GYŐRI BALETT

Kedvencekhezcégadatok változtatása

GYŐRI BALETT

Rövid leírás:

A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével.

Részletes leírás:

A Győri Balett a városban és a régióban hamar népszerűvé vált, a hazai közönség meghódítása után rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. Az évadonkénti két győri bemutató mellett több ősbemutatót tartott Budapesten, Bécsben, Athénban, Párizsban. Fellépett a Milanoi Scalaban, a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon, a Szöuli Olimpián. Turnézott Ausztriában, Németországban, Amerikában, Japánban, Olaszországban, Angliában, Kínában, Indiában, Oroszországban. Több alkalommal szerepelt cseh, román, szlovák városok színpadain, balettjeit láthatta a dán és izraeli közönség is. 1983-ban a Baltimore-i Világ Színházi Fesztiválon a bemutatott 27 produkció közül a Győri Balett nyerte el a kritikusok díját. 1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében: a táncszínházi hagyományokat megtartva, a megszokott magas művészi-szakmai követelményeket folytatva az új bemutatók alkotói köre kiszélesedett, az előadott művek témája sokszínűbb, stílusa változatosabb lett. Neves külföldi koreográfusok - Robert North, Libor Vaculik, Marie Brolin-Tani, Günter Pick, Robert Cohan, Alexander Schneider-Rossmy - és a társulat saját koreográfusai - William Fomin, Bombicz Barbara, Demcsák Ottó - balettjeiből évente 2 bemutatót tartanak Győrött. A társulat 1995. óta évente 3-5 hetet vendégszerepel külföldön, elsősorban Németországban és Ausztriában, de Hollandia és Franciaország nagyvárosaiban, Rómában és Thesszalonikiben is fellépett.

Kulcsszavak:

oktatás, tánciskola, tánc, képzés, tanfolyam, iskola, tánctanfolyam, kultúra, művészet, színház, táncművészet, táncoktatás, balett, előadás, jegyinformáció, győri balett