ARANY JÁNOS TEHETSÉGGONDOZÓ KOLLÉGIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

ARANY JÁNOS TEHETSÉGGONDOZÓ KOLLÉGIUM

Rövid leírás:

A tanulók, a szülők és az iskolák szívesen választották a kollégiumunkat. Ezt mutatja, hogy az Alapító Okiratban szereplő 280 fő helyett minden évben közel 300 tanulót vettünk fel.

Részletes leírás:

A diákönkormányzat javaslatára felvettük 1991-ben az Arany János Középiskolai Kollégium nevet, melyet 2003.-ban sok évi eredményes munka után Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium névre változtatták. A szabadidő szervezésére Arany János Szabadidős Klubot (egyesületet) alapítottunk, amelynek 200 tanuló és a felnőtt dolgozók voltak az alapító tagjai. Felejthetetlen élményt szereztek a kirándulásokon. Bejártuk az egész országot és a környező, határmenti településeket. Az évek folyamán az otthonosságot a tanulók komfortérzetét fokoztuk. Az utóbbi 5 évben rednkívüli fejlődések mentek végbe a kollégium életében. Az Arany János Középiskola Tehetséggondozó Kollégium jogelődjét a Fiú- és Leány Szakmunkástanuló Diákotthont a volt Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága számú határozatával alapította 1975-ben. A kollégium építése ekkor kezdődött el, s 1978-ban fejeződött be.. A nevelőmunka jó színvonalát mutatja, hogy 1981-ben elnyerte az intézmény a megtisztelő kollégiumi címet.

Kulcsszavak:

kollégium, szálláshely, diák, hotel, szálloda, szállodai szállás, szállás, étterem, kollégium tehetséggondozás, szálláshely, kollégium, szakkollégium