HARDWARE SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

HARDWARE SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET

Rövid leírás:

Cégünk 1985-ben alakult, mint számítástechnikai szakszerviz.

Részletes leírás:

Cégünk 1985-ben alakult, mint számítástechnikai szakszerviz. Működését hosszú évekig kizárólag a szerviz tevékenység határozta meg, a 90-es évek elejétől azonban több szolgáltatással is bővült kínálatunk és megnyitottuk alkatrész kereskedésünket is. A cég alapítói, munkatársai és partnerei 20 éves szakmai múltat tudhatnak maguk mögött. Kevés olyan számítástechnikai terület van, amelyhez cégünk kapcsolatai révén ne találna erőforrást. Mit is jelent ma a modern számítástechnika? Hogyan fogalmazhatjuk meg cégünk profilját? Mindenekelőtt legfontosabb szempontnak azt látjuk, hogy mindenkor a legkorszerűbbet nyújtsuk. Az igény a számítástechnikai cégekkel szemben jelentősen átfogalmazódik. Ma már nem lehet egyszerűen csak hardvert vagy szoftvert eladni. Az ismeretek specializálódása miatt senki nem engedheti meg magának, hogy azzal foglalkozzon, amilyen hardverre van szüksége. A szoftverek világában sem lehet már eligazodni. Ki tudja megmondani, hogy mire van szüksége a hihetetlen méretű szoftverkínálatból? A vállalat, amelyiknek számítástechnikára van szüksége, csupán a saját igényeit tudja megfogalmazni, csupán a megoldandó feladatot. Mért ne kezdhetnénk a feladat megoldását ezen a ponton közösen? Csak ez biztosíthatja az optimális megoldást.

Kulcsszavak:

internet, hardver, adatbázis, számítástechnika, informatika, szoftver, számítógépszerviz, számítástechnikai eszköz, számítástechnikai termék, számítógép hálózat, számítógépszervizek, computer, számítógép, hardware, software, alaplap, modem, hangkártya, sound, soundblaster, ati, abit, cd, dvd, dvd r, cd r, hdd, winchester, monitor, egér, billenyü, fdd, floppy, ram, video, videokártya, radeon, tnt, geforce