett munka kivitelezésére nincs elég pénzünk, csak részletekben tudunk beruházni, a lakberendező segíthet egy célszerű ütemterv elkészítésében. Ne feledjük, kérdezni nem bűn. Nem lehetünk egyszerre mindenben szakemberek, merjünk tanácsot kérni.

    Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik az igényes, célszerűen és kényelmesen berendezett lakások iránt. Talán a piacon jelentkező hatalmas kínálat is oka, hogy az emberek többsége tudatosan készül majdani otthona berendezésére, nem csupán szobákat, konyhákat és egyéb helyiségeket igyekszenek gyártani, hanem egyéniségükhöz igazodva próbálják kényelmüket megteremteni.

    Sokan nincsenek is tisztában azzal, mi is pontosan a lakberendezés, egyszerűen a bútorkereskedelmet értik alatta. Ennek a tévhitnek az elmélyülésében nagy szerepe van azoknak az üzleteknek, ahol lakberendezés feliratú cégtáblával hirdetik eladó bútoraikat, de szolgáltatásuk kimerül az eladásban. Ma már, egyre több bútorüzletben dolgoznak olyan szakemberek, akik lakberendezési tanácsokkal szolgálnak a szó valódi értelmében.

    A lakberendezés tulajdonképpen jól szervezett csapat munka. Csapatmunka, melyben fontos szerepe van a megrendelőnek, a lakberendezőnek és mindazoknak, akik segítik az ő közös munkájukat. Ha igazán látványos eredményt szeretnénk, akkor minden szakipari munkát végzőnek közös összefogással kell haladnia a cél irányába. Ne gondolja senki, hogy működik az amerikai filmekben jól bevált módszer: "Itt a kulcs, 2 hónap múlva jövök és szeretnék beköltözni!". A megrendelőnek folyamatosan kontrolálnia kell az eseményeket, hiszen ő lesz az, aki számára otthont jelent majd a berendezett lakás. Az, hogy milyen lesz otthonunk, nem csak a pénztárcánkon múlik. Meg kell találnunk azt a személyt, akivel eredményesen együtt tudunk dolgozni. Ne féljünk ötleteinkbe beavatni a szakembert - még ha azok kivitelezhetetlennek tűnnek is - pontosan azért szakember, hogy elképzeléseinket olyan formába öntse, ami technikai és használhatósági szempontból egyaránt kivitelezhető.
    Miért ne adhatnánk meg a kezdőlökést mi magunk?


    Mi is tulajdonképpen a lakberendezés?

    A lakberendezési tevékenység nem a lakberendező saját vágyainak, elképzeléseinek megvalósítása kell legyen, hanem a megrendelő kívánságainak célszerű, praktikus és igényeihez mért megtervezése, kivitelezése.

    Az emberi otthon kialakítása során nem csupán lakásokat gyártunk, hanem az ember életfunkcióinak megfelelő jól használható élettereket alakítunk ki, melyek személyre szabottak. Célszerűség, kényelem, elegancia... talán ez a néhány szó foglalja össze legjobban azokat az elvárásokat, melyek irányelvei lehetnek a lakberendezésnek. Lakásunk berendezésekor legfontosabb szempont az otthonteremtés. Mindenki számára más és más tulajdonságok jellemzik az otthont. A lakberendező feladata nem könnyű, hiszen ahhoz, hogy megelégedés övezze munkáját, egy másik személlyel kell teljes mértékben azonosulnia. A lakberendező számára az egyik kulcsfontosságú feladat a megrendelőivel való jó kapcsolat kialakítása, hiszen ez a teljes bizalom alapja.


    Hogyan várjuk a lakberendezőt?

    Az első találkozás általában meghatározza a későbbi együttműködés minőségét. Szánjunk rá elegendő időt, ne kelljen időre rohannunk sehová, egyszóval teremtsünk a találkozásra nyugodt körülményeket. Célszerű, ha az első megbeszélésen jelen van minden olyan fél, aki a lakásban lakik vagy lakni fog, hiszen nem csak a családfő számára készül a majdani otthon. Általában szükség van otthonunk alaprajzára. Ha ez nem fellelhető, akkor a lakberendező a helyszínen leméri a szükséges méreteket és ezek alapján készíti el az alaprajzot. Gondoljuk át, mik azok a dolgok, melyek számunkra alapvetőek és nélkülözhetetlenek. Ha felkészültünk, jöhet a találkozó...


    Mi a lakberendező feladata?

    Változtatások lehetőségének számbavétele, ezek nagyságrendi költségének tervezése és időigénye... Ez mind-mind része a lakberendezésnek, csak ezek után kerülhet sor az aprólékos munkára.

    Az esetek többségében meglévő körülményekhez kell alkalmazkodni, hiszen a lakberendezőt a már kész falak és adott színű burkolatok várják. Ilyenkor sincs gond, hiszen ma már egyre többen tudatos munkával és nagy körültekintéssel látnak hozzá otthonuk kialakításához. Egyszerű díszítéssel, apró trükkökkel sok probléma megoldható. Mégis az elért eredmény sokkal hatásosabb lehet, ha már a kezdetek kezdetén, akár az építészeti tervezés idején felkeresik a szakembert és tanácsot kérnek tőle.

    Az első lépés a térkapcsolatok helyes megtervezése, vagyis el kell döntenünk, melyik helyiségnek milyen szerepet szánunk. Ezt követi a bútorok alaprajzi elhelyezése a használhatóság teljes figyelembevétele mellett. Általában több bútorelrendezési variáció készül, ezek közül kerül kiválasztásra a megvalósítandó terv. A lakberendezőtől kaphatunk tanácsot a bútorok beszerzésének helyére, vagy ajánlhat megfelelő szakembert az egyedi bútorok elkészítésére.
    Ha kész a szimpatikus elrendezés, a lakberendezővel közösen kiválaszthatjuk a nekünk tetsző színeket, anyagokat és személyes tárgyainkkal díszíthetjük a falakat, vitrineket. Ha nem vagyunk biztosak a kiválasztott színekben, kérhetjük a lakberendezőt több színhangulatot bemutató terv készítésére is, így könnyebb a döntés. Ne feledtezzünk meg a világítás tervről sem, hiszen előre meg kell terveznünk a kapcsolók és világító testek helyét, mert ideális esetben a vezetékeknek még a vakolás előtt helyükre kell kerülniük.
    Ha papíron kész a terv kezdődhet a megvalósítás. Fontos minden munkafolyamat után szemügyre venni, átvenni az elkészült munkát, mert az esetleges változtatásokat ilyenkor még könnyebben megoldhatjuk. Legjobb, ha folyamatosan követjük az eseményeket.


    Vass Enikő, lakberendező
    ncDesign.hu

    4/29/2010


  • ncDesign lakberendezés

    Aki lakberendezőt kér fel, az nem akar semmit a véletlenre bízni!
    Időt, pénzt és utánajárást takarít meg, mivel engem naprakész információkkal látnak el a kereskedő és kivitelező cégek. Tudom, hogy mikor, melyikhez forduljak árajánlatért, mintákért, akár többtől is bekérve, ezzel megkönnyítve a megrendelő választását.
     

    Szolgáltatások:

    • Felmérés, felszerkesztés
    • Berendezési terv (alaprajz és/vagy falnézetek)
    • Téri ábrázolások, lakberendezési rajz
    • Fürdőszoba, konyha, stb. berendezési konszignáció (egyedi bútor és berendezési tárgyak összeállítási rajza, gyártási terve)
    • Burkolatterv (padló, fal)
    • Egyedi beépített bútorok terve
    • Lámpakiosztás, világítás kiválasztása, megtervezése
    • Lakástextíliák kiválasztása (függöny, szőnyeg, dekor textil)
    • Színtervek, tapéta kiválasztása
    • Díszítés, dekorálás ajánlása, kivitelezése
    • Katalógusok, anyagminták bemutatása a megrendelő igényei szerint (ez minden anyagra vonatkozik, ami beszerzésre kerül: belső ajtó, burkolat, parketta, lámpák, szőnyeg, tapéta, bútorok, stb.)
    • Vásárlásokban való részvétel, árajánlatok bekérése, megrendelések bonyolítása
    • Kivitelezés lebonyolítása, műszaki felügyelet, kivitelezőkkel való kapcsolattartás

    Bővebben a szolgáltatásokról

    4/29/2010


Termékek, szolgáltatások