AA STÁDIUM KFT - BUDAPESTI MÉRMÖKI IRODA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

AA STÁDIUM KFT - BUDAPESTI MÉRMÖKI IRODA

Rövid leírás:

Cégünk elődje a Stádium Gmk. 1985-ben alakult 4 fővel. Egy nagy olajtársaság állapotfelügyelettel foglalkozó néhány mérnöke magánvállalkozást hozott létre, melyben, túlórában, illetve hétvégenként végezték a munkát.

Részletes leírás:

A változásokhoz igazodva 1991-ben új működési formát vettünk fel (kft.), elkezdtünk alkalmazottakat foglalkoztatni és kiterjesztettük szolgáltatásaink körét. Ugyanebben az évben - felismerve a műszaki, diagnosztikai életben lévő információhiányt - szerveztük első Diagnosztikai és Energorep konferenciáinkat. 1993-ban nyitottuk meg a szegedi központ melletti első mérnöki irodánk - Oroszlányban. 1998-ban, többévi tudatos felkészülés után léptünk ki a karbantartás-szervezési piacra. Az évek során a kezdeti 4 főről 24-re emelkedett az alkalmazotti létszám, kb. 65%-os piacrészesedést értünk el a magyarországi műszaki diagnosztikai szolgáltatói piacon, több újságban jelentek meg szakcikkeink, számos alkalommal tartottunk előadást hazai és külföldi konferenciákon, egyetemeken, főiskolákon, amelynek eredményeként több szakdolgozónk volt, kutatási-fejlesztési projectekben vettünk részt: reméljük sikereinkkel Önt is sikeresebbé tehetjük

Kulcsszavak:

diagnosztika, oktatás, phpwebsite, stdium, mszaki diagnosztika, rezgsvizsglat, rezgsmrs, termogrfia, termogrfis vizsglat, motorram, motorram analzis, anyagram analzis, kiegyenslyozs, egytengelysg, egytengelysg bellts, szivrgsvizsglat, ultrahangos szivrgsvizsglat, szivrgsdetektls, csapgy, csapgyhiba, egyenslyozatlansg, rezonancia, alapfellazuls, hkamera, htrkp, tps, lean, toyota production system, termelkenysg, pull, kaizen, 5s, tpm, total productive maintenance, jidoka, poka yoke, just in time, jit, hz, oee, overall equipment efficiency, autonm karbantarts, karbantarts fejleszts, berendezsfejleszts, oktats, trning, motivci, vesztesgforrsok eliminlsa, oee csoport, one piece flow, kanban, mfa, material flow analysis, cmms, computerized maintenance management softver, kpzs, bevezets, smed, single minute exchange minute of die, ci, continous improvement, tv lap, karbantartsi mix, t cdula, kezdeti tisztts, opl, egypontos lecke, tpm tbla, vizualizci, standard, value stream mapp