GOLDEN CAVE

Kedvencekhezcégadatok változtatása

GOLDEN CAVE

Rövid leírás:

A második évezred utolsó napfogyatkozásának reggelén megszületett egy kis tengerimalac a nagyvilágban, akkor még semmit sem tudtunk egymásról, de ez megpecsételte közös sorsunkat. Feleségem kitalálta, hogy lányunk születésnapjára vegyünk egy tengerimalacot, és már ki is nézett az egyik ismerősünktől egyet. Imádom az állatokat, de nem szerettem volna állatkertet létesíteni a lakásból.

Részletes leírás:

Ezért előjöttem a fő érvekkel, hogy kutya mellé nem való kisrágcsáló, büdös, a gyerek allergiás lehet rá, és más egyéb érveket is felsorakoztattam. Közeledett a nagy nap, és az asszonyi nyomásnak engedve beadtam a derekamat. Ismerősünk szólt, hogy van egy kis probléma, mivel el kell utazniuk több napra előbb hozta el a malacot, és akkor itt is hagyná. Kelletlenül biccentettem, hogy rendben, és vártam, hogy kimegy az autójához és behozza. Ekkor jött a nagy meglepetés, benyúlt az inge zsebébe, egy kicsit kotorászott benne, majd kiemelt egy kis három színű tengerimalacot, megérkezett Turbós Töfi az első. Otthon nagy volt a boldogság, egyik kézből a másikba került át, később már veszekedni kellett, hogy én is simogathassam, dédelgethessem az apróságot. Üzletünkbe idő közben betévedt egy fiatal pár, bemutatkoztak, és elmondták, hogy tengerimalac tenyésztéssel foglalkoznak, és van három eladó perui rozettás malacuk.

Kulcsszavak:

állat és állati termék, állateledel, állatfelszerelés, állattenyésztés, díszállat, takarmány