GÖRÖG KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

GÖRÖG KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A művelődésügynek első írásos emléke a dorogi egyházszervezethez fűződik. Hajdúdorogon az első iskola 1700 körül nyílt meg a jelenlegi görög katolikus paróchia telkén. 1866-ig működött három tanítóval és három tanteremmel.

Részletes leírás:

Ettől kezdve elég gyorsan emelkedett a tanulók, a tantermek és a tanítók száma. 1892-ben megépült az Óvoda utcai iskola, melynek helyén épült most iskolánk tornacsarnoka. Az iskola alsóbb osztályai túl népesek voltak, ezért egy községi iskola felállítását sürgették. 1896. szeptember 1-jén egy tanteremmel megalakult a községi iskola. 1903-ban megépült az egyházi iskola Petőfi téri (felső) épülete. 1947/48-as tanévben, amikor az iskolákat államosították, már 15 tanító és 13 tanterem volt az iskolában. Ekkor 839 tanulója volt az elemi iskolának. Ma is ebben az épületben folyik a tanítás. A egyházi oktatási rendszer kiépítésében legelsőként kapta vissza a katolikus egyház az államosított iskolát, amelyben 1989-ben indult újra az egyházi fenntartású oktatás. Iskolánk a tehetséges gyerekekkel való kiemelt foglalkozáson kívül különös figyelmet szentel és segíti a gyengébbeket, a nehezebb körülmények között élő tanulókat.

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

általános iskola, hitélet, iskola, oktatás