ADORJÁNI DIÁKSZÁLLÓ ÉS TÁBORHELY
- DÓZSA GYÖRGY ÚT 1.
8888 LISPESZENTADORJÁN, ZALA
GEO : 46.546990 , 16.664191
Telefon : 93/565-006
Fax : 93/565-006
www.lispeszentadorjan.hu
Rövid leírás:
A szálló a település központjában épült iskolából lett kialakítva. Lispeszentadorján három község - Lispe, Szentadorján és Erdőhát - egyesüléséből született meg 1937-ben, de e települések históriájának kezdete jóval korábbra datálható. Szentadorján egyike hazánk legősibb településeinek. Egyes történészek szerint megalapítói azok a székelyek voltak, akik a nyugati gyepüket védték a külső támadásokkal szemben. 1024-ben Szent István király a falut a zalavári apátságnak adományozta. Szentadorján ugyanis már ebben az időben templomos hely volt; temetőjében ma is láthatók a hajdani klastrom romjai. A kolostor többször gazdát cserélt: építtetői a templárius barátok voltak, a törökkorban aztán a johannita lovagok birtokolták, ami alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy az épületnek szakrális jellege mellett védelmi funkciói is lehettek.
Részletes leírás:
2003 őszén nyitotta meg kapuit a szentadorjáni turistaszálló és kemping. A szálló a volt iskolából került kialakításra, könnyen megközelíthető, hiszen a község központjában, a templommal szemben áll (Jókai Mór utca 2.). Közvetlen szomszédságában találhatjuk a helyi vegyes- és italboltot, a tele- és kultúrházat és a helyközi buszmegállót. Az épületben 50 fő számára tudunk szállást biztosítani, de az udvarban sátorozási lehetőség is adott. Három szoba 15-15-15 ágyas, a negyedik pedig négy ágyas. Bennük tábori ágyak találhatók, párnával és pokróccal, ezért legcélszerűbb, ha vendégeink hálózsákot hoznak magukkal.
Kulcsszavak:
sportpálya, játszótér, kirándulás, kerékpárral, gyalog, kisvasuttal, adorjáni diákszálló, diákszálló,
