HAJDÚ ZOLTÁN FESTŐMŰVÉSZ

Hajdú Zoltán újabb munkái megdöbbentő erejű tőmondatok. Vaskos, tömör, lényegre törő megfogalmazások a szépelgés és festői idealizálás gyökeres száműzésével. Nem a közönségnek ill. közízlésnek fest, képei sem közönségesek, mégis ez az önmagához szigorú, fegyelmezett festői, morális magatartás adja azt a szakmai alázatot, ami többek között minden festményét képpé varázsolja!

Nem másol, nem csábítják el könnyen felvehető stílusok és modorok. Hagyományos értelemben vett ábrázolást ne keressünk, de ha engedjük szemünket időzni vonalain, formáin, színein, azok ritmusán, máris magával ragad minket képtereinek szédületes monumentális ereje, mikrovilágának elringató burjánzása, vagy éppen ecsetkezelésének drámai drasztikussága. Rabul ejt az ikonokat idéző egyszerűsége, a németalföldi előképeket sejtető lírikus hangneme, a klimti hagyományokból is táplálkozó ritmizált dekorativitása. Hajdú Zoltán festészete nem a megtanult elemek biflázása az elkápráztatás és hatásvadász megoldások jegyében! Tisztel minket, a közönséget! Engedi, hogy katartikus képei bennünk fejeződjenek be.

The current paintings of Zoltán Hajdú are shocking simple sentences. Massive, crass compositions touching the spot - without any scenic idealizations. He does not paint for the mass or the mainstream, his pieces are not vulgar: the austere, orderly artistic behaviour carries the servile professionality that cast all his paintings to become a living picture. He does not copy, does not seduced by styles and frills easy of attainment. No one should look for traditional imagery, but if we let our eyes rest on his lines, forms, colours and rythm, the monumental power of his pictural space, the proliferation of it's dandling microworld and his dramaticaly drastic handling of the brush is more than magnetizing. The viewer is bondaged by the iconic simplicity, the lyric mood that intimates netherlandish precursors and the rythmic decorativity built on Klimt's traditions. The art of Zoltán Hajdú is not the repetition of academic elements in order to fascinate and amaze. He respects us, the audience. He makes his katartic masterpieces finish in ourselves.