AKADÉMIA KLUB ÉTTEREM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

AKADÉMIA KLUB ÉTTEREM

Rövid leírás:

2000 májusától vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy irányíthatom az Akadémia Klub Étterem működését. Nagyon sok örömmel jár és egyben megtisztelő feladat is itt dolgozni, hiszen ezt az épületet átjárja a történelem és a kultúra. Nem kisebb emberek fordultak meg itt, mint Arany János, Kodály Zoltán, Babits Mihály, Mikszáth Kálmán, Bartók Béla, Jókai Mór vagy Illyés Gyula - hogy csak néhány nevet említsünk. Ők mind ugyanazon a lépcsőn mentek fel az emeletre, ugyanazon az ablakon át tekintettek ki a Vörösmarty-teremből Dunára és a Lánchídra 100-140 évvel ezelőtt, ahonnan mi is csodáljuk ezt a gyönyörű panorámát. Rendezvényszervezés: +36 1 473 1635 . Catering: +36 1 312 2018.

Részletes leírás:

Hiszem, tudom, hogy az Akadémia egyedi helyszín. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy miben vagyunk mások mi, mint a többi első osztályú szolgáltató Budapesten. Erre roppant egyszerű a válasz, Magyar Tudományos Akadémia csak egy van. Az Akadémia Klub csodálatos termei, amelyeket 1998-ban Finta József tervei alapján rekonstruáltak, páratlanok egész Budapesten, Magyarországon, és talán a világon is. Mi ehhez a feladathoz próbálunk felnőni nap mint nap és első osztályú, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani, hogy méltóan mondhassuk: mi az Akadémia Klub szolgáltatói vagyunk. Tudásunk legjavát nyújtva azon fáradozunk, hogy minden nap elégedettek legyenek vendégeink. A filozófiánkban ugyanúgy megjelenik a régi és az új találkozása, az örök körforgás, a megújulás, mint az ételeinkben és az arculatunkban. A gasztronómia nyelvére lefordítva ez a tradicionális magyar ételek korszerű konyhatechnológiával történő elkészítését, modern tálalását, a régi alapanyagok újszerű felhasználását jelenti. Exkluzív, zártkörű éttermünk Budapest központjában a Lánchíd lábánál, a Magyar Tudományos Akadémia Székházának földszintjén, a budai várra néző gyönyörű panorámával várja kedves vendégeit, esténként hangulatos élőzenével. Éttermünk üzemeltetése során célunk nem kevesebb, mint megmutatni klubtagjaink számára a magyar gasztronómiában és vendégszeretetben rejlő korlátlan lehetőségeket. Bízunk abban, hogy az alkotó maximalizmus és részletekben rejlő igényesség, mellyel Önt is vendégül látjuk, meggyőzik arról, hogy vannak még távlatok a vendéglátásban.

Idegen nyelvű leírás:

Our elegant and exclusive restaurant invites our guests to indulge in the breathtaking view of the Buda Castle and enjoy the stunning beauty of the illuminated Budapest in the evenings while listening to intimate live music. We would also like to present our club members with the imaginative and infinite variations offered by the ingenious examples of Hungarian cuisine and hospitality. Our restaurant welcomes guests in its a'la carte room and a separate hall, the latter occasionally let upon previous licence approval for rent as an event venue - besides the regular operation of the restaurant - providing space for 30-40 guests during seated dinners and for companies of 40-50 people at receptions.


Kulcsszavak:

éterem, étkezés, ennivaló, fő étel, reggeli, ebéd, vacsora, vendéglátás, vendégfogadás, menü, desszert, levesek, hidegtál, meleg étel, saláták, köretek, csoportos étkeztetés, rendezvény