HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM

Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

Rövid leírás:

Az iskola első épületében (ma Városház tér 5.) 1878 óta, tehát 109 éve folyik oktatás. A Bükk Zsigmondné Sebe Terézia által adományozott telken és házban, ékeket kibővítve és felszerelve, Samossa József egri érsek alapított először hatosztályos népiskolát.

Részletes leírás:

Az új iskola legrégibb épületrésze (a jelenlegi menza) sörfőző műhely volt, amelyre már XVII. századi források is utalnak. Mai formáját a XVIII. század végén, illetve a XIX. század elején nyerte el. (1883-ban főztek itt utoljára sört.) Az első világháborúban legendás hírnevet szereztek e "tízes honvédek". (1928 óta viseli az utca ezt a nevet.) Az első világháború, illetve a honvédség átszervezése után már nem használták az épületet laktanyának. 1926-ban Csáki István tervező emeletráépítési terve alapján kétemeletes lett az épület. 1992-ben a városi közgyűlés döntése alapján a Herman Ottó Gimnázium épületét visszakapta a katolikus egyház, ezért az intézményt új épületbe költöztették. 1993-ban elkészült Pirity Attila tervei és irányítása alapján a gimnázium új, gyönyörű épülete a Tízeshonvéd u. 21. szám alatt. Az iskola beköltözött új székhelyére. 1994-ben a négyosztályos képzés mellett megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés is.

Vélemények

  • Vélemény

    Rating 55/5
    --

    Nem tudja valaki megmondani h a mostani 9/3-nak ki lesz az osztályfőnöke? Előre is köszi !Sziasztok7/6/2009 9:36:35 AM

    Címkék: tanár kérdés
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Herman Ottó Gimnázium

    Rating 55/5
    Tumik JózsefTumik József

    Gyermekközpontú gimnázium, rengeteg kiváló eredmény, jó diákélet jellemzi az iskolát. A német tagozat egyenesen szuper. De tanulhatsz spanyolt és angolt egyaránt. Egyetemen is oktat egy jópár tanáruk12/14/2007 10:12:27 PM

    Címkék: oktatás középiskola tanítás
    Ezt megosztom: FacebookTwitter
    Válaszok:
    • egy jóakaró: olyan béna ez az oldal!!!!!!!!!!!!!!!! gondolom ezek után ,,nem fog megfelelni a kritériumoknak'' ez a megjegyzés,de ezt el kellett mondanom.Ja,és FFFUUUUUUUUUUUUUUJJJJJJJJJJJJJJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    • szerintemis:Gyermekközpontú gimnázium, rengeteg kiváló eredmény, jó diákélet jellemzi az iskolát. A német tagozat egyenesen szuper. De tanulhatsz spanyolt és angolt egyaránt. Egyetemen is oktat egy jópár tanáruk kaki
    • éljen a Földes!!!: Az új iskola legrégibb épületrésze (a jelenlegi menza) sörfőző műhely volt, amelyre már XVII. századi források is utalnak. Mai formáját a XVIII. század végén, illetve a XIX. század elején nyerte el. (1883-ban főztek itt utoljára sört.) Az első világháborúban legendás hírnevet szereztek e "tízes honvédek". (1928 óta viseli az utca ezt a nevet.) Az első világháború, illetve a honvédség átszervezése után már nem használták az épületet laktanyának. 1926-ban Csáki István tervező emeletráépítési terve alapján kétemeletes lett az épület. 1992-ben a városi közgyűlés döntése alapján a Herman Ottó Gimnázium épületét visszakapta a katolikus egyház, ezért az intézményt új épületbe költöztették. 1993-ban elkészült Pirity Attila tervei és irányítása alapján a gimnázium új, gyönyörű épülete a Tízeshonvéd u. 21. szám alatt. Az iskola beköltözött új székhelyére. 1994-ben a négyosztályos képzés mellett megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés is. Ez az én véleményem és büszkén vállalom!!!!!!!pisi és paprikás krumpli ...meg egy kis lecsó...esetleg mákos bejgli.........

Írj véleményt

Kulcsszavak:

gimnázium, iskola, oktatás