FERROPORT KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

FERROPORT KFT.

Rövid leírás:

Közép- és Kelet-Európában egyedülálló fedett átrakási pontja közútnak, vasútnak és folyamnak

Részletes leírás:

A FERROPORT KFT. A MAGYAR HAJÓZÁSI RT. VALAMINT AZ M. PREYMESSER GMBH. 1988-BAN ALAPÍTOTT KÖZÖS LEÁNYVÁLLALATA. CÉGÜNK A CSEPELI SZABADKIKÖTŐBEN KÖZFORGALMÚ KIKÖTŐKÉNT FOLYTATJA TEVÉKENYSÉGÉT MINTEGY 45 EZER NÉGYZETMÉTER TERÜLETEN. SAJÁTOSSÁGUNK, HOGY 3000 NÉGYZETMÉTERES CSARNOKUNK FEDETT ÁTRAKÁSI ÉS TÁROLÁSI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍT AZ IDE FOLYAMON, KÖZÚTON, ILL. VASÚTON ÉRKEZŐ TERMÉKEKNEK Kikötői átrakás, raktározás Partnereink igényeinek megfelelően a Ferroport Kft. áruszerkezetében a vas-, és acéláruk, fémek, ötvözők, alumínium áruféleségek a dominánsak. Mindehhez optimális infrastruktúrális feltételeket biztosítanak a terület egészét bedolgozó nagy teljesítményű híd-, portál-, valamint mobILdaruk, targoncák és egyéb árumozgató berendezések. A több lábon állás jegyében fedett átrakónkon keresztül jelentős mennyiségű gabonát, olajos magvakat és szóját is rakodunk. Közvámraktári besorolásunk, valamint a kapcsolódó teljeskörű vámügyi szolgáltatásaink mind az exportőrök, mind az importőrök számára egy sor kedvező lehetőséget kínál. Szállítmányozás, logisztika A megváltozott vevői, eladói szokásokhoz igazodva cégünk komplex logisztikai szolgáltatással, teljeskÖrű vízi, vasúti, közúti szállítmányozói tevékenységgel áll megbízóink rendelkezésére. Kiemelt fontosságú a duna-majna-rajna vízi úton folytatott szállítmányozási szolgáltatásunk, melyet elsősorban alapítóink hajótársaságaira támaszkodva (mahart, bavaria) végzünk. A vasúttársaságokkal folyamatosan meglévő megállapodásaink, a rendelkezésünkre álló 17 közúti kamion, valamint kikötői infrastruktúránk kiváló adottságok, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a fuvarpiacon folyamatosan versenyképes szolgáltatásokkal lehessünk jelen.

Idegen nyelvű leírás:

ESTABLISHED IN 1998 AS A SUBSIDIARY OF THE M. PREYMESSER P.L.C. IN REGENSBURG AND THE MAHART LTD. IN BUDAPEST. FERROPORT IS A MODERN HANDLING COMPANY IN THE PORT OF CSEPEL. ON A QUAY?AREA OF 45.000 m2 TRANSFER IS CARRIED OUT BETWEEN BARGES, RAILROAD AND TRUCKS. A MODERN WAREHOUSE FACILIATES TRANSHIPMENT UNAFFECTED BY THE WEATHER SITUATION. Transhipment and storage AS A TRANSHIPMENT COMPANY IN THE HARBOUR WE HAVE SPECIALISED ON HANDLING IRON AND STEEL GOODS AS WELL ALUMINIUM. GRAIN, SOY BEAN MEAL AND OTHER WATER SUSCEPTIBLE GOODS ARE BEING HANDLED UNDERNEATH A ROOF. WE CARRY OUT THESE ACTIVITieS WITH BIG AND HIGHLY EFFICIENT OVERHEAD TRAVLING CRANES (OTC) AND PORTAL CRANES. FORK LIFT TRUCKS AND MOBILE CRANES SUPPORT AN OPTIMAL HANDLING. THE IMPORT AND EXPORT ACTIVITIES OF OUR COSTUMERS ARE BEING MADE EASIER THROUGH OUR STATUS AS AN ESTABLISHED BOUNDED WAREHOUSE. Forwarding agency and logistics WE OFFER COMPLEX LOGISTICAL SERVICES. BECAUSE OF SPECIAL CONTRACTS WE CAN OFFER LOW-COST FREIGHTS FOR BARGES, RAILROAD AND TRUCKS. THROUGH THE OWNERSHIP OF DIFFERENT BARGES BY OUR SUBSIDIARIES MAHART AND BAVARIA WE ARE ABLE TO OPEN UP SPECIAL SERVICES TO OUR COSTUMERS IN DANUBE-MAIN-RHEIN-DOMAIN.


Kulcsszavak:

acél és acéltermékek, vámkezelés, raktározás, építőanyagok, önálló budapesti kikötő, közvámraktár, raktártechnika, fedett átrakás, fuvarozás, anyagmozgatás, szállítmányozás, árutárolás, logisztika