GONDOSKODÁS HÁZA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

GONDOSKODÁS HÁZA

Rövid leírás:

Az immár 10 éve üzemelő otthon Szolnok üdülőövezetében, a város ideális közelségében, ám mégis nyugalmas természeti környezetben helyezkedik el, közvetlenül a Holt-Tisza partján.

Részletes leírás:

Intézményünk célja a rászoruló idős emberek számára egy olyan természetes környezetbe épített, igényesen kialakított, lakóotthon megteremtése, ahol a szükséges gondozásban, ellátásban részesülhet, társaságra, barátokra lelhet, kiteljesítheti, és egyben nyugalmasabbá teheti hátralévő éveit. Hivatásunkat úgy gyakoroljuk, mintha az magánéletünk része lenne, a beköltöző lakókkal és hozzátartozóikkal családias jellegű kapcsolatot alakítunk ki, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében. Azon fáradozunk, hogy megértsük azoknak az embereknek a kívánságait, elvárásait, akik ránk bízzák magukat, tiszteletben tartva emberi méltóságukat, önállóságukat, biztonságukat. Köszönhetően az évek alatt megszerzett tapasztalatunknak valamint annak a törekvésünknek, hogy az ellátás színvonala a mai legszélesebb igényeket is kielégítse, a 2005-ös évben egy új, a legszigorúbb Európai Uniós elvárásoknak mindenben megfelelő intézmény fejlesztését valósítottuk meg.

Kulcsszavak:

egészségügy, szociális ellátás, szociális gondozás, szociális otthon, szociális szolgáltatás