HÓD-MEZŐ KÖZLEKEDÉSI KONCESSZIÓS KFT.
- ANDRÁSSY U. 47/B
6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, CSONGRÁD
GEO : 46.416622 , 20.328381
Telefon : 62/534-785
Fax : 62/534-786
E-mail : Üzenet küldésewww.hod-mezo.hu
Rövid leírás:
A Hód-Mező egyéni vállalkozásként jött létre 1990-ben. A működéshez szükséges engedélyek, valamint a technikai és humán feltételek megteremtése mintegy fél évet vett igénybe, így 1991. májusában indította első járatát. A vállalkozás három autóbusszal kezdte tevékenységét, melyek számát jelenlegi 10-re növelte úgy, hogy közben minőségi cseréket is végrehajtott.
Részletes leírás:
1996-ban a Közlekedési Minisztérium a közúti személyszállítási tevékenységet koncesszió alá vonta, így ebben az évben koncessziós pályázat került kiírásra. A pályázat alapvető feltételeként egy Kft. megalakulását tette szükségessé. A pályázatot a megalakult Hód-Mező Közlekedési Koncessziós Kft. 1996. novemberében megnyerte, így tevékenységét 1996. decemberében megkezdhette, illetve folytathatta. A tevékenységi körök megosztásával az egyéni vállalkozás sem szűnt meg. Az autóbuszok szabad kapacitását a társaság szerződéses különjáratokkal köti le. A társaság nagy gondot fordít a személyszállítás minőségére, ezen belül a pontosságra, biztonságra, tisztaságra, kényelemre. A társaság megbízhatóságát, illetve az alkalmazottak elhívatottságát bizonyítja, hogy a dolgozók állandóak, több éve állnak a Hód-Mező alkalmazásában. A társaság 2001-ben 5 darab új MAN autóbusszal fejlesztette eszközparkját. Ezzel egyidőben a régi autóbuszokkal elsősorban különjárati tevékenységet végez, így az új buszokkal együtt 10db autóbusz áll rendelkezésre. A vállalkozás megalakulása óta folyamatosan minden évben nyereséget produkál. A társaság sikerességét jelzi az is, hogy a vevői reklamációk száma az elmúlt évek során minimális volt. 2006. junius 01-től társaságunk nem végez menetrendszerinti személyszállítást. Mivel 15 éve autóbuszainkat saját, jól felszerelt műhelyünkben javítottuk, kézenfekvő volt, hogy a menetrendszerinti személyszállítás befejezése után gépjármű javítással foglalkozzunk. 2003-tól egy nagy volumenű beruházás megvalósítását kezdtük meg, amelyet 2006. második félévében fejeztünk be. 2005-ben a TEMSA autóbuszgyárral kötött szerződésünk értelmében a TEMSA autóbuszok garanciális szervízeként is működünk. Jól felszerelt műhelykocsinkkal segítünk az úton meghibásodott autósoknak is. Hódmezővásárhely elsősorban mezőgazdasági város, ezért igényként jelentkezett a mezőgazdasági gépek javítása és a hozzá tartozó alkatrészellátás is. Cégünk 2006-tól javít mezőgazdasági gépeket is.
Kulcsszavak:
menetrendszerű személyszállítás, autóbérlés, autó, gépjárműjavítás, személyszállítás, benzines járművek javítása, járművek javítása, autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő, autóvillamossági szakemberek, műszaki vizsgáztatás, fékhatás mérés, autóvillamossági szerelés, befecskendező szivattyúk
