GÖRÖG KATOLIKUS PAPNEVELŐ INTÉZET, NYIREGYHÁZA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

GÖRÖG KATOLIKUS PAPNEVELŐ INTÉZET, NYIREGYHÁZA

Rövid leírás:

Ez az idézet dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök 1950-ben kiadott körleveléből való. A nyíregyházi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet látszólag nem nagy múltra tekint vissza, hiszen 2000-ben lesz 50 éves.

Részletes leírás:

Múltja nem olyan nagy, mint az esztergomi, egri, szemináriumé vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemé. Azért látszólag, mert a görög katolikusok számára ez a dátum nagy jelentőségű történelmi tény és esemény. Egy olyan korban szemináriumot indítani, amikor a legtöbbet bezárták vagy működésképtelenné tettek. Amikor a legtöbb szerzetesrendet szétoszlatták az ország számos területén. Amikor püspököket, papokat, apácákat hurcoltak el hitük, tevékenységük, a fiatalokkal való foglalkozásuk miatt. Amikor a legtöbb egyházi intézetre az állam már kivetette gondolatban a hálóit. Nyíregyházán ebben a korban ilyen körülmények között történt a fáklyagyújtás. Ez volt a kezdete egy fejlődésnek. S ez a fejlődés nem állt meg, mert fokozatosan érte el az 1995-ös esztendőt, amikor is ez a szerényen induló kezdeményezés ma már a Római Pápai Keleti Intézet kihelyezett tagozataként működik tovább. Valóban fáklya és valóban tűzhely.

Kulcsszavak:

hitélet, oktatás