AQUARIA TANÁCSADÓ IRODA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

AQUARIA TANÁCSADÓ IRODA

Rövid leírás:

Segíteni tudunk a vállalkozóknak, szervezeteknek, az önmaguk fejlődését fontosnak tartó embereknek abban, hogy a személyzet, önmaguk és együttműködésük fejlesztésével jobb eredményeket érjenek el vállalkozásaikban és magánéletükben, kapcsolataikban.

Részletes leírás:

Az AQUARIA Vezetési és Személyügyi Tanácsadó Iroda 1993 óta működik, több mint 20 éves szakmai háttér áll mögöttünk, kiváló szakemberekkel, hálózatban dolgozunk. Cégünk fő tevékenysége: szervezeti kultúra fejlesztése és emberi erőforrás fejlesztés több mint egy évtizedes tapasztalatunk van trénerek kiképzésében Csapatunk tagjai a felnőttképzés és a szervezetfejlesztés területén önállóan dolgozó szakemberek, akik közös értékrendjük alapján kapcsolódnak össze, hogy tudásukat közösen állítsák másik szolgálatába. Felsőfokú végzettséggel, egyetemi oktatói és tudományos kutatói múlttal rendelkező, magasan kvalifikált szakemberek vagyunk, akik a gyakorlati élet területén is jelentős szakmai tapasztalatokat szereztünk. Van közöttünk kommunikációs és értékesítési szakember, közgazdász, pedagógus, pszichológus.

Kulcsszavak:

cégfejlesztési tréning, csapatépítő tréning, eredményességi tréning, életvezetési tréning, időgazdálkodás tréning, kreativitás fejlesztés, outdoor tréning, tanácsadó iroda, személyzeti tanácsadás, tanácsadás, vezetői tanácsadás, tanácsadás, személyzeti tanácsadás, vezetőképzés, ügyfélkapcsolat , életvezetés, oktatás fejlesztés, ügyfélszolgálat, vezetői tanácsadás, vezetői tréning, személyzeti szervezetfejlesztés,