IFJÚSÁGI TURIZMUSÉRT ALAPÍTVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

IFJÚSÁGI TURIZMUSÉRT ALAPÍTVÁNY

Rövid leírás:

Alapítványunkat természetet, kirándulást, turisztikát kedvelő pedagógusok hozták létre 1992-ben. A városiasodás elkerülhetetlen velejárója a tantermi oktatás, holott az a kívánatos, hogy az iskolát közelebb hozzuk a természethez. A természetjárás az iskoláskorban igen fontos és értékes tevékenység.

Részletes leírás:

Tanulóinknak nemcsak élményt nyújt, hanem az elméletben tanultakat a gyakorlatban is megfigyelhetik, alkalmazhatják. Mind emellett a táborok, kirándulások nemcsak azért hasznosak, mert megismertethetjük diákjainkkal hazánk természeti szépségeit, hanem fontos nevelési szerepe van. Közösségformáló szerepe mellett a szabadban való tartózkodás megfelelő mozgással, célszerű táplálkozással párosulva hatásos az ifjúság egészsége megvédése terén is. Alapítványunk tevékenységi köreit ezen fontos szempontok szerint alakította ki. Működésünkkel az iskolák, a pedagóguskollégák munkáját szeretnénk megkönnyíteni ezen a területen újabb lehetőségek nyújtásával. Elsősorban az általános- és középiskolás korosztály számára rendezünk túra-, tájékozódási-, kerékpáros- és városismereti versenyeket. Ezeken kezdő kategóriákat is meghírdetünk, hiszen szeretnénk, ha minél többen résztvennének. Fő célunk nem a "profi" sportversenyek rendezése, hanem elsősorban az, hogy minél több fiatal kimozduljon a zárt városi életéből, kimenjen a szabad természetbe, s annak szépségeit megismerve kellemesen töltsön el egy-egy hétvégét. Tavaszi és őszi időszakokban 5 napos erdei iskolai programokat szervezünk, melyekre iskolák jelentkezését várjuk. A Mecsekben kulcsos túristaházak üzemeltetésével segíteni szeretnénk, hogy osztálykirándulások, nyári táborozások alkalmával olcsó szálláslehetőséghez juthassanak a tanulócsoportok. E szálláslehetőségeket szeretnénk most részletesebben bemutatni, melyeket nemcsak iskolák, hanem turisztikát kedvelő, pihenni vágyó, egyéni szerveződésű csoportok is igénybe vehetik.

Kulcsszavak:

alapítvány, egyesület, szervezet, idegenforgalom, szabadidő, szabadidő program, szálláshely, turizmus, üdülés, üdültetés, belföldi kulcsosház, belföldi szállás, belföldi szállásbiztosítás, belföldi szállásfoglalás, belföldi szálláshely, belföldi szálláshely közvetítés, belföldi szálláslehetőség, bentlakásos gyermektábor, csoportos tábor, diáktábor, egyéni tábor, erdei iskola, erdei iskola működtetés, erdei iskola szervezés, erdei tábor, erdei táborozás, falusi kulcsosház, gyerek táboroztatás, gyermek bentlakásos tábor, gyermektábor, ifjúsági szállás, ifjúsági szálláshely, ifjúsági szálláshely értékesítés, iskolai tábor, kézműves műhely