CSATÁR KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

CSATÁR KFT.

Részletes leírás:

Cégünk sorsának alakulásában az apró mozzanatokig kimunkált, lépésről lépésre haladó stratégiai tervezés, áldásosnak bizonyult. Vállalkozásunk történetéből pedig munkatársaink egyre terebélyesedő tábora az egyik legjelentőségteljesebb értékként domborodik ki. Amíg induláskor ketten igyekeztünk jövőbeli boldogulásunkat stabil alapokra helyezni, addig manapság közel négyszázan testesítjük meg azt a nívót, amelyet a velünk kapcsolatban állók szakértelemben és szolgálatkézségben egyaránt kiemelkedőnek találnak, s amely révén a Csatár Kft. a régió piacvezetőinek mezőnyébe jutott. Pedig gazdasági társaságunk kedvezőtlen klíma közepette látta meg a napvilágot, hiszen a telített piacon, a szakma formálódó szabályozórendszerében kellett kitaposnunk azt az etikai szempontból is követendő ösvényt, amelyen napjainkban is menetelünk. S ahol számunkra a megbízói elvárások maradéktalan teljesítésének igénye, valamint a tökéletességre törekvés ösztöne mutat mindig irányt. Partnerközpontú szemléletünkből fakadó eredményeink ugyancsak összekovácsolták, s mások szolgálatának örömével ajándékozták meg közösségünket.

Kulcsszavak:

hulladékhasznosítás, takarítás, biztonságtechnika, pénzszállítás, kiskereskedő, hulladékgyűjtés, elektronikai hulladékkezelés, személyvédelem, magánnyomozó, vagyonvédelem, képzés, jelzőberendezés, magánnyomozás, riasztórendszerek telepítése, szolgáltató, hulladékfeldolgozás, adósságkezelés, hulladékgazdálkodás