EXIM UNION KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

EXIM UNION KFT.

Rövid leírás:

Cégünk és jogelődje 1996 óta van jelen a magyarországi piacon, ekkor kezdte meg működését a Chemikond Kereskedelmi Iroda. A fokozatosan növekvő piaci igények rugalmas kielégítése azonban szükségessé tette egy önálló cég létrehozását, így alakult meg 1997-ben az Exim Union Kft.

Részletes leírás:

Az azóta eltelt időben társaságunk piaci pozíciója jelentősen megerősödött, köszönhetően egyebek mellett budapesti raktárbázisunk megnyitásának is. Az itt tárolt kábelek és vezetékek típusválasztéka és mennyiségi megoszlása, valamint a rendelkezésünkre álló technikai és személyi feltételek lehetővé teszik, hogy megrendelőink igényeit akár azonnal, szükség esetén a lehető legrövidebb szállítási határidővel ki tudjuk elégíteni. Egyaránt módunk van kiszolgálni a kis- és nagykereskedőket, a kivitelezőket és a telefontársaságokat is. Büszkék vagyunk arra, hogy cégünk 1999 óta a MATÁV Rt-t egyik legjelentősebb üzleti partnerének mondhatja. Igaz ugyan, hogy már 1998-ban is vásárolt cégünktől az elsőszámú magyarországi távközlési cég, de az igazi áttörést a következő év hozta meg: társaságunk a MATÁV Rt. három közbeszerzéses pályázatára adott ajánlatot és végül két eljárás győztes ajánlattevőjeként kapott megbízást Qf és switch kábelek beszállítására.

Idegen nyelvű leírás:

The company Exim Union Kft. was founded in 1997 to cover requirements of customers at Hungarian market at field of supply with telecommunication cables and installation wires. The firm has built own business based on previous activities at Hungarian market and detailed market research. Our care about customers'' needs was marked us like very reliable partner. The Exim Union Kft. is supplying products to several European countries such Romania, Bosnia and Herzegovina, Croatia and Slovenia using relations with domestic companies. The activities in Romania are very well based and with proud we can say that our business is going well in this hard-tested country.


Kulcsszavak:

hiradás technika, távközlés, cable, wire, telecommunication, vezeték, kábelgyártás, szerelés, kábelek, kábel, vezetékek, épületgépészet, huzalok