BHIM RAO EGYESÜLET

Kedvencekhezcégadatok változtatása

BHIM RAO EGYESÜLET

Rövid leírás:

A Bhim Rao Egyesület kiemeltenközhasznú társadalmi szervezet, amely 2002-ben jött létre. Az Egyesület alapvető célja a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok általános iskolából középiskolába, illetve középiskolából a felsőoktatás intézményeibe való bejutásának, valamint ezen intézményekben való sikeres helytállásának elősegítése és támogatása. A fentiekhez kapcsolódó műveltségfejlesztő és szociális munka - valamint egyéb olyan tevékenységek szervezése és végzése, melyek szintén elősegítik az Egyesület fő céljának megvalósítását. A Bhim Rao Egyesület a célcsoport hatékony oktatási és képzési tájékoztatását, intézményi kapcsolatfelvételét, felzárkóztatását segíti, illetve kulturális és szabadidős programok szervezését vállalta fel Küzd a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció ellen.

Részletes leírás:

Az Egyesület stratégiai célja, hogy a hátrányos helyzetű, általános iskolás fiatalok lehető legszélesebb körét elérje, vagy elérésükhöz hozzájáruljon, s őket a középiskola elvégzéséhez, szakma és végbizonyítvány megszerzéséhez hozzásegítse, kialakítva egy olyan oktatási rendszert, amely meggátolja a hátrányos munkaerő piaci helyzet újratermelődését a roma társadalomban. A Bhim Rao Egyesület a célcsoport hatékony oktatási és képzési tájékoztatását, intézményi kapcsolatfelvételét, felzárkóztatását segíti, illetve kulturális és szabadidős programok szervezését vállalta fel. Küzd a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció ellen. Az Egyesület stratégiai célja: olyan komplex programok megvalósítása a hátrányos helyzetű családok körében, mely mind az általános iskolás fiatalok lehető legszélesebb körét elérje, vagy elérésükhöz hozzájáruljon, s őket a középiskola elvégzéséhez, szakma és végbizonyítvány megszerzéséhez hozzásegítse, kialakítva egy olyan oktatási rendszert, amely meggátolja a hátrányos munkaerő piaci helyzet újratermelődését, mind pedig a családtagjaik számára szervezünk képzési, átképzési programokat melyekkel piacképes szakmai tudást szereznek és foglalkoztatásba kerülhetnek, ezáltal tartós munkalehetőséghez jutnak és visszakerülnek az elsődleges munkaerő piac világába.

Kulcsszavak:

pályaorientáció, szociális munka, műveltséget fejlesztő segítségnyújtás, tanártovábbképzés, kutatás, meditáció, pszichológiai tanácsadás, kulturális programok, szabadidős programok, nemzetközi cserekapcsolatok szervezése, kiadványok megjelentetése, jogsegélynyújtás, munkahelyteremtés, munkaerő-piaci tevékenység, munkaerő-kölcsönzés, munkaerő-közvetítés, mezőgazdasági tevékenység, vendéglátási tevékenység, idegenforgalmi tevékenység, ösztöndíj tevékenység, szociális tevékenység, egészségügyi tevékenység