GAGARIN ÁLTALÁNOS ISKOLA

GAGARIN ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rating  44 csillag 4 vélemény alapján

Frissítve több, mint 6 hónappal ezelőtt

Rövid leírás:

Jelenlegi székhelyén 1967 óta működik, a volt Iskola úti Általános Iskola jogutódjaként. Az új belvárosra jellemző, 16 tantermes, tanuszodával bővített, modern stílusú épületet Magyar Géza tervezte. Jelenleg 665 tanulónak ad otthont, akik 25 tanulócsopotban, 52 pedagógus irányításával fejlesztik képességeiket, bővítik ismereteiket. Intézményünk az országban fellelhető, sokszínű iskolarendszerben a "hagyományos" iskolák kategóriájába sorolható. Nem vagyunk ugyanis kísérleti iskola, nem vezettünk be iskolaszerkezet-váltást. A hangsúlyt a tartalmi megújulásra helyezzük.

Nevelőközösségünk folyamatosan figyel a társadalmi kihívásokra. A fokozódó igényeknek szeretnénk megfelelni, illetve megfeleltetni tanítványainkat. A "még többet", "még jobban" elvhez azonban szükség van a körülmények, a tényleges állapot, s a lehetőségek szem előtt tartására. A valóság talaján állva, a fokozatosság elvét is figyelembe véve igyekszünk tehát előre. Miközben gondosan őrizzük, ápoljuk mindazt, ami régóta bevált, hasznos és eredményes, igyekszünk megszabadulni a féket jelentő merevségektől, élni az újabb lehetőségekkel, tevőlegesen is részt vállalni a korszerű ismereteket, értékeket közvetítő szakmai programok kidolgozásában, bevezetésében.

Amikor iskolánk egyéni arculatának kialakításán fáradozunk nem egyszerűen a többi iskolától való különbözőségre, "másságra" törekszünk, sokkal inkább az önmagunkhoz viszonyított minőségi fejlesztésre. Célunk, hogy tanítványainkban kialakítsuk a minél magasabb szintű általános műveltség megszerzésének igényét, az alkotómunkára való beállítódást, az új iránti nyitottságot, a naprakész informáltságot, a kritika, önkritika gyakorlásának képessége mellett a toleranciát. Azt szeretnénk, hogy reális énkép birtokában továbbfejleszthető, teljesítményképes tudással, ennek kifejezéséhez a megfelelő anyanyelvi és idegennyelvi kommunikációs képességgel vértezzük fel őket.

Vélemények

  • Gagarin

    Rating 33 / 5
    popeyeKép

    Lehet, hogy a város legjobb iskolája, de már messze nem ad igényes oktatást! A lányom 10 éve végzett ott, s már akkor érződtek a hanyatlás jelei. Ez különösen a nyelvoktatás terén jött ki. Azóta oda járnak az unokaöcséim is, plusz igazgató váltás is történt, s sajnos elmondható, hogy a nívó zuhanórepülést ír le. Csak hát nincs jobb.

    2010. 07. 21. 9:46:36

    Címkék: iskola
    Ezt megosztom:FacebookTwitter

  • Gagarin

    Rating 44 / 5
    Bacsa RolandKép

    A Gagarin Salgótarján legjobb iskolája. 2-3 éve lett felújítva. Saját uszodája is van, mi is ide jártunk úszni tanulni. Ezen kívül van még 2 udvara, egy nagyobb, amin van kosárpalánk és foci kapu. Valamint van a kisebb, amin a betonra felfestett "játékokkal" lehet játszani. De a külsőségeken kívül, képzett tanárok vannak, akik bármikor segítenek. Valamint azt is jó ötletnek találom, hogy nem 5.-től tanulják az idegennyelvet, mint más általános iskolába, hanem már 1.-től elkezdik. Ha valaki meg akarja tanulni az angolt itt biztos hogy sikerülni fog. Aki még nem döntött melyik általános iskolába szeretné iratni gyermekét, annak ezt az iskolát ajánlom.

    2009. 12. 21. 15:37:15

    Címkék: általános iskola
    Ezt megosztom:FacebookTwitter

  • Gagarin

    Rating 44 / 5
    RichárdKép

    Én nem ide jártam, de sok ismerősöm és jelenlegi osztálytársam igen, akik azt mondják, hogy a közösség és a tanárok jók, kedvesek. Én jártam ott látogatóban és igazuk volt, hozzátenném még azt, hogy tiszta és modern körülmények között lehet tanulni. Meglepődtem, mert tényleg nagyon rendes iskola, az én általános iskolámban, a Kodályban már sajnos más a helyzet. Ha valaki most döntene, hogy a gyermeke hova járjon, annak én ezt a sulit tudom ajánlani!

    2009. 12. 17. 16:26:12

    Címkék: gagarin
    Ezt megosztom:FacebookTwitter

  • gagarin

    Rating 44 / 5
    aeroKép

    A legszebb ált. iskola Salgótarjánban . Nagyszerű körülmények vannak az iskolában és a gyerekek is szívesen járnak ide.

    2009. 12. 15. 18:53:49

    Címkék: sas
    Ezt megosztom:FacebookTwitter

Írj véleményt

Kulcsszavak:

fejlesztés, TANKÖNYV, TAÍTÓNŐ, GYEREKOKTATÁS, OKTATÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA, akadémia, kutatási labor, Magyar Tudományi Akadémia, IDEGEN NYELVI KÉPZÉS, TANTEREM, MTA, tudomány fejlesztés, OSZTÁLY, DIÁK, tudomány, MŰVÉSZETI NEVELÉS, KÖNYV, kutatás, TANÁR, TANÓRA

Hasonló cégek a közelben

10 mSALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON

JÓZSEF ATTILA UTCA 2., 3100, SALGÓTARJÁN

970 m SKÁID KODÁLY ZOLTÁN TAGISKOLA

MÁRTÍROK ÚTJA 3., 3100, SALGÓTARJÁN

3.03 km SKÁID BESZTERCE-LTP-I TAGISKOLA

BESZTERCE TÉR 4., 3100, SALGÓTARJÁN

4.33 km UZONI PÉTER ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

NAGYMEZŐ ÚT 5/A, 3104, SALGÓTARJÁN

12.98 km BÁTONYTERENYE KISTÉRSÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ERKEL FERENC TAGINTÉZMÉNYE

MOLNÁR SÁNDOR ÚT 2., 3070, BÁTONYTERENYE

26.12 km NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRA

KOSSUTH LAJOS U. 123., 3240, PARÁD

További információ GAGARIN ÁLTALÁNOS ISKOLA
Visszajelzés