INFRA-START KERESKEDELMI KFT.
- HATVAN U. 58.
4025 DEBRECEN, HAJDÚ-BIHAR
GEO : 47.529872 , 21.616090
Telefon : (52) 50 04 41
Rövid leírás:
Vállalkozásunkat 1994-ben alapítottuk, alapvetően környezetvédelmi és infrastrukturális fejlesztések fővállalkozásban történő megvalósítására. Ez részletesebben egyfajta akkori fogalmak szerint még ilyen módon nem csoportosított vidékfejlesztést is magában foglalt. Települések gázellátásának megvalósítását, szennyvízcsatorna-rendszerépítést, hulladék lerakók építése, árvíz védelmére véd művek létesítése, vízgazdálkodási telepládák tárgyak létesítése illetve az utóbbi években az útépítés területén is voltak próbálkozásaink. Vagy most a múlt évben bővült magas építészeti tevékenységek folytatásával is.
Részletes leírás:
A marketingstratégiát azt gondoljuk, hogy általánosan tekintjük és tevékenységünket eddig is jellemző módon reklámoztuk illetve ilyen formában jelentünk meg a közvélemény előtt is. Úgy hiszem, hogy jelentős változás nincs, hiszen eddig is versenypiacon dolgoztunk a magyar közbeszerzési törvény és a magyar közbeszerzési előírásoknak azok azt gondolom eurokonformak is, ezeknek megfelelően folytatjuk eddig is a tevékenységeinket. Valószínű, hogy most nagyobb figyelmet kell fordítanunk erre, nyelvismeret nem akadály itt a kollégáink ezen a területen már képezték magukat és rendelkezünk humán oldalról eurokonform technológiával és létszámmal.
Kulcsszavak:
vakolás, lánctalp, autódaruk, villanyszerelés, magasépítés, építőipari gépek, mélyépítés, gáz, építőipari gép, közműépítés, tetőfedés, állványozás, gép, betonozás, szigetelés, autódaruk értékesítése, épületbontás, mobildaru értékesítés, földmunkagépek, fűtés szerelés, autó, emelőgépek, szálerősítésű cement, építési betontermék, víz, építőipar, nyílászárók beépítése, földmunka, betonacél szerelés, lánctalpas daruk
