BOKRÉTA IFJÚSÁGI OTTHON

Kedvencekhezcégadatok változtatása

BOKRÉTA IFJÚSÁGI OTTHON

Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

Rövid leírás:

A Budapest Főváros Önkormányzata Ifjúsági Otthonát 1981-ben hozta létre a Budapest Fővárosi Tanács a deviáns magatartású, speciális nevelést igénylő 14-18 éves korú állami gondoskodásban élő fiúgyerekek részére, illetve az 1992-ben történt alapító okirat módosítás szerint az otthonban nagykorúvá vált, családi háttér nélküli, dolgozó fiatalok elhelyezése és utógondozása céljából 60 férőhellyel. A totális intézményi struktúra képtelen volt megfelelni azoknak a szakmai elvárásoknak, ezért szükségessé vált átalakítása. Ez a folyamat 1995 szeptemberétől indult. 1997. március 31-vel a fent nevezett intézményi struktúrát lebontottuk.

Részletes leírás:

Az Otthon Budapest IX. ker. Bokréta u. 3. sz. alatt található. Kellemes, zártudvarú épület, az államosítást megelőzően szociális nővérek otthona, klasszikus szociális munkát végző tevékenységgel, fiatal lányok számára. Későbbiekben kollégium szakközépiskolások és szakmunkástanuló fiúk részére. 1981-ben a Fővárosi Tanács speciális fiúnevelő otthont hozott itt létre antiszociális 14-18 éveseknek. Az intézmény 1984-ig tartó időszakában a büntetés és az elrettentés jellemezte a pedagógiai eszköztárat. Egyszemélyes cellák, törvénytelen 90 napos, zártrészlegre történő beutalás és heti "elbeszélgetés" rendőrségi összekötőkkel. 1984-től progresszív, gyógyító-nevelő tevékenységet megjelenítő modell kísérlet, melyben egyértelműen megjelentek a hagyományos gyakorlattól eltérő tényezők, amelyek alapján változások jelenhettek meg a nevelőotthon életében és a növendékek állapotában. 1989-től a gyógypedagógiai irányultság háttérbe szorulása és nevelőotthoni struktúrába ágyazott nevelőotthonként funkcionáló ifjúsági otthon, amely intézményi rendszer specifikus anomáliákat hordozott, alternatív megoldások nélkül. 1995. augusztus 1.-től "Segítőház" koncepciót indító, az aktuális társadalmi változásokhoz igazodó, alternatív szolgáltatást, biztosit gyermekvédelmi intézmény. A Budapest Főváros Önkormányzata Ifjúsági Otthonát (1094 Budapest, Bokréta utca 3.) 1981-ben hozta létre a Budapest Fővárosi Tanács a deviáns magatartású, speciális nevelést igénylő 14-18 éves korú állami gondoskodásban élő fiúgyerekek részére, illetve az 1992-ben történt alapító okirat módosítás szerint az otthonban nagykorúvá vált, családi háttér nélküli, dolgozó fiatalok elhelyezése és utógondozása céljából 60 férőhellyel. A totális intézményi struktúra képtelen volt megfelelni azoknak a szakmai elvárásoknak, ezért szükségessé vált átalakítása. Ez a folyamat 1995 szeptemberétől indult. 1997. március 31-vel a fent nevezett intézményi struktúrát lebontottu

Vélemények

  • bokréta

    Rating 55/5
    peter p.peter p.

    1990-1992között voltam a ház lakója, kemény volt de nagyon jó!!!! életre szóló élményt nyújtott!!!puszi Zsófi néninek Árpi, Anti,és az összes nevelőnek!!!na meg az akkori bariknak!! (ha valaki van ebből a korszakból írjon a hayabusa7575@freemail.hu-címre!!!)P. Péter 2/28/2011 8:46:30 PM

    Címkék: bokréta nevelő otthon
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Bokréta utca 3

    Rating 11/5
    1-em 13-s körlet1-em 13-s körlet

    "Az intézmény 1984-ig tartó időszakában a büntetés és az elrettentés jellemezte a pedagógiai eszköztárat. Egyszemélyes cellák, törvénytelen 90 napos, zárt részlegre történő beutalás" ez fennállt még a 89-s évben is. Saját tapasztalat.6/2/2010 10:47:33 AM

    Címkék: bokréta utca 3
    Ezt megosztom: FacebookTwitter
    Válaszok:
    • kossigin: Ez hüjeség én 83-87ig voltam és nagyon jo volt ,csak a gyengéknek volt rossz .semien zárkák és nevelöi fenyités nem volt.söt a nevelök ahol tudtak segitettek .én 1 em 15 szobába voltam ,10 személyes szobák voltak .igaz ,hohy a folyosok és az abblakokon rácsok voltak de semmi nem gátolt abban hogy ki mennyünk. szoval csak az erösebb maratt életben.

Írj véleményt

Kulcsszavak:

nevelőotthon, oktatás, deviáns, intézmények, szervezetek, kézműves, befogadóház, főzőszakkör, vártúrák, szociális nővérek, nővérek otthona, szociális munka, fiatal lányok otthona, lány otthon, fiúnevelő otthon, antiszociális, fiúnevelő, nevelő tevékenység, gyógypedagógiai irányultság, nevelőotthoni struktúra