GAZDAGRÉTI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

GAZDAGRÉTI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET

Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A gazdagréti lakótelep a XI. kerületi Külső Kelenföldi Református Egyházközséghez tartozott. Amikor látták, hogy ezrek költöznek a közelbe, az anyagyülekezeti presbiterek látogatásba kezdtek 1988-ban. Ennek gyümölcseként alakult meg a gyülekezet magva 1989-ben, akik szívében hamar megfogant a Gazdagréti Református Gyülekezet valamint egy később építendő templom terve.

Részletes leírás:

1990 Pünkösdje óta tartunk hetenként istentiszteleteket, változó helyszíneken (magánlakás, iskola, Közösségi Ház), majd 2004 Húsvétjától új templomunkban. A gyülekezet a folyamatos számbeli, anyagi és hitbeli növekedés következtében 1995. január 1-től önálló (missziói) egyházközségként működik, 2004-től anyaegyházközség lett. Gyülekezetünk a Magyarországi Református Egyház része, és így hálás szívvel értékeli a 450 éves lelki-hitbeli és kultúrális örökséget, amely a legnagyobb magyar protestáns egyház gyülekezeteivel összeköt bennünket. Ugyanakkor, mint egy fiatal gyülekezet, folyamatosan keressük annak új és releváns lehetőségeit, hogy hogyan lehetünk Jézus Krisztus tanúi szóban és tettben egy közép-európai nagyvárosban az ezredfordulón.

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

hitélet, vallás, erkölcstan, hittanóra, református egyház, református egyházkerület, református egyházközség, református hitélet, református hitgyakorlat, református hitoktatás, református istentisztelet, vallási közösség, vallási oktatás, vallásos nevelés