FŐKEFE KHT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

FŐKEFE KHT.

Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A Főkefe Kht. elsősorban élőmunka-igényes termékek gyártásával, illetve bérmunkában különböző termékek összeszerelésével, válogatásával, címkézésével, csomagolásával foglalkozik, valamint papíripari tevékenységének keretében végez például dobozgyártást.

Részletes leírás:

Az 1949-ben hatályba lépett 3200/1949 miniszterelnöki rendelet mondta ki, hogy a vakokról történő gondoskodás állami feladat. Ebben az évben alakult meg a Főkefe Ipari Kft. jogelődje, a Vakokat Foglalkoztató Állami Vállalat, amely 1950. október 1-ig országos hatáskörű állami vállalatként működött. Ebben az időben három profilban folyt a termelés : - különböző kefetermékek gyártása, - seprűgyártás, - kézi szövés. A tanácsok megalakulásával a szombathelyi és szegedi üzemek önálló tanácsi vállalatokként folytatták munkájukat. Ennek alapján a vállalat elnevezése is megváltozott, így Fővárosi Kefe-, és Seprűgyártó Vállalat néven folytatta működését. 2006. március 9-én a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szakosodott, állami tulajdonú célszervezet, a Főkefe Ipari Kft. cégformát váltott. A továbbiakban Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Társaság (röviden Főkefe Kht.) néven folytatja eddigi tevékenységét.

Idegen nyelvű leírás:

The decree of the Prime Minister No.3200/1949 that came into force in 1949 declared that caring for the blind is a state responsibility. The legal predecessor of Főkefe Ipari Kft. Vakokat Foglalkoztató Állami Vállalat, State Enterprise Employing the Blind, was established in the same year and operated as a state enterprise with nationwide competence until October 1 1950. Production had three branches at the time: - different brush products, - sorghum broom manufacturing, - hand weaving. On 9 March 2006 Főkefe Ipari Kft. changed its company form and become a public company. Now the name of the company is Főkefe Kht.


Vélemények

  • Válaszok:
    • Tisztelt Ügyvezető Igazató Úr!: Nagy tisztelettel értesültem döntéséről a létszám kérdésben és az egyetlen helyes és emberséges döntést hozta, amit az adott helyzetben hozhatott. Engedje meg, hogy elismerésem fejezzem ki és tiszteletem a megfontolt és emberséges döntéséhez. Az én férjem az Ön alkalmazottja, nem irnám ki, hogy kicsoda, nehogy visszás dolog süljön ki belőle. Higgye el, hogy érdek nélkül és nagyracsüléssel figyelem tevékenységüket. Én egy nyugdijas közgazdász vagyok. Amennyiben szüksége lenne bármiféle segitségre, azt ellenszolgáltatás nélkül, bármikor szívesen megteszem, hisz látom, hogy mennyi erőfeszitést tesznek a fogyatékos emberekért. Tisztelettel: ggagi77@gmail.com

Írj véleményt

Kulcsszavak:

egyedi kefetermékek, papíripari kiszerelések, háztartási seprűk, háztartási kefetermékek, cikk, építőipari termékek, szociális foglalkoztatás, termelő, egészségügyi kefék, fröccsöntés, építőipari kefetermékek, nagykereskedő, háztartási cikk, csomagolástechnika, szociális ellátás, gyártó, papíripar, kézi szerelési tevékenységek, dobozgyártás, háztartási termékek, villamossági szerelés, élelmiszeripari, csomagolások, seprű, háztartási, villamossági cikk, feldolgozó, szolgáltató, kefe, bérmunka