FERENCES KOLOSTOR ÉS PLÉBÁNIA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

FERENCES KOLOSTOR ÉS PLÉBÁNIA

Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

Rövid leírás:

A kolostor és templom építésére XXII. János pápa 1332. május 9-én kelt engedélye alapján, Szécsényi Tamás erdélyi vajda adományaként került sor.

Részletes leírás:

A ferences kolostor a koldulórendi szokásoknak megfelelően a település délnyugati sarkába, közvetlenül a városfal mellé települt. A középkorban ez volt a város legmagasabban fekvő része. A templomot az Árpád-kori plébániatemplom helyére építették. Szécsényi Tamás fölhasználva összeköttetéseit a legjobb mestereket hozatta, hogy szép és nagy épületegyüttest építhessen. Minderről a kolostor első építkezéséből fönnmaradt részei, főleg a gótikus sekrestye, a föléje épített gótikus terem (Rákóczi-terem) és a templom szentélye tanúskodik. A külföldi mesterek vezetése alatt két éven belül nagyjából készen állt a templom és kolostor. A templomot 1334-ben, a Szent Szűz tiszteletére szentelték fel. Az első templom a ma ismert szentélyből és egy, a mainál rövidebb hajóból állt. Az ablakok gótikus stílusúak voltak, melyeket a barokk korban átépítettek. Ennek nyomai a külső falakon a köveken jól láthatóak. A templom kolostor felőli bejárata a később megépült torony alatt.

Vélemények

  • kolostor

    Rating 55/5
    szigeti kláraszigeti klára

    Nagyon szép helyen található a szécsényi Ferences Templom. A régi várfalon belül a történelmi belvárosban része. Két éve felújították a környékét. Kedvenc kiránduló helye az idelátogatóknak. Gótikus sekrestélye, és a kolostor igazi ékessége a megyének. Itt található a Rákóczi szoba is, ahol az 1705-ös szécsényi országgyűlés alatt Rákóczi Ferenc is imádkozott. A Ferences testvérek idegenvezetést is szívesen nyújtanak a kolostor és a templom megismeréséhez. Sobeisk János emlékét tábla őrzi a templom falán. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el ebbe a kis városkába, és ismerje meg a történelem egy "szeletkéjét"12/28/2007 10:21:38 PM

    Címkék: templom vallás kolostor
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Kolostor

    Rating 55/5
    pmelindapmelinda

    A kolostor környékét tavaly újították fel, gyönyörű térburkolatot kapott Szécsény sétálóutcája. Ajánlom minden erre járó figyelmébe, a kolostor és a környék megtekintését. 12/19/2007 8:11:07 PM

    Címkék: műemlék kolostor városnézés
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Értékelés

    Rating 55/5
    SzerikaSzerika

    Amikor középiskolás voltam, akkor jártunk itt egy osztálykirándulás alkalmával. Volt szerencsénk megtekinteni ezt a szép műemlék kolostort is. Igazán nagyon szép épület. Ha valaki erre jár feltétlenül nézze meg.12/19/2007 12:53:21 PM

    Címkék: hitélet plébánia templom vallás kolostor
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

Írj véleményt

Kulcsszavak:

hitélet, vallás, plébánia, templom, kolostor