BIOVIT PHARMA KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

BIOVIT PHARMA KFT.

Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A Biovit Pharma Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. azzal a céllal jött létre, hogy kedves vásárlói és állandó viszonteladó partnerei részére olyan termékek megvásárlását tehesse lehetővé Magyarországon is, melyek világviszonylatban már jól ismertek, viszont hazánkban még eddig nem voltak elérhetőek.

Részletes leírás:

Az ERDIC gabonatabletta, tényleg csak növény összetevőkből áll, NEM tartalmaz hormont, illetve semmilyen kémiai- (szintetikus-), állati- vagy genetikailag módosított anyagot. Természetes hatóanyagok összetételével, minden kellemetlen mellékhatás nélkül fejti ki hatását. A világon több mint 100.000 nő választotta már ezt a Mellszépítő Programot, hogy természetes és veszélytelen módon érhessen el változást. Ez egy étrend-kiegészítő gabona összetétel, melyet a gyönyörű mellekért fejlesztettek ki. Nem hat egyik napról a másikra. Folyamatos szedés mellett az első két hónapban nagyon ritkán, a két-három hónap eltelte után viszont már érezhető a változás. Előnye, hogy nem kell sem a méretekhez, sem az mell állagához igazodni, ha valaki a szedését el kívánja kezdeni. Szoptatás, hirtelen súlycsökkenés hatására bekövetkezett természetes változások mellett is, akár változókorban is nyugodtan szedhető ERDIC gabonatabletta. ERDIC Mellszépítő Program, biztonságos és teljesen természetes. nyitvatartás: Hétfő-CSütörtök: Zárva, Péntek: 15-17, Szoombat-Vasárnap: Zárva. Ügyfélszolgálat: munkanapokon 800 - 1830

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

online kereskedelem, webáruház, fogyókúra, funkcionális táplálék kiegészítő, biobolt, biotermék, tabletta, mellnagyobbítás, kifejlesztés, étrendkiegészítő, növénykivonat, nagykereskedő, szépségápolás, kutatómunka, egészséges életmód, gyógyszertár