HAPPY SINGERS QUARTETT

Kedvencekhezcégadatok változtatása

HAPPY SINGERS QUARTETT

Rövid leírás:

Happy Singers zenekar

Részletes leírás:

A Zalaegerszegi Városi Vegyeskar négy tagja (Kovács Kata ? szoprán, Harnos Judit ? alt, Ludmány László ? tenor és Ludmány Levente ? basszus) 1998 tavaszán egyetlen ?produkcióra? állt össze énekelni. Tréfának szánták, de belekóstoltak abba a semmihez sem hasonlítható élménybe, melyet a kis létszámú együtténeklés nyújthat, és így aztán együtt maradtak. Kezdetben saját örömükre tanultak új dalokat, kialakult a közös érdeklődési kör, egyformán rajonganak az ?50-es évek swing, jazz korszaka iránt, a dél-amerikai ritmusokért vagy éppen Gershwin zenéjéért. Ha már több beszerezhető kotta nincs kéznél, Hajdú Sándor karnagyot bombázzák kívánságaikkal, aki már rengeteg ismert dalt hangszerelt meg számukra. Így fél év után komoly repertoár alakult ki, mellyel 1998 októberében ? első, bemutatkozó hangversenyükön ? álltak ki először a hangversenyterem színpadára egy spirituálé esttel. Ezt megelőzően már több rendezvényre hívták a ?vidám énekeseket?, és azóta is kedvelt közreműködői báloknak

Kulcsszavak:

zene, zalaegerszegi városi vegyeskar, szoprán, alt, tenor, basszus, produkció, dalok, swing, jazz, a dél-amerikai ritmusok, kórus, énekesek,