C. CORNIX ZENEKAR

Kedvencekhezcégadatok változtatása

C. CORNIX ZENEKAR

Rövid leírás:

Alapvetően rock és alternatív. A zenekar elso cd-jén (Áldozat) jazz, blues elemek is találhatóak. A feldolgozások: rock ''n'' roll, rock, rock ballada, punk és alternatív.

Részletes leírás:

A debreceni C. Cornix zenekar megalakulása - ahogy az a legtöbb zenekar esetében jellemző - nem köthető egyetlen időponthoz. Volt albérleti lakótársak, évfolyamtárs, volt osztálytárs és egy a helyi Rock-suliból megismert tag alkotja az immár végleges formációt. A zenekar első változata még név nélkül próbált egy kollégiumi próbateremben, majd miután onnan el kellett jönnünk, egy helyi szórakozóhely biztosított próbahelyet nekünk egy ideig. Ekkoriban született meg a nevünk is, a C. Cornix. Azzal a közös elhatározással ugyanis, hogy valamilyen jó hangzású latin nevünk legyen, a szintisünket kértük meg - lévén, hogy biológus szakos hallgató volt - soroljon fel különböző rendszertani neveket. Ott akkor erre a névre, a Dolmányos Varjú (Corvus Corone Cornix) rendszertani nevének rövidített változatára esett a választásunk. Repertoárra vettük a '60-as évek nagy dalaitól kezdve napjainkig azokat a számokat, melyek buli-hangulatot teremtenek, és mi is szeretünk.

Kulcsszavak:

szórakoztatás, zene, rendezvény, szórakozás, koncert, album