BÁCSALMÁSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

Kedvencekhezcégadatok változtatása

BÁCSALMÁSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

Rövid leírás:

Bácsalmás büszke természeti szépségeire, épített környezetére, az elmúlt évek eredményeire, de bátor a jövő céljainak megfogalmazásakor is. Sok új barátra és ismerősre, partnerre és befektetőre van szükségünk, hogy céljainkat elérjük, hogy életünket javítsuk. A város vezetése, és lakossága szeretettel vár mindenkit, aki kíváncsi Bácsalmás hagyományaira, kultúrájára, vagy gazdasági lehetőségeire. A turisztikai céllal ideérkezőket éppúgy örömmel látjuk, mint a befektetési, munkahely teremtési szándékkal rendelkezőket.

Részletes leírás:

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a település őse az avar kortól lakott volt. Az első nagy néppusztítást az Alföldet letaroló mongol, tatár hordák végezték, s ennél is végzetesebb volt az oszmán hódítás. Az ALMÁS, HAJMÁS néven említett település a Rákóczi szabadságharcot megtorló délvidéki hadjárat után kezd véglegesen betelepülni elsősorban délszlávokkal (nagyobb részt katolikus illírekkel), valamint az ország északi részeiről áttelepülő magyar, kisebb részben szlovák szökött jobbágyokkal. Bél Mátyás az 1735-ös leírásában Felső-Almás néven, kicsiny faluként említi. 1740-től saját parókiája és temploma van. Az 1768-as kincstári térképen a falu már a mai helyén van, a szőlők is fel vannak tüntetve. 1772. július 20-án ALMASKA SELO kamarai falu címén urbáriumot kapott. Jó termőföldje miatt az 1780-as években a lakosság száma a belső migráció, valamint Mária Terézia és II. József német betelepítési programja folytán ugrásszerűen növekedett. A németek (svábok) magasabb szintű termelési kultúrája hozzájárult a földközösség korai megszűnéséhez, az árutermelés kialakulásához. 1803-ban Almás egész területét megszerezték a közbirtokosok, akik 1808-ban kieszközölték az országos vásártartási jogot, a mezővárosi címet. 1848-ban Almás országgyűlési követválasztó központ lett, említésre méltó, hogy a lakosság Vörösmarty Mihályt választotta képviselőjévé Kossuth Lajos ajánlására. A lakosság létszámának növekedésével párhuzamosan a településen 1837 óta van gyógyszertár, 1855-től posta, kórház, 8 tantermes iskola, 1862-től távíró. Mezővárosi címét 1871-ben vesztette el, de közigazgatási szerepköre földrajzi fekvése folytán megnőtt, 1873-tól járási székhely lett Bács-Almás. Végleges helynevét (Bácsalmás) 1904-ben törvényhatósági rendelettel állapították meg.

Vélemények

  • kérdés??

    Rating 22/5
    zsigo laszlozsigo laszlo

    Szeretném a T. illetékestől,tudtommal ez a Jegyző asszony, meg kérdezni,hogy ha én mint vele született Haemophiliás vérzékeny betegségemből ,többszöri lábtörésből,sok izületi deformitásból,lábszáron lévő csont hártya gyulladásból/osteomilitisz/végbélrák,ortopéd cipő,és két könyök mankó használata mellett, nem kaphatom meg a közgyógy igazolványt 80%-os rokkantként akkor milyen betegségben szenvedő személyek kaphatják azt meg???.Az hogy bárhova kell mennem azt nagyrészt betegszállítóval,vagy valakit megkérve csak Gk.-val tudom csak meg oldani az már nem is számít??ágyban fekvő pelenkás betegnek kell ahhoz lennem hogy jogosult legyek a Közgyógy igazolványra??hol ott orthopéd cipőt kell minden évben csináltatnom,gyógyszer költségeim vannak a rák miatt étrend kiegészítő ENSURE + HN-t kellene naponta fogyasztanom,az már nem is számít???.Válaszát nagy Tisztelettel várom akár E.mail ben,vagy a 06-30-891-40-42 tf számon Tisztelettel Zsigó László.10/22/2011 12:56:34 PM

    Címkék: közgyógy elátás
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • ház

    Rating 33/5
    kovacs.margitkovacs.margit

    egész aranyosak a községházána z ügyfélfogadók. van jo sok munka(köz) amit el lehet vállalni:D12/28/2007 5:47:36 PM

    Címkék: munka kedvesség szolg.
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

Írj véleményt

Kulcsszavak:

információszolgáltatás, önkormányzat, pályázat, mezőváros, almás, közösség, kisváros, városgazdálkodás