DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRŐR EGYESÜLET

Kedvencekhezcégadatok változtatása

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRŐR EGYESÜLET

Rövid leírás:

Célul a bűncselekmények megelőzését, a közrend védelmét és a közbiztonság javítását tűztük magunk elé.

Részletes leírás:

Polgárőrségünket azok a dunaharaszti és környékbeli polgárok alapították meg 1989-ban (DÖCS) [Dunaharaszti Önvédelmi Csoport], akik saját bőrükön is érezve a közbiztonság folyamatos romlását, tenni akartak ellene. A kezdet nem volt könnyű. Mindössze tucatnyian, munkánk után szabadidőnk és családunk rovására kezdtünk el éjszakánként saját autóinkkal és költségünkre, járőrözni a lakótelep utcáin és parkolóiban. Alig volt felszerelésünk, de a hiányosságokat elszántsággal pótoltuk. Igyekezetünket rövidesen siker koronázta, mind több bűnözőt értünk tetten és egyre több bűncselekményt sikerült megakadályoznunk. Később, 2003-ban megalakult a Dunaharaszti Város Polgárőr Egyesület, melynek vezetését Czibi J. Tamás kezdte el, 2004 augusztusától Fényes István vette át, aki máig a Polgárőrség elnöke. Elnöksége alatt a polgárőrség folyamatos fejlődés alá került, melyek szemmel láthatóak, illetve a polgárőrök technikai felszereltsége volt a fő feladat.

Kulcsszavak:

egyesület, szervezet, vagyonvédelem, őrzési és nyomozási szolgáltatás, gps nyomkövető, felszerelés, hatósági jogkör, település védelem, közlekedés zavartalan biztosítása, polgárőr képzés, érdek képviselet, bűnmegelőzés, magyarországi polgárőrség, szövetség, polgárörség, közlekedés biztosítás, opsz szövetsége, életvédelem, felügyelet, bűn megelőzés, polgárőr, polgár őr, forgalom irányítás, vagyon védelem, rendfentartás, érték védelem, rend védelem, élet védelem, rend fentartása, polgárör, járőrözés