GULYÁS ZSOLT FESTŐMŰVÉSZ

1963-ban születtem Budapesten. Ekkor kezdődött a gyermekkorom, amin akarva-akaratlan túl léptem. Korábban, mint ahogy ezt másoknál elismerik. Ekkor kezdtem meghívottan és megszállottan festeni, nem tudva még, mekkora is az Óceán előttem, amit átúsznom rendeltetett. Később derült ki, minél nagyobb léptéket veszek - annál hosszabb lesz az út is előttem. A festés olyan nyíltan bevallott hazugság, amivel igazat mondhat az ember. Elsősorban önmagának. Ez gondolkodásra késztet, majd a gondolatok megfogalmazására és azokkal való szembenézésre.

A Festészetről 2001-ben A festészet absztrakció - és absztrahálás . Az absztrahálás azt jelenti, hogy átírás - elvonatkoztatás - átalakítás. A festészet ténye már önmagában ilyen kényszerű folyamat, mert ha egy sokdimenziós világot, az abban a világban lehetséges kétdimenziós kifejezési forma világához és eszközeihez alakítom, az általam befogadott világot mindenképpen - absztrahálnom - kell. A vászonra feltett festék is absztrakt színfolt. A színek dinamikai - tónus - szín - tömeg - forma egymásra hatása kelt ilyen - vagy olyan képzetet az emberben. De azért is absztrahálunk, mert az adott természetünknél fogva szubjektív és nem objektív lények vagyunk, mivel belülről szemléljük a külső világot, de mindeközben nem látjuk benne saját magunkat. E szubjektivitásból fakad, hogy a festészetben lehetetlen emberileg hazudni. Mert kisugározza a festék a kép összes emberi tartalmát, de közvetíti a kép ürességét - tartalmatlanságát, esetleg a másik ember lenézésének - becsapásának a szándékát is. Mert magába szívja, és vissza is adja a festék mindazt a szándékot - érzés - gondolatot, amivel a festő azt kezelte! Mivel a festészet ténye és alapja e szubjektív absztrahálás, ezért minden kép, még akár Tiziano, Leonardo, Caravaggió, Jan Van Eyk, Rembrandt vagy Courbet képei is, absztrahálás útján létrejött képek, vagyis: absztrakciók! A festészet XX. századi útkeresése gondolatilag és technikailag is belefutott, a kezdeti (negatív) semmiből a "pozitív semmibe". Erre példa Joseph Albersnek, aki a Bauhaus tagja volt, a fehér alapon fehér, és a fekete alapon fekete négyszög című "képe. Ezzel viszont logikai, és így emberi ellentmondás lép fel . Mert ha a valamivel lehet valamiről beszélni, akkor a semmivel, ami ennek az ellentéte, nem tehetjük ugyanazt. E miatt úgy gondolom, amíg Emberi életről beszélünk a másik embernek azt olyan formában kell tennünk, hogy akihez beszélünk az önmagában a képet értelmezni tudja (A Festészetről 2001-ben első fele, a többi nem fért ki)