DÓZSA GYÖRGY GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

DÓZSA GYÖRGY GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Rövid leírás:

1956. szeptember 1. Egy osztállyal megindul a gimnáziumi oktatás az emeletes általános iskola épületében és tantestületével. Az alapítók Kurucz István tanácselnök, Varga Antal községi párttitkár, Hegyes Ferenc a helyi Cipész KTSZ elnöke, Horváth József nyugalmazott általános iskolai igazgató. Az igazgató Terbe Sándor, helyettese: Nagy András általános iskolai vezetők lettek. Az első osztályfőnök Dr. Kováts Lászlóné 40 elsős diákjából végül 22-en érettségiztek. 1957. szeptember 1. Szerveződik az önálló tantestület, s helyileg is elkülönül az oktatás, a 2 elsős és az 1 másodikos osztály a Félegyházi út és Csontos Károly utca kereszteződésében lévő emeletes házba költözik. Az új testület igazgatója 1958. szeptember 1-től Molnár László lesz.

Részletes leírás:

1958. szeptember 1. Felnőttképzés keretében megkezdődik a levelező tagozatos oktatás. Népszerűsége abban áll, hogy a középvezetői réteg Kiskunmajásn még alig rendelkezett érettségivel. 1960. március 28-ai minisztériumi engedéllyel lehetővé válik a "Dózsa György" név felvétele. 1961. szeptembertől: A közismereti tantárgyak tanítása mellett bevezetik a politechnika oktatást. Igazgatóváltásra is sor kerül, 1963-ig Kürti János lesz az igazgató, helyettese Dani Tivadar. 1963 szeptemberétől, a korábbi iskolavezetőség Szegedre távozásától kezdve Huszka István látja el az igazgatói teendőket (1994-ig), helyettesei: Farkas Antal (1963. szept.- 1970. aug.), Györffy Imréné (1970. szept. - 1970 dec.), Mészáros Tibor (1971. jan. - 1972. aug.), Takács András (1972. szept. - 1994. jún.) 1965 szeptemberétől ideiglenesen a II. számú Általános Iskola egyik épületrészébe (Csontos Károly u. 1-3.) költözik a gimnázium, mert a lakóház céljára épített házat életveszélyessé nyilvánították. 1967. Elkezdődik az önálló gimnázium építése, majd 1969. október elsejétől már az új helyen (Kálvára u. 6.) tanulnak a diákok, a bútorokat, a felszereléseket és az eszközöket a tanulók kézben viszik át az új épületbe. 1972. Megkezdődik a fakultációs oktatás a gyors- és gépírás, valamint a gépjármuvezetői és szállítási ügyintézői ismeretek elnevezésű tantárgyak tanításával. Ebben az időszakban tanévenként egy-egy, esetleg két osztály beiskolázására kerül sor. 1977. Egy bronzból készült Dózsa-szobor felállítására kerül sor az iskola előtt, majd fából ugyancsak a parasztvetzért ábrázoló szobort avatnak a tanári szoba előtt. Állandósulnak a színjátszó köri előadások, legtöbbször Tamási Áron színműveket játszanak a diákok. 1987. Testvériskolai kapcsolat felvétele a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceummal, majd 1990-ben a tantestület kirándulást szervez Erdélybe, Gyergyószentmiklósra. 1991. Beindul a "Vállalkozói ismeretek" fakultációs tantárgy oktatása.

Kulcsszavak:

gimnázium, iskola, oktatás, gimnáziumi képzés, idegenforgalmi képzés, informatikai képzés, kollégiumi elhelyezés