BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ZALAEGERSZEG

Kedvencekhezcégadatok változtatása

BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ZALAEGERSZEG

Rövid leírás:

Általános Iskola

Részletes leírás:

Zalaegerszeg város fejlődése, az egyre növekvő létszámú lakosság igénye szükségessé tette, az 1930-as évekre egy új iskola építését. Ehhez telket már 1930-ban kijelöltek a mai Kosztolányi (régen Erzsébet királyné) és a Petőfi utca sarkán. Ám a gazdasági válság miatt sem az állam, sem a város nem tudott építkezni. Ez csak 1935-ben indult meg ( Hajs István budapesti építész tervei alapján), és a tanítást 1937. őszén kezdték meg az új épületben. A városban eddig szétszórtan működő Polgári Fiúiskola ekkor nyert együttes elhelyezést a mai Petőfi Sándor Általános Iskola régi szárnyában. Az új épületben 8 tanterem, igazgatói iroda, tanári szoba, tornaterem, rajzterem, kézimunkaterem, fizikai előadó volt. A tanárok és hitoktatók száma 10 fő, az iskola igazgatója az 1923-tól a polgári fiúiskolát igazgató Zsuppány József lett. A háború alatt polgári fiúiskola épületét igénybe vette a magyar illetve a német hadsereg, és a tanítás rendszertelenné vált.

Kulcsszavak:

általános iskola, oktatás, nyelvoktatás, gyerek, sport, tantárgy